Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
Amikor olyanokat olvasok,hogy milyen állati módon szivatták a sorkatonákat, én csak nézek, pedig elég sok alakulatnál szolgáltam, de nekem nem tűnt fel a szívatás. Persze volt mindenütt egy-két katona, akik kiprovokálták a keményebb bánásmódot. Mondjuk azt a katonámat, aki az alegység szerszámkészletéből akart hazalopni ez-azt, azt nem fenyítettem meg, de egy életre megtanulta a nevemet. A hivatásosoknak sem az volt az érdeke, hogy egy szétszivatott társaság legyen alattuk. Láttam olyan hiradós zászlóst aki úgy tanította a raját, hogy egy tanár becsületére vált volna. A katonái úgy mentek utána mint a kiscsibék a kotlós után. Volt egy nagyhangú, kicsit durva modorú ütegparancsnok, aki nem bánt kesztyűs kézzel a katonáival, mégis istenítették a katonái. Kérdezgettem őket, hogy mégis miért istenítik, azt mondták, hogy ők otthon sokkal durvább dolgokhoz szoktak, és az ütegparancsnok stílusa teljesen megszokott számukra. Különben nagyon egyszerű módon lehetett a rendet fenntartani, és a feladatot elvégeztetni-korrekten kellett a katonákkal viselkedni. A katonák pontosan tudták, hogy kinél nem szabad még próbálkozni sem a disznóságaikkal. Egy időben nagy divat volt, hogy a katonák összetörték a körlet, vagy wc ajtókat. Nem fenyítették őket, hanem ráadták a hátára az ajtót, és kiküldték a városba az asztaloshoz, hogy javítassa meg azonnal. Természetesen az anyagiakat ő rendezte a mesterrel.
Benne éltem, már akkor is erősen érdeklődő voltam, a számok az én emlékeimmel egyeznek. Akkor még nem volt szokás szándékosan hamisítani az adatokat. Ezeket a számokat a CFE keretében ellenőrizték.
Nagyon tévedsz! Sem a tapolcai rakétadandárnál, sem a fehérvári híradó ezrednél nem volt kötelező egyetérteni semmilyen kommunista dogmával. Az az ezrednél szolgáló párt- és KISZ-tagok "kiváltsága" volt. Mindkét ezrednél volt politikai tájékoztató, de maga a hivatásos állomány is csak pihizésnek tekintette. Tapolcán üti h. volt egy alkalommal az ezred párttitkára. Bejött közénk a körletbe és megkérdezte, ki nem ért egyet a rendszerrel és miért. Ilyen kérdésre fel sem voltunk készülve, csak néztünk rá hülye fejjel. 18-22 évesen kevésbé foglalkoztunk azzal, milyen rendszerben élünk. Persze tudtuk, azt, hogy a nyugat az más, abból is csak a szépet láttuk. Ennek az ellenkezőjéről nem tudott meggyőzni minket senki, így aztán a kérdés többet fel sem vetődött.
Nem a hatalom szava volt a parancs, hanem a parancsnok parancsa. Azt ugyan rohadtul utáltuk, hogy kötelező a szolgálat, de a parancsot megtagadni nem mertük volna, egyébként fel sem vetődött, mert nem volt háború. Egyszerű munkautasításnak tekintettük. Ezt mondták, ezt kell csinálni. Nem szakadtunk bele sem a reggeli futtatásokba, sem a felmérésekbe. Főleg nem a tantermi foglalkozásokba és a technikai kiképzésbe. Amit komolyan kellett venni, azok a szolgálatok voltak. Mert a csellón és az alegységügyeletes szolgálaton kívül mind fegyveres volt és ugye a fegyver az nem játék. Főleg az őrséggel nem baszakodott az üti, tudta, hogy szerencsétlen esetben balul sülhet el a dolog. És akkor itt van az egyik pont, amikor nem volt senkinek sem választása, sem hivatásosnak, sem sorállományúnak, hogy ne tekintse úgymond munkatársának a vele egy időben szolgálatban lévő hivatásos/sort. Egyebek mellett ez az, ami összekovácsolta az embereket, a katonákat. Megtanultuk mi a fölé- és alárendeltségi viszony és, hogy ennek mi értelme van. Az értelme egyértelműen a felelősség, kinek-kinek a maga szintjén.
A munkám során nem csak öntörvényű fiatalokkal találkozom, de az már elgondolkodtató, hogy milyen számban vannak köztük olyanok, akik azt hiszik magukról, hogy ők fingják a passzát szelet, miközben a tehetségükről bebizonyosodik, hogy olyannal ők nem is rendelkeznek.
Egy biztos, ott mindenkinek megvolt a feladata, csinálta, nem volt üresjárat, unalom, nagyobb szívatás. Egymásra voltak utalva az emberek, a hivatásosok is nagyon odafigyeltek, hiszen naponta mentek "harci feladatra" 60 skulóval egyfős járőrbe, vagy járőrpárban fiatal srácok. Az hogy elloptak egy komplett kimenőruhát, természetesen előfordulhatott, de legkevésbé se volt jellemző.
Az egyik családtagom a határőrségnél töltötte a soridejét, és amíg ő kint volt a határon szolgálatban, a leszerelő öreg határőrök a teljes kimenő ruháját ellopták a szekrényéből. Ennyit arról a kiváló cégről.
Nagyon érdekeseket irogatsz te. Az mondod, hogy amikor például amikor a Kádár rendszerben a lövegparncsnok őrmester kiadta parancsba a sorkatona lövegirányzónak a beállítandó adatokat, akkor ezzel azt tanította a sorkatonának, hogy az van amit a hatalom mond?
a Párizsban folyó tárgyalások az Európai Hagyományos Fegyveres Erőkről (CFE) 1990. november03-án, egyezmény aláírásával zárultak. E szerint a Magyar Köztársaság 835 db harckocsival, 29 db önjáró hídvetővel, 1700 db páncélozott szállító harcjárművel, 840 db tüzérségi eszközzel, 180 db harci repülőgéppel, 108 db harci helikopterrel és 100 000 fős hadsereggel rendelkezhet. A végrehajtás pontos számadatait a következő táblázat mutatja:
Nagy lazán kijelented a honvédséggel kapcsolatosan, hogy ki kell rúgni, meg át kell szervezni, meg mást kell oktatni. Erre írtam, hogy ha ennyire képben vagy, akkor miért ne teszed meg a javaslataidat? Hátha neked sikerülne.
Egyenlőre teljesen jogosan gondolom, hogy nincs alapod velem vitatkozni a honvédség ügyeinek többségéről, mert tegnap azt tudattad velünk a fórumon, hogy még a sorkatonai szolgálatot is gondosan elkerülted.
Természetesen ha megosztasz velünk olyan hihető információt, hogy mégiscsak bekeveredtél a Honvédséghez valamilyen jogcímen, és minden bugyrát ismered ennek a cégnek, akkor változik részemről a megítélésed.
Különben ne higgyél azoknak, akik azt mondják, hogy sétagalopp a Honvédség fizikai alkalmassági követelménye. Itt alant beírom a Jogszabály számát, de szólok előre, hogy jó vastag anyag. Ebben megtalálod a követelményeket.
Szerintem a Határőrség volt az a hely, ahol a sok "éles" szolgálat miatt volt igazi tétje is dolognak és arról pl. nem voltak rossz véleménnyel azok, akik ott töltötték a sorkatonai szolgálatukat.
"A bizonyíték, hogy nincs a munkaerőpiacon alkalmas fiatal munkaerő. Vagy az állásinterjún elbuknak, vagy a próbaidőn."
Ez önmagában csak arra bizonyíték, hogy nem oda jelentkeznek, ahol te találkozol velük.
De mondjuk ez nyilán nagyon munkakör-függő.
A "mai fiatalokon" való siránkozás amúgy egyidős az emberi civilizációval. Szerintem már az ókori Mezopotámiából is maradtak fenn erre vonatkozó írásos emlékek. De a görögöktől biztosan.
Viszont a csapatmunkára való szocializálódásnak nem az egyetlen, és főleg messze nem a leghatékonyabb módszere a néphadseregbeli sorkatonai szolgálat.
Annak a fő célja sokkal inkább az volt, hogy ne csak a parancsot végrehajtó katonát (ez eddig evidens), hanem a Kádár-rendszer beletörődött alattvalóját nevelve a fiatalokat betörje, a tanult tehetetlenséget megtanítsa nekik: hogy hiába ugráltok, úgyis az van, amit a hatalom (helyi képviseletében Karádi őrmester) mond. És hogy ebben ésszerűséget, logikát, célszerűséget ne is akarjon keresni senki.
Főleg úgy, hogy kb. százas nagyságrendű ember kapja azért a fizetését (az emberek adójából) a HM és az MH vezetésében, hogy ezeket kidolgozza.
Az meg, hogy nekem nincs "objektív alapom vitatkozni veled" csak egy meglehetősen szubjektív vélemény.
Rugalmas elszakadás a valóságtól.
Miközben a magas (éhes?) lóról történő kioktatásom, az megy készségszinten.
Közben várom a választ arra az objektív kérdésre, hogy a testnevelési követelményt teljesítenie kell-e minden katonának (3000 méter bakancsban 14 perc alatt) és hogy kiteszik-e a szűrét annak, aki nem teljesítette.
Én voltam már minden, csak akasztott ember nem. Voltam tartalékos katona is.
1980 áprilisában szereltem le a HŐR-től mint az utolsó 24 hónapos korosztály. Az utánunk következőknek már szép lassan folyamatosan egy-két hónappal koptatták a szolgálati idejüket.
Pont ezért ért váratlanul, mikor kaptam egy behívót 1982 februárjára "tartalékos kiképzés" címszóval 60 napra a MN Gépjárműszín Parancsnokságra. (Ezredes u. - Hidász u.)
Bevonulás után derült ki, hogy szó sincs semmilyen kiképzésről, sofőrök kellenek akik átveszik a kocsikat a 18 hónapra leszerelőktől. Logikus nem? Én 24+2 hónapig leszek katona, másfél éves gyerekkel, lakáscsere közben stb., és így segítek, hogy más 18 hónap után hazamenjen kis családjához.
Nem is tudtak velünk mit kezdeni az első két éjszakát úgy kellett benn töltenünk, hogy az éppen ott nem levő állomány ágyában kellet lefeküdnünk a Hidászban. Mondták a tisztek, hogy már az első nap aludhatnánk otthon, de nincs körletelhagyási könyv raktáron, azt csak két nap múlva kapnak, és akkor már ne is gondoljunk a bennalvásra, mert helyünk az nincs.
Ötvenen voltunk tarcsisok + azok a srácok akiket papíron leszereltek 18 hónap után, de még az egyenruhát se vethették le, mert azonnal kezükbe nyomták a tartalékos behívót, és nyomták tovább ugyanúgy, csak a civil munkahelyükről már kapták az átlagfizetésüket.
Velünk igazán nem tudtak mit kezdeni csak azt kérték, hogy nyomjuk le a fuvarokat a HM-ben, amit kapunk, aztán nem is akarnak minket látni.
Ezt teljesítettük is, csak az ilyen "tartalékos kiképzés" kb annyit ért, mintha most jelentkeznék csavarozott csípővel tartalékosnak.