Fenéket, Han Solo figurája egy az egyben egy westernből lépett elő! A spagetti western hatása a SW-ra eddig is közismert volt, legfeljebb neked nem tűnt fel. (Arról nem is beszélve, hogy Lucasra a legerősebb hatást Kuroszava gyakorolta, aki pedig a spagetti western egyik legfőbb inspirációs forrása.
Nem ezeréves, hanem maximum hatvan. A spagetti westernek eddig eléggé messze voltak az SW világától.
De az sem volt megszokott, hogy a főhős egy rosszfiú. Hiányoztak a kamaszkorból alig kinőtt, Erővel b*szakodó messiások, és az SW-filmek eddig tipikusnak mondható női főszereplő karaktere sem került bele.
A Yoda bébire meg aztán végképp nem gondolt senki.
Elnézést, a Bespin helyett a Dagobára gondoltam. Bocsánat a hibáért, remélem, nem dőlt össze egyetlen felhőkarcoló sem.
Amúgy a Star Wars jövőjét az jelenti, ha szokatlan és újszerű ötletekkel operál. Ahogyan ezt a fejvadászos tévésorozat is tette. Ha megint arra épül egy film, hogy bátor és nyílt tekintetű felkelők egy-két simlis alak, valamint Konfucius-idézetekkel rohamozó Jedik társaságában demokráciáznak, és közben mindent elborít az Erő, akkor borítékolható a bukás.
Jelen esetben az jelentené az újdonságot, hogy egy más filmekben már bizonyító sztárszínész, vagy a Szikla lenne a központi karakter és az ő személyéhez kellene egy sztorit írni.
Még egy gondolat: itt mindenki reménykedik a Nagy Történetben, ami helyreteszi a ronda, gonosz JJ-t, de senkinek halvány fogalma sincs arról, hogy mi lenne ennek a lényege. Csak annyi szokott kiderülni, hogy mindig attól lehet elvárni a megalkotását, aki éppen nincs SW-közelben.
Szerintem be kellene vetni a nagy krisztofernolent, és ő majd rittyentene egy grandiózusat az egy darab bamba arckifejezéssel bámuló JD Washington és a b*zisan affektáló Pattinson főszereplésével.
A rohamosztagosok képzettsége? Ha mentálisan ennyire jók, akkor miért nem tudnak lőni, miért viselkednek olyan agyatlanul, mint anno a Vörös Hadsereg és miért nem képesek háborút nyerni egy szedett-vedett felkelőhorda ellen?
Mondjuk az érdekes, hogy szerinted Yoda a Bespinen rejtőzködött. Elég nehéz lett volna, lévén a Bespin gázbolygó, nincs szilárd felszíne... nah de egy Jedinek nincs lehetetlen.
A női kalózvezért már ellőtték az SW-ben (Solo: Egy Star Wars-történet - Enfys Nest).
Dezertőr rohamosztagosok a Birodalom korában - megint egy érdekes felvetés, bár ugye FN-2187 is dezertált, de az már az Első Rend volt, sokat romlott a színvonal... de hogy az erősen képzett és mentálisan kondicionált birodalmi rohamosztagosok is "dobbantsanak", az egy érdekes gondolat...
A Birodalom egyik csillagrombolója egy kalózokból álló bandára készül lecsapni. A legénység egyik osztaga azonban önállósítja magát, mert az egyikük megszerzett egy térképet, amelyik mesés kincsek rejtekhelyére tesz utalásokat. A kalózok is ezt akarják. Egy bizarr bolygón zajlik a történet nagy része, ahol - mint kiderül - halálos csapdák és szörnyek leselkednek az érkezőkre. Na meg egy ősöreg, megzakkantnak tűnő Jedi a mocsárban, akit Yodának hívnak. Merthogy ez a bolygó a Bespin és nem sokkal vagyunk A Birodalom visszavág előtt.
A dezertőr rohamosztag vezetőjét, aki a film első számú karaktere, alakítsa Dwayne Johnson (ennél biztosabb garancia nincs arra, hogy Kínában sikeres lesz a film). A kalózok vezére legyen egy nő (korszellem!). Ne legyen ember, de azért tegyük hozzá, hogy csak minimális különbséget javaslok (pl. más a bőre színe). Talán még az sem lenne elvetendő ötlet, hogy az egész legénység nőkből álljon és akkor lehetne játszani a gendertémában. Ember férfi rohamosztagosok, akiknek a töke tele van már a hivatásukkal és át akarnak menni Kelly hőseibe, valamint űrlény női kalózok, akik gyűlölik a Birodalmat, mert valamennyiük életét tönkretette. Két teljesen ellentétes csoport, akik fokozatosan egymásra lesznek utalva. Mellettük a csillagromboló parancsnoka, aki meg akarja mutatni, milyen is a Birodalom büdös úristene, ennek jegyében mindenkivel le akar számolni és mindent szét akar lőni, ami csak mozog (mindenképpen egy képzett európai színésznek kell játszania, akinek megnyerő a külseje, viszont nagyon genyó --> pl. Mathias Schoenarts) és persze Yoda, aki alaposan belekeveredik a dolgokba, miközben persze nem szabad kiderülnie a kilétének.
teljesen új koncepció kell, ez nem vitás. remélem jó csapat áll össze és fasza dolgot hoznak össze. rohadtul megnéznék egy birodalmi szemszögből készült filmet. ahol beleláthatnánk jobban a szervezetbe, a mindennapi életükbe. a parlagon hevernek ilyen ötletmorzsák, mint ez:
Azon gondolkodom, hogy a Disney fantáziátlanságát látva jó esély van arra, hogy előszedik az Underworld sorozat forgatókönyveit és megcsinálják (talán még Lucast is visszahozzák showrunnernek)...
Most azt olvastam egy magyar oldalon, hogy pletykák szerint kész tény hogy KK és a Disney 2021 végén, KK szerződésének lejártakor megválnak egymástól. A Lucasfilmen belül is ki vannak bukva a nőre, a Diseny már legutóbb se akart hosszabbítani vele, csak nem volt senki aki menetközben átvette volna ezt a katyvaszt. Semmi pénzért. Újrakezdeni talán.
Azért így jobban belegondolva - a modern fejlemények fényében - Sir Alec Guiness mekkora bunkó volt, hogy nem utasította vissza Kenobi szerepét azzal, hogy ő nem tud Jedi elmetrükköket végrehajtani, meg fénykarddal küzdeni, tehát nem lenne autentikus az alakítása!
Anthony Daniels-ről és Peter Mayhew-ról már nem is beszélek, szégyenteljes, hogy a közismerten nehéz helyzetben lévő robot és vuki színészek keserű kenyerét még keserűbbé tették.
Bár még ez is szinte eltörpül a magyar szinkronokat adó személyek felelőssége mellett, így hirtelen Yoda, Jabba és Ackbar admirális szinkronhangjai ugranak be (nagyobb összegben mernék amúgy fogadni, hogy őket is mind fehér heteró férfiak szinkronizálták): szédítő belegondolni, hogy SW-rajongóként mekkora művészi élmény-zuhanást kellett megélnünk az ő nemtörődöm, profitéhes hozzáállásuk miatt :)
Ezek a redditre szivárogtak ki és már hónapokkal a bemutató előtt közismert információk voltak.
Ez a videó láthatóan teljes kamu, összehord hetet-havat, anélkül, hogy bármi konkrétumot állítana. Egész biztos vagyok benne, hogy Lucas soha nem vágott össze saját verziót a 9. részből és az itt megemlített két állítólagos jelenet semmit nem adott volna hozzá a filmhez. Szerintem ne pocsékold az idődet arra, hogy klikkvadász szélhámosok videóit nézed...
Eddig többször is igaznak bizonyult amit mondott, mint pl. a teszt vetítések, hogy Han Solo is benne lesz stb... Ha jól emlékszem ő volt aki a DW 9 premiere előtt belső forrásból megkapta a forgatókönyv részleteket is.