Megáll az eszem. Akka mindig is tojó volt? De a kinézete is hím. Ráadásul kiskoromban annyira férfinek hittem, hogy a nevét is félreértettem. Azt hittem, hogy Apka (mint apuka, u nélkül). :)
/OFF A nyolcvanas években más volt még a szinkron, sokkal kevesebb információt kaphatott az itthoni stúdió a sorozat mellé. (Jó példa volt erre a régi Knight Rider, aminél itthon próbálták kisakkozni az epizódok sorrendjét.) Akkával kapcsolatban meg Gruber Hugó mesélte egyszer, hogy munka közben egy utalásból jöttek rá, hogy Akka tojó (lehet, hogy éppen a Gorgós jelenetből), de mivel akkorra már elég sok rész szinkronja elkészült, így maradt az, nem kezdték újra. Nekünk, akik ezen nőttek fel, jó volt ez így. A mai gyerekek meg már amúgy is mást néznek.
És igen, a sorozat második feléhez készült újabb szinkron immár női Akkával (azt mondták azért, mert megsérült az eredeti szinkron a raktárban, bár a királyi tévé a mai napig végig az eredetivel adja :).
Tudomásom szerint Akka eredetileg is tojó volt. Ha jól emlékszem, más országokban is női szinkront kapott a karakter. Illetve amikor a második magyar szinkron készült, már akkor is női hangja volt. De lehet, hogy ez utóbbira én emlékszem rosszul.
Az egy dolog, hogy Akkának Gruber Hugó a szinkronhangja, de ettől még tojó, mindig is az volt. Eredeti (na jó, nem a svéd, de az angol):
Ha máshonnan nem, onnan sejthető, hogy Gorgó, a sas, az anyjának tartotta Akkát. De szerintem már Matula bácsi is megmondta Tutajosnak, amikor a ludak közül véletlenül a másodikat lőtte le, hogy az elsővel nem járt volna jól, mert az mindig egy öreg tojó.
Ezt te nem érted! Fehér karaktert bármikor lehet színesbőrűre cserélni, mert az növeli a diverzitást, de ha fordítva történik, akkor az már elfogadhatatlan white-washing.
A testét adó fehér is mert nem lett az ő képe a sisak alatt (plusz mert meg se gazdagodott, rossz szerződést kötött és a jó Lucas eszerint (nem) fizetett).
És tudtommal JEJ-nak is volt próbálkozása, hogy ha úgyis vastag a fehér púder akkor akár ő is lehetne alatta.
Ja és mindezt 20 évvel azután, hogy a Fenegyerekben a fehér Vezért Michael Clarke Duncan játszotta, a rendező meg csak vállat vont a kritikákra, hogy a karakter alapja, hogy hatalmas termetű, márpedig MCD egyérteműen a legnagyobb darab remek színész Hollywood-ban, vita lezárva. Néhány évvel később a Harry Potter színpadi adaptációjában a fekete Hermione Grangert megvédte J. K. Rowling. És akkor ezek szerint vissza az egész, nem is progresszívek voltunk, akik emellett kiálltunk, hanem a mások érzékenységére fittyet hányó barbárok, MCD-t utómunkával cseréljék fehérre... Micsoda hülyeség.
Nemtommelyik színésznő nyilatkozta, hogy igazán sajnálja, amiért egy félig vietnami karaktert szinkronizált, ezzel elvette a lehetőséget egy félig vietnami színésznő elől. Ez valami holdravernyogó baromság!!! OK, ezzel kapott 1 lehetőséget 1 félig vietnami színésznő. És elbukott kb. ötezret, amik NEM félig vietnami karakterek, akiket eszerint NEM játszhat el egy félig vietnami, holott eddig alkalmas lett volna rá, mivel színésznő. Nem a rassza, vallása, szépsége mittomén tesz valakit alkalmassá, hanem hogy színész. Tényleg, ronda nő szinkronizálhat szépet? Kövér ember izmosat? Tom Cruise-t csak az szinkronizálhatja, aki maga is tud kaszkadőrmutatványokat csinálni?
Akkor most mi lesz a Marvel meg a DC filmjeivel? Azok a karakterek elég bizarr tulajdonságokkal bírnak, létezik olyan színész aki képes mondjuk repülni?
Disney, Disney, beálltál a szar mögé, most lehúzhatod a rolót!
Én a CW-t és a Rebelst is végignéztem, de a Resistance-ból nekem is csak az első 2 részt sikerült. Aztán kaszáltam. Ezek szerint nem voltam ezzel egyedül.
Igen. Már az első évadnak is nagyon alacsony volt a nézettsége és a másodiknak már szinte kimutathatatlan lett. Ez lett az első SW animációs sorozat, amit már 2 évad után töröltek.
Nem, a legdurvább az, hogy ha már sok helyen megszüntették a 'blacklist/whitelist' használatát, de a boltban simán kérhetünk fehér kenyeret. Hasonlóan a 'master/slave' is kivonásra került, aztán majd csodálkozunk, hogy a Star Wars filmeket is újravágják és a jedik már nem lesznek mesterek. :o
Ugyan, ennél időben jóval közelebbi esetek is bőven voltak! 2015-ben Eddie Redmayne-t még Oscarra is jelölték egy ilyen szerepért, 2017-ben pedig Jeffrey Tambor Golden Globe-ot és Emmyt is nyert a Transparent c. sorozatban. Azóta megvilágosodtak Hollywoodban, hogy ilyet nem szabad csinálni...
A legdurvább az, hogy a legutóbbi Call of the Wild filmben a kutyát egy ember játszotta, kíváncsi vagyok, mikor jelentkezik majd a PETA, hogy tiltakozzon az ellen, hogy a kutyaszínészeket ilyen hátrányosan diszkriminálják. És persze várom, hogy mikor tiltják be a Gyűrűk ura trilógiát, mert abban pedig a törpöket átlagos magasságú színészek játszották...
Egyes rajzfilmeket is elért hasonló bolondéria, hogy a szereplők hangját a rasszuknak megfelelő színésznek kell adnia. Ott, ahol a szereposztásnál nem kellene, hogy korlátot szabjon a színész külseje...
Szerintem érdekes, hogy a Disney trilógiájában egy Romeo és Júlia történetet láttunk. Képzeljük el, hogy a Montague sarjat elrabolják a Capuletek, hogy az eredeti családja elleni gyűlölködésre neveljék, míg egy Capulet sarj az egész ellenségeskedést gyűlölő apja jóvoltából (akit a saját családja ölt meg) idegen földön nevelkedik, nem ismerve a saját személyazonosságát, és amikor visszatér a szülőföldjére, beáll a Montague-k közé. Ráadásul a Capuletek közé kerülő Montague fiú skizofrén, mert az elrablói kihasználták a lelke mélyén rejtőző tébolyult szörnyet, holott ő nagyon jó ember lehetne. Most már gyűlöli a vér szerinti családját, mert a nagybátyja - egy háborús hős, generációk példaképe, súlyos családi tragédiák hordozója - egy gyenge pillanatában meg akarta ölni, amikor megérezte, mi válhat belőle, az apja pedig visszazüllött a korábbi bűnöző életébe és eltűnt.
És aztán a gyűlölködés és háborúzás közepette tudat alatt egymásba szeret az a két ember (mindketten heteroszexuális fehérek, vagyis a Trump-imádók megnyughatnak), akiknek nem lenne szabad ezt tenni és az egész hajcihő végén csak egyetlen percig lehetnek egymáséi, ráadásul csak az egyikük maradhat életben.