Üdv! Egy barátommal egy jó ideje projekt motort keresünk, ha még megvan a Star lehet, hogy vevő lennék rá, telefonszámot vagy valamilyen elérhetőséget, árat kérhetek esetleg? Az állapotáról nem kérdezek a blog alapján azt hiszem tudok mindent amit tudnom kell róla :D
Feri, megvolt az első, 5-6 km-es próbaút a V6-osoddal. Jól megy, jó erőben van, a kuplungja kifejezetten jól adagolható.
Egyetlen kifogásolható dolog rajta, hogy a kerekei nem a legjobbak; nyolcas is van bennük meg ütnek is, nem elviselhetetlenül, de hosszabb távon, nagyobb sebességnél fárasztó lehet.
Van egy 1969-es Simson Starom, amit, úgy látom, sohasem fogok befejezni. Egy barátomtól vettem (19 évvel ezelőtt elesett vele az édesapja, azóta csak állt), elkezdtem az üzemképessé tételét, de már jó ideje nem haladok vele, mert nincs rá idő. A menthetetlen alkatrészeket kicseréltem, a blokkot rendbe tettem (új főtengely, csapágyak, szimeringek). A villamos rendszer bekötése után használható. A festése részben eredeti (tank, oldallemezek), részben ecsettel átkent. Ha valakit érdekel újraélesztés, restaurálás céljából, keressen. Alkatrésznek nem adom.
Nem nagyon lehet itt okosat mondani. A legtöbb utángyártott alkatrész hulladék minőségű. Én jártam úgy, többször is (igaz, nem kuplunggal), hogy ugyanazon a webshopon ugyanazt rendeltem s más-más gyártmányt kaptam, szóval ez is teljesen esetleges.
Egyébként meg kuplung alkatrészeket már alig-alig árulnak, leginkább csak az általad is említett, Kárpáti dobozos cucc van.
Marad a börze meg a használt, bontott alkatrészekre való vadászat.
Feri, a V6-osod k35-öse valami tuningbetyáré lehetett. Betömte a túlfolyó furatát - erről a múltkor tettem fel képet. Az én karburátorommal jól működött a motor, úgyhogy a saját karburátorával volt valami gubanc - ma jártam a végére.
A fúvóka ki lett tágítva, tettem bele másikat.
A benzinállító csavar tekergetésére nem reagált rendesen - kitekertem, ezt találtam:
Cseréltem ezt is.
A gázbovden is javításra szorult:
Ezek után sem működött tökéletesen; szívatás után egy darabig rendben volt, de egy idő után elkezdte kevesellni a benzint.
Az úszó tűjével volt gond: a hegye ki volt csorbulva. Gondolom, a benzinszint emelése érdekében bentebb kalapálták és közben tönkretették a hegyét, s nem tudott megfelelő ütemben folyni a benzin.
Cseréltem ezt is. Most úgy néz ki, jó lesz. Remélem is, hogy jó lesz, mert már nem nagyon van cserélhető alkatrész a k35-ösön.
Fémlamellák nem lényegesek, az idő míg tönkre megy.Csak azt a kárpáti dobozos új vackot nem akarom venni mert abban minden moslék.A muanyag valami mállós szar mi párszáz kmt se bír ki, a fém is lágy...
Tirisztoros kuplung nem átalakítható röpsúlyossá. Legalábbis Tomos pofákkal, amiket én használok, nem megoldható a dolog. Nem sok különbség van a kétféle (tirisztoros/megszakítós) kuplung között, de az a kicsi épp elég ahhoz, hogy ne férjenek el a tirisztorosban a pofák.
Feri, a V6-osod tankjából végül csak háztartási sósav segítségével tudtam kiszedni a szutykot. Ezután jött a citromsav, és most már elég tiszta belülről.
A karburátorban megszüntettem a ledugózást, de ezután sem működött rendesen: egy darabig járt a motor, aztán leállt. Újraindítás után ugyanígy. Kicseréltem egy másik k35-ösre és így jól működött, a füstölés is megszűnt, szóval valami további gubanc van azzal a porlasztóval, majd megnézem, ha lesz rá időm.
A membrán-projekttel szöszmötöltem tegnap, s eljutottam a belátásig: van, ami megéri, és van, ami nem. A membránosításnak, úgy látom, nincs annyi hozadéka, mint amennyi munkába kerül.
Ha a henger és a karburátor közé teszünk egy membránt, a karburátor nem fér el a helyén - ki kell fordítanunk oldalra. Így viszont egy otromba, kanyargó membránházzal kell számolnunk, ami egyrészt ronda, másrészt messzire kerül egymástól a henger meg a porlasztó, harmadrészt elég bonyolult összeszerkeszteni egy ilyen membránházat. A karburátor ilyenkor a Verhovina oldaldobozának helyére (vagy az alá, ha feláldozunk és burkolatnak használunk egyet) kerül. Nagyobb torokátmérőjű karburátor kell; a k35-össel csak úgy indul a motor, ha szinte teljesen kicsavarjuk a benzincsavart.
Én Simson karburátorhoz alakítottam ki a beömlő csonkot, de ezzel nem indult be a motor, mivel szétmarta a "benzin" az úszót. Megforrasztottam, de így sem akarta az igazságot - több küszködésre nem volt időm, feltettem a k35-öst. Ezzel beindult, de túl kicsi volt neki; sem benzinből, sem levegőből nem kapott a rendszer eleget. Felraktam a Mustang porlasztóját, de ezzel az volt a baj, hogy nem tudott körbeforogni tőle a bal pedál. Úgyhogy a fél pedált leszerelve tudtam kipróbálni a motort, ami nyilván nem lehet végleges megoldás.
Indításnál jellegzetes huhogó hangja van a membránnak. A kompresszió érezhetően megnő. Atombiztos alapjárat van, a gázadásra normál ütemben reagál (a hosszú csonk ellenére), a gázt visszaengedve kicsit lassabban csökken vissza a fordulatszám - ez lehet, hogy csak beállítás kérdése.
Erősebb lesz a motor, alacsony fordulatszámon egyértelműen észrevehető, félgáz fölött nem annyira domináns az erőtöbblet, de lehet, hogy ez is csak beállítás kérdése, illetve frissen fúrt a henger, nem is nagyon mertem pörgetni. Elméletileg itt is nyomatékosabbnak kell lennie, biztosan így is van, illetve biztosan kihozható belőle.
Összegezve azonban nem tetszik a dolog. Otromba az átalakítás és munkaigényes. Cserébe tényleg erősebb lesz, de ha a gyári 2,2 lóerőt mondjuk 50%-kal megnöveljük, akkor még mindig csak ott tartunk, mint egy gyári Simson. És a Simson nem azért kezelhetőbb motor, mert erősebb, hanem, mert van benne egy harmadik sebességfokozat és egy jó kuplung.
Szóval, az erőtöbblet elérhető, de annyival nem lesz jobb a motor tőle, mint amennyi munkába kerül a kialakítása. Lényegében nem az erő kevés ezekben a motorokban, hanem más konstrukciós kialakítások miatt követel nagyobb odafigyelést a kezelésük.
Lehet, hogy most többmint 3 lóerő ez a motor, de ha nem figyelmesen kuplungolok, indulásnál így is le tudom fullasztani. A röpsúlyos Rigára meg felültetem hátra a feleségemet, s csak a gázt kell húznom és elindulunk...
Mivelhogy te a az apróbb részletekben is az eredetiségre törekszel , ami nem mindennapos és tiszteletre méltó , jó otlet a régi trafó belsejének a ki takaritása . Az üzemanyag konzererváló ról köszönöm a linket , be szerzek ilyet , nekünk erre nagy szükségünk van .
Szia . Idáig nem volt gondom az eredeti belsőkkel . Max havonta egyszer újra kellett fújni őket ,de most nagyon megszívtam az emlegetett kék verhóval. Terra trafót csak a riga hármasaimnál használok,hiszen azok voltak belső trafósak .Mindenképpen szeretném megőrízni az eredeti trafót ,vagy ha másképpen nem megy a kinézetét .Most azon mesterkedek ,hogy egy végképpen rossz riga trafó házát kipucolom és beleteszek egy méreteiben kisebb új trafót . Így megmarad a kinézet és talán üzembiztos lesz . Az üzemanyag konzerváló stabilizálja a mai benzinek mondott pisi összetételéit ,hogy ne essen szét alkotó elmeire pár hónap alatt . Én ezt használom a megfelelő adagolással ,így akár a 3 éves benzinnel is simán tudok motorozni .Igen jól olvasod a 3 évessel is ! http://oldtimerperfekt.hu/termek/sta-bil-uzemanyag-stabilizalo-konzervalo-adalek-236ml/ de lehet kapni más fajtát is .Szerintem bármilyen kisgépes ,vagy mezőgazdasági boltban .Nekem ez nagyon bevált. Egy ilyen flakon ha jól emlékszem közel 80 liter benzinhez elég .
A belsőkkel kapcsolatban , én is igy voltam hogy útáltam állandóan fujni a kerekeket ,az eredeti belsők már ernyedtek és a megritkult gumi mindenképp vesziti a nyomást . Én az összes motoromba az un - Simson belsőt teszem a 16 / 2.75 méret et ez is Kinai de a 2.50 es Riga külsőben ez nem nyulik ki viszont annyira nem bő hogy meg gyűrődjön , igy a belső nem eredeti gyári , viszon legalább nincs vele baj .
A barna trafók újonan sem voltak helyzet magaslatán így ami hagyományos gyulytásu motor javításra kerül abba megy a Terra tekercs , nékem Vermestibi szokta bele tenni ő nagyon vágja ezt .
Benzint én is csak a 100 ast veszem . de kérdezném hogy mi az az az üzemanyag konzerváló ?
A K2-esen a kipuf.dobban elszabadult a difuzor lemez.valószínűleg elengedte a ponthegesztés.
Mivel a hangtompító nincs benne már, a difuzor elmászott a csavarral rögzített véglemezik.A motor ugyanolyan jól húz, csak csendesebb lett.Vajon mennyire van kiszámolva gyárilag hogy a diffuzor hol legyen a dobban?
Benzin... Ha megfogadsz egy tanácsot . Csak is 100 as ,plusz üzemanyag konzerváló . Amióta ezt használom azóta nem szívok . A Shellnél tankolok ,de már sajnos ebben is van 5% etenol,meg amit be nem vallanak . Ezen kívül próbálom a flottából a nem használt darabokat legalább fél évente egyszer indítani és járatni pár percet . Leálllítás pedig mindig úgy történik ,hogy lehúzom a csapról a csövet és teljesen kijáratom az üzemanyagot a karbiból ,bár gondolom,így is marad benne valamennyi .. Utánna a csap csonkját egy ledugózott benzincsővel lezárom,így nem csöpög a benya ,mert persze benzin csapból is csak is az eredetit használom ,persze az mindegyik átenged .csinálhatok vele bármit . Szinte minden motorom tankjában van benzin ,ez a másik nagy szívás,a rozsdásodás . Amióta csak 100 as benzint használok üzemanyag konzerválóval keverve ,jó töményen ,azóta megállt a rozsdásodás is . A 3 éves benzinnel is simán el tudok menni motorozni . Sajnos egyre kevesebb időm van erre is . Egész szezonban ha elhasználok egy tank benzint ,már lehet túlzok . Minden nyáron általában kettő motort fogok be. Ezek cserélődnek évente ,így nagyjából mozgásban van mindegyik. Nem egyszerű . Nálam jelenleg 12 db motor van egészben ,és váltásban :) Meg vagy még 10 várja a sorsa jobbra fordulását .
De tényleg,hogyan tudtak ennyi selejtet termelni ? Amiről már szabad szemmel is ordított ,hogy görbe ,üt ,festékhiányos stb ,stb . Miközben szinte minden alkatrészen ott a MEO jele ,hogy okés . Alig áll pár alkatrészből ez a motor ,de mégis több hibát prudukál,mint amennyi alkatrészt összesen tartalmaz . Sokszor tényleg komolyan elgondolkozok azon,hogy minek nekem egy olyan hobbi ,ami több bosszúságot okoz ,mint örömöt . Arról nem is beszélve ,hogy mennyi időm elveszi .Az anyagiakról meg ne is essen szó . Itt ez a borsózöld verhó. Évek óta vadászok egy ilyenre ,de most simán figyelmen kívül fogom hagyni .Kicsit besokaltam a kék kurvától :D
Köszönöm a tippet elvtársam 😊 Ha lesz türelmem hozzá, újra kikapom a kereket. Leszedem a féklapról a fékpofákat és összehúzom úgy. Kíváncsi vagyok... Bár szereltem inkább maga a féklap valamelyik része ér béke továbbra is az agyba. Már gondoltam ferde tengelyre is.. De ez amit te írsz logikusabb.Amúgy az első kerék is hasonlóan viselkedik , csak az kevésbé fog be. Tényleg kikészít idegileg.