Szerintem Arteta türelmetlen volt. Guardiola max 2-3 évig marad a City-nél, ugy latom már nagyon unja, de a BL-t még be akarja húzni. Arteta utána megörökölte volna a helyét.
Szerintem ez a két klub hasonló utat jár be, oké, azt adom, hogy magasabbról talán kevésbé mélyre került a United, de arra akartam utalni, náluk is volt pár fellángolás, aztán letargia. Már SAF utcsó bajnoki címekor is lehetett érezni, hogy lefelé megy a klub. Csak Wenger nem tudott "jókor" kiszállni. Szurkerként nagyon hasonló a lélektan, még emlékszik az ember a sikerekre és nehéz beleszokni a sikertelenségbe.
Sokkal több különbség van szerintem, csak első blikkre tűnhet úgy ugyanazok a problémák. Mindenható SAF bajnokként köszönt el. Az ágyús problémák már Wenger idejében is jelentkeztek (több mint tíz éve átlag fix ~70 pontos csapat + a gyakori első tavaszi BL körben kiütések) és évekre tartósak maradtak. (védelem például, mentális dolgok, februári sokkok, Arsenal bukta a BL-t érő EL döntőt, United nyerte, Arsenal most már EL indulás is kérdés, United összeszedte magát a BL indulásért lesz ami lesz persze nem akarok előre inni a medve bőrére, de harcban a csapat saját kézben a dolog)
Én 2013 óta a United legnagyobb bajai közben se cseréltem volna el soha a két szituációt az Arsenallal. Tulajdonosi szempontból, játékosok szempontból is jobb kilátások voltak azért. Glazer > Kroenke, a két világbajnok közül Pogbát ha problémának tekintjük ár-érték arányban mégis hasznosabb a pályán mint Özil a lelátón. Ha egy-egy besült igazolás vagy félrement edző időszak párhuzam megvan a kettő közt Emery vagy Mourinho legutóbb ugye, akkor is az összkép ott sokkal rosszabb és hosszabb időtartam. Unitednél bajban is azért akadt valami trófea, valami elfogadható pontszám, valami jobb rangadó széria, valami csillag születik sajátnevelés, amíg ők kapták a szokásos kiütés ötösüket, Unitednek volt egy jó párizsi estéje stb.
Azért más becsúszik egy-egy év BL nélkül mint az, hogy Arsenal most már folyamatos 3-4 év BL nélkül. Ha a United, Chelsea azt mondjuk BL indulás roncsderbi, akkor az Arsenal még erre a rendezvényre se tudott eljönni.
Unitednél legalább pislákol valami fény felfele ívelő pályára, Arsenal csúszik le a tabella közepére. Így kérdés pl. a jó Aubameyang meddig marad? Mint látjuk FFP-ben sem bízhatnak, a City kétszer megúszta, a PSG egy nyáron igazolja le Neymart és Mbpappét, ha még engedik a szaúdiak Newcastle vásárlását is... Persze mit számít a külső körülmény, ha a belső problémák tartósak: amikor a külső körülmények kezükre játszottak volna, egyszerre csinált a pelusba a két manchesteri csapat, Chelsea, Liverpool, Tottenham sor akkor is a Leicester lett bajnok, nekik ugyanúgy nem volt esélyük mert csak a szokásos ~70 pontjukat hozták.
Artetát sajnálom, jobb kerettel ott lehetne Solskjaerral és Lamparddal a versenyben mint viszonylag új edző. Helyette a BL roncsderbiben se vehet részt, hanem maradt az a szétesett Spurs-től is kikaptak és mögöttük végeznek?
"Viszont ők is fenntartják a korábban kiszabott 10 millió eurós büntetést, mert szerintük a City hátráltatta a Club Financial Control Body, vagyis az UEFA pénzügyeket vizsgáló bizottságának munkáját."
Tehát ártatlanok vádolták őket, de azért akadályozták a vizsgálatot.
Szinte ugyanazok a problémák: egy mindenható menedzser regnálását követő iránytévesztés, vezetési problémák, besült igazolások, sérülékenység. Annyi a különbség szerintem, hogy míg a united "megengedheti" magának, hogy hibázzon, az ágyúsoknál a bénázás mélyebb sebet ejt. Nem mondom, hogy cserélnék velük, de azért ennyire nem sarkos a különbség a két klub között. Vannak használható játékosaik és fiataljaik is. Saka, Nketiah, Martinelli, Willock nem rossz, Maitland-Niles mint a mi Mctomink, jön nekik Saliba a védelembe. Korábban volt jó periódusa Bellerinnek, Holdingnak, Torreirának, Guendouzi meghülyült, de Xhaka pl rendezte a konfliktusát a szurkerekkel. Aubameyang és Lacazette még mindig jó spíler, Pepe gyerekből is lehet vmi. Láttuk, hogy egy ihletett igazolás annyi mindent helyre tud tenni. Szerintem Arteta jó döntés volt részükről, türelemmel előrébb léphetnek. Szerintem a spurs jobban meg fogja szívni Mourinhot.
Vicc az egész. Még a CAS is ilyen népmesei közleményt adott ki: vétettek, de régen volt, vétettek de kevés a bizonyíték, fizessenek 10 milliót és vége.
United szempontból jobb saját jogon kiharcolni, úgy vagyok vele, viszont akkor látszik ennyit ér a Financial Fair Play. Ha nem lehet betartatni, akkor csak színjáték. Egyébként nem tudom hogy van, elméletileg az UEFA mondhatja a CAS döntésre attól ők még nem hívják meg a BL rendezvényükre, valamilyen nevezés papírmunka biztos van. Vagy ugye nagyon jó így is az UEFA-nak ők játszhatják tovább a szerepüket a színjátékban ők aztán megpróbálták a Financial Fair Play-t, nem rajtuk múlt a CAS-hoz forduljon mindenki a kérdésekkel. Kényelmes az UEFA-nak is így.
Off: szeretnem rovidre zarni! eloszor is koszonom giggsynek, a moderatornak utolag es tulajdonkeppen neked is! Nem tudtam az incidensrol. :/ eszem agaban sincs trollkodni! Talan egyszer egyszer a gyozelemtol is ittasan, vagy egy esetleges kudarc utan ittasan csipos lehetek, de ez csak egyeni szoc problem lesz, nem trollkodas.
on: szoval ma meccs, minden bizadalmama csapatban, 180 fokos fordulat volna egy x, vagy egy bukta... de ilyen formaban, a jelenlegi morallal es a vegre a beallo csapatok ellen is eredmenyes jatekkal... szoval sztem nem lehet gond. Egy esetleges (talan mar idoszeru) kezdo xi megbolygatas okozhat nemi galibat
Ma lehetne előzni. Nem is egyet. :) Abszolút saját kézben a BL indulás, ami pár hónapja reménykedés volt, most komoly csalódás lenne lemaradni. És még a CAS ítélet is ma lesz, kétlem felmentenék a szomszédot. Lehet kialkudták két évről leviszik egyre, hogy Guardiola és De Bruyne ne távozzanak?
Durva a Leicester zuhanása biztosnak tűnt dobogóról:
21. fordulónál 45 pont 14-3-4 mérleg
35. fordulónál 59 pont 17-8-10 mérleg
14 forduló alatt csak 14 pont, a gólarányukat is elintézték. A United akkori 31 pontról jött fel a ma lehetséges 61-re, ha nyer ma a csapat. Csak 8 kapott gól azóta. Brunoval összeállt? :) Solskjaer miatt nagyon örülök, el is csendesedtek a Pochettino pletykák. Talán még Pogba is hosszabbít.
Hogy az Arsenal még a derbit is elbukta már nem is meglepetés, pedig idén a Tottenham is szétesett. A mi legyen Sanchezzel probléma közben legalább ő játszik kölcsönben és talán sikerül eladni mint Lukakut, ehhez képest az ő Özil problémájuk... nem irigylem őket. Arteta elkapta a covidot és mégis az volt idén a legkisebb gondja, ilyen kerettel mit kezdjen? Lampard és Solskjaer számára legalább vannak használható örökölt játékosok is és tehetséges fiatalok mint Abraham és Greenwood.
Kiállok Red Devil86-mellett, ha nem ö a "Bruno az istenünk" is, meg még többtucat más is.
"Bruno az istenunk" kérdezett tölem egy másik oldalon de mire megválaszoltam törölték.
Érdekes módon perceken belül megjelent "Kedves fonokur". Kérdeztem töle valamit, amire csak "Bruno..." (vagy az öt olvasó) tudhatta a választ. Válaszolt, majd eltünt, mert törölték. Ezután megjött "Red..." a 136076 alatt.
Úgy gondolom, hogy itt mindenkivel egyenrangú fórumtag vagyok, sem több sem kevesebb.
Visszautasítom a "bujtatott inzultust"! Az itt felsoroltakat bármikor bizonyíthatom.
Ha "Red..." egyenlö az említett ocsmánykodókkal az úgy is kiderül, amint megszólal.
ez a fordulo eleg jo... hatha osszeomlott a leicester! Mostmar tenyleg a kezunkben a sorsunk :)
off: kedves forumtarsak, valaki kiallna esetleg mellettem? (“Kedves fonokur“ voltam meg egy napja, csak toroltek..). illetve nem megyek bele olyan bujtatott inzultusba, mint tegnap “left-back”-tol! es kedves moderator: rendben, ha ujra torolsz (megerteni nem, de elfogadni eltudom), de kerlek ha latod az email cimem, vagy ha nem, akkor legalabb itt indokold meg, hogy mit vetettem, esetleg vetek
Cigány Zsozé kitalálta a tutit ennek a csóri Tottenhamnek: a második félidő első 15 percében 13%-os volt a labdabirtoklásuk hazai pályán, most egy kicsit beindultak, már 19%.
Kellemes meglepetés a Sheffield ennyire sima győzelme, akkor mégis előzhető a Chelsea holnap. Legyen az eddigi győztes kezdő, esetleg 1-2 ember csere. Karanténban pihentek eleget, én nem félek ne bírnák. Martial most rúghatja a múltkori kapufával benne maradt gólt. Tetszik Solskjaer kicsit merít a SAF időkből amikor 90% fix volt a kezdő a bajnokság egy-egy periódusában. Lendületben vannak. A több csere lehetőséggel meccs közben is könnyebb módosítani most, ha valaki rossz napot fog ki. Majd a Linz ellen és FA kupában lehet jobban rotálni. A Top4 harcot nyomja meg a legerősebb kezdővel.
Nagyon kedvezően alakulnak a dolgok, innentől tényleg csak elkúrni lehet. A soton ellen minden bizonnyal már rotálni fog Ole, mert háromnaponta játszik a csapat.