Lando az EP5-ben nem volt súlyosabb karakter, mint Hicks az Aliensben - az EP6-ban lett az. Furán indult volna a Jedi, ha Lando már a Sarlacc gyomrában van. (És felfújták volna Jabba palotája elé a porba, hogy BLM.)
Bishop robot (pontosabban a mása) szerepelt a harmadik részben. Hicks egy súlytalan karakter volt. Newt pedig nem volt főszereplő. Kár, hogy meghalt, de nehezen illett volna a harmadik részbe egy gyereklány.
Amúgy semmi bajom Cameronnal, mert kedvelem a filmjeit, de enyhe túlzásnak tartom, hogy nála minden überf*sza. Annyira azért ő se jó. A legjobb filmje a Két tűz között.
Pangloss (és a passzivitás) Pangloss szerepe elsősorban az, hogy a különböző helyszíneken, olykor csodás körülmények közepette, újból és újból fölbukkanjon, s elmondja tételét. A furcsa tézis lényege a világ dolgainak, a történéseknek passzív tudomásul vétele. Visszafogja Candide-ot, mikor az segítségére sietne Jacques-nak (5. fejezet), eltűr minden szenvedést és fájdalmat, megaláztatást, még a halált (!) is, csakhogy ismét elmondhassa mondatát. Unalomig hangoztatott tétele akkor válik végképp értelmetlenné, amikor maga ismeri be, hogy csak kényszerből ismételgeti, ha már egyszer kimondta (30. fejezet).
Reménytelen eset, neki ez küldetése. Már ezerszer elmondtuk neki, hogy mitől van a "sikeresség". Régóta nem volt SW film, ki voltak éhezve a rajongók. Nyilvánvaló volt, hogy bukni nem fog, bevétel is lesz, de próbálná meg a Disney hogy ugyanezektől a rendezőktől jövőre folytatná. Na az már bukás lenne, nem is kockáztatnak mostanában ilyet. Egyébként akárhány értékelést is közzéadó filmes portálra megyek, az emberek többségének nem tetszett, de megnézte, mert reménykedett. Ahogy azt is látom, hogy azzal sem vagyok egyedül, hogy a régi részeket, sőt a prequelek némelyikét is újra tudom nézni, de ez az ST esetében csak az Ébredő Erővel sikerült, az se volt teljesen felhőtlen... az másik két részt messziről kerülöm.
Zöld fénykard: lehetett volna egy epikus jelenet arról, hogy amikor Luke elfordul az erőtől, akkor valahogy megsemmisíti. Mondjuk bedobja a lávába Mustafaron :)
"Akik emiatt fintorognak, azok gondolom, Hunyadi Jánost is leszólnák, hiszen az évtizedekkel későbbi fejlemények miatt sz*rt se ért a nándorfehérvári diadal."
Már ha olyan hülyék volnának mint te? Hogy közben gondosan megfeledkeznének arról, hogy az nem egy döntő csata, egy végső ütközet volt? Nem az ellen megdöntésére irányult és 2. Mehmed sem veszett oda sőt, még csak részt sem vett abban az összecsapásban stb stb...
Mi van, te érvelőkirály, nem tudsz konkrétumokat felhozni? A Genisys csak azért nem lett anyagi bukás, mert a kínaiak megmentették. Viszont a Dark fate már Ázsiában sem kellett. Egyébként pedig a T3 és a Salvation mellett mindkettő egy rakás trutymó.
"Az Erő veszélyes dolog és teljes mértékben kiszámíthatatlan, hogy ha egy képzett Erő-használó utódot hoz a világra, akkor mi fog történni. "
Ld még Terry Pratchett: Sourcery. A varázsló gyerekének hatalma az egész varázslóvilagot felforgatja, a többi varázsló még egy gyerek mellett is statisztának tűnik. Ez teljesen az ST alapállása, bár ott Rey nem az első Erő-használó sarj. Az alkotók közül biztosan olvasták is néhányan a Korongvilágot. Vajon befolyásolta őket?