Cigány Zsozé kitalálta a tutit ennek a csóri Tottenhamnek: a második félidő első 15 percében 13%-os volt a labdabirtoklásuk hazai pályán, most egy kicsit beindultak, már 19%.
Kellemes meglepetés a Sheffield ennyire sima győzelme, akkor mégis előzhető a Chelsea holnap. Legyen az eddigi győztes kezdő, esetleg 1-2 ember csere. Karanténban pihentek eleget, én nem félek ne bírnák. Martial most rúghatja a múltkori kapufával benne maradt gólt. Tetszik Solskjaer kicsit merít a SAF időkből amikor 90% fix volt a kezdő a bajnokság egy-egy periódusában. Lendületben vannak. A több csere lehetőséggel meccs közben is könnyebb módosítani most, ha valaki rossz napot fog ki. Majd a Linz ellen és FA kupában lehet jobban rotálni. A Top4 harcot nyomja meg a legerősebb kezdővel.
Nagyon kedvezően alakulnak a dolgok, innentől tényleg csak elkúrni lehet. A soton ellen minden bizonnyal már rotálni fog Ole, mert háromnaponta játszik a csapat.
Kizárt. UEFA, TV társaságok és szponzorok mérgesek lennének. Saját érdek is, pénzdíj is van érte. Bruno és Mason gólkirályi címért is versenyben. Azt megteheti mindkét csapat, hogy az eddig kevesebbet szereplő játékosokból lesz a kezdő.
Ebben nincs is véleménykülönbség. Erősíteni kell, csak azt mondom, hogy Sanchoért Woody nem fizeti ki azt az árat, amit a Dortmund szeretne, így nem hiszek abban, hogy sikerül leigazolni a nyári/őszi ablakban.
A prioritás szerintem a középső védő poszt, mert egyrészt ott Lindelöf kevés a feljebb lépéshez, másrészt a mélység nem biztosított a sérülékenység miatt. Grealishre figyeltek a srácok, kapott is pár csomagot, de végig nagyon barátságos volt vele mindenki. Szerintem ő jönni fog, csak még csk-ként a mostani csapata túlélésével kell foglalkoznia. Még cserealapunk is lenne, Lingard, Jones vagy akár Tuanzebe, bár utóbbit még tartanám. Feltéve, ha bennmaradnak.
Állítólag a FIFA-nál unják az angolok egész szezonos bénázását az egyedi VAR használat kapcsán és egységesíteni akarják a folyamatot. Nagyon helyes. Bevezetéskor írtam IFAB, FIFA, UEFA szinten egyértelmű szabályokat kell hozni, és nem a helyi szövetség saját hülyeségeiben bízni. Az vicc egyik országban kiszalad a bíró a monitorhoz és ő dönt, a másikban meg a fülére mondja egy másik és mivel kollégák elfogultak. A közvetítésben is meg kellene határozni, hogy mutassanak minden VAR esetet.
Szerintem az első félidőben még tartották magukat, sőt Grealish helyzete és a kapufa időszakában dominálták a meccset. Wan-Bissaka sokat hibázott, a középpályássorunk sorra vesztette el a lasztikat. Nagyon rossz időben kapták a gólokat, az első megtörte a lendületüket, a második a hitüket. A második félidőben alig próbálkoztak.
Szerintem kell Sancho + a kp-re és a védelembe is ember. Láttuk, hogy 1 ember beépülése mennyi +-t adott a csapatnak...de ez fordítva is igaz. Ha kiesne Bruno / Pogba , Martial , Rashford , akkor bajban lennénk. Oké , hogy van mélység, de a minőség kevés, a padon.
A cserék után látszik minden meccsen, hogy visszaesik a csapat.
Mondjuk tenyleg igy van. Rashford eppen mozgasban volt, megcsinalta a cselt amikor kibillentettek egyensulyabol
Azt gondolta volta az ember az elejen, hogy a Villa egyenrangu ellenfele lesz a Unitednek, de nem volt az, max 10 percig. Es nem befolyasolta volna a meccs kimenetelet, ha a 11-est nem adjak az elejen
Ilyen végletes kijelentéseket nem érdemes tenni. :-) Szerintem a három fiú eltérő skillekkel rendelkezik, bár Scholes szerint egyformák. (Istenem, focistának mekkora volt, de punditként max átlagos) Ebből kiindulva - amennyiben lesz választási lehetőség - a mindenkori ellenfélre is tekintettel lehet választani. Rashford helye nálam a leginkább eldöntött. Balszélről indulva a legveszélyesebb, szerintem jobb előkészítő, mint befejező. Greenwood egyelőre jó a jobb oldalon, pár év múlva lehet, hogy előrébb tud menni. A mostani helyzetünkben Marci a legjobb középcsatár. Mondom ezt úgy, hogy alapvetően egy laza formáción vitatkozunk, ahol cserélgetik állandóan a helyüket. Szóval inkább valószínűségekről lehet szó, hogy ki milyen gyakran keveredik ki a szélre vagy megy előre. Ha jön Sancho (szerintem nem), akkor ő vagy jobbszélen vagy balszélen nyomja majd, így vagy Rashit vagy Greenwoodot szorítja ki, de Greenwood mehet akár előre is. Szóval nálam a széleken Rashford/Sancho/Greenwood elől Martial/Greenwood lenne. Ighalo és James meg biztosítaná a mélységet.