Sajnos továbbra is a csőlátás korlátozza a véleményalkotásodat.
A legújabb Terminátor ugyanis nem attól nem lett jó mert eltörölték a hulladékot, hanem azért mert nem csináltak jót. Ha eltörölnék a DT-t, nem lenne kötelező megint előrángatni Harrison Fordot és Mark Hamill-t, mint ahogy előrángattak egy gagyi Arnoldot, és körbevették három női főszereplővel. Lehet Star Wars-ot csinálni Luke és Solo nélkül is. Simán működne pl. egy Mandalorian filmben csak pluszban lenne jó története is.
Illetve ha mégis úgy gondolnák, akkor már megvan a technológia hogy csináljanak filmeket fiatal színészekkel, akiket aztán Deepfake-elnek, és Ford meg Hamill kapna 1-2 milliót azért hogy ne csináljanak semmit, csak hagyják magukat ledípfékelni.
Vagy Christopher Reeve-féle Superman-filmeknél volt az, hogy miután a III. rész eléggé eltért az első kettőtől, és sokak szerint idétlenebb irányba mozdult el, a IV. részben próbáltak visszatérni az első kettő irányvonalához (a III.-ban előkerülő Lanát teljesen mellőzték, ismét Lois került előtérbe, újra látni lehetett a Magány Erődjét, ismét a Gene Hackman által alakított Lex Luthor lett a főgonosz), de a végeredmény vérciki lett. Ha a III. félrevitte a szériát, a IV. földbe döngölte.
Aztán jött 2006-ban a Superman visszatér, ami valahol a sequel, a remake és a reboot határmezsgyéjén táncolt: igyekezett az első két részhez idomulni, bár modernizált környezetben, de voltak visszautalások (még az elhunyt Marlon Brando mint Jor-El is bekerült számítógépes trükkökkel), a III.-at és a IV.-et viszont teljesen ignorálták (leginkább az mondott nekik ellent, hogy Martha Kent még élt). A végeredmény azonban itt is eléggé halovány lett, bár valamivel komolyabb lett, mint a III. és vállalhatóbb, mint a IV.
1. A folytatásfilmeket nem eltörölni kell, hanem hagyni békén. Simán elképzelhető, hogy az idő igazolni fogja őket.
2. Már csak azért is hagyni kell az egészet, mert ha van valami, ami árt a Star Warsnak, az a Skywalker-Solo-vonal további csócsálása. Kész. Vége. Új karakterekkel új fejezetet kell nyitni.
Torturában mondja a hibbant nő az írónak, hogy az előző könyvet elbaszta. Javítsa ki az új könyvben. De ne úgy hogy mintha az előző meg sem történt volna. Az túl könnyű és a rajongót hülyének nézi. Innen tessék kijavítani, ha már el tetszett kúrni.
Amúgy Ben Solo pont az értékelhető pont az ST-ben.
"a így nem lehet. Azóta sem, ez is a mozi lejtmenetének az oka, hogy mégis így csinálják. A filmgyárak nem elfogadnak és pénzelnek egy filmötletet hanem megrendelnek egy ternéket és állandóan belepofáznak mindenbe csak hogy szerintük hogy lehet több nézőt behozni."
Csak hogy ON is legyek, Lucas két dologra rohadt büszke az életművében. Hogy mennyire érezte a látvány fontosságát egy flmben. És hogy mennyi mindent elért mint független filmes és többi független filmes is mennyit köszönhet az ő küzdelmének.
Aztán eladta a fő művét a legnagyobb birodalomnak, a Disney-nek......
"Semmiféle zuhanást nem hozott a harmadik rész, egyszerűen csak egy kicsit gyengébb lett az előző kettőnél."
Szerintem meg iszonyú gyenge lett
"Worthingtonnak és Bale-nek szerepet kellett volna cserélnie."
Nem tudom miért. De amúgy szerintem meg a 4. filmet bántják igazságtalanul. Egyrészt hogy túlságosan transformerses lett. Miért itt nem szupergépek háborúznak ? A másik meg hogy túl érzelgős lett ember-gép kapcsolatban. Hát a 2. rész már ebbe alaposan beleütött, és szerintem sokkal cikibb is volt mikor a Schwarzi Terminator azért sírt hogy nem tud sírni.
"Az Alien esetében képtelen vagyok felfogni, mi a baj a harmadik és a negyedik résszel. Éppen az az erényük, amit most annyira hiányolt mindenki a Star Wars folytatásokkal: eredeti ötletekre épülnek és nem "másolják" az előző részeket. Ráadásul mindkettőt egy-egy kultrendező készítette, akik bátran belerakták a filmekbe a saját kézjegyüket."
A harmadik lehetett volna jó. Sőt van benne jó vonulat is. De itt az volt a baj hogy a filmgyár (megelőzve korát) annyira belemászott a munkába, hogy Weaveren (aki állítólag szintén nem könnyű természet, elég ripley-s) kívül minden kulcsfigurának elege lett, Gigertől a rendezőn át a forgatókönyvírókig, úgy tudom utóbbiak végül tizennégyen voltak, egymás után. Na így nem lehet. Azóta sem, ez is a mozi lejtmenetének az oka, hogy mégis így csinálják. A filmgyárak nem elfogadnak és pénzelnek egy filmötletet hanem megrendelnek egy ternéket és állandóan belepofáznak mindenbe csak hogy szerintük hogy lehet több nézőt behozni.
Az Alien 4 nekem is tetszett, azt is a vége miatt cikizik, de hát valami újat mindig ki kell találni, ezt sikerült, a Ripley-től anyai szeretetre vágyó alient. Jó hülyén hangzik, de mikor néztem nekem nem rontotta el az egész filmek.
Prometheus:
kivételesen beletaláltál, tudtommal, Theron vacilált a főszerepet illetően, erre elvitte előle Rapace. Akkor elkezdett sajnálkozni mire megkapta a fapicsa szerepet, hadd örüljön, meg mégiscsak húzónév.
Egyébként nem volt egyáltalán rossz a Fassbender-Rapace páros, még az se hogy Fassbender később kicsinálta Rapace-t. De a Prometheus túl nehéz volt, erre csináltak egy habkönnyű Covenantot, ezzel tényleg elbasztak mindent ami Prometheusból jól következhetett volna. Ebben is egyetértünk.
Nem arra felelsz, amit leírok. Egyszerűsítsünk: meggyógyul az SW csak attól, hogy kitörlik az ST-t? Nem. Ha szerinted igen, egészségedre.
Mondjuk hogy Ben Solo egyáltalán meg sem születik, hanem helyette Jacen és Jaina van az szerinted lehetséges?
Miről szólna a film? Han öreg és JJ felnőttek? Gondolod hogy az ST véresszájú Fandom Menace-je gyilkos fenyegetéseket küldene a Lucasfilmnek, hogy "Vissza a porgokat?" :D
Semmiféle zuhanást nem hozott a harmadik rész, egyszerűen csak egy kicsit gyengébb lett az előző kettőnél. A Salvation esetében jó volt a koncepció, de szerintem nem tudták ütősen befejezni a filmet, ráadásul elkövettek egy szereposztásbeli hibát. Worthingtonnak és Bale-nek szerepet kellett volna cserélnie.
A zuhanást a Genysis hozta el, ami azért érdekes, mert ez volt az első film, ami bevallottan úgy készült el, hogy a harmadikat és a negyediket nem veszik figyelembe, ráadásul a Sarah Connorozással és Svarci újbóli előtérbe hozásával a régi rajongókhoz akartak igazodni (holott egy ilyen filmnél éppen az új tábor kialakítása kell, hogy legyen a cél). A Dark fate egy trutymó.
Az Alien esetében képtelen vagyok felfogni, mi a baj a harmadik és a negyedik résszel. Éppen az az erényük, amit most annyira hiányolt mindenki a Star Wars folytatásokkal: eredeti ötletekre épülnek és nem "másolják" az előző részeket. Ráadásul mindkettőt egy-egy kultrendező készítette, akik bátran belerakták a filmekbe a saját kézjegyüket.
A Prometheus és a Covenant esetében a következő dolog jutott az eszembe. A héten lesz a premierje az Old Guardnak, amiben Charlize Theron a főszereplő. Érdekes, hogy rövidre vágott fekete hajjal, atlétában mennyire emlékeztet Sigourney Weaverre. Miközben nem az utánzata, mert egy karizmatikus színészről van szó. Szerintem rá kellett volna építeni az új szériát (ahelyett, hogy szőke cicababaként asszisztál egyet a Prometheushoz), mert sokkal jobban működött volna központi hősként, mint az az idegesítő Fassbender robot. Vagy Noomi Rapace és Katherine Waterston, akiknek a karaktere semmitmondó lett. Pontosabban az előbbié működött volna, de nála mindent félbehagytak.
A Terminátor már a 3-as résszel óriásit zuhant, az 5-össel meg még jobban.
Az Aliennél sok minden összejöhetett volna a saját PT-jukkal de elkúrták. Annyiból hasonlóan az SW ST -hez, hogy a megosztó rész után egy gagyi biztonsági játékkal próbálkoztak amit valószínűleg Ridley Scott rühellt a legjobban.
Ben Solo meg sem születik? Lenullázzni az állítólag rossz folytatásokat?
A Terminátornál kipróbálták, hogy semmibe vesznek korábbi folytatásfilmeket, és majd a Dark Fate-tel megmutatják, milyen a terminátormozik büdös úristene. Ráadásul a franchise megteremtőjének védnöksége alatt.
Nos, akkora fostalicska lett, az eredmény, hogy azóta is nehéz levegőt venni. Árulkodó tény, hogy Kínában, ahol tudomásom szerint hatalmas rajongótábora van Arnie-nak, fele annyi pénzt se hozott a T5. De ne legyen senkinek illúziója azon a téren, hogy ugyanez lenne az Aliennék is, ahol szintén eljátszottak már a gondolattal.
Abba meg bele se merek gondolni, mi lett volna, ha a pasaana-i parkolóban letörik a helyi utcagyerekek a Sith csillagot a siklóról, mint nálunk a Mercedesről a Tescóban. Aztán C3PO erről nem ismerte volna fel, hogy a Sith-eket találták meg. Mi mindent tudhatott az a sikló újkorában!... gondolom Sith tuctuc (Kis Dooku Grófó?) szólt a hangszórókból nyitott tetővel, nyitott ajtónál a földre vetítette hogy SITH, meg Sith matricák voltak hátul, mondjuk "A Mesterem az Exegolon járt, és nem hozott mást ajcsiba, mint ezt a nyamvadt matricát." Hadd tudja a pórnép, ki csapat a verdával!... Lebegni mondjuk ettől még nem tudott, mert akkor nem esett volna be a futóhomokba, de hát mindent nem lehet.
Nem a Disney gyártja a közönségkedvenc filmeket, hanem a Marvel és a Pixar.
Lehet, de a Disney-nek legalább lenne hova nyúlni emberekért. Mondjuk úgy, a Disney-nek még mindig nagyobb része gyárt sikeres filmeket, mint a Lucasfilmnek.
És a fejvadász hajóját sem fosztotta ki senki, hiába parkolt ott, ahol mindenki láthatta. Bezzeg Mando csak néhány órára hagyta magára a hajóját, már szétszerelték a jawák (akik úgy tűnik, hogy minden sivatagbolygón őshonosak).
Igen, a Disney csak másolni tud, ezért jött vissza az ST-ben minden, amit az OT-ben szerettünk, még akkor is, ha semmi értelme nem volt (pl. Han Solo-t resetelni a New Hope állapotába és kidobni a karakterfejlődését az ablakon). Ennyi a magyarázat, nem kell semmi mélyebb értelmet keresni.
"A Disney tucatjával gyártja a közönségkedvenc filmeket - a Lucasfilm nem."
Ez nem ilyen egyszerű. Nem a Disney gyártja a közönségkedvenc filmeket, hanem a Marvel és a Pixar - két olyan stúdió, amit a Disney szőröstől-bőröstűl megvett és amelyek működésébe nem nagyon szól bele. Ezen kívül kizárólag a saját régi rajzfilmeik élőszereplős újraforgatása hozott nekik sikert az elmúlt időszakban, vagyis a fantáziátlan nosztalgiafejés, amit az ST-ben is csináltak. Ahányszor újjal próbálkoztak - John Carter, Lone Ranger, Tomorrowland, most utoljára az Artemis Fowl -, az eredmény mindig óriási kritikai és anyagi bukta lett. Úgyhogy erős túlzás azt állítani, hogy önerőből a Disney tudna sikeres filmeket készíteni...