ok. ne szemeteljünk. ez igaz lehet Luke új kardjára, amivel apja gonosz felét lemetszette. azt ne dobja el, ahogyan tette a HCS2-n. de ugye eldobta, amikor apja kezét levágta és szerintem az nem is lógott az oldalán már az ünneplés során, tehát Lucas szemetelt. de valóban szemetelt? nézzük csak. a kard elpusztult a HCS2-vel együtt, így az sem tűnik így utólag szemetelésnek, hiszen Luke egy életszakaszának végét jelentette. azért készült az a kard, hogy legyőzze Vadert és az uralkodót. mission completed. kard kuka, pusztult azzal, amiért életre hívta Luke. nincs tovább rá szükség. van mondanivaló, értelem ebben? igen van. Anakin kardja, amit Obi tovább örököltet Luke irányába, Vader korábbi, jobbik felének szimbóluma, amit elvesztett akkor, amikor a sötétség eluralkodott rajta. nem volt többé joga használni, Obi el is vette tőle, hogy Luke-nak adja, hogy az jó cselekedetekre használja majd. ezt veszi el tőle Vader a Bespinen annak fényében, hogy Luke-ot átállítsa a sötét oldalra és ennek is megvan az erős szimbólikus értelmezése: Vader így szeretné kimetszeni Luke-ból a jót. van mondanivalója a kard aknába küldésének? működik a dolog? igen. és ez a két szakasz tökéletes zárása is a trilógiának.
mi a valós baj? az, hogy a ST rohadtul figyelmen kívűl hagyta mindezt. miért? mert kellett nekik minden tárgyi szimbólum, ami az új részeket összeköti a régiekkel, hiszen ebből él. lett újra Chewbacca, Han, Leia, Luke, Falcon, R2D2, C3PO, X-szárnyú stb. baj ez? nem baj, hiszen ezek képviselik a régi filmek értékeit az újakban, ezek képviselik a kontinuitást, emiatt megy be minden rajongó a mozikba, ezért fizetett egy rakat pénzt a Disney. de a szóban forgó kardoknak egészen más funkciójuk volt a korábbi filmekben, amit békén kellett volna hagyni. azzal, hogy nem hagyták békén kapott valami plusz töltetet a film? nem. arra szolgált, hogy Luke karakterét is kukázzák és egy kérdőjelet is hagyjon maga után: hogy a francba került elő? köszönjük. remekbe szabott ötlet volt!
Nem teszi semmissé. Teljesen igazad van, Luke-hoz az EP6-ban hozzá tartozik a zöld kard, ráadásul ezt a kardot forgatja, amikor őneki is át kell esnie azon a próbán, amin az apjának a kék karddal, és amin az apja elbukott. Mondhatni, a saját próbatételéhez a saját kardja.
De ettől még a "koncon" marakodhat a Galaxis - a sokszor emlegetett Thrawn trilógiában is benne van -, ez ráadásul aláhúzza, hogy "mindig az nyer, akinél több Skywalker van". A Skywalkereké az új kard, a levetett darab marad a többieknek :D
És én még azt is értékelem, hogy a régi dolgok nem maradnak temetetlenül, hanem előkerülnek és öt, tíz, ötven év múlva kell velük szembenézni. Ilyen lehet Vader kardja. Nem hagyhatjuk szét a szemetünket.
hát, nem tudom. szerintem nagyon erőltetett. Az az epikus pont, amikor kiderült, hogy Vader Luke apja és az a tény, hogy épp ott vesztette el az apja kardját, ahol ez kiderült, azt a kardot, amit korábban az apja viselt, na annak elég mély mondanivalója volt, ezt felrúgni, semmissé tenni annyira jellemző az ST-re. épp, hogy Luke-nak kellett volna konstruálnia egy új kardot később újra, amit már az új felfogásban tesz, hiszen azt, amivel megölte az apját, nyilván nem vihető tovább. lett volna egy új, ami már a béke védelmében működhetett volna egy olyan új trilógiában, aminek ez áll a középpontjában és nem az, ami lett végül.
Dehogynem. Csöpög a gyűlölettől az ST irányába és bármibe belekapaszkodik, hogy eltűnjön. 2007 körül olyat is olvastam, hogy remek gabonatermés ígérkezik és ez fogja megmenteni Gyurcsány Ferencet... egy szóval se mondom, hogy nem volt jó a gabonatermés, de a következtetés?
Semmiféle félreértésről szó sincs. A Disney Trilógia az csapás, ami Lucas galaxisát érte. Nem a stúdió számít hanem a benne dolgozó emberek. Illúzió szerinted. De bizonyítani nem tudod, így ez nem tény.
Nem az szorul bizonyításra, hogy az ST nullázása semmit nem oldana meg - hiszen semmi sem oldódik meg magától -, hanem az, hogy az új film valamitől jó lenne. A Disney tucatjával gyártja a közönségkedvenc filmeket - a Lucasfilm nem. A Lucasfilmen belül van a probléma.
Esetleg azért lenne jó mert olyanok csinálnák akik nem a saját hülyeségüket és politikai vagy egyéb nézeteiket akarnák beleerőltetni a filmekbe, hanem csak egy jó történetből készített filmet akarnának megvalósítani.
Olyanok csinálnák? A Lucasfilmen belül eddig koncentrálódott az összes rossz filmes, akiket most egy csomagban kilőnek az űrbe? Dehogy - akkor eddig is megtették volna. Közismert, hogy JJ-t dróton rángatták és a végső filmet kb. nem tekinti a sajátjának. Ha most idehozzák a Világ Legjobb Rendezőjét, őt nem fogják dróton rángatni? Ezeket a problémákat kell megoldani, utána töprengeni, hogy mi lesz az ST-vel. Ezért nem old meg semmit, ha csak azt nullázzák. Majd kapnánk egy ugyanolyan rosszat.
Ha tényleg törölnék a Disney kánonból ezt a szörnyűséget, akkor nem lenne megkötve a keze a szörnyszülött trilógia által azoknak akik az új filmeket alkotnák.
Most sincs megkötve az ST által, miért lenne? Az EP7 előtt bármi belefér, közvetlenül az EP9 után a szereplők nagy része halott vagy nem érdekel senkit (ki sírna, ha Finn nélkül jönne az EP10?), mint ahogy az ST eseményei sem rengettek meg eget-földet, jóval az EP9 után meg ismét mindent lehet.
Az ST időszakában meg nem az ST köti meg a kezeket, hanem hogy az eredeti szereplők már nem elérhetőek - nem hiszem hogy Hamillt és Fordot még be lehetne rángatni, de ha igen, akkor tessék. Ha én ki akarnám kerülni az ST-t, nem is izzadnék magyarázatokkal. Egyszerűen elkezdeném mesélni a sztorit ott és akkor, ahol a legjobb, kicsit sem érdekelne hogy ellentétben van az ST-vel. Ha az első film behúzza a rajongókat, akkor ráérnék a másodikban vagy a harmadikban utalgatni rá, hogy mi történt az ST-vel (párhuzamos dimenzió, Bobby a zuhanyzóban vagy az Erő akarta így), addig ki is lehet találni. De a saját sztorimat nem forgatnám fel miatta.
A fénykard megmaradása indokolható. Egyrészt Vader eredeti kardja, szerintem amikor elvonult az aknától, odavetette a rohamosziknak, hogy söpörjék fel az akna fenekét - vagy ők találták volna meg, vagy addig felhozta volna valaki más. Másrészt önmagában is komoly értéket képvisel, hiszen ekkorra már csak pár arc van a Galaxisban, aki fénykardot tudna készíteni (leszámítva a később megjelent kb. ötezer fő magányos túlélőt). Szóval ha nem potyogott le a Bespinre (és nem látjuk Luke segge alatt), akkor a megtalálása és a későbbi megmaradása is OK.
A nem is tudom kicsoda Disney mese típusú kocsmárosné teljesen hibás, értelmet, fölösleges karakter. A fénykardot meg ennél jobban is meg lehetett volna találni.
de könyörgöm. minek? minek kell megtalálni egy fénykardot, ami leesett a Bespin aknájába? ez a vonal is szépen bizonyítja az ötlettelenség mélységes kútját.
Az Al Capone-s film után azt mondta, soha többet nem dolgozik együtt olyan legendákkal mint Connery és De Niro, mert igazságtalanul azt mondják, az ilyen színészek miatt jók a filmjei.
Végülis a Waterworld után nem nagyon kellett ettől szenvednie....
Érdekes, Tarantinonak nem gond hogy A+ színeszek jelentkeznek nála szerepért.
Én 9-re értékeltem és tök lelkes voltam, hogy nehogymá hagyjam magam letörni, amikor ennyi év után egészestés SW-t látok, de a NH remake-et én is megjegyeztem. Így miután ülepedtek a dolgok, a listádból több tétellel is egyetértek, pár kivétellel. Szerintem a "lófejű" Driver nagyon is jó színész, amit már más filmekben is bizonyított, de ilyen szerepet kapott. Egyszerűen rosszul, rossz karaktert írtak neki.
Rey itt még valóban szimpatikus volt, de sikerült elrontani, a TFA-ban még teljesen szerethető volt, aztán csúnyán elszabták. Alapvetően Boyega is jól adta, és megint nem az ő hibája, hogy nem tudtak a karakterével mit kezdeni.
A meglepetés, amikor valaki leveszi a sisakot, minden SW filmben elég jól működött, Vader katartikus jelenetétől Boyega mint rohamosztagos, és "lófejű" Kylo-ig. Meglepődtem, de a TFÁ-nál még nem rossz értelemben. Maz Kanatából is sokkal többet ki lehetett volna hozni, nekem tetszett az a vízió a pincében, ezzel se kezdtek lószart se. Az öreg Tekka, akit ráadásul egy abszolút klasszik színésszel, Sydow-al játszatnak el, mekkora kihagyott ziccer? Nem az a bajom, hogy drámaira véve megölték az elején, de később se leszünk okosabbak. Már akkor is mondtam, hogy az ST az abszolút listavezető a kihagyott színészek területén. Oscar Isaac szintén nagyszerű színész, csináltak neki egy egydimenziós szerepet. Tehát kaptunk sok-sok karaktert, sok értékes színésszel (zsé volt elég), de az OT kevesebb, kevésbé híres színészekkel sokkal jobb munkát végzett... És sajna Isaac szerepét már itt elszúrták a TFA-ban, Tekka halála után 1 perccel már poénkodik, mint valami rossz Han Solo imitátor, de ezt kapta szegény JJ-től.
Mivel az elérése megváltozik ha több HSZ lesz ezért bemásolom:
jani-wan 2015 dec. 23. - 12:19:08 2/10 (866/2827)
Nagyon vártam már végre a Jedi visszatér utáni idők megfilmesítését a régi szereplőkkel. És végre megnézhettem. És utáltam. Aludtam rá egyet. Egyre jobban utálom. Istenem, a Jar-Jaros régi szép idők. Na jó annyira nem. De tényleg, MI VOLT EZ? MI EZ AZ EGÉSZ? Az biztos hogy NEM EZT VÁRTAM!
*** SPOILER *** (és sorry, de hosszú lesz)
Ez egy sikertelenül átírt IV. rész? Rohadj meg Dizni! Sajnos az egész történet egyértelműen egy Csillagok Háborúja újrairat, laposabb, sokkal gyengébb kiadásban.
2D-ben láttam és egyáltalán nem hiányzott a 3D. A képi világ így is jó lett. Mondjuk a légi csata biztos sokkal jobban néz ki 3D-ben, de 2D-re is elég jól megcsinálták.
Negatív hogy vannak nem igazán Star Wars fílinges helyszínek. Pl. lázadók bázisa, Luke szigete.
Az új karakterek hangja (angolul néztem) egyszerűen rossz. Főleg a birodalmiak (First Order or whatever), meg ez a Kylo gyerek. A színészi játékuk is rossz. Akárki is volt a castingos, ki van rúgva. Kivéve a lányt. Ő jó.
És hol van a ZENE? A STAR WARS ZENE! Nagyon sokszor hiányzott. Mi van, elfogyott a költségvetési keret és nem maradt pénz a zenekarra Dizniéknél?
Nekem már a kezdés sem tetszett. Beúszik a Csillagromboló de lószar sem látszik belõle? Árnyékromboló! A IV. részben 40 évvel ezelőtt (!) jobban megoldották ezt. Az lélegzetelállító a mai napig, ez meg ... SEMMI.
Azért voltak jó dolgok. Ezt előre is veszem, mert sajnos dominál a rossz. Tetszettek olyan részletek mint a lezuhant Csillagromboló és félig betemetett Lépegető, amik a lezajlott háborúra utaltak. Itt még azt hittem jó lesz a film. Hiba volt. A Millenium Falcon király. Jók az űrhajók. De ez mondjuk ez a minimum. A Rohamosztagosok hosszú évek után végre el is találnak valakit! A "birodalmi" oldal jobban be van mutatva. Humoros, jól eltalált jelenet is van, mikor pl. a "lófejû maszkos gyerek" őrjöng és a két rohamosztagos inkább visszafordul. Az nagyon laza. Vagy amikor a lány eldobatja az őrrel a fegyverét. :D
Viszont a légicsata látványos volt ugyan de nagyon kevés. Messze messze nem olyan epikus mint a IV-ben. Vagy a VI-ban. De tényleg, hol volt a sok űrhajó? Néhány (13-at számoltam) X-szárnyúval támadtak. Ennél még a 4. részben is több X-szárnyú ment a Halálcsillag ellen a Yavinnál (fõleg a CGI és Adywan változatban). Nem is beszélve az Endori csatáról. Na az epic. Ez meg.... A "csodapilóta" meg egy vicc. Az már túl sok volt.
Új Halálcsillag? Halálbolygó! Halálcsillagbolygó! Ez is mi a sz*r? Még nagyobb, szuperlézerizével többcélpontot egyszerre lelövő bolygóhalálcsillag ami leszívja a napot? Tényleg csak erre futotta a Dizni brainstormingból? A Sötét oldal és a birodalom maradványa szánalmasra sikerült.
És miért beszélnek egyesek droidul? Eddig Thripio fordított. Az volt az egyetlen szerepe az állandó nyavajgáson kívül. Talán elment beépíttetni az új piros karját, és nem volt aki fordítson, hát gyorsan megtanultak droidul?
A karakterek: Csubi jó volt. Hozta magát. Leia kevés. Ez egy semmi. Nem volt benne élet. Thripionak piros a karja? Miért? És kit érdekel? És miért csak ennyi a szerepe, hogy piros a karja? Artu helyett Kisgömbőc. Azért ő elég jó volt, de Artu jobb volt régen.
Han jót alakított. Annyira hogy nélküle az egész egy nagy nulla lett volna. Kár hogy végre sikerült megöletnie magát. Gondolom legalább is hogy õ akart meghalni, csak anno Lucas nem volt halandó rá hogy megölje, hát Disney most megölte. Rohadj meg Dizni. De legalább valami hõsi Falconos önfeláldozós jelenet lett volna, nem ez a ... Nem lehet egyébként hogy pont egy kipárnázott med-centerbe esett? Mondjuk mindegy mert felrobbant a Halálcsillagbolygó. Han Solo halott. Rohadj meg Dizni.
Legalább van Luke Skywalker megint. Ja nincs. Elbujdokolt Hawaii-ra! MIÉRT? Méghogy Luke főszereplő. 10 másodpercig van a filmben! Mondjuk nem volt nehéz dolga megtanulni a szöveget. Egy betűt, annyit nem mondott. De legalább neki volt annyi esze hogy valami szép helyre ment, nem úgy mint Obi-wan, aki a sivatag közepén egy kunyhóba költözött. Az utolsó jelenet azért elég erőteljes. Legalább az ha már más nem.
A rohamosztagos gyerek valahogy nem illett sehogy sem a képbe. És nem azért mert fekete. Egyszerűen nem működött. Lando is fekete és azonnal működött a karaktere. És mit csinál fénykarddal a kezében? Ne szórakozzunk már! Ráadásul kardozik a másik rohamosztagossal! Meg a "maszkos lófejűvel". Persze érdekes ötlet, már csak azért is mert eredetileg a rohamosztagosok kardoztak, nem a Jedik, de könyörgöm, az törölve lett anno, mert nem is olyan jó ötlet! Pláne nem a "maszkos lófejű" ellen kardozni. Szerintem ráadásul egy teljesen kihagyható erőltetett karakter. Eddig. Már ha túlélte.
A főszereplő lány Õ nagyon jó. Tényleg el van találva. Gondolom õ lett volna eredetileg Luke testvére az alaptrilógiában, amit Lucas átírt egy tollvonással, mikor elege lett az egészből és be akarta már fejezni. És gondolom ez lehet az oka hogy õ az egyetlen jó új karakter. Mert a többiek ...
Supreme Leader Ez a "Voldemort/Gollam" még talán jó is lehet, de nehéz lesz jó öreg Palpatine nyomdokaiba lépni. Õ nagyon "badass" volt.
Kylo/Ben Solo? Ő kellene hogy Vadert helyettesítse, mint fõ félelmetes gonosz? A Lófejű gyerek? Ne már! Übergyenge. Az angol hangja is gáz, pláne ha elkerülhetetlenül Vader-hez hasonlítjuk. Legalább a gagyi maszkot ne vette volna le. Csak rontott vele az egészen. És tényleg ekkora amatőr? Kardozik a rohamosztagos néger gyerekkel? Komolyan láttam lelki szemeim elõtt hogy "nagypapi" forog a máglyán. Õ egy legyintéssel a peremvidékig röpítette volna fekacsávót, ez meg ott bénázik a hülye kinézetű kereszteslovag kardjával. Messze a leggyengébb karakter az összes filmből a gonosz oldaliak közül.
Csodapilóta Wedge Antilles pótlék, aki jobban repül mint bárki valaha, az összes valaha létezett galaxis történetében. Ilyen nincs! Ez mellé nem is kell több pilóta. Elküldik egyedül az egész birodalmi flotta ellen, és ez elintézi őket 10 perc alatt félkézzel. Komolyan, mi a f*szom ez? Egy Jedi nem repült így mint ez a nóném bohóc. Emberek ez nem videójáték, ez film! Solo repült jól, a csaj repült jól! Ez már nem normális. Menj anyádba Dizni!
A nem is tudom kicsoda Disney mese típusú kocsmárosné teljesen hibás, értelmet, fölösleges karakter. A fénykardot meg ennél jobban is meg lehetett volna találni.
Kalózok A skót meg a kínai? Ez már hogy a f*szomba Star Wars-os? Dizni elmentek ti a p.csába, de tényleg.
Lázadó tiszt a Heroes c. sorozatból Nem õ tehet róla de engem zavart.
Öreg a film elején, aki odaadja a térképet Õ kicsoda? Úgy éreztem hogy valami fontos tábornok lehetett vagy ilyesmi, de aztán semmit sem tudunk meg. Csak úgy ott volt.
Króm trooper Semmi értelme nem volt.
"Birodalmi" parancsnok Egy jellegtelen, rossz hangú, birodalmi "náci" főnök, aki Hitleri beszédet tart a karlengetős csapatoknak? Na az a legalja. Istenem, hová süllyedtek.
A lány, Han és a kis robot gyakorlatilag a hátán vitte a filmet, pedig a történetnek kellene a filmet előre vinnie. Ami nem is új, mert egyszer már meg lett csinálva egész jól, de hát nem azt kellett volna elbarmolni. A fantázia teljes hiánya jellemzi a filmet. Ez volt a legvárósabb film nagyon rég óta, de a következő meg már nem érdekel. Ilyen sem volt még. Még a Phantom Menace után sem. Az ERÕ nem hogy nem ébredt fel, de halott. Disney megölte.
(és most nekiállok elolvasni a HSZ-eket, hogy mennyire vagyok egyedül ezzel a véleményemmel) Mert előtte egyet sem olvastam.
És így visszaolvasva ebből is látszik hogy mennyire elvetemült ocsmány a diznifenboj tábor szánalmas vagdalkozása miszerint a nőgyűlölő fehér férfiak utálják a dizni trilógiát.
Kár volt belenéznem. Egyszerűen fájdalmas, ami itt történt. Nem is értem, McDiarmid hogy adhatta ehhez a nevét... Egyetlen tökös csávó a régiek közül Mark Hamill, aki többször is kinyilvánította, hogy nem begyere a szerep...
Ezt hajtogatod állandóan, de egyre kevésbé hisz neked ember. Szerintem nem kellene ezzel többet erőlködnöd, magadat már meggyőzted, mást meg úgysem fogsz.
Semmiféle szalmaszálról szó sincs. Akár igaz akár nem, a híresztelés olyantól származik aki bizonyította hogy az információi nem légbőlkapott klikkvadász nonszenszek.
Semmiféle félreértésről szó sincs. A Disney Trilógia az csapás, ami Lucas galaxisát érte. Ha nem így lenne senki sem beszélne erről már évek óta.
Nem a stúdió számít hanem a benne dolgozó emberek.
Illúzió szerinted. De bizonyítani nem tudod, így ez nem tény.
Esetleg azért lenne jó mert olyanok csinálnák akik nem a saját hülyeségüket és politikai vagy egyéb nézeteiket akarnák beleerőltetni a filmekbe, hanem csak egy jó történetből készített filmet akarnának megvalósítani.
Ha tényleg törölnék a Disney kánonból ezt a szörnyűséget, akkor nem lenne megkötve a keze a szörnyszülött trilógia által azoknak akik az új filmeket alkotnák.
Az mennyire gáz már, hogy (azt olvastam valahol) az eredeti tervek szerint ilyesmi lett volna ez a jelenet. És persze így is hülyeség, de így legalább epikus hülyeség. Vajon a normálatlan gender wave mosta el ?
A filmesek aszerint csinálnak filmet mi maximalizálja a profitot és a mindenkori trend dönt.
A nézők meg át akarják írni a filmeket. Ha nem sikerül akkor durcik. Olvastátok hogy a Last of Us-ban mocapelő csajt (aki az új női karaktert játszotta) megfenyegette Ödönke, hogy megüli mert nem úgy alakult a sztori ahogy ő akarta ???