Ha McTominél probléma a passzpontosság, akkor Rashinál is. :-) Én nem vagyok szakértő, de ha engem kérdezel, McTomi fő hiányossága nem ez, hanem a védekezés, ezen belül is a helyezkedés és a labdaszerzés. A játékba avatkozás. Emiatt inkább box-to-box, nem dmc. Közelre jól passzol a skótunk, távolra pontatlanabbul, de ebben is sokat fejlődött.
Rash-nak kellett pár év amíg a mostani klasszis szintre eljutott. Láttuk őt még régebben ész nélkül walcottosan játszani. Szerencsére szintet lépett felfelé. Greenwood iszonyat jó most, de az első meccsein amikor bemutatkozott még nem láttam benne semmit. Ki nem hagynám most már. James az ellenkezője, jól kezdett, de visszaesett, eltűnt. Williams jó, de nem tudom mikor lehet kezdő a posztján. Padoztatni meg luxus. McTomi kurva nagy kérdőjel. Nekem a hozzáállása, a szíve, akarása nagyon tetszik, tényleg felszántja a pályát. Viszont az általam nagyra tartott Kele Jani meg többször felhívta a figyelmet McTomi gyengeségeire (labdakezelés, passzpontosság) ami egy jó középpályásnál nem fér bele. Mondjuk Jani sokáig ekézte Olét is (most már nem).
Bellingham-et ráérünk megvenni 1-2 év múlva is. Hadd szokja a terhelést, a BL-t, nagy meccseket. Én az őszi szezonnak neki futnék a mostani keretünkkel, legfeljebb hátul erösítenék. Milinkovic-Savic-ot vagy Koulibaly-t elhoznám. Örülök neki hogy Olé jó választásnak bizonyult végül.
Oké, ezt vágom. De Bellingham esetében 17 évesen kezdőszint a champoban, nagyon komoly tehetségként elkönyvelve, fiziálisan túlfejlett a korához képest, technikailag minimum okés. Látja, hogy McTominay, Williams, Greenwood, Rashford a tarcsiból kapott lehetőséget, ami messze nem hasonlítható össze a második vonallal. James rengeteg játékpercet kapott szintén a champoból jőve.
Azért vonzó a fiatal brit játékosoknak a Bundesliga, mert fejlődéshez, PL előtti utolsó lépcsőfoknak a legideálisabb. Topliga, 6-7 PL szintű csapattal, biztos játéklehetőséggel, nagyon jó edzőkkel, telt házas körítéssel. Aki jó, Sancho, Werner, Auba stb. azt úgyis elviszik nagyobb csapatok. A PL-ben a játéklehetőség hiánya miatt sok fiatal nem fejlődio eléggé mert nem kapja meg a szükséges játékpercet, a Champo egy daráló, a többi nevelőliga meg jóval a Bundesliga alatt van.
Szerintem Pogba nem fog elmenni. A madrid nem tesz le érte annyit, amennyit illene, így ebből kényszerhosszabbítás valószínűsíthető. Aztán meg ahogy a dolgaink állnak, ez egy felfelé ívelő pályájú csapat, ha körbe néz az edzésen, lát pár játékost. Szóval még csak fintorognia sem kell. Matic hosszabbításban nyilván benne van a bizonytalansági faktor, de szerintem az is, hogy a stáb teret akar engedni a fiataloknak továbbra is. A középpálya szerintem a legkevésbé problematikus, sőt, lassan a támadók közé se fér be új ember. Greenwood biztosan megspórolt egy csatárigazolást. Nyilván egy jóárasított Sancho bármikor, de Ighalo kölcsön miatt akár ki is maradhat a nyári (őszi) vásárlás :-) Van mélysége a keretnek, de középső védő poszton faragni kell. Nem tartható, hogy csak Maguire és Lindelöf bevethető megbízhatóan, a többiek sérülékenyek. A probléma fele megoldódik, mert Rojo és Jones minden bizonnyal távozik, Smalling se kerül vissza valszeg. Így viszont körbe kell nézni, írták Akét, de őt nem erőltetném, mert túl alacsony.
Érdekes piac lesz a szezon végeztével, meglepő módon Wernerért nem volt komoly verseny, elég passzív mindenki. Ha bíznék Woodward stábjában, azt mondanám, hogy ideális a helyzet a hiénázáshoz. A kiesőjelölteknél lehet szemezgetni, illetve a Champoból is fiatal gyöngyszemeket. Bellingham dortmundba megy, pedig a klub bevetette érte a nehéztüzérséget is (SAF). Haaland után ez kemény pofon, nehéz megérteni, hogy egy angol, közép-angliai kötődésű játékos miért nem ide igazol? Miért annyira fasza az a dortmundi projekt? Oké, a bundás most a fiatal angol tehetségek (és másoké is) keltetője, de a PL egyik legfaszább klubját félretolni érte, hát nem tudom, mit gondoljak. Annyira azért nem kerek ott minden, mint a marketingjük sugallja. Na mindegy, kisírtam magam. :-)
Kár az Arsenal nem bírt nyerni tegnap, persze így is a csapat kezében a BL lehetőség. Top4, EL, Guardioláék kizárása közül valami csak lesz már. Érdekes Brunoval a kb. 15 meccses veretlenségi sorozat óta elcsendesedtek a Pochettino pletykák is. :) Remélem Solskjaer űzi őket végig, nem szabad kiengedni. Azért benne marad a szezonban, mi lett volna ha Bruno már nyáron jött volna... Mindent rá lehet bízni, szép passzok, lövések, tizenegyesek, szabadrúgások és ami a legfontosabb első perctől egyenletes formát hoz. A Chelsea be fog menni úgy néz ki, a Liverpool valószínűleg leadja ellenük, a Unitednek a Leicester ellen ott a lehetőség az utolsó fordulóban. Izgalmas lesz! Féltem a vírus miatti kényszerszünet árt, szerencsére nem nagyon és Rashfordnak, Pogbának időt jelentett. Greenwood a legjobbkor lövi a gólokat. Mennyi lenne tehetsége és fiatal kora alapján a piaci ára? Rashford, McTominay, Greenwood azért szép spórolás akadémiáról és Williams is használható. Henderson jövője lesz érdekes. De Gea még maradna sokáig, Hendersonnak megfelelne addig mindig a kölcsönadás vagy megállapodna valahol?
Matic három éves szerződésén gondolkozom mennyire a vírus és Pogba miatti helyzet eredményezte, ha Pogba megint menni akarna ne legyen rögtön két lyuk a középpályán? Olcsóbb hosszabbítani mint piacról újat, ezt is kihasználhatta a tárgyaláson. Vagy tényleg úgy érzik Matic rászolgált? (mostanában tényleg jó) Mata valószínűleg távozhat, őt kevésbé használják már.
Gyakorlatilag a saját kezében van a csapat sorsa, ha minden meccset hoznak a srácok, van BL. Elvileg az 5. hely is elég lehet, de ez kevéssé lenne elegáns. Egyetértek veled, a fakupa a legkevésbé fontos, bár Ole szeretne vmi trófeát behúzni. A bajnokság véget ér, mire kezdődik az EL, inkább arra kellene ráfeküdni.
Szerintem is elfér. Gionak abban van igazsága, hogy 3 éves új szerződés nem szokásos ebben a korban ennél a klubnál. De nagy kockázat nincs az ügyletben, ha visszaesne, még el lehet passzolni, nem Sanchez fizun van foglalkoztatva. :-)
hát ja, fura, de most jól nyomja és azért a korral nincs hova lassulnia nagyon, Mata is 2+1 évet írt alá, lehet ez is hasonló deal, csak 3 évnek kommunikálják
Szkeptikus vagyok alapvetően én is, de ahogy Greenwood, ő is sokat erősödött a kényszerszünet alatt. Ha megcombosodik, kevésbé lesz borulékony. Tarcsiszinten ügyes és gólérzékeny volt, mondjuk átlagos first touch, de még lehet belőle játékos. Ezek a lakli srácok elég esetlenek amíg növésben vannak és fejlődik az izomzatuk, van aki már 18 évesen egy tank, de van, aki csak a 20-as évei elején férfiasodik meg. Chong szerintem utóbbi. Meglátjuk.
Chong-nál szerintem semmi másról nem lehet szó mint az ázsiai piacnak, azon belül is főleg a kínai piacnak szóló marketing az ő keretben tartása, mivel félig kínai. Most nincs ázsiai sztárunk, mint amilyen Park vagy Kagawa volt, de a sok bevétele származik a klubnak és fontos az ázsiai szurkolóknak hogy legyen ázsiai származású játekos is.
Én azt nem tudhatom, 13 éves kora óta követem vmilyen szinten, nagyon nagy tehetségnek indult, csak talajmenti maradt és feltehetően már nem is fog nőni, hacsak nem kapja azt a koktélt mint Messi, de asszem azzal már elkésett amúgy is, korábban kellett volna... De kompenzációért távozik, ami a valós értékét nyilván nem tükrözi majd... Pedig a fiatalok előtt tárva a kapu, Ole személye erre garancia, szóval azt vártam, hogy Chong után ő is aláír.
Meglátjuk, az látszik, hogy jópár csapat nem lendült még meccsformába. A B'mouth nem volt rossz, s félek, hogy az AV is most kezd majd magára találni, de ha a fiúk ebben a felállásban tolják, talán nem lesz gond.
Más. Matic aláírt 2023-ig. Gomes sajnos nem, kíváncsi leszek hova igazol. Nem teljesen értem, hogy miért nem maradt, állítólag 25-30k heti fizut utasított el, ami azért korrekt ajánlatnak tekinthető. Kölcsönbe is mehetett volna akár.
jók a jelek, de kicsi még a meccs-merítés. Solksjaerról továbbra sem lehet megmondani, hogy jó-e a feladatra. a 2020-as félév alapján még kaphat időt, és tényleg látni a javulást, de ne járjunk úgy, mint a Mourinho-kirúgás utáni honeymoon-periodban.
én is optimista vagyok, persze, csak tegyük meg végre a harmadik-negyedik-ötödik lépést is az első kettő után.
Szerintem a klub óriásit lépett előre. Van egy feltörekvő fiatal csapat, egy stáb, amelyik képes látványos focit játszani, leoktatni. Arra is választ kaptunk, hogy ha vannak jó focisták, Ole képes-e összerakni vmi működőt.
Ez a projekt eladható, Bruno, Pogba, Rashford, Martial, Greenwood már hívószó, könnyen meg lehet győzni egy feltörekvő játékost, hogy érdemes ide igazolni, ebben a csapatban van fantázia. Nem hiszem, hogy Pogba dobbantani akarna, vagy ha mégis, az sem tragédia. Raiola sem mondhatja már a szar játékostemető dumáját. Az említettek remekül marketingelhetők, azért most sok nevet lehet választani a mezekre. Előbb-utóbb a fociközvéleményben is tudatosul az, amit meccsről-meccsre látunk, megvan ennek a folyamatnak a sajátos pszichológiája. Én most nagyon optimista vagyok.
nem a pénzen múlik, ez az elmúlt években többször ki lett beszélve. volt időszak, amikor azzal volt mentegetve a bukott szar, hogy nem kap elég pénzt átigazolni, csak hát ez nem volt igaz sem akkor, sem azóta.
csak miközben mi Fellainiket tartottunk el, Lingardokat sztároltunk, meg Lindelöföket, Sanchezeket, Lukakukat, Fredeket és Mhitarjanokat igazoltunk, addig a City nem. a Liverpool mögött sem áll olajsejk, viszont a kispadon sem Mourinho ült, és a játékosokat sem Woodward szedegette össze.
persze tudjuk, hogy Klopp csak egy lufi, Guardila alulteljesít és amúgy is Sevilla, mindenesetre odáig talán mégse jussanak el a világ leggazdagabb klubjának drukkerei, hogy a pénzhiányra kezdik el fogni a sikerek elmaradását :) lesz és van is annyi pénzünk, ami egy 2-3 éven belül bajnokesélyes csapathoz kell, a kérdés az, hogy van-e elég szakmai tőke a klubon belül, hogy éljünk ezzel a lehetőséggel.
Fernandes érkezése óta pislákol a remény lángja, hogy talán mégsem csak vakok ülnek a boardban, sőt, anno Mourinho házi kedvencei elé is stop táblát rakott az amúgy töketlen Woodward.
szóval, all in all, bár nem vagyunk olyan gazdagok, mint a City (és az is tény, hogy erodálódig az anyagi erőnk), nem tartom valószínűnek, hogy ez legyen az akadálya a projektépítésnek. persze azzal számolni kell, hogy nem fogunk tudni 350 millió fontot elkölteni egy nyár alatt (és ez amúgy egyáltalán nem baj), és meg kell találnunk a 40-50 milliós piacon a jó játékosokat.
a recept pedig egyszerű. a felsztárolt, focihülye, vak portugál drágábban hozta a nyakunkra Fredet, mint amibe Fernandes került másfél évvel később. ez sem pénzkérdés volt...
Számomra nagy élmény a szemüvegeden keresztül ránézni a klub körüli eseményekre, történésekre, hiszen amikor a szürke állomány kontrol alatt tartja a szivet, s a vágyakat akkor reális helyzetfelmérés a produktum. Ezért most kikérném a véleményedet egy szomorú gondolatomról. Úgy érzem, hogy ha egy bajnokság megnyerése kevesebb hasznot hoz mint "csak" a BL-ben való vitézkedés akkor a mi gazdánk a nyereséget választja s nem a dicsöséget. Meggyözödésem, hogy egy bajnokcsapat megteremtése, majd a diadallal járó prémiumok kifizetése több kiadással jár, mint bevétellel, s nagy fokú a bizonytalanság is. Egy üzletember csapata belátható idön belül nem veheti fel a versenyt egy olajmágnás csapatával, még ha olykor a kivétel erösíti is a szabályt, ami ugye nem a mi gazdánkkal történhet meg. Azt hiszem ök jobban szeretik a mani-t mint a foci-t.