Én azt nem tudhatom, 13 éves kora óta követem vmilyen szinten, nagyon nagy tehetségnek indult, csak talajmenti maradt és feltehetően már nem is fog nőni, hacsak nem kapja azt a koktélt mint Messi, de asszem azzal már elkésett amúgy is, korábban kellett volna... De kompenzációért távozik, ami a valós értékét nyilván nem tükrözi majd... Pedig a fiatalok előtt tárva a kapu, Ole személye erre garancia, szóval azt vártam, hogy Chong után ő is aláír.
Meglátjuk, az látszik, hogy jópár csapat nem lendült még meccsformába. A B'mouth nem volt rossz, s félek, hogy az AV is most kezd majd magára találni, de ha a fiúk ebben a felállásban tolják, talán nem lesz gond.
Más. Matic aláírt 2023-ig. Gomes sajnos nem, kíváncsi leszek hova igazol. Nem teljesen értem, hogy miért nem maradt, állítólag 25-30k heti fizut utasított el, ami azért korrekt ajánlatnak tekinthető. Kölcsönbe is mehetett volna akár.
jók a jelek, de kicsi még a meccs-merítés. Solksjaerról továbbra sem lehet megmondani, hogy jó-e a feladatra. a 2020-as félév alapján még kaphat időt, és tényleg látni a javulást, de ne járjunk úgy, mint a Mourinho-kirúgás utáni honeymoon-periodban.
én is optimista vagyok, persze, csak tegyük meg végre a harmadik-negyedik-ötödik lépést is az első kettő után.
Szerintem a klub óriásit lépett előre. Van egy feltörekvő fiatal csapat, egy stáb, amelyik képes látványos focit játszani, leoktatni. Arra is választ kaptunk, hogy ha vannak jó focisták, Ole képes-e összerakni vmi működőt.
Ez a projekt eladható, Bruno, Pogba, Rashford, Martial, Greenwood már hívószó, könnyen meg lehet győzni egy feltörekvő játékost, hogy érdemes ide igazolni, ebben a csapatban van fantázia. Nem hiszem, hogy Pogba dobbantani akarna, vagy ha mégis, az sem tragédia. Raiola sem mondhatja már a szar játékostemető dumáját. Az említettek remekül marketingelhetők, azért most sok nevet lehet választani a mezekre. Előbb-utóbb a fociközvéleményben is tudatosul az, amit meccsről-meccsre látunk, megvan ennek a folyamatnak a sajátos pszichológiája. Én most nagyon optimista vagyok.
nem a pénzen múlik, ez az elmúlt években többször ki lett beszélve. volt időszak, amikor azzal volt mentegetve a bukott szar, hogy nem kap elég pénzt átigazolni, csak hát ez nem volt igaz sem akkor, sem azóta.
csak miközben mi Fellainiket tartottunk el, Lingardokat sztároltunk, meg Lindelöföket, Sanchezeket, Lukakukat, Fredeket és Mhitarjanokat igazoltunk, addig a City nem. a Liverpool mögött sem áll olajsejk, viszont a kispadon sem Mourinho ült, és a játékosokat sem Woodward szedegette össze.
persze tudjuk, hogy Klopp csak egy lufi, Guardila alulteljesít és amúgy is Sevilla, mindenesetre odáig talán mégse jussanak el a világ leggazdagabb klubjának drukkerei, hogy a pénzhiányra kezdik el fogni a sikerek elmaradását :) lesz és van is annyi pénzünk, ami egy 2-3 éven belül bajnokesélyes csapathoz kell, a kérdés az, hogy van-e elég szakmai tőke a klubon belül, hogy éljünk ezzel a lehetőséggel.
Fernandes érkezése óta pislákol a remény lángja, hogy talán mégsem csak vakok ülnek a boardban, sőt, anno Mourinho házi kedvencei elé is stop táblát rakott az amúgy töketlen Woodward.
szóval, all in all, bár nem vagyunk olyan gazdagok, mint a City (és az is tény, hogy erodálódig az anyagi erőnk), nem tartom valószínűnek, hogy ez legyen az akadálya a projektépítésnek. persze azzal számolni kell, hogy nem fogunk tudni 350 millió fontot elkölteni egy nyár alatt (és ez amúgy egyáltalán nem baj), és meg kell találnunk a 40-50 milliós piacon a jó játékosokat.
a recept pedig egyszerű. a felsztárolt, focihülye, vak portugál drágábban hozta a nyakunkra Fredet, mint amibe Fernandes került másfél évvel később. ez sem pénzkérdés volt...
Számomra nagy élmény a szemüvegeden keresztül ránézni a klub körüli eseményekre, történésekre, hiszen amikor a szürke állomány kontrol alatt tartja a szivet, s a vágyakat akkor reális helyzetfelmérés a produktum. Ezért most kikérném a véleményedet egy szomorú gondolatomról. Úgy érzem, hogy ha egy bajnokság megnyerése kevesebb hasznot hoz mint "csak" a BL-ben való vitézkedés akkor a mi gazdánk a nyereséget választja s nem a dicsöséget. Meggyözödésem, hogy egy bajnokcsapat megteremtése, majd a diadallal járó prémiumok kifizetése több kiadással jár, mint bevétellel, s nagy fokú a bizonytalanság is. Egy üzletember csapata belátható idön belül nem veheti fel a versenyt egy olajmágnás csapatával, még ha olykor a kivétel erösíti is a szabályt, ami ugye nem a mi gazdánkkal történhet meg. Azt hiszem ök jobban szeretik a mani-t mint a foci-t.
szerintem a következő két szezonban legfeljebb annyiban érdemes reménykedni, hogy afféle kihívóként mi is ott leszünk, és a BL-indulásért nem kell nagyon izgulni. de a City és a Liverpool kerete is más kávéház egyelőre. De Gea, Lindelöf, Maguire, Shaw, Matic - öt alapember, aki úgymond nem "bajnokaspiráns-szint". és Maguire nyilván nem lesz pótolva, mert most vettük és kurva drága volt, ő a cséká, stb. De Geában talán még lehet bízni, hogy összeszedi magát. de akkor is marad még három olyan spíler, akiket jobbra kellene cserélni, plusz még mélyíteni is kellene a keretet, ugye, hogy ne elsősorban Pereira, Fred, Lingard, James jelentsék a mélységet.
de ha jövőre a 3-4. helyen végeznénk különösebb izgalmak nélkül, az már egy jó szezon lenne. és az az ért benne van a keretben.
csak pl. most lenne jó nem elengedni Pogbát, ilyesmik. szóval, van még itt munka, Solskjaer is nagy kérdés, láttuk már alatta hónapokra összeesni a csapatot, tanácstalanul vergődni. szóval, ő továbbra is potenciális gyenge pont, hiába vagyunk most egy olyan időszakban, amikor megy a szekér.
Vasárnap dél lévén nem szeretnék étvágycsillapító lenni. Felgurítottatok ide néhány csiszolatlan gyémántot, akik nálunk vannak. Rendben.De nyugi, ha felsorolnám, hogy ki mindenki meg máshol van, nem várnátok a csodát.
Nem tudom mi történt a karantén 3 hónapja alatt a csapattal, de mintha kicserélték volna őket, bár már a karantén előtti hetekben is javuló tendenciát mutattunk. Ole a tutyimutyi, bután pislogó figurából mesteredző lett, Pogba végre úgy játszik ahogy tényleg tud, mert akar. Rash világklasszis lett, már nem csak szupertámadó de pl hogy kiugratta tegnap Bruno-t 0-0-nál, Bruno Fernandes egy olcsón megvett klasszis, áldjuk érte Ole szemét, hogy meglátta, hogy ő kell ide hogy legyen élvezhető szép játékunk. Martial is szintet lépett, mert végre tömegével kapja a jó labdákat, de mindig is egy ilyen játszó csapat volt a neki való. Greenwood-ra nincsenek szavak, nem akarom CR-hez hasonlítani, de olyan érzésem van vele kapcsolatban mint amikor Ronaldo nálunk nőtt klasszissá. Matić is feltámadt, pedig már én is temettem, de tényleg hasznos. Én De Gea-t nem bántanám, mert a védelmünk kvalitásban nincs topszinten. Maguire nem egy van Dyke, Lindelöfnöl nem is beszélve, aki mai napig magunkra nézve veszélyforrás. Wan-Bissaka nem rossz, de azért a hyype-ja nagyobb volt mint amit teljesít. Shaw sem rossz, de nem tartom topjátékosnak. Összefoglalva a csapat középen és elöl sokkal jobb, mint volt. Szuper élvezhető, látványos a támadó játékunk. Ole kimagaslóan nagyot fejlődött.
Szerintem jóval több ennél. Azon lehet vitatkozni, hogy melyik támadó poziban a legjobb. Nagyon fiatal, gyors, technikás csatártriónk van, akik rugalmas formációban tudnak focizni. Nekem a legjobb focit játszó csapat a Ronaldo, Tevez, Giggs, Rooney laza támadó formációja volt, nekem ez a retro fíling érződik, igaz sokat jelent, hogy a Pogba-Bruno középpálya is faszán működik a csatárok mögött.
Greenwood szerintem natural born kozepcsatar. Van Persie óta nem volt ilyen ösztönös zsenink ezen a poszton. Engem Aguerora emlékeztet az, ahogy mindig kapura tör, érzi is, hogy hol van a kapu, és jól is lő. Az elmúlt fordulókban lőtt góljai is erről árulkodnak.
Ettől még lehet igazolni csatárt, de Greenwood wonderkid ebben a poziban.
Én továbbra is a center posztot erősíteném,Martial kárára...Ezzel nem vagyok egyedül,nemrég Rio és Giggs is egy igazi 20-25 gólos középcsatár leigazolását támogatta....sőt Giggs azt nyilatkozta,hogy addig nincs felzárkózás a Pool és a City mögé,ameddig nincs igazi centerünk.
na, ezt viszont nem értem. van egy erős kezdőnk, igen, de ebbe a csapatba pont most kellene egy Sancho-típusú játékos, hogy ne 3-4 emberre építsük az egész szezonunkat, hanem legyen mélység a keretben rotálni. és a rotáció alatt ne azt értsük, hogy James vagy Lingard vagy Pereira áll be...
mint ahogy a középpályára is jó lenne igazolni, Matic egyre kevésbé működik, Fred kevés, McTominay pedig egymaga nem középpálya, sajnos (persze ő nálam alapember).
szóval de, pont, hogy igazoljunk! most végre látszik, hogy van mire építeni, de az, hogy ez a csapat kész van, szerintem totális félreértése annak, hogy néhány hete elkezdtünk gólokat lőni a középcsapatoknak :)
"szerethető csapat" - érdekes, én is pont ezt mondtam ma Everrednek, együtt néztük a mai meccseket.
hátul, amit művelünk, gyakran börleszkbe illik, De Gea pedig egy közepes kapussá silányult. de! a Grenwood-Rashford-Martial trió Fernandessel és Pogbával megtámogatva egy értelmezhető kísérlet, a játékosok mosolyognak, nyoma sincs a Mourinho-korszakban oly látványos rezignáltságnak, érdektelenségnek.
ide vezet az, amikor a kihívásokkal küzdő edző legalább annyira nem ostoba, hogy szar Lukakukat, Willianeket, Perisicseket igazoljon, amikor valóban épít a fiatalokra, nem csak hülyíti vele a hívőket, vagy amikor a szerencsétlen Lingardnak nincs bérelt helye a csapatban.
Anthony "Nem középcsatár, alkalamtlan, lelkileg gyenge, cseréljük el Willianre" Martial 20 gólnál tart, Lukaku tavaly 15-ig jutott (az első évében 27-ig, igaz, ha Martial is kap az idén 51 meccset, akkor talán ő is eljut odáig).
Solskjaer amellett, hogy úgymond sok extrát nem csinál, de legalább nem is erőltet működésképtelen baromságokat, nem igazol és favorizál középszerű játékosokat (James-t is példásan padoztatja, például). jó, Maguire életveszély hátul, de sajna nincs jobb.
jó meccseket játszunk, őszinte focit, és félreértés ne essék, továbbra sem vagyunk igazán jó csapat. de a PL-ben jó csapatból csak kettő van, mögöttük megy az iszapbirkózás, ahonnét viszont már kiemelkedünk. a Chelsea, Leicester, Wolves, Arsenal, Spurs, United hatosból most egyre kevésbé kérdés, hogy melyik a legjobb csapat. és ez nagyban köszönhető Fernandesnek, igen, de annak is, hogy végre működő dolgokkal próbálkozunk, nem a bukott portugál arrogáns focihazugságában próbálunk hinni.
így és emiatt van most tétje annak, hogy indulunk-e a BL-ben, vagy sem.