"szerethető csapat" - érdekes, én is pont ezt mondtam ma Everrednek, együtt néztük a mai meccseket.
hátul, amit művelünk, gyakran börleszkbe illik, De Gea pedig egy közepes kapussá silányult. de! a Grenwood-Rashford-Martial trió Fernandessel és Pogbával megtámogatva egy értelmezhető kísérlet, a játékosok mosolyognak, nyoma sincs a Mourinho-korszakban oly látványos rezignáltságnak, érdektelenségnek.
ide vezet az, amikor a kihívásokkal küzdő edző legalább annyira nem ostoba, hogy szar Lukakukat, Willianeket, Perisicseket igazoljon, amikor valóban épít a fiatalokra, nem csak hülyíti vele a hívőket, vagy amikor a szerencsétlen Lingardnak nincs bérelt helye a csapatban.
Anthony "Nem középcsatár, alkalamtlan, lelkileg gyenge, cseréljük el Willianre" Martial 20 gólnál tart, Lukaku tavaly 15-ig jutott (az első évében 27-ig, igaz, ha Martial is kap az idén 51 meccset, akkor talán ő is eljut odáig).
Solskjaer amellett, hogy úgymond sok extrát nem csinál, de legalább nem is erőltet működésképtelen baromságokat, nem igazol és favorizál középszerű játékosokat (James-t is példásan padoztatja, például). jó, Maguire életveszély hátul, de sajna nincs jobb.
jó meccseket játszunk, őszinte focit, és félreértés ne essék, továbbra sem vagyunk igazán jó csapat. de a PL-ben jó csapatból csak kettő van, mögöttük megy az iszapbirkózás, ahonnét viszont már kiemelkedünk. a Chelsea, Leicester, Wolves, Arsenal, Spurs, United hatosból most egyre kevésbé kérdés, hogy melyik a legjobb csapat. és ez nagyban köszönhető Fernandesnek, igen, de annak is, hogy végre működő dolgokkal próbálkozunk, nem a bukott portugál arrogáns focihazugságában próbálunk hinni.
így és emiatt van most tétje annak, hogy indulunk-e a BL-ben, vagy sem.
Altalaban nem is, de Bruno a kivetel. Amiota itt van, egy szeretheto csapat lettunk, mindenki azt csinalja, ami a dolga, ez nagyon biztato. Es ez a koma elkepeszto focista, alazatos, szereny es tud is, aki jatszott csapatban, az tudja, hogy ez a tobbieket is huzza felfele.
Kell meg 2-3 okos igazolas, es akkor ha nem is leszunk teljesen pariban a Cityvel es a Poollal, de remenytelen se lesz az ugy.
nem mondom, hogy nincs bennem némi káröröm, de leginkább azt érzem furcsának, hogy Lévi ebben a projektben látta a spurs jövöjét, a szintugrás lehetöségét, pedig a keret nem rossz, de a morcarcú portugál kezdi megosztani öket, vannak már kedvencek és nemsoká lesznek páriák is, a faszi nem képes másképp müködni, szerintem nagyon csúnya vége lesz ott is...
a bukott szar közben a Spurs kispadján is tovább égeti magát. mondjuk ott aligha fogják hagyni 2,5 évig rombolni, de hát mit tudnak ők, jó nagy faszok, hogy egyáltalán kinevezték :))) semmi keresnivalója nincs már ezen a szinten Mourinhónak, elment mellette a foci.