Íme jelenlegi és 2020., azaz Trianon 100. évfordulóján meglévő kormányunk centenáriumi programja ezen nemzeti gyászeseményre:
http://www.atv.hu/belfold/20191207-semjen-zart-korben-trianonrol-olyan-nagy-triumfalas-nem-lesz
Tudom, van sok Trianon fórum itt az Indexen is és máshol is, de ez az évforduló egy olyan mérföldkő, ami megérdemel egy külön vitahelyet, mert ez olyan alkalom lesz, amin ha mást nem is teszünk (sajnos), de alaposabban kibeszéljük ezt a magyar sorskérdést.
Szóval ami a fenti hivatkozásra kattintva olvasható:
"Óvatosságot javasol Semjén Zsolt a trianoni békeszerződés 100. évfordulója ügyében. Egy bizonyos szintnél nem szabad, nem bölcs túlemelni a témát. Nem cél ugyanis a határon túli “utódállamokkal” való konfrontáció, sem az ottani magyarellenes sovinizmusnak az élezése - hangoztatta a részvevők elmondása szerint a miniszterelnök-helyettes egy zártkörű rendezvényen, a Kereszténydemokrata Esten".
Tiszta ballib szöveg, ugye? És ezekkel akarunk mi akárcsak tiltakozni is bármilyen sovinizmus ellen?
Miért nem jutott még túl mára a magyar politika ezen a félénk önmegtartóztatáson, főleg ha olyan nagy nemzetinek mondják magukat?
"Pozitív átrendeződés. Közben meg kiürülnek a magyar iskolák"
Pont fordítva. 100 éven át csökkent az iskolák és iskolások száma, most meg stabilizálódik.
"a boltokban elvétve találsz magyar feliratot, mert már igény sincs rá,"
Ja, ja. Az elmúlt 90 évet nem lehet meg nem történtnek tenni.
Mese nincs, tudomásul kell venni, hogy ilyen kicsik lettünk, és ilyenek is maradunk még hosszú távon is. Tovább megyek. Erdélyt már akkor sem vesszük vissza, ha felkínálják. Sokkal jobb lenne, ha Erdély függetlenné válna, mint Szlovákia.
Nem tudom milyen értelemben függ össze ez a propagandahazugság az hsz-emben írtakkal, de a kivándoroltak száma biztosan nem igaz!
Korábban találtam egy szintén EU-statisztikát, ami pl. azt mutatta ki, hogy "bezzeg" Szlovákiából a lakosság arányához képest többen dolgoznak külföldön, mint hazánkból...
"Eurostat: 340 ezer magyar dolgozik külföldön
(...) A kivándorlási kedv egész Európában nőtt, ám óriásiak az egyes tagállamok közötti különbségek. Románia és Litvánia lakosai a leginkább mobilisak: a munkaképes korú románok majdnem egyötöde, 19,7 százaléka, a litvánoknak pedig a 15 százaléka tartózkodott tartósan más uniós tagállamban 2017-ben. A két országot Horvátország (14 százalék), Portugália (13,9 százalék), Lettország (12,9 százalék) és Bulgária (12,5 százalék) követte. Magyarország az 5,2 százalékos kivándorlási aránnyal a 13. helyen állt a 28 tagú Unióban."
"Úgy látszik, a magyar szereti betartani azt, amit egy vörös tömeggyilkos diktátor firkantott neki papírra."
A magyar azért "szereti" betartani a '47-es diktátumot, mert neki két nemzetellenes szellemiségű kommunista rendszere volt, amelyik a nemzetköziséget verte a fejébe nemzedékeken keresztül. Mialatt a többi kommunista "testvéreinknek" nemzeti szellemiségű kommunista vezetői voltak (lásd pl. Ceausescu és bandája), addig nekünk nemzetközi kommunistáink voltak egészen Kun Béláéktól Kádárig, ami egy olyan mélyen ülő mételyt ültetett el fejekbe, amit már nagyon nehéz gyógyítani.
"Ilyen hogy "nemzettudat", nincs, nem létezik, ez egy önáltató maszlag."
Már hogyne lenne!
Képletesen ezt úgy tudnám érzékelteteni, ha nem törődsz a földeddel, kerteddel, nem műveled őket, akkor azokat idővel fölveri a mindenféle giz-gaz, dudv, bozót, stb. Napjainkban valami ilyesmi zajlik. Nem kell a megművelt föld és a kert...
Arra áll fel a faszuk amikor a magyart szivatják. Egy esztelen háborús diktátum "győztes" (átálló patkány kurvák) és legyőzött között, melyet hazugságokra alapoztak, még mindig jobban tetszik nekik, mint annak az igazságos etnikai korrekciója szövetségesek között - mert utóbbi a magyaroknak volt jó. Inkább beleerőltetik Hitlert. Ez betegség, ezen nem tudok és nem is akarok segíteni.
Úgy látszik, a magyar szereti betartani azt, amit egy vörös tömeggyilkos diktátor firkantott neki papírra. De vajon miért? Azt pedig miért dobja el magától, amit egy náci és egy fasiszta diktátor adott vissza, nyugati beleegyezéssel? Előbbi talán keményebb papíron van?
De nem is ilyen-olyan diktátorok döntéseit kellene várni, hanem bátran és határozottan kiállni minden fórumon a saját érdekeinkért és menteni ami még menthető és magyar az elrabolt területeinkből. Aztán ha az így megnagyobbodott ország megerősödött, akkor visszavenni a többi országrészt is.
A revízió nemcsak elvi, de gyakorlati kérdés is: hazánk nemcsak nagyobb lenne a területvisszacsatolások által, de megnőne gazdasági, katonai, geopolitikai súlya is és megnőnének lehetőségei az anyagi gyarapodásra mind állami, mind egyéni szinten.
"Vannak az államhatárok, melyek nem változtathatók meg (kivéve néhány félnótás romantikus fejében)"
Erre magad jöttél rá hosszas kutatómunka során, vagy Orbánod világosított fel?
Egyébként érdekes módon más országok mégis megpróbálják megváltoztatni nekik kedvezőtlen államhatáraikat, még ha csak annyival is, hogy kimondják-kinyilvánítják ezen óhajukat.
Úgy látszik, ezeknek még megvan a lelkük, mert nem adták el aprópénzért meg homályos ígéretekért.
A Triesztet körülvevő zóna hovatartozása csak 10 évvel a 2.VH után rendeződött - természetesen felosztással, nem pedig az egyik fél teljes megalázásával.
Spanyolország és Nagy-Britannia a mai napig nem rendezte Gibraltárt (Spanyolország miközben elítéli a briteket, ragaszkodik Marokkói kis picsányi területeihez)
Az ír konfliktust nem kell részletezni
Mont Blanc olasz és francia kakaskodás
Egy rakás sziget
Jugoszláv utódállamok vagy tucat ügye
Ezek mind picsa ügyek!
Magyarország meg baszik arra, hogy a sztálini diktátum előtt kétszer akkora volt. "Légiesen egyesít"....
Én ezt nem pozitív átrendeződésnek, hanem ellentmondásnak nevezném, ráadásul a 100. évforduló évében.
Semjén (tehát a kormány) azt mondja, amit Te, az új szlogennel fölcicomázva: "Nemzeti Összetartozás", csak hogy ne kelljen kiejteni a kritikus Trianon szót.
Ugyanakkor a "félnótás romantikusok" - elnézést, Te nevezted így őket! - (Raffai, Drábik) nem győzik hangsúlyozni a mai napig!, a területi igényről és a határmódosítás lehetőségéről nem szabad lemondanunk soha! A megemlített személyekről sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy balliberális köcsögök.
Azt is tudjuk valamennyien, Semjén szavai elsősorban kifelé szólnak, a hazai jobboldali történé-
szeinké pedig a hazai közönségnek. Mégis, egymás mellé illesztve a két nézetet, nagyon ütik egymást. Pláne akkor, ha egyazon ideológiai körből származnak.
Igen, olvastam a hangulatjelentésben. Pozitív átrendeződés. Közben meg kiürülnek a magyar iskolák, a boltokban elvétve találsz magyar feliratot, mert már igény sincs rá, olyan pozitív volt ez a nemzeti évtized. De hát nem vagyunk egyformák. A remény hal meg utoljára.
Épp most folyik egy pozitív átrendeződés. Vannak az államhatárok, melyek nem változtathatók meg (kivéve néhány félnótás romantikus fejében), és van a nemzet, ami jóval túlnyúlik az államhatáron. Épp a nemzetre tesszük a hangsúlyt, amivel lehetővé válik a határokon átnyúló nemzeti kapcsolatok ápolása, erősítése.
Elképesztő, sosem fogom fel, hogy nincs Magyarországnak egyetlen megyényi, városnyi, falunyi területi vitája sem. A világ tele van mai napig tartó területi vitákkal, köztük nemegy EU-tagállamok közti. Mindenhol van valamilyen megoldás - felosztás, demilitarizált zóna - de legalábbis napi szinten tartás, hogy egyik fél se dőlhessen hátra. Mi meg....
A fideszesek leszedték. Még Orbánén is volt. Ma már píszí mind. Terület nincs, pénz viszont van dögivel. Végül is kit érdekel, kié a Kárpátok, kurva messze van így is, úgy is. De egy közpénzből kifizetett elegáns vacsora a kivilágított Budapesten, hmmm....
Én személy szerint, az önmagát "nemzeti kormánynak" nevező kormányunktól többet vártam volna megemlékezés okán a 100. évfordulón. Viselkedésük nem volt különb most, az általuk szapult "hazaáruló" kormányokénál. A szembeötlő: a lakosság méla és néma asszisztálása a centenárium "ellaposításához".
Ma délelőtt egy nagy parkolóban várakoztam. Volt időm, körbesétáltam. Ma már nem látható Nagy-Magyarország matrica a kocsik hátulján. Szembeötlő a különbség a 10-15 évvel ezelőtti látványhoz képest.
Ha fekete zászlók nem is voltak kitűzve június 4-én, legalább a harangok megkondultak és volt egyperces néma megállás - ami utóbbit persze nem tudom, mennyien tartottak be és tudták is, hogy miért van.
De vajon ha "dicső" vezetésünk és a lakosság ugyanaz lenne ma is, mint 1920-1945 között, akkor az vajon hogyan emlékezett volna meg a 100. évfordulóról? Nem hinném, hogy ilyen gyámoltalanul, félénken és hallgatagon, mint ezek a "nagynemzetiek".
Például néhány év vagy mondjuk egy évtized alatt azt is be lehetne adni a népnek, hogy egy sporteseményen valójában az ellenfélnek kell drukkolni. Mert mi úgyis jók vagyunk, de nem jelenthet örömöt mások bánata.
Ilyen baromságot persze nem csinál senki.
De a "nemzettudatot" takaréklángon kell égetni, akkor nincs nagy elvárás.
A tankönyvekben hősi honvédő magyarok, a hétköznapokban koccintás a megszállókkal.
Örülök, hogy előkerült az un. "nemzettudat". Írod:
"És sajnos a magyar nemzettudattal is baj van..."
A héten hallgattam egy műsort a Karc FM-en, ott áradoztak a "nemzettudatról".
Én egy harmadik álláspontot képviselek. Ilyen hogy "nemzettudat", nincs, nem létezik, ez egy önáltató maszlag. Indulatokat fölkorbácsolva, nemzeti vezényszavakat kiadva, ideig-óráig működik, alaphelyzetben nem létezik. Példa erre a 100. évforduló, amiről maga a topik szól.
Június 4-én kórházba kellett vonulnom. Az egy órás taxiutat arra szántam, hogy érdeklődve figyeltem, hány fekete zászlót látok útközben épületeken, házakon, ablakokban, a fővároson áthaladva. Magam is meglepődtem. Egyet sem. "Vizsgálatom" optimális körülmények között zajlott, nem voltak fölhergelve a tömegek, de nem volt ellenpropaganda sem. Senkit nem bíztattak a gyászlobogó kitűzésére, de az ellenkezőjére sem. Az emberek saját, önálló döntésére volt bízva ez, alaphelyzetben nyugodott a város.
Vizsgálatom konklúziója: a lakosság(direkt nem írok hazát, nemzetet, állampolgárokat sem, mert magasztos, ugyanakkor üres szavaknak tartom) nagy ívben tesz a "nemzettudatra".
lehet, hogy ezzel akaratlanul is ezzel készítik elő a bukásukat
Ahh, nem fogják. Ezek vérprofik. Pontosan tudják, mit miért csinálnak. Rengeteg ember ezt megeszi, azt hiszi most valami nagyon nemzeti időszak van. Közben pedig az utolsó szegeket ezalatt az időszak alatt verték be a nemzet koporsójába. Miniszterelnökünk mindeközben újabb milliárdot vett ki osztalékként. Tegnapi hír. Ez a lényeg.
Nézd, az szerintem már jó jel, hogy a bolsevik szellemiségű történészgárda hörög.
És, ha még ezek gyomlálják is ki a magyar történelemírásból a sok bolsevik hamisítást, azzal én egyetértek, mert tesznek végre valami hasznosat is (lehet, hogy ezzel akaratlanul is ezzel készítik elő a bukásukat). És sajnos a magyar nemzettudattal is baj van, azt hiszem ezt nem kell pont neked magyaráznom, hiszen látod te is a sok itteni kádárjancsi tevékenységét. Mindenesetre az dönti el, hogy véglegesen támogatom-e a változást, hogy milyen lesz valóban az új magyar történelemkönyv?...
Nem a magyar identitással van a baj, hanem hogy ezek akarják erősíteni. Akik mindenről lemondtak, ami magyar, szavazórobottá aljasították az elszakított honfitársainkat. Azok ne jöjjenek a nagy magyar történelemmel mert Rákóczi forog a sírjában.