Íme jelenlegi és 2020., azaz Trianon 100. évfordulóján meglévő kormányunk centenáriumi programja ezen nemzeti gyászeseményre:
http://www.atv.hu/belfold/20191207-semjen-zart-korben-trianonrol-olyan-nagy-triumfalas-nem-lesz
Tudom, van sok Trianon fórum itt az Indexen is és máshol is, de ez az évforduló egy olyan mérföldkő, ami megérdemel egy külön vitahelyet, mert ez olyan alkalom lesz, amin ha mást nem is teszünk (sajnos), de alaposabban kibeszéljük ezt a magyar sorskérdést.
Szóval ami a fenti hivatkozásra kattintva olvasható:
"Óvatosságot javasol Semjén Zsolt a trianoni békeszerződés 100. évfordulója ügyében. Egy bizonyos szintnél nem szabad, nem bölcs túlemelni a témát. Nem cél ugyanis a határon túli “utódállamokkal” való konfrontáció, sem az ottani magyarellenes sovinizmusnak az élezése - hangoztatta a részvevők elmondása szerint a miniszterelnök-helyettes egy zártkörű rendezvényen, a Kereszténydemokrata Esten".
Tiszta ballib szöveg, ugye? És ezekkel akarunk mi akárcsak tiltakozni is bármilyen sovinizmus ellen?
Miért nem jutott még túl mára a magyar politika ezen a félénk önmegtartóztatáson, főleg ha olyan nagy nemzetinek mondják magukat?
Jól látszik hogy az elmúlt pár száz évben sem tudtátok megtartani magyarország teljes területét, és a következő pár száz évben sem fogjátok tudni megtartani.
Az 1914. június 23-án, tehát a szarajevói gyilkos merényletet megelőzően az Oroszország, Szerbia és Románia között létrejött katonai egyezmény
Ne irjal mar marhasagot a hasadra ütve, a cari birodalom es Szerbia között 1914-ben az 1 Vh kitöreseig nem volt semmi fele katonai megallapodas (ha lett volna akkor a szerbek juli 25-i mobilizalasat megelözöen juli 24-en nem kellett volna az orosz külügyminiszternek, Sazonovnak extra a szerb követet arrol tajekoztatnia, hogy Oroszorszag egy osztrak eröszakos cselekmenyt/aktust Szerbiaval szemben semmi keppen nem fog megengedni).
PS.: persze hagyom magam meggyözni, mert en sem tudok mindent,- tehat tedd a forrasodat ide be arra ami alapjan Te ezt allitottad (Clark is pl vegigvesz minden dokumentumot 14-re, de ilyen nincs nala sem.)
Azért sem kell rettegni a lakosságszám csökkenésétől, mert a Magyarországgal szomszédos országokban ugyanúgy kevés a gyerek mint nálunk. Tehát az ő lakosságuk is csökkenni fog.
Egyelőre még Magyarország a NATO tagja. Ha az országot agresszió éri, akkor az összes NATO összes tagjai közösen meg fogja védeni.
Pl. ez a különbség Észtország és Grúzia között. Az oroszoknak eszükbe sem jut megtámadni Észtországot, pedig ott tényleg sok orosz él és nagyon közel van Szentpétervárhoz. Ugyanakkor Grúziát meg simán lerohanta 2009-ben az orosz hadsereg.
Európa országainak határai folyamatosan változnak, még az elmúlt évtizedekben is.
Pár éve csak hogy oroszország magához csatolta szomszédja egy darabját.
Egyszer jön valaki és lecsatol megint egy darabot magyarországból.
A következő századfordulóra az ország lakosainak száma 6 millió körül lesz, ez fele annyi mint egy közepes kínai város lakossága, úgyhogy még fizikailag is képtelen lesz megvédeni területét magyarország ha más el akarja venni.
Egyetlen megoldásnak van reális esélye hogy megvédje magyarországot,az pedig az USE, de azt meg ti nem akarjátok.
Ez azt jelenti, hogy milliók deportálására vagy esetleg kiirtására készülsz?
Azok a szlovákok, ukránok, románok, szerbek, horvátok, szlovének és osztrákok már ott élnek (sőt már a nagyszüleik is ott éltek) az általad áhított területeken, ők mégis hova menjenek? Az is gond lenne, hogy többségük nem tud magyarul, márpedig magyarul megtanulni elég nehéz feladat, különösen, ha erre felnőttkorban kerülne sor.
Pl. a 30 évvel ezelőtt függetlenné vált Észtországban élő oroszok a mai napig nem tudtak (vagy nem akartak) észtül megtanulni.
Most a világ lakosságának 9%-a európai (kb. 750 millió), és egész jól megvagyunk.
Nehéz 80 évre előre megjósolni a jövőt, annyi váratlan esemény jöhet. Az viszont valószínű, hogy a világ összes országában csökkenni fog a teljes termékenységi mutató, így nem lehet a mai adatok alapján kiszámítani, hogy mi lesz a világ népességének az összetétele.
Hogy durvábbat mondjak, olvasom a hírekben a következő századfordulóra a földgolyóbis lakosainak 4%-a lesz európai, ebből naggyából 6 milliónyi magyar.
Nagy valószínűséggel sem európa sem pedig magyarország nem fogja tudni megtartani jelenlegi területét.
Kivel akarod tudatni? A románokkal vagy a magyarokkal?
Amúgy senki sem akadályoz meg abban, hogy földet vegyél a román határ mellett, és oda olyan táblát tegyél ki, amilyet csak akarsz. Maximum ki fognak nevetni.
Más:
Ha most egy csoda folytán Magyarország minden Trianonban elvesztett területét hirtelen visszakapná, akkor az ország lakosságának csupán 30%-a lenne magyar. A többi 70% összefoghatna, megváltoztatná az alkotmányt, és megváltoztathatná az ország nevét és hivatalos nyelvét.
"Ha minden brit terület rajta lenne (pl. Kanada, Ausztrália és a különféle szigetek az óceánokban elszórva), akkor olyan nagy háttérképre lenne szüksége, amely talán ki sem férne mögé."
Meg aztán különösebb dicsekedni valója sincs Angliának azzal, hogy a fenti országokban kiirtotta az őslakosságot!