Kaptam meghallgatásra egy L300 + SRM-252S belépőszintű kombót, amit különböző dinamikus fülesekkel és két Stax-szal is összehasonlítottam.
Igaz, hogy az első bekapcsolásnál egyértelmű volt a dinamikus fejhallgatókhoz képest tisztább, nyíltabb megszólalás, azonban egyre inkább zavarni kezdett a basszustartomány 100 Hz körüli enyhe kiemelése, és az alatta lévő korlátozott megszólalás, amitől szinte minden zenén érződött kisebb-nagyobb mértékben a basszus "ütése". Hasonlóan zavaró volt a kHz-es tartományban lévő kiemelés, amitől viszont a részletek rovására felkeményedett az énekesek hangja is, kicsit mindig "kikiabáltak" a zenekari kíséretből... A nagy tesztelés során egyszer csak azt vettem észre, hogy 10 zenéből 8-at már a Gradóval hallgatok végig, a Staxot be se dugtam ;Đ
A Stax mellett hiába volt kevésbé tiszta a Grado GH3 zenéje, az L300 felbillent tonális egyensúlya egyre bosszantóbbnak tűnt mellette, mert ez megváltoztatja a zene belső viszonyait, és ez számomra bármilyen zenén abszolút kizáró ok.
Nyilván nem hagytam ennyiben a dolgot, összehasonlítottam a korábbi belépőszintű Stax SR 202 Basic-kel is. A 202-esen nem az eredeti párna volt, hanem valamelyik drágább, vastagabb fülpárna, így valamivel kerekebb volt az alsó vége, mint az L300-nak, tök más volt a hang tónusa is, de a 202 is felkeményítette valamennyire az éneket, a GH3 a szutykossága ellenére még mindig hallgathatóbb, valóságosabb és mindenekelőtt zeneibb volt a 202-nél is. Viszont hallottam egy kb 40 éves Stax Lambda Pro fülest is, ami azonnal letaglózott: olyan messze volt az L300 és az SR202 hangzásától is, mintha nem is ezen a bolygón szólna... Innentől kezdve azonban újra kell gombolni a praktikumot - és mindenekelőtt a pénztárcát ;)
Tudod, itt Borneon valóban nem hallgatunk trance zenét, de a 100 éves tapasztalat azt mutatja, hogy mindenfajta zene jobban szól a linearitást jobban megközelítő hangsugárzó eszközön.
Ha hangfalról lett volna szó, biztos, hogy nem ajánlottam volna pl az általam szitén kedvelt Quad ESL-t, mert annak valóban problémái vannak a mélyekkel, de a STAX "fej-hangsugárzó" nem ilyen, annak vannak mélyei.
Hááát, kipróbáltam ezt a brutál jószágot, eddig ugyan nem nagyon érdekelt a füles erősítő, de ebben a K5 Proban van egy tűrhető DAC is - ha már volt szerencsém kitörni a noname usb-dacot a laptopból... ;(
Elolvastam persze az összes (7,1-től a 9,5 pontszámokat osztogató) tesztet, méltányolva a benne lévő AK 4493 (768kHz/32 bit/DSD512) dakcsippet + 1,5 wattos füles kimenettel. Néhány alaposabb teszt:
Másfél napig kicsit be is szoptam a marketing mannát a brutál fülesvégfokról - tényleg brutál, alapjáraton meghajtja a 250 ohmos beyer dt880 prót, és még rá lehetne küldeni +10 dB erősítést is! Aztán néhány régi CD-t hallgatva a 12 kilós CD sárkánnyal, kezdett kicsit fészkelődni bennem a kisördög, és átdugtam a fülest a DAC-kal együtt az asztal alatt beizzított Cyrus one őskövöletbe... Nóóó komment! ;)
Itt semmi értelmes tanácsot sem fogsz kapni, itt a második világháború óta Borneo szigetén a dzsungelben elbarikádozott japán katonák osztják az észt a modern hadviselésről, pedig ők maguk legfeljebb kardokkal hadonásznak.
Egyik se hallott még trance zenét életében sem, de azt tutira tudják, hogy ők ahhoz is nagyon értenek. Ez abból is látszik, hogy az egyik 100 éves szamuráj a STAX-ot ajánlotta, a többi hallókészülékes veterán meg lelkesen bólogat rá. A helyzet az, hogy a STAX tényleg jó fejhallgatókat gyárt, de még ők maguk is sírva fakadnának, ha trance zenéhez ajánlanák a cuccaikat.
Amúgy vidd magaddal a kedvenc zenéidet egy mobil zenelejátszón egy olyan helyre, ahol árulnak nívós fejhallgatókat (inkább dinamikus típusokat keress, zárt, vagy félzárt verzióban) és hallgass meg minél több fejhallgatót. Csak így találhatod meg a neked megfelelő típust.
pubinyuszicsárlisos11lófaszka, kb. húszezer fényévre vagy attól, hogy egyáltalán meghalljam a száznyócvan hozzászólásos primitív picsogásod, nehogy már valakinek képzeld magad, kedves szurkapiszka
Köszönöm a tanácsot.Az utolsó fülesem is nyitott Sennheiser de az olcsóbbik. Még a Media Marktban vettem.Úgy gondoltam,hogy mivel nagyon szeretek zenét hallgatni egy komolyabb fülessel teszek még egy lépést előre. Sokféle stílusban vannak most már nagyon szép számban 24/96- os ( vinyl rip) file-ok is. Ezek általában tisztán szólnak nem úgy mint az mp3. Szeretném kihozni a dologból a maximumot. Persze ehhez lehet kell vennem egy jó erősítőt is.:)
öreg, napok óta offolsz minden topikban, vegyél már vissza, és takarodj a szintedre, ne ugass bele olyasmibe, ami nem a te világod, inkább nyiss egy topikot magadnak.
Ha ennyi lóvéd van rá, akkor a Quad olvtárs által ajánlott Staxba is belehallgatnék, már csak azért is, mert semmi sem pallérozza jobban a zenei ízlésed és világodat, mint egy semlegesen eszköztelen, kiváló berendezés, ami nem köpködi körbe szutyokkal és olcsó hatásokkal a közvetített zenét. Ebben a tisztaságban és zeneiségben a Stax élen jár, még az "olcsóbb" cuccaival is. Az is biztos, hogy ilyen berendezéshez valamennyire fel kell nőni, és nem árt, ha valamennyire kialakult zenei ízlése is van a vásárlónak, hogy pontosan tudja, mit vár el a zenétől hosszú távon is, ne csak a pillanatnyi hangulata döntse el, mire szórja a zsét.
Ha a stax túl steril, vagy már túl drága lenne, akkor elsősorban a nyitott fülesek között kellene keresgélni, a zártak közül az elérhető árúak többé- kevésbé éppen az általad kritériumként kezelt basszustartományban lesznek problémásak.
Hogy hol kezd? Pl. olvass vissza itt a topikban is van pár ezer hsz. a legkülönfélébb felütésekkel...
Bár a lassacskán "50/100 ezer forintom van, milyen (házimozis) erősítőt/hangdobozt vegyek?" tanácsadószakkörré degradálódó "hifiről általánosságban" PH-topik nélküle is borzadály, tényleg már csak az elektronixaros tippek hiányoznak;)
A budiról pedig jut eszembe a házi hangfalépítéses totyik... Shalafi elftárs vezényletével. Jelige: Vak vezet világtalant :ĐĐ