Keresés

Részletes keresés

Zauberfl Creative Commons License 2020.06.12 0 1 6105

Csodálatos az emberi agy (még az én csököttem is), hogy milyen halvány emlékekből képes felépíteni valamit.

Először az jutott eszembe, hogy nem egy személy kötetében olvastam ezt a darabot, hanem valamiféle gyűjteményben.

Ráesett a tekintetem a Rivalda 70-71-es kötetre, arról ugrott be.

Hát abban színdarabok vannak (az első a Döglött aknák). Hát ez nem az. (Egyébként nem kéne valakinek?)

Beugrott, van nekem még ilyen, Égtájak című, 2 kötet, de azok meg külföldi íróké.

Nézegettem a második sori könyveket, hát előpenderült a Rádió és Televízió Évkönyv,68-69-es évfolyam. Tartalom, csupa riport, kis technikai színesek, zörejkészítés, kisgyerekek filmszerepben, egyebek. Csalódottam félreteszem, erre kinyílik a 447.oldalon. Első mondat. A vonat bent vesztegel az állomáson. Lakatosék felugranak rá. Aztán már kiderült, hogy ezt kerestem.

Részletek önállóan, a következőben.

starsend Creative Commons License 2020.06.12 0 1 6104

Kis segítség arra az esetre, ha pl Avar István volt a film főszereplője. Összeírtam a filmjeit a 60-as és a 70-es évekből egy world dokumentumba. Kihagytam a sorozatokat, és a vékony betűs filmek azok, amiket ismerek, és más a témájuk. Szerepelnek a filmek rendezői, írói, a szereplők, és a bemutatók időpontjai. (Sajnos tartalom az nincsen)
https://data.hu/get/12476622/Avar_Istvan.rtf

Pálos György filmjeihez kiegészítés: Egy csésze tea-1965 (láttam, ez sem lehet a keresett film)

Előzmény: Zauberfl (6099)
seci Creative Commons License 2020.06.12 0 2 6103

A Video DownloadHelper letolti, csak betesz egy ocsmany logot/watermarkot a balfelso sarokba. Ha kell, felteszem mega-ra.

 

Bar a Mo-on eloknek ez normalis :) marmint hogy mind a negy sarokban van valami logo...

 

-seci

Előzmény: jadam73 (6100)
mfka Creative Commons License 2020.06.12 0 1 6102

Pálos György (1920-1970)

Eredeti neve Patrovits György, amit a II. világháború után Pálos Györgyre változtatott. 1940-ben végzett az Országos Színészegyesület színiiskolájában. Ezt követően Szegedre szerződött, rövid időt játszhatott, mert behívták katonának. Hadifogságba esett, csak 1948-ban érkezett haza. A Vígszínház szerződtette, rövid kitérőt tett a Vidám Színpadon, majd az Operettszínházban. 1952-ben került a Néphadsereg Színházhoz, itt játszott kényszerű visszavonulásáig, 1965-ig. Ekkor orvosai eltiltották a színpadtól, ezután csak szinkron és rádiószerepet vállalhatott. Haláláig Nagykovácsiban élt egy „parasztházban” feleségével, Olty Magdával.

 

Én ezekről a tévéjátékokról tudok:

    Idegen az utcán [1959, tévéjáték]
    Sakknovella [1959, tévéjáték]   (érdekesség: az első televízíós "játékfilm")
    Államügyész [1960, tévéjáték]
    Idegen utcában [1961, tévéjáték]
    A negyedik [1962, tévéjáték] (Ould Aqudia)
    Példázat - 1. Válaszút [1964, tévéfilm sorozat] (Sándor)
    Példázat - 4. [1964, tévéfilm sorozat] (Sándor)
    Példázat - 5. Már késő [1964, tévéfilm sorozat] (Sándor)
    Rab Ráby [1964, MTV, MAFILM ] (francia ezredes)
    Vízivárosi nyár [1964, tévéfilm] (Noll)

A Példázat 4. részének az epizódcímét sajnos nem tudom, csak a szinopszisát: Egy kisiparos szanatóriumban fekszik, felesége vezeti az üzletet. Az orvos a súlyos szívbeteg asszonyt azonnal kórházba akarja küldeni, de az a téli karácsonyi vásár miatt nem fekszik be. Állapota egyre rosszabbodik, meghal.

Előzmény: starsend (6097)
mfka Creative Commons License 2020.06.12 0 1 6101
Előzmény: starsend (6097)
jadam73 Creative Commons License 2020.06.12 0 1 6100

nekem sikerült letölteni. 

Előzmény: zsepi65 (6098)
Zauberfl Creative Commons License 2020.06.11 0 0 6099

Mostanában napirenden lesz ez a kérdés nálam. aztán tudjátok, az szokott lenni, hogy egyszercsak beugrik valami.

 

Előzmény: starsend (6097)
zsepi65 Creative Commons License 2020.06.11 0 1 6098

Nem tudom vissza lehet e nézni, vagy csak most élőstreamként nézhető

 

https://index.hu/kultur/2020/06/11/kulka_janos_csakanyi_eszter_lakatos_mark_dekameron_szinhaz_online_kozvetites_index_koronavirus_facebook_live/

 

vagy tán rögzíteni is lehet majd?

starsend Creative Commons License 2020.06.11 0 1 6097

Kedves Zauberfl !

Én elég sokat foglalkoztam a magyar tévéfilmekkel, és ahogy te, én is sokszor keresgéltem halvány emlékek alapján. Így tudom, hogy némi kapaszkodó nélkül eléggé nehéz feladat, de egyben érdekes rejtvény.

De hogy némi segítség mégis legyen: Pálos György azt hiszem, kizárható. Ő hét tévéfilmben szerepelt (utoljára 1965-ben), ebből ötöt láttam, egyik témája sem hasonlít az általad leírtakra. A maradék kettő: "A negyedik" 1962-ből, ebben a szereplőknek francia neve van, ez kizárható. A másik "Az államügyész" 1960-ból. A címéből ítélve ez sem nagyon lehet.

Ami még segíthet: azt írtad, olvastad a novellát, valószínűleg egy novelláskötetben. Nem ugrik be esetleg egy másik novella a kötetből? Hátha az segítene az írót azonosítani.

A másik ami még eszembe jut: a filmből egy jellegzetes szereplő. Például ki lehetett a feleség, akinek az ölében sírt a főhős? Fiatal? Középkorú? Vagy egy portásbácsi (Kőmíves Sándor, Bánhidi Laci bácsi, stb) Esetleg egy házmesternéni (Kiss Manyi, Pádua Ildikó, stb). Vagy hogy ki(k) lehettek a gáncsoskodó munkatársak? (Szendrő József, Kibédy Ervin) Ha egy név felbukkanna, az már adna némi alapot a kereséshez.

Drukkolok, hogy valami előbukkanjon.

Előzmény: Zauberfl (6094)
MrVelius Creative Commons License 2020.06.11 0 1 6096

Ennél nagyobb bajod sose legyen! ;)
De mindenkinél szoktak blokkok lenni időnként és végtelenül egyszerű dolgokkal kapcsolatban is, úgyhogy ez még nem a vég! ;)

Előzmény: Zauberfl (6094)
Törölt nick Creative Commons License 2020.06.11 0 0 6095

Ez így még nem sok, de annyival több, hogy tv játék és nem mozifilm. Majd beugrik még ez vagy az.

Előzmény: Zauberfl (6094)
Zauberfl Creative Commons License 2020.06.11 0 1 6094

Köszönöm, igen.

Tegnap dumcsiztam egy haverrel, s arra jutottam közben, hogy nem Gábor Miklós lehetett a főszereplő (persze, már a bogarászás után könnyű volt), hanem pl. Avar István, vagy Pálos György talán. Akik a 70-es években a pozitív hősöket játszották, párttitkárt, igazgatót.

Sajnos a novella szerzőjét, címét sem tudom, csak arra emlékszem, olvasás közben nagyon megörültem, hogy így megkereshetem a tévéjátékot.

Csakhát ez a szenilitás. Sokszor mulatok rajta, de azért bosszantó.

(Tegnap Csákányi Eszter neve nem jutott eszembe, s a Youtube-on megkerestem a doktor úr, a maga szíve sosem fáj c. dalt, amit édesapja énekelt valaha. Amíg így, lehet, körülményesen, megtalálom a dolgokat, ott egye a fene, de azért örülni nem tudok ennek az új színességnek életemben.)

 

Előzmény: Törölt nick (6092)
valentinbp Creative Commons License 2020.06.11 0 1 6093

Kedves Zauberl!

 

Köszönöm a fáradozásod!

Előzmény: Zauberfl (6089)
Törölt nick Creative Commons License 2020.06.11 0 0 6092
Előzmény: Zauberfl (6087)
dodeskaden63 Creative Commons License 2020.06.10 0 0 6091

Írtad, hogy kezedbe akadt az eredeti novella.

Ha megírnád a szerzőt és a címet, talán többen tudnának segíteni.

Előzmény: Zauberfl (6087)
seci Creative Commons License 2020.06.10 0 0 6090

Igy csak 2 ora 35 perc :) Koszi!

-seci

Előzmény: Zauberfl (6089)
Zauberfl Creative Commons License 2020.06.10 0 2 6089

https://ulozto.net/file/I3jphFmeGe0b/szinesz-vagyok-torocsik-mari-avi

Mintegy 1.5 Gb-os állomány.

Format            : AVI at 2 091 kb/s
Length            : 1,33 GiB for 1 óra 31 perc 14 mp 600emp

Video #0          : AVC at 1 837 kb/s
Aspect            : 720 x 540 (1.333) at 25.000 fps

Audio #0          : MPEG Audio at 256 kb/s
Infos             : 2 csatorna, 48,0 kHz

Zauberfl Creative Commons License 2020.06.10 0 1 6088

Elkezdtem DVD minőségű konvertálását avi-ba. Várható nagysága ~1.5 Giga. Este felteszem.

 

Előzmény: seci (6084)
Zauberfl Creative Commons License 2020.06.10 0 0 6087

Akkor üdv mindenkinek, kérésem lenne!

(Így jár az ember, ha elkezd bóklászni a neten, most Gábor Miklós akadt a horgomra).

Volt egy film (tévéjáték?) régen. Emlékeim szerint Gábor Miklós játszotta a főszerepet. A sztori: Kisvárosba levezényelnek egy új főnököt, akit állandóan gáncsolnak a munkatársai. A végére emlékszem, hogy idegösszeroppanást kap, amikor halottnak - balesetet szenvedettnek hitt feleségét egy vonaton utoléri, s ölébe rejtve fejét, sírva fakad. Úgy emlékszem, Gábor Miklós volt a főszereplő. Azóta kezembe akadt az eredeti novella/kisregény is, akkor is keresgéltem kicsit a neten, hátha ráakadok. De nem sikerült.

Sajnos szellemiek miatt (merthogy egyre kevesebb van, erősen fogyóban), nem tudom, ki írta a történetet, s a többi szereplőre sem emlékszem.

Hátha van okosabb nálam.

Biztosan, csak olvassa-e ezt?

Zauberfl Creative Commons License 2020.06.10 0 1 6086

Digi, legolcsóbb.

Előzmény: MrVelius (6085)
MrVelius Creative Commons License 2020.06.10 0 0 6085

Jó gyors neted van, ha a feltöltésed is ennyire gyors! ;)

Előzmény: Zauberfl (6083)
seci Creative Commons License 2020.06.10 0 0 6084

"Remélem, a leszedés is ilyen gyors lesz."

Varhato idotartam: 10 ora 27 perc :D

-seci

Előzmény: Zauberfl (6083)
Zauberfl Creative Commons License 2020.06.10 0 1 6083

https://ulozto.net/file/TEZ3ieBsnV94/szinesz-vagyok-torocsik-mari-mpg

Fenn van 6 GB.

Nekem 10 percbe sem telt a feltöltés.

Remélem, a leszedés is ilyen gyors lesz.

Üdv mindenkinek!

Előzmény: valentinbp (6082)
valentinbp Creative Commons License 2020.06.10 0 0 6082

Szia! Köszi a választ. ulozto.net? oda töltötték fel egy kérésem legutóbb gond nélkül le tudtam tölteni.

Előzmény: Zauberfl (6081)
Zauberfl Creative Commons License 2020.06.09 0 1 6081

"Színész vagyok"  Törőcsik Mari 2014-es felvétel M3-ról. Nálam 91 perc, és majdnem 6 giga. Mpeg. Mivel elfoglalt vagyok, több napba is kerülhet, míg konvertálom (aviba ?), és felteszem. Vagy így, de hova, és miként? A datát ismerem, de onnan leszedni egy örökkévalóság.

 

Előzmény: valentinbp (6080)
valentinbp Creative Commons License 2020.06.08 0 0 6080

Sziasztok!

 

A napokban fejeztem be Törőcsik Mari könyvét és eszembe jutott, hogy nagyon régen láttam részleteket egy filmből ami róla szólt. Sokat cigarettázott arra emlékeztem:) Utánanéztem a címe az hogy Színész vagyok és Maár Gyula rendezte. Megköszönném ha valaki feltenné.

Fakopáncs Frici Creative Commons License 2020.06.07 0 0 6079

Királyság :)

Előzmény: Törölt nick (6078)
Törölt nick Creative Commons License 2020.06.07 0 4 6078

Richard Wagner: Karamazov testvérek (balett) 2018

 

https://ulozto.net/file/GzUL4SWR1Dhz/karamazov-testverek-balett-2018-ts

[fidelio] Kuksi bácsi Creative Commons License 2020.06.07 0 6 6077

Mundruczó Kornél: Demencia (Proton Színház)

 

Bartonek: Nagy Ervin
Dr. Szatmáry: Rába Roland
Dóra, nővér: Wéber Kata
Sápi Mercédesz: Monori Lili
Holényi Henrik: Temesvári Balázs
Oci néni: Tóth Orsi
Lukács: Bánki Gergő
Fogorvos: Katona László

 

Mi történik akkor, ha bezárnak egy európai hírű magyar pszichiátriai intézetet? Lepusztul az épület, gaz veri fel a kertjét, már csak egy maroknyi beteg vegetál a negyediken.
Az előrehaladott demenciában szenvedők az amnézia birodalmában élnek… Nekünk pedig szembe kell néznünk egy sor kérdéssel: Mit profitálhat a társadalom abból, ha a pszichés zavarokkal élők élete meghosszabbodik? Mi értelme segíteni a szenvedőknek, ha minden út a halálhoz vezet? Hiszen a szenvedés teszi emberré az embert. Amikor a modern orvostudomány eredményeivel kábítjuk magunkat, örökre megfeledkezünk az emberiségnek eddig menedéket nyújtó vallásról, és a filozófiáról.

 

"...Mundruczó legújabb rendezése zavarba ejtően humoros: az operett és a vígjáték elemeinek parodisztikus felhasználásával beszél fontos társadalmi problémákról, illetve mutat be számunkra ismerős helyzeteket. Amit látunk, az az emberi élet szürreális víg végjátéka." (Antal Klaudia, szinhaz.net)


https://data.hu/get/12470332/Demencia.part1.rar
https://data.hu/get/12470248/Demencia.part2.rar

 

https://mega.nz/file/oo8ASQDD#PVZNb6aKq36mqcPEA8WeZ-W2oaXkofmOTZzd_YW2u3A
https://mega.nz/file/05kGxQ6A#bJWcqU_6UzjH5s4ITHq-37uLdnOmrXTjQXEAOn5zICo

[fidelio] Kuksi bácsi Creative Commons License 2020.06.07 0 7 6076

Schiller: Stuart Mária

Örkény Színház, 2014

 

Kálnoky László fordítása nyomán átdolgozta: Mikó Csaba
Rendező: Gáspár Ildikó

 

Erzsébet - Sárosdi Lilla mv.
Stuart Mária - Hámori Gabriella
Leicester, Erzsébet kegyence - Polgár Csaba
Burleigh, Erzsébet főkincstárnoka - Vajda Milán
Talbot, Mária előző őrzője - Pogány Judit
Paulet, Mária jelenlegi őrzője - Takács Nóra Diána
Mortimer, Paulet unokaöccse - Ficza István
Aubespine, francia követ - Znamenák István
Davison - Spiegl Anna mv.
Kent - Kákonyi Árpád
Idegen - Bercsényi Péter mv.

https://mega.nz/file/CVIDmQ7D#IjLDvJJ6jtG0405PS1Ikbo25_zBFMW5Mbc1noh9QstA


https://data.hu/get/12470239/Stuart_Maria.mp4

Előzmény: fdeded (6050)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!