Keresés

Részletes keresés

hlln Creative Commons License 2020.06.09 0 1 235002

Bennacert vinné néhány gazdagabb klub, a PSG 40 milliót is kínált érte. Vicc ez az összeg, meg egyébként is, tartsuk meg, Bakayokóval baszott jó kis duót alkothatnának.

 

Egyébként itt látszik, hogy mekkora ostoba egy edző volt ez a Giampaolo, arra a nyomorult Bigliára akarta építeni az új Milant, egy Bennacer meg a padon rohadt volna meg. Közben az előbbi megy haza levezetni az argentin nb2-be, utóbbiért meg sorban áll a Real Madrid meg a City.

 

Megint csak a firkászok írják, de nincs jobb infó egyelőre: Kessié, Paquéta, Bonaventura és Krunic is átadólistán van, egyikkel sem számol az új német edző. Calhanoglu és Bennacer duót viszont meg akarja tartani, hozzájuk szeretne igazolni. A török hatalmas túlélő:) Egy sziklakemény emberevőt és egy kreatív középpályást akar majd az edzőnk zsákolni a mercatón, az utóbbi meg akár a mi Szoboszlaink is lehet a sajtó szerint. Szó se róla, penge kis játékos de nem tudom elképzelni róla, hogy ősszel a BL-ért menetelő Milan varázslója tudna lenni.

 

Thiago Silvával nem hosszabbít a PSG, mi is rámentünk (meg az Everton). 35 éves, de egy-két év még lehet benne. Én elhoznám arra a szerepre amire anno Yepes is jó volt, néha kezdő-néha csere veterán védőnek, persze már nem galaktikus fizuval.

 

 

 

 

madbalee Creative Commons License 2020.06.06 0 0 235001

🤙

Előzmény: vénólánzsahleF (234999)
henteskeee Creative Commons License 2020.06.05 0 0 235000

“Milánói derby megadatott,háát,nem akármi”


Bizony nem az , de lehetne sokkal jobb is...

voltam a 2,3,5,11,12,18,23,26 stadionokban meccsen, van közöttük nagyon kemény.

 

Előzmény: dzsovi (234997)
vénólánzsahleF Creative Commons License 2020.06.05 0 0 234999

az ott van a 4. helyen csak nem ez a hivatalos neve.

Előzmény: madbalee (234998)
madbalee Creative Commons License 2020.06.05 -1 0 234998

Vagy a belgradi Marakanara:

https://youtu.be/57RGGDTHbFA

Előzmény: dzsovi (234997)
dzsovi Creative Commons License 2020.06.05 -1 0 234997

Mondjuk a real ,barca kettőst joggal nem találjuk,két színház,az elmondások,hírek szerint.

 

Milánói derby megadatott,háát,nem akármi,de hogy ne csak hazabeszéljek,keressen már rá a San Lorenzo otthonának atmoszférájára az aki ezt a listát összeállította.

 

Pancho aréna hol van ? :)

Előzmény: Oroszlány (234993)
Gerilla01 Creative Commons License 2020.06.05 0 0 234996

*Ahány lap/oldal

Előzmény: Gerilla01 (234995)
Gerilla01 Creative Commons License 2020.06.05 0 0 234995

Ahogy lap/oldal annyi féle variáció az új neveket illetően. Sportmediaset szerint Rangnicknak öt kívánsága van: Szoboszlai, Jovic, Milenkovic, Florentino Luis, Dumfries

Előzmény: Weah22 (234994)
Weah22 Creative Commons License 2020.06.05 0 0 234994

a hírek szerint Rangnickkal a klub a Donna- Romagnoli- Theo- Bennacer tengelyre építene, Bakayoko újra célpont lehet, ill. előre Milik sanszos, egy ujabb pom pom pom :)

 

Paolo persze azonnal lép ha ez bekövetkezik, márpedig be fog. Ami lehet nem is baj.

 

Forza Milan !!!

Oroszlány Creative Commons License 2020.06.05 -1 0 234993
Weah22 Creative Commons License 2020.06.05 0 0 234992

jövőhéten a kupával folytatódik a szezon.

acm55 Creative Commons License 2020.06.01 0 0 234991
madbalee Creative Commons License 2020.05.30 -2 0 234990

Piatek gol.

madbalee Creative Commons License 2020.05.29 -1 0 234989
madbalee Creative Commons License 2020.05.29 -1 0 234988
Előzmény: madbalee (234986)
madbalee Creative Commons License 2020.05.29 -1 0 234987
madbalee Creative Commons License 2020.05.29 -1 0 234986

Hát ez az azt gondoltam hátha van, ha már az Old Trafford van.

Előzmény: vénólánzsahleF (234984)
vénólánzsahleF Creative Commons License 2020.05.28 -1 0 234985

a mai hivatalos bejelentés szerint két hét múlva hétvégén folytatjuk a szezont a púposok elleni kupaelődöntő visszavágójával.

az még nem eldöntött, h szombaton vagy vasárnap lesz a meccs.

vénólánzsahleF Creative Commons License 2020.05.28 -1 0 234984

sztem nem létezik hivatalos san siro lego kiadásban, dobjál már egy linket pls.

Előzmény: madbalee (234983)
madbalee Creative Commons License 2020.05.27 -1 0 234983

SS-t legóbol vette itt meg valaki?

madbalee Creative Commons License 2020.05.26 -1 0 234982

Ez meg egy régi archívumomban találtam:

madbalee Creative Commons License 2020.05.26 -1 0 234981

Ha már uborkaszezon.

 

Ez a macedón klub most került elém:)

https://en.wikipedia.org/wiki/KF_Milano_Kumanov%C3%AB

Damas_ Creative Commons License 2020.05.26 0 0 234980

Azért nem gyenge uborkaszezon van.. ilyen hírt se olvasol gyakran, h valaki LEHET, h megsérült, így LEHET sokat kell kihagynia, ami a karrierje végét is jelentHETi :)

Reméljük, h rendben lesz! A pár napi pletyka, h T.Silva visszajönne + ha még mellé Ibra is maradna 1 évet, már épp kezdte meghozni az ember kedvét a csapathoz

ROBREGGAE Creative Commons License 2020.05.25 0 0 234979

Azt se tartom elképzelhetetlennek, ha súlyos, befejezi a karrierjét.

Előzmény: Weah22 (234978)
Weah22 Creative Commons License 2020.05.25 0 0 234978

Ibra megserult, hosszu kihagyás várhat rá... 

dzsovi Creative Commons License 2020.05.21 -1 1 234976

Nekem a real elleni elődöntő volt meghatározó, Szintén 11 voltam :)

Előzmény: puki33 (234975)
puki33 Creative Commons License 2020.05.20 -1 1 234975

hja, nekem is a Steaua elleni nyitogatta a csipamat... 

akkor voltam 11 :) bar azt hiszem akkor meg szomoru voltam hogy kikapott a "csillag" :)

mar kezdtem erteni mi zajlik a vasfuggony mogott

es 90-tol hogy kinyilott a vilag elkezdtek jonni a matrica gyujtesek, ragos papirok

mindjart felkerult par Gullit matrica a butotokra anyamek nagy oromere :)

onnan mar nem volt visszaut :) es a barca donto mar csak a hab volt a tortan :)

 

addigra minden nap a tippmix (azaz pronosport haha) tanulmanyozassal esely latolgatassal telt

 

emlekeszem erettsegi elott kellett irjunk vmi titkos kivansagot amit tiz ev mulva eloveszunk

en azt irtam hogy tudjam a Milan kezdo 11et :)

 

hat igy

 

Előzmény: henteskeee (234967)
madbalee Creative Commons License 2020.05.20 -1 0 234974

Atheni varazslat :)

Előzmény: Oroszlány (234969)
pandeamonium Creative Commons License 2020.05.20 -1 0 234973

Megnéztem az összefoglalót, lehetett volna közte 7 is... Valahol sajnálom, hogy a '80-as évek végén még csak hallomásból tudtam Milanról, de nem követtem a klubfocit. Valamiért először az EB és VB rántott be '88-tól, és csak később jött a Milan. Pedig milyen jó lett volna átélni azt a dicső korszakot ('88-'94-ig kb.), amit aztán a 2000-es évek közepén már én is megtapasztalhattam. (Bár Van Bastenék meghatározóbb csapatot alkottak...)

Előzmény: henteskeee (234967)
ROBREGGAE Creative Commons License 2020.05.20 0 0 234972

Nekem is ugyanilyen van. :D Hány ezer éves már.

Előzmény: puki33 (234971)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!