Dekameron 2020 című online előadást június 11-én este
Az előadásban a saját maga által irányított kamera elé lép többek között Csákányi Eszter, Eke Angéla, Ladányi Andrea, Nagy Dóra, Gryllus Dorka, Bárnai Péter, Kulka János és Nagy Zsolt is. A Dekameron 2020 élő közvetítése június 11-én 21:00 órakor ingyenesen elérhető az Indexen.
ha valaki nézni, rögzíteni, és ide feltölteni szeretné. :)
Azt a debreceni előadást én tettem fel anno 2018-ban a Data-ra. Ránéztem a linkekre, mind a 9 él még, és máj. 29-én ill. 30-án mindegyikről le is lett töltve. A 2. részt konkrétan az alábbi időpontban: 2020-05-29 18:28:19.
Az eredeti fájl már nincs meg, mert csak valaki kérésére rögzítettem és tettem elérhetővé annak idején, nekem nem igazán tetszett az előadás. Szóval, ha ez a forrás meghal, akkor csak az 14 ember marad, aki sikeresen letöltötte.
Jászai Mari SzínházNe felejtsék el! Holnap 17 órától ismételjük Az üvegcipőt, ha esetleg valaki ma késve érkezett vagy holnap szeretne újrázni. És gyermeknap alkalmából vasárnap is lesz 2 online közvetítésünk, az egész családnak: 10 és 17 órától A padlást vetítjük majd itt, Facebookon.
Szerettem voln letölteni Szabó Magda: A macskák szerdája (2007) -t. Találtam egy 9 részes linkeket. de már a második link halott volt. Valaki nem tudná nekem feltenni, akár csak egy napra is, hogy letölthessem? Fontos lenne
A Tamási Áron Színház tegnap leadott Vízkereszt, vagy amire vágytok c. előadását nem vette fel esetleg valaki? Sajnos csak egy részét sikerült megnéznem.
Bár én feltölteni nem tudok, de nagyon sok örömöm van ezekben a színdarabokban, filmekben. Én viszonylag fiatal vagyok, de szerintem igenis szükség van arra, hogy megismerjük ezeket a "régi" nagy művészeket, illetve őrizzük emléküket.
Sajnos nekem ezek a felhő dolgok nem jönnek be. A datás könyvtáraim még élnek, amik élnek, oda feltölteni is tudok, de van-e érdeklődés ez iránt?
Aki valami olyasfélét keres, ami rettenetes régi felvételekből nekem megvan, szólok, de amúgy nem.
Lehet, túllépett rajtam az idő?
Szinetár Miklós szólt pár szót a Halhatatlanok Társulata kapcsán, én is abban reménykedem, vannak, s lesznek páran, akik tudják majd, ki volt Básti, Keres Emil, Major Tamás, és még folytathatnám soká, szerencsére, mert sokan voltak.
És örülök annak, hogy vannak, akik még nézik ezeket a művészeket.
Kicsit itt, ezen az oldalon. De biztos vannak még más oldalak is.
Tegnap Darvas Ivánnal beszélgetett Szegvári Katalin (M5). Többek között ezt az órányi beszélgetést is az általános iskolák tananyagává tenném.
Ha ilyesmi nem is várható, az igen, hogy az arra kíváncsiak számára sok műsor elérhető ezen az oldalon.