Jártam sokat én is a Balkánra. Ellenben a fehérorosz határon láttam olyan pottyantóst, hogy a sofőrök egymás mellett guggolnak - nincs semmilyen elválasztó fal - a könyökük összeér, és úgy fektetik a kábelt.
Elnézést, én meg voltam győződve, hogy magadról írsz kívülállóként mintegy költői kép gyanánt! Természetesen én nem a tökéletes antialkoholista gkv. ideálját megcsillogtatva írtam, hogy mennyi sört nem ittam meg életem folyamán. Én a vbk. Johnnie W. Sierra Tq. vagy Vilmos körte kombinációt fogyasztottam kulturálatlan módon amikor úgy dobta a gép. Nekem baráti társaság nélkül nem megy és a kis mennyiség sem. Sajnos soha nem tudtam keveset inni ezért a 4.x után inkább nagyon megritkítottam az alkalmakat. Az utóbbi 5 évben ez már évi max. 2-3 alkalom. Elmúlt a fiatalság, 2 napig beteg vagyok ha beleugrok a nagybőgőbe. A motorozási szokásaim is látványosan megváltoztak. Korábban motoros találkozók és ami azzal jár, ma meg motorostúrák, ismerd meg hazád szépségeit, ilyesmi. Úgy érzem a toi toi wc. hiányának megjegyzésén, hogy te inkább nyugaton mozogsz! Nos én balkáni pályán vagyok a hazai mellett és százszor inkább az erdő vagy a plató(a fülkét inkább kihagyom) mint a toi toi, ha úgy hozza a szükség. De leginkább a bejáratott, ismert cégek ahová szállítok és a zuhanyzási, ürítési lehetőség problémamentes. Egyébként Észak-Makedóniában láttam egy benzinkúton olyan csodát, hogy még az engem éppen elkísérő asszonyomat is behívtam megmutatni, milyen egy kulturált, tisztán tartott, balkáni vízöblítéses pottyantós. Egy benzinkúton van, és nem akartak "kommunikacija problema" felkiáltással kp.-€-s fizetésre kényszeríteni a maguk árfolyamán a kártya helyett! Szóval "down under" is van fejlődés.
Bár a történet szereplője kitalált személy, és bár nem nagy dicsőség, de egy délután - este 6 - 8 sör nekem nem egy nagy dolog. Adott esetben egyéb kísérőitalokat ne is említsek.
Igen, sajna az ilyen emberi szükségletek témája így útfelén más értelmezést nyer. Egy jó kamionos ugyan többé - kevésbé ura a testének - már ameddig ez lehetséges. Inkább arra utaltam, hogy mennyire törekszünk a higiéniás előírásokra, de egy olyan Toi - Toi vagy más plasztik budit nem tudnak ide letenni.
Nem vagyok sörsznob, ha nem vezetek én szomjúságra is sört iszom. Ám van egy kedvencem, Franciaországban kapható, Abbaye Fontenelle, 7.5 literes palackban van, olyan pezsgő - dugós, az nagyon kellemes. Utóbb rákaptam a pezsgőre is, no semmi luxus, Aldi, Lidl stb. termék, pár eurós. Hétvégén egy - egy üveggel megiszom néha. A rövidet kerülöm itt kint, mert na még egy, na még egy kupica, és abból semmi jó nem kerekedik. Majd otthon.
Atyagatya! 49 éves vagyok és eddigi életem alatt nem ittam meg 6-8 doboz sört, a Winkler videóit nézve azonban elkezdtem próbálkozni óvatosan. Aludni hogy lehet így? Én 5 percenként kelnék fel hugyozni ennyi folyadéktól! Nem semmi! Már nem első alkalommal olvasom a nagydolog problémakör kifejtését is, hát ezt irigyelje aki akarja! Hálát kell adnom a sorsomnak, hogy bejáratott dolgaim vannak, így nem tapasztalom azt amit te. Visszatérve a sörhöz, eddig csak olyan próbálkozások jöttek be amelyeket a Winkler a lefolyóba öntött. Amire azt mondja, hogy jó az nekem ihatatlan. Hogy nevesítsek is, Asashi, Miller, Corona(tequilás is) ok. Pilsner Urqell és egyéb cseh szörnyek számomra egy vallatással érnek fel. Azért a direkt az országban kapható legszarabb söröket kereső műsorokban szereplőket nem próbálom ki.
Az izzítógyertyás részhez tudok hozzászólni. A beszakadás pedig azért van mert rossz a gyertya és a szerelő ki szeretné cserélni, azonban bele van rohadva a hengerfejbe és inkább beletörik mint kicsavarodna. Szerintem téves, hogy így van kitalálva de persze nem én vagyok aki ezt tapasztalatból tudja csak tolmácsolom a szerelőm nézetét. Ilyen problémával az én köreimben csak a KIA, Hyundai tulajdonosok szembesültek. Amikor valakinek már harmadszor kellett hengerfejet cserélni a probléma miatt én csak úgy poénból megkérdeztem a szerelőmet, hogy szerinte mi a hézag ezekkel a koreaiakkal? Ezek a motorok a hajdani Mitsubishi Pajero 2,5-ös dízelmotorjai vagy ugyanúgy hagyva vagy kicsit megfúrva 2,7-re. Mivel ez a probléma a Pajeronál nem jelentkezik(a szerelőm nem tud róla) ezért ő anyagminőség különbségre gyanakodott. A megoldás: Évente kicsavarni akkor is ha nem kell cserélni és rezes zsírral összerakni. Azóta aki nem akar hengerfejet cserélni izzítógyertya cserekor, így tesz az én ismeretségi köreimben. A másik megoldás az Unixos gyertya lenne ha lenne, mert azok 3-6 havonta beszarnak és így nincs idejük berohadni.
AlexB. hozta elő a Daciát. Aszfaltos csak reagált. Én mindig visszaolvasok, ha értelmetlen hsz.t látok és 99%ban kitisztul a kêp. Javaslom neked is mielőtt hieroglifának minősíted valaki hsz. át!
Napjainkban, mikor a Covid, az új típusú koronavírus söpör végig Európán, rendkívül fontos a higiénia. Plakátok, poszterek, sőt, tévé, YouTube hirdetések hívják fel figyelmünket a kézmosás és úgy általában a tisztálkodás helyes módjára. A gépkocsivezető, aki a kontinens útjait rója, határokat lép át napi szinten akkor, mikor amúgy földi halandó zárt határok között, házi karanténban tartózkodik, fokozottan kitett a fertőzésnek.
Polesine egy történelmi régió Rovigo megyében, Veneto tartományban. Mint tudjuk, Itáliát különféle okokból, de a járványok már a középkorban is csúnyán helybenhagyták. A közelmúltban sem volt ez másképp, mindannyian feszülten figyeltük - figyeljük, hisz nincs még teljesen vége - a híreket. Emlékszünk a drámai hírekre, képsorokra.
A síkságon forgalmas út vezet, SS (Strada Statale) Verona felé. Egymást követik a gondozott farmok, de szép időben, így már a nyárelőn, a messzi távolban, mint a tél hideg - rideg emléke, látszanak az Alpok itt - ott még hóval csipkézett csúcsai. A szakaszon egy kisebb parkoló, benzinkút, és a jól ismert hálózat tagja, egy Autogrill étterem került kialakításra. Kedvelem ezeket a helyeket, ingyenes mosdó, egy - egy jó erős espresso italiano, egy brioche - sal. De lehet kapni sört, ha a meleg hétvégén kifogyna belőle a pihenő sofőr, de már könyveket is vettem Autogrillnél, mint az olasz kultúra és nyelv kedvelője. Pl. konyhai könyvtáram egyik éke a közel 1000 oldalas, La Cuccina Regionale Italiana, 5000 recept található benne, mindössze 10 euró volt. De más kincseket is lehet néha találni.
De a vasárnap, domenica, az Úr napja ugye, más. A Google szerint a vendéglátóipari egység vasárnap is nyitva. De mégsem. Turisták érkeznek az étterem parkolójába. Egy olasz család, arcukon maszk. Megnyújtóztatják derekukat, majd a bejárat felé lépdelnek - de hiába. Az ajtó zárva. Szemükben értetlenség. Motorosok jönnek, hiszen lassan újra visszatér az élet a régi kerékvágásba, kezdenek utazni az emberek. Ugyanaz, gyerekek, itt mi nem iszunk kávét. Kövér gázzal, dübörögve hajtanak tovább.
Krampács, a magyar sofőr is ébredezik. A fülke billeg, ahogy a testes ember a még elhúzott függöny mögött mocorog. Ásít, ritka, hogy ilyen sokáig alszik. Sokáig fent volt, de most megteheti. Minek tagadni: hat - nyolc üres sörösdoboz is zörög a műanyag szemeteszsákban. Érzi, az este főzött hagymásbab is rakoncátlankodik a hasában, hiába, emberi szükségletek még vannak.
Elindul az étterem felé. Útközben kidobja a szemetet a kukába. Rajta maszk, ahogy ez elő van írva. Az elmúlt két hónap fegyelemre szoktatott mindenkit. De az üvegajtóról lepattan. Mi ez? Chiuso. Na de... de hát... Körülnéz. Csenevész bokrok. Sehol egy védett, fákkal övezett rész, ami megtenné. Afene. Hát hétfő reggelig nem bírja ki, az tuti. Tempósan lépked vissza a kocsihoz. Felmászik a fülkébe, sietve összerántja a függönyt. Majd a plasztik szemeteszsák - tekercs után nyúl...
Én érteni vélem mit szeretne. Vett egy Lodgyt, személy autónak és szeretne egy 3,5t alatti billencset dolgozni. A multi(ha vezethető "b"-kat. jogsival) szerintem csak falusi ugrabugrálásra megfelelő. Amiket én írtam, jók arra is, meg messzebbre is. Tehát többcélúak, jobbak. Amiket én írtam maximálisan bírják a 2,5-3t. raksúlyt. Ennek ellenére nem hullanak széjjel. A Ducato, Jumper, Boxer, Transit, Transporter nevű gépek sehol sincsenek a távol keleti, hátul hajtós kis haszonjárművektől a rövid távon, erősen túlterhelt fuvarok esetében. Az általam szállított árút, 90%-ban a javasolt kiskocsik hordanak el(a maradék kézi lepakolás) és hosszú évekig szolgálnak az említett járgányok. Egy kanyarra minimum 25, de sokszor 30q rakományt visznek el 50-1500 méter távolságra amíg el nem fogy a 240-250q. Ilyen igénybevétel mellett természetesen előfordul rugótörés, kuplung lefüstölés(béna sofőr) de más komoly hiba nem jellemző. Viszont erős korróziónak vannak kitéve de ez a speciális munka miatt van, nem típushiba. Tehát egy sima tüzépes munkára kiválóak. Legjobb a Toyota Dyna.
Ugyan nem tisztáztuk a kérdezővel, hogy milyen jogsija van, de tudtommal a Multicar "b" jogsival nem vezethető(lehet, hogy rosszul tudom) illetve csak piros rendszámosan. Azért 25 km/h max. sebesség az ma már nem opció ha haladni akar a fuvaros. Az új multi meg tök más tészta. 5-6 milla.
Ez így tiszta. Toyota Dyna ék KIA 2500, 2700, Hyundai H100 ezek mind nagyon megbízható, strapabíró járgányok. A koreaiaknál egy odafigyelős téma van. Az izzítógyertya. Cserénél 90%ban beletörik a hengerfej be mert nem rezes zsírral rakják össze. Amúgy kiváló billencsnek is. A Dyna drágább de jobb minden tekintetben.
több okoskodó után ez volt az első korrekt válasz. Dacia: újonnan vásároltam, a motort mercivel, nissannal, stb fejlesztették, azokba is beépítik. garancia van rá.Lehet, ez is szétesős lesz. használt, billencs platósat tervezek venni, kb 10-15 éves körülit. ezekben jellemzően 2-500e km van, vagy több. Ezért nem szeretnék melléfogni. ha költeni kell rá, fogok is, csak ne hetente kelljen pl motort cserélni. környéken szeretnék lakossági fuvarozással foglalkozni. télen tüzelő, szén, nyáron pedig építőanyag,murva stb. 2, max 3 millát szánnék rá, komfort, külső nem érdekel, legyen üzembiztos. multicar, zuk, 40 éves romok nem érdekelnek. előre is köszi a segítő kommenteket.
Azok után, hogy felmerült benned az adblue kérdése a benzines Lodgy esetén, én először az itteni kérdésed esetén is tisztázást kérnék! Honnan veszed, hogy "szétesős" a japánok egyik 3 literes dízelmotorja? Mert ha információd alapja a Totalcar (ezekkel a motorokkal ne vegyél autót) posztja, akkor tájékoztatlak, hogy ott egy személyautókba szerelt Isuzu 3,0 V6 turbós dízelmotorról volt szó. A Mitsubishi Canter egy kiváló teherautó a maga kategóriájában. Nissan Atleon szintén. Isuzu van tüzépes ismerősnek, kimondottan strapabírónak van jellemezve. Találd ki, hogy milyen munkára kell 3,5-ös kocsi, milyen távolságokra, milyen terepre és ezek tisztázása után lehet átadni tapasztalatot.
Sziasztok! tudom, itt csak egérkamion a 3,5 Tonnás platós kisteher.
Mégis ide írok, nem volt jobb fórum...
Olvastam, hogy van a japóknak egy 3.0 Diesel motorja, ami elég szétesős. ezt a motort melyik gépekbe építik? canter? atleon? vagy Isuzu? elkerülném ezt , ha lehet, légyszi segítsetek. előre is köszi.
Igen,valószinüleg kevesen vagyunk aki még őrzik.Én ,72-ben vizsgáztam B,C-ből,(A-ból ,69-ben) akkor 1600 ft.volt a tanfolyam ,ebből 500 ft. a két hetes (!) bentlakásos tábor.A két hét alatt napi váltásban vezetés gyakorlat, műhely gyakorlat,gjmű,szerkezettan,kresz.2017-ben (korelnök voltam!)vizsgáztam E,D-ből. A tanfolyamon meglepve láttam,hogy a falakon a tablók 80%-a még a régi MHSZ.idejéből való.Temészetesen volt ujdonság is. Nyilván nekem sem hiányzik a fésüs szűrő tisztítása és hasonló dolgok.Viszont a a gki.vizsgán megdöbbentően gyenge kédések voltak,mint pl. X fogyasztásu gjmű-vel y megtett km.után hány litert fogyaszt el az autó és ez mennyibe kerű,ha az üzemanyagára x ft./liter.Nem tudtam eldönteni,hogy ennyire lenéznek bennünket,vagy ilye gyenge a "felhozatal".Igazából az lepett meg,hogy kb. 25 perc alatt végeztem(sikeresen) és meg kellett várni amig az utólsó vizgázó is végez, másfél (!)óra múlva. Gondolom Neked több tapasztalatod van ez ügyben.
A hivatásszerűen dolgozó gépkocsivezetők szakmai tudatlansága azért is csökkent hazánkban, mert a szakmai oktatások színvonala is csökkent, sőt, legtöbb esetben el is maradt.
Megszünt.
Ugyanez a mondat most már helyesen :
A hivatásszerűen dolgozó gépkocsivezetők szakmai tudatlansága azért is nőtthazánkban, mert a szakmai oktatások színvonala is csökkent, sőt, legtöbb esetben el is maradt.
A hivatásszerűen dolgozó gépkocsivezetők szakmai tudatlansága azért is csökkent hazánkban, mert a szakmai oktatások színvonala is csökkent, sőt, legtöbb esetben el is maradt.
Megszünt.
Kevesen tudják, hogy az 1970"-es évek legvégén volt Magyarországon Gépkocsivezető Szakmunkás Képzés.
Igazi szakmunkás oklevelet kaptak a végzősök.
Kb. 1985-ig (?) a taxisok is "komoly" ha nem komoly akkor erősebb szakmai*** képzést kaptak, mielőtt taxi volánjához ülhettek.
*** = Ebbe bele tartozott :
- autóforgalmi alap ismeretek átadása,
- műszaki oktatás,
- helyismereti oktatás és vizsga,
- kicsi utas pszichológia, konfliktus kezelés,
- minimális hatósági ismeretek.
Hasonlóan módon oktatták a buszvezetőket is és a kamionosokat is.
Nem lehetett E kategóriás jogosítvánnyal azonnal 40 tonnás szerelvénnyel, Dániáig menni.
A nullkilométeres E kategóriás nem kamiont vezetett, hanem pótos traktort a Zöldmező TSz-ben vagy pótos IFA-t a BSzV-nél.
A kamionos oktatás tartalma hasonló volt mint a taxisé, értelem szerű különbségekkel.
Például náluk nagyobb hangsúlyt kapott a VÁM és határszabályok ismertetése.
De kötelező (1-3 hónap) műhely gyakorlatuk is volt mielőtt kamionra ültek volna.
Én magam például Európa közlekedés földrajzát tanítottam a leendő kamionosoknak, mellékállásban.
Tanártársaim 90%-a a főállása mellett tanította a jövő kamionosait.