Nekünk június 16-ra van rep. jegyünk Wizzar-ra Bécsből Algheróba és nagyon tanácstalanok vagyunk. Wizzair akkor indítja az első járatot. Ha lemondjuk,semmi visszatérítést nem kapunk, de ha megyünk, akkor mi vár ránk? Lehet, hogy be sem engednek! Hátha tud valaki valami okosat mondani!
Olaszo-ban holnaptól lesz lehetséges egyáltalán a régiók között utazni. Ez azonban nem igaz még Szardíniára, Szardínia csak 7-én (vagy 8?) nyit, és a kormányzó nagyon erőlteti a passaporto sanitario bevezetését (kb. egészségügyi útlevél), hogy minden szigetre lépőt letesztelnek covidra. Ez azonban nem az ő egyedüli hatásköre, és a római kormány nem nagyon ért vele egyet, megy a polemizálás.
Egyelőre nem tudni, mi lesz.
A strandok lassan nyitnak a helyieknek, de a szabadstrandokra is külön szabályokat vezetnek be, amiket aztán párnaponta újraírnak.
Érdeklődni szeretnék hogy Szardiniáról mit lehet tudni utazásügyileg? Kinyit a sziget a szezonta, vagy sem? Illetve beutazással kapcsolatosan van infoja valakinek? Köszönöm előre is a segítséget
Biztos lehetsz benne hogy jövőre is pont ugyanolyan szép lesz a sziget, akkor menjetek ha úgy érzitek hogy szívesen mennétek és ne minden áron. Ha tényleg lerepüli a Ryanair a Lauda útjait még egy hónap múlva is dönthettek ha úgy alakul. Mi is pont Mallorcán voltunk velük és csak azért mert 10 eurós jegyeket dobtak piacra 2 éve mikor indult. Szóval ki tudja még milyen jegyárak lesznek!
Mindenesetre mi úgy tervezzük hogy 27-én elindulunk. Legalábbis sikerült a nem lemondható/nem módosítható szállást módosítani június 28-ra. Persze azért úgy foglaltam át hogy az már lemondható legyen. A kompjegyekkel még várok, szerintem azt csak 2 héttel indulás előtt fogom megvenni, mostanra már úgyis eltűntek az akciós jegyek....
Azért most már tényleg úgy fest hogy az olaszoknál is helyre fog állni a rend. Szardínián napok óta nincs új megbetegedés és ezzel nincs egyedül, országos szinten is jelentősen csökkentek a számok. 15 régióban már napi 10 alatti a megbetegedés szám.
Bár az még mindig nem tiszta hogy Magyarországon meddig marad érvényben a 14 napos karantén!
Még nem döntöttük el a családdal,hogy ezek után mi lesz a nyaralással!?Amúgy már ma du.n küdte a Lauda a mailt az esetleges opciókról.Elfogadás,ingyenes módosítás,vagy teljes visszatérítés közül lehet választani.
Autóval semmi esetre sem indulnánk el a gyerekek miatt.(Egyszer voltunk Korfun,rémálom volt az a kb.28 óra utazás)
Én személy szerint meg voltam elégedve a Laudával.Tavaly augusztusban Mallorcán voltunk,idén januárban még a járvány kitörése előtt Tenerifére utaztunk velük.Minden zökkenőmentesen zajlott,ráadásul mindig nagyon kedvezőek voltak a jegyáraik,köztük Szardíniára is.(idén a csajok vágya volt Szardínia,de ha nem is jön össze ebben az évben,akkor sem dől össze a világ.Szerintem jövőre is ugyan olyan szép lesz és meg fog várni minket és mindenkit aki idén nem tud eljutni a szigetre)
Talán addigra "elcsitulnak a kedélyek"és ha nem is fog minden visszaállni a régi kerékvágásba,de talán egy kicsivel jobb lesz a helyzet mint idén.
Szállást még nem is foglaltam. Az eredeti terv az volt, hogy az esti érkezés után Alghero környékén egy éjszaka, aztán három éjszaka az északi partnál, három a sziget déli részén. (Délen még nem jártunk) Ha valami csodás véletlen folytán el tudnánk utazni, akkor ez a terv eleve bukna, valószínüleg egy szállást foglalnék. Gondolom kiadó lesz bőven.
Ezen a szigeten rengeteg ember él a turizmusból, mondahatni kizárólag. Emellett gondoloma mezőatzdaság is erősen függ tőle mert pl. ha nincs turista az éttermek töredéke lesz nyitva, nem kell annyni alapanyag, a piacokon nem fogy úgy a gyümölcs, zöldség stb...
Lehet most arra számítanak hogy Oalszországból mindenki oda megy nyaralni de nem úgy fest mintha az olaszok nagy része nyaralni akrna most. Ráadásul amenynire olvastam főleg az északi tartomyányokból járnak Szardíniára legtöbben, sokaknak van saját nyaralójuk...stb, na de pont az északi régió a legfertőzöttebb.
Nincs baj a teszttel, csak csak találjon ki egy élhető rendszert és időben. Ezzel mondjuk kb. már elkésett. A szállásadók 2 héten belül nyitnának csak épp nem tudják kinek! Állítólag Olaszországban nem is csinálnak magánúton tesztet, vagy ha igen nagyon drága egy 4 fős csalának akár 500 euroba is kerülhet. Ez így nem fog működni. Én meg odamegyek egy magyar magánklinika magyar nyelvű nyomtatványával abból hogy fogják eldönteni hogy hiteles? A jegykezelő srác a kompnál....?
A nemzetközi járatokra még most is egyértelműen azt írja hogy június 25-től indul emg a forgaloma szigeten. Bár nem tudom hogy ez is csak Solinas álláspontja vagy már hivatalos tény.... Egyre kaotikusabb, megértem hogy a sziget védelme fontos, de ez így nem fog menni, közli hogy 2,5 millió turistát vára szigetre miközben még mindig nem tisztázott hogy milyen körülmények közt lehet utazni.
Írtam a szállásadónknak június 12-re volt szállásunk foglalva, szeretném átrakni más időpontra azt válaszolta még várjak mert ők sem tudnak semmit...
Ezt egyelőre csak Solinas (Szardínia kormányzója) erőlteti (jól értetted egyébként), de jóvá kell hagynia a felsőbb szinteknek is, nem biztos, hogy megvalósul.
Hétfőn Chia strand 1 euro / fő díjat akart szedni minden strandolótól. Két nappal később eltörölték.
Jönnek a jobbnál jobb ötletekkel, de hamar kimúlnak.
Nem nagyon tudják, hogy védjék meg magukat, kell a turizmusból származó bevétel, de félnek is a vírustól, kórházi ágyuk például annyi van, hogy az állandó lakosokat el tudják látni...
Nekem június 23-30 között van repjegyem Szardíniára Bécsből. A wizz júni 15-ig törölt mindent. Ma reggel hallgattam egy tegnapi nyilatkozatot, amiben arról beszéltek, hogy kötelező lesz a negatív teszt, de ennek a költségét "jóváírják" a szállodában, helyi termékek vásárlásánál etc. Nem mindent értettem tökéletesen, de a lényeg tuti ez volt. El nem tudom képzelni, hogyan tervezik megvalósítani ezt.
"Dal 2 giugno niente quarantena per chi arriva in Sardegna. I turisti potranno sbarcare ma solo se dotati di certificato di negatività al covid. "
Mondjuk hogyan képzeli el a negatív tesztek bemutatását az nem tiszta. Először arról volt szó hogy 7 napos ,most meg arról hogy 3 napos teszt. Ez nem igazán kivitelezhető. Vasárnap 14.30-kor indulna a komp, előző estét Volterrában töltenénk, azaz szombat hajnalban indulunk, a tesztet minimum szerdán meg kell csináltatni hogy tuti legyen eredmény péntekig, vasárnap este érkeznénk Szardíniára, 3 nap kilőve.
Egyébként is külföldiek esetébe mely intézmény által kiállított tesztet fogadják el? A kompnál a jegykezelő srác hogyan dönti el e teszt papír hitelességét?
Valóban. Áldozat? Mi ez valami Bibliai kiselődás? Tudod ki hoz áldozatot? Az a borsodi mélyszegénységben élő ember akinek azt mondják maradjon otthon és ne dolgozzon. Fát vágni, idénymunkát végezni stb. nem lehet ám a kanapéról. Itt okoskodni azt lehet. Korlátlanul. :)
Nem, a hülyetúrista élni szeretné az életét és nem érdekli a vírus. Mint ahogy szívinfarktus sem vagy az influenza sem. Ha elkapja majd szépen elmegy karanténba, kórházba vagy meghal, áldozatot hoz, majd akkor ha kell, nem előre, vezényszóra.
Mikor lesz vége a járványnak? Erre az 5Ft-ös kérdésre várja már mindenki a választ a 'tudósoktól' és 'virológusoktól'. Eddig csak ennyit hallottam: Nem tudom. Hát ez zseniális. :)))) Szóval én inkább utazok 'hülyetúrista' módra. :)
Amúgy nem döglök a tengerparton egy percet sem de ez már részletkérdés. :) Szardíniának szép tengerpartjai vannak amit csakis májusban és szeptemberben látogatok meg. A sziget belseje és útjai számomra érdekesebbek.
fino al 4 giugno non sarà possibile arrivare in Sardegna. Cancelliamo questa prenotazione. potete rifare una prenotazione nuova con data arrivo successiva al 4 giugno.
Ezt írta szálloda ahol meg szoktam szállni Orosei-ben. Teljesen logikátlan lenne Szardíniára (nagyon kevés esetszám volt) bármilyen erősebb korlátozást fenntartani mint amit a kormány elrendel.
Meglátjuk mivel 3-án Livornóban leszek ha addigra a Szlovén határ is kinyit, jun1 a céldátum.
Tisztázzunk valamit: Szardiínia szigetét vírus szempontból nem lehet Olaszországgal egy kalap alá venni. Összeségében soem volt annyi fertőzött mint pl. Magyarországon, a jelenlegi aktív esetek száma pedig konkrétan még a negyed sincs annak ami itthon van / legutóbb és nem először az elmúlt 2 hétben napi egy fertőzött:
"Coronavirus, un nuovo caso in Sardegna: 405 le persone attualmente positive"
Egyébbként az elmúlt 1 hétben összen volt 13 új fertőzött.
Solinas hetek óta küldözgeti a javaslatait a kormánynak a nyitás kereteiről, tisztában van vele hogy a sziget a turizmusból él és meg kell nyitni. Nincs más lehetőségük különben éhen halnak. De persze szeretné a biztonságot megőrizni, ezért is tolta ki az időpontot mert szeretnének egy megfelelő rendszert kidolgozni amivel életben is maradnak de vírus sem fog ismét eluralkodnia szigeten, viszont nem kell üvegkalitkákban nyaralni a tengerparton.
"Siamo orientati a consentire gli altri voli nazionali dal 15 giugno e gli internazionali dal 25 — spiega Solinas"
Tehát bár Olaszországba lehet utazni június 03-tól, de Szardínia fenntartja a jogot a további korlátozásra és az olasz túristák számára is csak június 15-től engedélyezi a beutazást, többi náció számára június 25-től. Nyilván a 14 napos karantén ekkor hatályát veszti, de addig él. Nem kapkodtak el semmit csak életben akarják tartani a sziget lakosságát.
A magyarországi karanténról meg annyit hogy szerintetek hogy fog működni a wizzair (meg az összes többi légitársaság) ha a karantén még júliusban is érvényben lesz? Ugyan ki fog akkor ide utazni? Tudom nagyon sokan szertnék ha a karantén októberig így maradna de nem fog. De ezt a részt nem fejtem ki mert ez itt a Szardínia fórum és azért vagyunk itt hogy a szigettel kapcsolatos infókat osszunk meg.
Szerintem meg az ember életnek fontosabbnak kellene lennie, minthogy a "hülyetúrista" mehessen kedvére nyaralni.
De a "hülyetúristát" meg csak az érdekli, hogy ő mindenáron mehessen dögleni a tengerpartra, holott mindenkinek áldozatot kellene hoznia most, hogy megszabaduljunk ettől a szrtól.
És őszintén nem értem, hogy miért kezdtek el lazitani, amikor még bőven nincs vége a járványnak...
Nem akarok Veled vitába szállni, de azért ha járvány-csúcsonként mindig meghal 100 olasz orvos, akkor az előbb utóbb minden eü. dolgozót "ki fog mozdítani a komfort-zónájából". Valószínűleg, aki ilyen szintű egyéni kockázatot akar vállalni, az inkább tűzszerésznek megy és nem az eü-be. Egy dolog a Hippokratészi eskü, meg egy másik belehalni a hivatásodba, amire (utóbbi eshetőségre) egyébként esküt senki nem tett.
Ha pedig rendszeresen magára hagynák az ilyen típusú járványokat és mindig lenne 100+ elhunyt orvos/eü-s, akkor rövid időn belül senki (épp ésszel) nem gyógyítana tovább. És ott már a nem covid-osok problémája is eljönne.
Nem értem az olaszokat, de főleg a szárdokat nem. Kb 6szor voltam már Szardínián, minden részét bejártam és sztem a turizmus a fő bevételi forrásuk a kis belső iparka és mezőgazdaságocska mellett.
Alig van fertőzött, oltás nincs, kb egy 1 évig nem is lesz, de ha lesz is az sem jelent majd 100%-os védelmet, a vírus megmarad kb örökre mint ahogy a H1N1 is többi HXNX ahogy azok is megmaradtak. Itt élnek velünk.
Mégis mi a francot akarnak? Vagy most minden önjelölt és megválasztott kormányzó, politikus most éli ki a diktátori, megmondási, szabályzási és kontroll hajlamait? Érdekes módon az átb@szás, maffia, korrupció és lopás területén nem annyira aktívak ugyanezen mediterrán urak/hölgyek.
Volt kompjegyem, foglalt szállásom most is május végére, imádom a szigetet, de törlöm a foglalásokat és sztem évekig nem megyek vissza ha ez így marad mert sztem most átestek (de keményen) a ló túlsó oldalára.
Sok sikert nekik az évekig tartó víruskergetéshez, de ne hagyják ki a fertőző májgyulladást, megfázást, influenzát, keringési zavarokat és a daganatokat sem. Ha egy is jelentkezik a szigeten azonnal zárják le az egészet! Vicc.
Egyáltalán nem bagatelizálom el a vírust, DE mára már tényleg mindenki látja, hogy a maradj otthon nem működik, éhendöglik mindenki tőle, befordul, lelkibeteg lesz, az embert életre teremtették nem 4 fal közt csendben éhendögleni. Ráadásul mi ez ha nem a szabadságjogok durva korlátozása, mert az, tök mind1 milyen vélt vagy valós okkal teszik.
Remélem ez az olasz kabaré befejeződik és:
- jún3-tól lehet menni bárhova olaszban (tartományi kormányzók ne most okoskodjanak!) mindenféle karantén nélkül és aki beteg lesz azt kezelik, ennyi. Ha hazajövök akkor meg a magyar kabaré ér véget, nincs 14 napos karantén, ha beteg leszek kezelnek. Ez csak remény, de az olaszok nagy része már nagyon elégedetlen, ráadásul ha ősztől megint erőre kap a vírus hát az no way, hogy majd megint mindehol 2-3 hónapra leáll az élet. Ez így nem megy.
Teljesen igazad van. Én is mindig ezt mondom, hogy 1 teszt az még akármi lehet. Arra is kell gondolni, hogy ha a hotelben lesz 1 fertőzött akkor karanténba megy az összes ott lakó. Megnézheti magát mikor jöhet haza.