demagógia! ez csak minimális összeg! akkor bezzeg nem nyavalyogtál mikor a civil zöld szervezetek megkapták a 70 milliójukat. Szerencsére azt már elvonták, létfontosságú volt a járvány elleni hősies védekezésben.
Csaba ZákányiVan olyan helyzet, hogy az ostobaság hasznos végeredménnyel jár. Pártunkat és Kormányunkat még a Gondviselő is szereti, hiszen elméjüket arra vezérelte, hogy drága, a COVID-osok kezelésére is alkalmas respirátorok - melyekre íly nagy számban a járvány után (mondjuk már most se) nem lesz majd szükség - helyett ezeket a kiváló CPAP készülekeket vásárolja meg olcsó pénzért az alvási apnoéval küzdő honfitársaink (választók!) üdvére. Csak nehogy annyit javítsanak ezek a gépek a szellemi funkcióikon, hogy már nem szavaznak rájuk!
Összességben elmondható, hogy a beszerzők minden jóakarata ellenére a ResMed Lumis 150 lélegeztetőgép SARS-CoV-2 vírusfertőzöttek intenzív osztályos, non-invazív lélegeztetésére sem alkalmas.
Ezt erősíti, hogy azon munkatársaim, akik intenzív osztályon dolgoznak, gépi lélegeztetéssel rendszeresen foglalkoznak, azok ugyanígy vélekednek.
" Nagyon fontos megjegyezni, hogy a termék leírásában sehol nem szerepel a fertőzéses eredetű tüdőbetegségek ezen eszközzel történő ellátása. Még annak ellenére sem, hogy kórházi használatra is ajánlja a gyártó a terméket, de itt is szintén csak a fentebb nevezett betegségekben. Nem véletlen, hogy kórokozók által létrehozott tüdőgyulladásos beteg légzéstámogatása ezen eszköz indikációi közt nem szerepel."
szemét! remélem ezért is eljön az ávó, aztán megtanulja, hogy mit ugasson össze vészhelyzetben.
szánalmas ez a demagóg vagdalkozás! Egyáltalán miért merülhet fel, hogy egy ilyen szövetségnek tartozásai vannak? A magyar nép érdeke, hogy a tenisszövetség mindent megkapjon, közösséget építenek, a sportot, egészséges életet támogatják. Én dupla, vagy inkább tripla ennyi pénzt utalnék ki nekik, mély tisztelettel. És még van pofájuk felemlegetni az offshore ügyeket... pfff, nevetséges, ahelyett, hogy az egész ország hálás lenne, hogy milyen önfeláldozó munkát végeznek.
"A neve elhallgatását kérő informátoruk" a meg nem nevezett kórházban felfedezni vélt egy ResMed "légzést segítő készüléket" kínai menüvel "az egyik hazai intenzív osztályon" A készülékről azt állítják, hogy kizárólag kínai nyelvű a menüje, a készülék szerintük otthoni használatra készült.
"Valamit nagyon félreérthettek Orbán Viktor kormányfő fürkészei és portyázói, lélegeztetőgépek helyett ugyanis olyan készülékeket sikerült beszerezni és leszállítani több koronavírusos betegek ellátására hivatott intenzív osztályra, amelyek csak alvásfüggő légzészavarok, és egyéb tüdőbetegségek kezelésére alkalmasak. Ráadásul otthoni körülmények között – értesült lapunk több, egymástól független forrásból."
A valóság ezzel szemben az, hogy az Operatív Törzs a beszerzések során több fajta lélegeztetőgépet is vásárolt, az egyes betegségek (nem csak koronavírus) más-más kezelést igényelhetnek. A beszerzéseket nem Orbán Viktor, meg nem is Tiborcz de még csak nem is Mészáros Lőrinc dönti el, hanem az adott terület szakértői. Az adott készülék multifunkciós, kórházi használatra tervezték, és angol menüje is van.
A készülék az FDA. Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatal listáján is szerepel az engedélyezett COVID 19 terápiás készülékek közt! https://www.fda.gov/media/136702/download
A képen Resmed Lumis 150 VPAP ST A van. Alap ismertetőből +++ Lumis 150 VPAP ST The Lumis 150 VPAP ST device is indicated to provide non-invasive ventilation for patients weighing more than 13 kg or more than 30 kg in iVAPS mode with respiratory insufficiency or obstructive sleep apnoea (OSA). It is intended for home and hospital use. The humidifier is intended for single patient use in the home environment and re-use in a hospital/institutional environment. +++ Ventilation = lélegeztetés, tehát lélegeztetőgép Respiratory insufficiency = légzési nehézség, azaz nemcsak alvászavar It is intended for home and hospital use. ott van a kórházi felhasználás A CPAP mód mellet un. bilevel módokat is ismer, többek között az iVAPS intelligens módot. +++ AutoEPAP iVAPS mode only The purpose of AutoEPAP is to maintain upper airway patency. AutoEPAP automatically adjusts pressure in response to flow limitation or obstruction of the upper airway. EPAP is adjusted within Min EPAP and Max EPAP settings with the response depending on the degree of the upper airway obstruction. +++ Automata szabályzórendszer van benne. Meg mindenféle limiteket lehet állítgatni pl. oxigéntartalom limitek.
Settings menü Language paramétere az alábbiakat veheti fel: +++ English / Français / Español / Português / Deutsch / Italiano / Nederlands / Svenska / Norsk / Dansk / Suomi / Polski / Türkçe / Русский / 简体中文 / 繁體中文/ 日本語 +++ Tud angolul.
közben a pedofil perui nagykövet (akinek az ügyét elkummantották amíg lehet) kapott másfél évet felfüggesztve. gondolom keményen beleállt az ügyészség.
a kormány az ügynökök seggét védi, a bíróság a pedofilokat, ez egy ilyen ország
- Diogenész, velünk kell jönnöd! - Miért? - Mert arról fecsegtél az Agórán, hogy nagy királyunk, Alexandrosz egy öntelt, arrogáns, hatalomittas pöcs. - Miért, és nem egy öntelt, arrogáns, hatalomittas pöcs? - De. Ezért kell velünk jönnöd.
csak félve merem leírni, de szerintem abban igaza volt a Hazaáruló Papának, hogy ha most tetőzik a járvány a Szakértők szerint, akkor most van a legtöbb beteg, azaz most van a legnagyobb esély elkapni a kórságot. Szóval tényleg nem hülyeség továbbra is a minimumra csökkenteni a kontaktszámot.
Remélem ezért nem küldik ide az ávót, ettől függetlenül természetesen továbbra is a köztévét nézem, és a közrádiókat hallgatom! A petőfin pedig nagyon tetszett a dal, amiben Varga Judit hegedül, micsoda géniusz!
"Éppen ellenkezőleg, a bejegyzés az olvasókat arra indíthatja, hogy a korlátozások részleges feloldása esetén is, saját biztonságuk érdekében inkább maradjanak otthon.”
egyszerű buta vidéki rendőrök. az okosabbja ebédjegyet hamisít a TEK-nél :D
Szerintem gyanították... Egyébként ez is mutatja, hogy milyen jó ötlet volt bizonyos rendvédelmi feladatokat az uraságok privát milíciáira bízni, mert így jut idő ezekre a valóban fontos dolgokra.
Az a baj, hogy színtől függetlenül a propagandára költött pénz is arról szól, hogy abból is mennyit lehet lopni. Tényleg azt hiszik (most nem a királyi média néphülyítésére gondolok, annak valszeg van mérhető eredménye), hogy óriásplakátokon meg újságokban elhelyezett reklámoknak van szavazatbefolyásoló értéke? Pl. eddig Orbánhívő meglátja Fletót vagy Bangónét vagy akárkit és azt mondja, B+ nem a Viktorra fogok szavazni vagy ugyanez fordítva. Vagy mikor dicső kormányunk egész oldalas hirdetésekben boldog ünnepeket kíván akkor az egyszeri balliberálisból hirtelen fidesz szavazó lesz?
Az MTVA-s agymosásnak főleg vidéken lehet eredménye, de a többi csak a lenyúlásról szól. Az ellenzéki propaganda meg 100%-ban, mert annak biztosan nincs pozitív hozadéka.
Egyébként rémlik, hogy ilyen vitában hangzott el, hogy az előzők még több pénzt költöttek önreklámra. Érdekelne, honnan jött ilyen adat, nekem nagyságrenddel kevesebb rémlik.