Minden a Kisalföld Volánról, valamint Győr tervezett kötöttpályás közlekedéséről: járművek, útvonalak, menetrend, utastájékoztatás, közlekedéspolitika stb.
Valamint jelenleg hétköznapokon is csak az 5:20-as és 21:48-as 12A és a 8:05 16-os van kiadva helyközivel. Előbbiek általában EN12, utóbbi pedig Inovell.
Én is láttam a a Bessenyő utcában egy fehér 260-ast most, viszont láttam a JLZ-832 is, ám nem hinném, hogy az lett volna, mert a JLZ ma Sopron-Balf-Kópháza járatot csinál és az a forda nem olyan, ami helyit is csinál, nem úgy, mint a 263-asoknak pl. Tehát érdekes.
Őszintén én nem értek annyira a vonalakhoz, csak most hallottam a hírt, hogy jönnek a 260-asok, HB-nál olvastam a hírt, de amúgy reggel készült és mivel a GyIK fele ment, ezért 1-es vagy 10-es lesz
Ahogy így visszagondolok 2004 előtt lehetett az amikor a Pesti járat Szilsárkény felé ment Beledre. Azzal pont nagyon ritkán mentem. Hú de rég volt ez. Sokáig azon a járaton egy magas Ikarus volt, asszem 396-os. Valami amerikai motorja volt, Cummins vagy Detroit Diesel, a bubu használatakor böszme hangja volt, még ha házban hallotta az ember akkor is, főleg hajnalban, vagy nyáron a nyitott ablaknál.
Lehet hogy ugyanez a busz, vagy egy másik ilyen típus volt reggel is az Audis járat, valami hajnali 4 előtt indult Beledből. Több is volt ilyen a Kisaföld Volánnak. Az egyik a CCR-940 volt azt tudom.
DUD-945,DUD-957 fordás kocsik is lettek a salgótarjáni üzemnél!! 3090 Salgótarján-Ipolytarnóc mindkettő. Senki nem gondolta volna. és mindenbizonnyal a 618-as is az lesz Jászberényben.
Én szerintem kizárt dolog. A sárga színt se fogják megkapni, ( már, ha ez lenne a szín ), de már így is a sok bepörgő miatt ez sem létfontosságú már. Mondjuk ahogy nézem kettő darab szeged kék-fehér színezékű, azért erős lesz itt.
Még mindig azt mondom, hogy érdemesebb lett volna inkább a Rábákat átvállalni, mint ezeket az E94-esseket.
Ezek a Sopronba érkező 260-asok kapnak utastájékoztató rendszert? (Pl. a selejtezett 415-ösökét.) Remélem, nem A4-es lapokkal oldják meg a viszonylatjelzést sem, mert ennyi műanyagtábla nem nagyon van elfekvőben...
De nem egy időben volt a pesti (BP-Beled) 15:05 és a Győr-Beled 15:00. Legalábbis én így emlékszem.
A pesti Magyarkeresztúr fel ment? Az én emlékeimben reggel 8-körül ment Beledről Pestre, majd visszafelé 15:05-kor indult Győrből, de ugyanúgy a Csorna Szilsárkány Páli beled irányon. A keresztúr felé menő az későbbi verzió lehetett, mondjuk azzal ritkán mentem.
A Győr-Beled 15:00 az valami eszméletlen hosszú volt, emlékeim szerint bement Kónyba, Pásztoriba, Rábacsanakra, asszem még Zsebeházára is, sőt Szilben is tett egy kört a faluban. Még hosszabb csak akkor lett volna ha a Sopronnémetieket is hozzácsapják. :)
A 15:20-kor induló Zala-Volán volt a legjobb járat azon az irányon. Sokáig E95, majd Setra. Az a járat van még?