AOTD - Album of the day
EFB - Első felületes benyomás
NFR - Nice fucking refrén (azaz épp nem tudod kitörölni az adott refrént, dallamot a füledből)
MM - Most megy (azaz most épp ezt hallgatod)
Nekem a Killers meg a Piece volt a nagy kedvenc, az első lemez kimaradt. Úgy emlékszem, csak valamikor a '90-esek évek közepén pótoltam, de hamar a megérdemelt helyére került az élbolyba.
Évről évre nő a tendencia. Annyiból osztom a véleményed, hogy itthonról dolgozva több időt töltök keresgéléssel, milyen újdonság jött ki, és ebben a helyzetben nem csak a többé-kevésbé bejáratott nevek lemezeire van időm, hanem noname, vagy legalábbis általam nem ismert csapatok anyagait is meghallgatom.
Nem sikerült eljutnom az utolsó számig (munka, vásárlás stb), de amit hallottam, az alapján zeneileg változatosabb a Killers, mint sok későbbi lemez. Az énekes tényleg nyersebb (néhol Ian Gillan-ra emlékeztet), és a zene is picit lendületesebbnek tűnik, mint a későbbi monumentálisabb dolgaik. Mintha szóló is több lenne a számokban. A haranggörbével kapcsolatban: simán jobbnak tűnik, mint az utolsó Maiden-ek, mondjuk azokba nem is fektettem túl sok energiát.
Ha már klasszikus lemezekről van szó: a Slayertől csak tavaly hallottam először a Show no mercy-t, és sokkal jobban tetszett, mint a többi lemez nagy része. Szerintem pl. a South of Heaven unalmas, egyetértek Kerry King-gel.
De mihez képest korai és későbbi? Pl. a Maidennél? Meg úgy egyáltalán, mindenki máskor kapcsolódik be egy-egy történetbe.
Azt én is észrevettem, hogy a legelsőnek megismert lemez sokszor a kedvenc is lesz, de azért fel lehet állítani (szubjektív) sorrendet attól függetlenül is, hogy hogyan ismertél meg egy diszkográfiát. Pl. a Maidennél nálam úgy néz ki, hogy a Killers volt a legelső, de messze nem az a kedvencem, hanem a Piece Of Mind. Ne kérdezd, miért, passz. A Book Of Souls pedig hiába a legutolsó, nálam bőven olyan alapvetések előtt áll, mint a Somewhere, vagy a Seventh Son, sőt a Powerslave.
Amúgy valami brutális sok lemez jött ki eddig idén. Vagy ez csak optikai csalódás amiatt, hogy itthon tolom 1 hónapja és több időm van zenét hallgatni?
Meg fog lepődni a mameluk társaság, főleg, akik időrendben ismerkedtek meg a lemezekkel és ezért részrehajlóak a régi lemezekkel. Én szinte sose lineárisan haladtam, és érdekes módon azt tapasztaltam, hogy a lemezek tetszési indexe nálam haranggörbét követ: a korai lemezek még nem jó, a későbbiek meg már nem annyira jók többnyire.
Persze most majd mindjárt jól elmagyarázzátok, hogy igenis az egyes kiadatlan/split/bootleg EP a legjobb mindenből :DD
Más: ki szokott doku sorozatokat nézni? Nézzétek meg a Fyre fesztiválról szóló Netflix cuccost, hát ilyen egészséges káröröm ritkán tör rá az emberre :)))
A hang ugyanaz, a zene is hasonló, a hangulat is megközelítőleg ugyanolyan ünnepélyes, emelkedett, szép. Persze két hallgatás nem hallgatás, de csalódásról semmiképpen sem beszélhetek, még ha nyilván nem is lehet teljesen ugyanaz a feeling, ami volt húsz éve.
VÉGRE!!! Szerintem már itt is többször írtam, mindig is nagyon kíváncsi voltam, hogy egy ember, aki most hall életében először egy igazán klasszikus régi lemezt, vajon mit szól hozzá, jelent-e majd valamit a számára. Te vagy a kísérleti alany, tényleg számolj be a Killersről!!
Fú, erre rárepülök, a SM életem egyik meghatározó csodája, kár, hogy kicsit hányatott a sorsuk. Tudom, egyszer (-kétszer) itt már téma volt, de akkor végül is befejezte Clayton a Legend-sorozatot, vagy még mindig lóg a levegőben? Immáron 23 éve... (Most látom, hogy a Legend III/I a 100%-ból mindössze 20%-ot kapott a Metal Archives-on!)
Mondjuk, bíztam benne, hogy én vagyok az egyetlen ember ezen a sárgolyón, aki még teljes egészében nem hallotta végig az első 2 Maident, de az előtt végképp fejet hajtok, hogy Te még egy számot sem ismersz róla Di'Anno énekével! Ez valóban szürreális, mintha hibernáltak volna Téged 1978-ban, és most kelnél életre. :)
Akkor coming out: Nekem is első kedvenceim egyike a Maiden, de Dickinson előtti számokat én még sose hallottam (tényleg!), max koncerten, már az ő énekével. De ha ennyien mondjátok, akkor gyorsan meghallgatom a Killers-t. Amúgy a Seventh Son és a Piece of mind a kedvencem tőlük, és a Seventh Son utáni albumoknál sokkal többre tartom Dickinson egyes szólólemezeit.
Igazából csak azoknak tudom ajánlani, akik szerették a Saviour Machine-t, de nekik egyértelműen. Devon Graves és teljes családja is dalolgat a háttérben, de ennek nincs különösebb jelentősége.
Találtam egy egészen tetszetős, friss heavy-doom csemegét: a gitárhangzás az ős-Sabbathra hajaz, az énekesnő nem csinos, de nagyon jól bánik a hangjával:
Elvárások nélkül állsz hozzá, akkor talán olyan nagy arcul csapás nem érhet a Conception kapcsán sem. A Nightwishért egy időben nagyon oda voltam. Olyan megható volt, még pityeregtem is egyes dalaikon. Ma már inkább sírni való, mivé lett, hová tűnt ez a hajdanán csodás, káprázatos jelenség, amikor elvileg, vannak még, de minek. Holopainen géniuszát úgy tűnik, már végleg kioltani látszik ama bizonyos evolucionista tudományba, biológiába vetett, szerintem vakhit, amiről az interjúkban előszeretettel beszél és ami sajnos meglehetősen semmitmondó dalokban, lemezekben köszön és tükröződik vissza, úgy, ahogy mondod, a ONCE óta. Mintha Tarjával a zenekar lelke is távozott volna a zenekarból, vagy nem tudom, de kétségtelen, valami ott és akkor eltört és megszakadt. Azért meg fogom hallgatni a lemezt, csak azért is.
Oké, csak amit arról írtál, azért hallgattam meg a Mare Cognitum-ot. De akkor szeretném Silencernek is megköszönni, hogy ajánlotta őket! Meg úgy általában mindenkinek a topicban, tök jó zenéket ajánlgattok. Köszi! ASSASSIN. Érdekes, hogy az ismeretségi körömben is az Interstellar Experience a kedvence mindenkinek. Pedig az első Assassin szerintem a jobb:) Ez az új sem rossz amúgy, év végén rajta is lesz a listámon. Most is ez megy. IRON MAIDEN. Legjobb dal: Ghost of Navigator. Persze most csak úgy a hasamra ütöttem :) De kétségtelenül nagy dal ez is. A Book of Souls pedig a legjobb Maiden lemezek egyike. De még a Blaze Bailey-vel készült lemezek is klasszak. Amúgy nekem a Killers az abszolút kedvenc, meg a Hetedik Fiú Hetedik Fia. De mondom, minden Maiden lemez első osztályú. Kivételes pályafutás az övék. A Grifttel kapcsolatban igazad van. Ma is hallgattam, és ugyanez volt a benyomásom: nem áll össze. Lehet, hogy el is sikkad az év végére s nem fog ráférni a 100-as listára, de még majd elválik :)
Engem nagy pofoncsapás idén még nem ért, bár félek, hogy az új Conception lesz az első komolyabb csalódás, de egyszerűen nem tudom rávenni magam, hogy elindítsam. (A P. Waltztól is tartottam egy kicsit, aztán igencsak hamar helyreállt a lelki békém.)
A Nightwisht csak azért nem nevezném csalódásnak, mert kb. a Once óta hidegen hagynak, és előtte sem voltam feltétlen hívük, ám a friss termékük számomra a hallgathatatlan kategória jeles képviselője. 2020 Hallgathatatlanok Csarnokában egyelőre még csak ők vannak, de felkészül az új Ossian is! Az előzetes számok alapján simán bekerülhetnek. :)
Arra gondoltam, hogy mivel most rákényszerülünk több lemez hallgatására, talán már mindenki belefutott néhány oly nagyon várt albumba, de csalódást okozott.
