A minap egy tudományos híradásban fekete-lyukak ütközésének gravitációs impulzusainak észleléséről adtak tájékoztatást.
A beszámoló szerint az észlelő műszer két 6 km hosszú lézernyaláb segítségével működik. A nyaláb egyikének az impulzus hatására hullámhossz megnyúlást észleltek.
Teóriám szerint a világmindenség "horizontjáról" hozzánk érkező fény vöröseltolódását nem a fényforrás távolodásától, hanem fény útja mentén lévő gravitációs mezők rendszeres változásai idézik elő, mintha impulzusok érnék, ugyan úgy ahogyan a fekete-lyukak találkozásának gravitációs impulzusi is korrigálták a mérőműszer fény nyalábjainak hullámhosszát.
Én az "antiproton" azért nevezem eltonnak, mert én ezt önálló stabil elemi részecskének képzelem el, ami se nem keletkezik részecske reakciókban, se nem áll háromféle kvarkból, de elemi gravitációs töltése és elemi elektromos töltése van, akkorák mint a protonnak csak ellenkezö elöjelüek. Emiatt a proton és elton taszítja egymást gravitációsan. Ezért a proton-bázisú anyag taszítja az eltonbázisú anyagot.
Az elemi gravitációs töltések bevezetésével a gravitáció is be van vezetve a részecskefizikába, mégpedig egy egyesített módon az elektromágnesességgel www.atomsz.com
construct, csak esztelenül a tanított "részecskefizikát" követi, ami persze nem is részecskefizika, hanem energétikus fizika, amit én visszautasítok. Én a részecskefizikát, atomisztikus fizikának tanítom, ami constructnak persze nem tetszik!
Az eltonról (E), amit a fizikusok "antiprotonnak" becéznek:
"Ez tehát az elektronvolt milliárdszorosának meghaladását követelte meg, amelyet ma GeV-nek (giga) hívunk, de az akkor amerikai szóhasználattal BeV-nek hívták (billion electron volt). Innen származik a tervezett gyorsító, a Bevatron neve. Ez egy szinkrotron volt Ernest Lawrence intézetében, a Kaliforniai Egyetem Sugárzási Laboratóriumában, Berkeleyben, amely az egyetem berkeleyi kampusza mellett található és amelyet ma Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratóriumnak hívnak. A gyorsító 1954-re készült el. [2]
Lawrence és közeli kollégája, Edwin McMillan – akivel együtt dolgozta ki a szinkrotron elvét – két csoportot állított fel az antiproton keresésére. Az egyiket Emilio Segrè és Owen Chamberlain, a másikat Edward Lofgren vezette. A Bevatron protonnyalábját egy réztömbbel ütköztették, ahol a keletkezett részecskék közül várhatóan minden 40 ezredik volt antiproton. Ezek kiválogatása volt ezután az igazi feladat.[2]
A Segrè–Chamberlain csoport úgy határozott, hogy ehhez a részecskék impulzusát és sebességét fogja mérni. Oreste Piccioni javaslatára – aki ekkor a kavadrupóllencsék és nyalábextrahálás szakértőjeként a Brookhaveni Nemzeti Laboratóriumban tartózkodott – egy mágneses kvadrupóllencse-rendszert állítottak fel, amelyen csak egy bizonyos impulzusablakba eső negatív részecskék jutottak túl. A sebesség mérésése szcintillációs számlálókat és két Cserenkov-detektort használtak. A vizsgált impulzusablakban a két szcintillációs számlálócsoport közötti 12 méteren a repülési idő negatív pionok esetén 11 ns, antiprotonok esetén 51 ns volt. Két pion ugyanakkor tudta magát egy antiprotonnak álcázni, de ezeket a Cserenkov-detektorok szűrték ki.[2]"
Persze az ütközéskor nem KELETKEZTEK antiprotonok, hanem a neutrinó-féle részecskékböl kiváltak, hasonlóan mint a negatív pionok is. És természetesen nem állnak a stabil elemi részecskék e, p, P és E 1/3 elektros töltést hordozó kvarkokból. A kvarkok a részecskefizikusok nem érvényes kitalációja. https://atomsz.com/prognoses-of-composite-particles/
"mint geometriai fogalom, hogyan feleltethető meg energiának, hatóerőnek, ha nem számít anyagi kölcsönhatásnak?"
Bizonyos fizikai megfigyeléseket matematikailag modellezve jött ki az adott geometria, de ez nem azt jelenti, hogy a valóságban a leírt geometria működik.
„Jön még kutyára dér” a mondás szerit. A tudományos gondolkodás elfogadja azt, hogy amit eddig tudunk, azt mindig lehet gyarapítani. Az új információ mindenkit váratlanul érint, hiszen ha tudunk valamiről az már nem információ, hanem tapasztalás, (memorizált információ). Az Elton nevű elemi részecske kimutatására ugyan annyi esély van, mint az ismert Pozitron nevűre. Ha meg már tudományosan is ismert az Anti proton, akkor csak nevezéktani problémával állunk szembe. Van egy nagyon felkapott, sok elméleti matematikust foglalkoztató téma a HÚR elmélet, aminek szereplői a húrok, nem igazolhatóak a FIZIKA elvárásai szerint. Szász Gyula nem olyan részecskékről alkotott elméletet, amelyeket a Fizika nem tud elvárásai szerint igazolni. A -1/3, +2/3 töltéseket eddig csak a matematika igazolta, nem a fizika. A téridő tágulását is olyan „sötét”energiának tulajdonítják, ami a taszító gravitációval ekvivalens. A téridő pozitív illetve negatív görbülete, mint geometriai fogalom, hogyan feleltethető meg energiának, hatóerőnek, ha nem számít anyagi kölcsönhatásnak?
Egy ilyen ingát elton-bázisú (anti-)anyagból kellene el készíteni, amit a Földön lehetetlen megcsinálni, mert ilyen anyag itt nem áll a rendelkezésünkre.
Egy elton-bázisú (anti-)anyagból álló kö mér régen elrepült a Földröl.
Ezek szerint a „sötét energia” lenne a protonbázisú és eltonbázisú galaxisok közötti gravitációs taszítóerő? Ha van gravitációs taszítás, akkor világos, hogy nem kell térnövelő sötétét energia.
Minden proton-bázisú test vonzza egymást, tehát a Naprendszerünkben, söt valószinüen a Tejútrendszerben is, minden égitest vonzza egymást.
A protonbázisú testek taszítják az elton (= antiproton)-bázisú anyagot. Tehát nem csak lehetnek, hanem vannak is, eltonbázísú anyagból álló galaxisok, amik pl. a mienket taszítják.
„Ha a két test gravitációs töltése azonos elöjelü, a gravitácció vonzó, ha meg eltérö elöjelü, a gravitáció taszító.”
Ha két test elektromos töltése azonos előjelű, taszítják egymást, ha különböző, akkor vonzzák egymást.
Ennek a „fordított” mechanizmusnak mi lehet az oka? Nem is szólva arról, hogy egy elemi részecskének nem csak elektromos, de gravitációs töltése is van. Az meg hab a tortán, hogy a gravitációs töltés nagyságrendekkel kisebb. Ez a véletlen műve, vagy egy életre hangolás következménye lenne?
Mivel a gravitációs töltések megmaradnak, és az elemi gravitációs töltések a megmaradó elemi részecskék egyik tulajdonság, Ösrobbanás nem volt sohasem!
Einstein arra a következtetésrejutott, hogy a gravitáció nem is kölcsönhatás. Ez persze ostobaság, mert a kölcsönhatáshoz mindig legalább két test kell. Ha a két test gravitációs töltése azonos elöjelü, a gravitácció volzó, ha meg eltérö elöjelü a gravitáció taszító.
A sötét energia, más néven a taszító gravitáció, ami a vonzó gravitáció szimmetrikus párja, mondhatjuk azt is, hogy a téridő ellengörbítője. De mondhatjuk rá hogy a tágítója, vagy csak a skálafaktort növeli?
Egyszerűbben is megfogalmazhattad volna: viszi tovább a lendülete.
Ugyanez dettó az univerzum tágulása: viszi tovább a lendülete. Aztán ha van elég tömeg a miskulanciában, akkor az fokozatosan állóra fékezi, majd pedig összezuttyantja az egészet. Ha éppen kritikus mennyiségű tömeg van benne, akkor éppen végtelen idő múlva fogja állóra fékezni. Ha meg kevés tömeg van benne, akkor végtelen idő múlva állandó sebességűre fékeződik a tágulás.
Ezek voltak a Friedmann-féle megoldásai az ősrobbanás áltrel modelljének.
Aztán időközben kiderült, hogy van még egy kicsi Einstein kozmológiai állandójából, vagy kvintesszenciából, vagy sötét energiából, ami az áltrel egyenleteiben "antigravitációként" működik. És mivel úgy tűnik, hogy nem hígul a tágulással, ezért az ősrobbanás után hétmilliárd évvel elkezdte újra gyorsítani a tágulás ütemét, mivel ekkorra a tömeges anyag már felhígult, a sugárzás meg pláne. Úgyhogy a jelen ismereteink szerint a "viszi tovább a lendülete" mellett még a sötét energia is besegít a tágulásba.
A hajtóanyag növeli a sebességét, a sebesség növeli a tömegét, a tömeg meg tehetetlen és nem tudja lefékezni magát egy nála jóval ritkább közegben, az űrben. Ezt a feladatot elvégzi a TERMÉSZET, amit mi három-test problémaként nem tudunk elvégezni. ;-)
"Azóta bebizonyították, hogy nem távolodnak egymástól,"
Ilyet senki soha nem bizonyított be.
A kozmológiai vöröseltolódás továbbra is mérhető a távoli galaxisokon, és méghozzá a távolságukkal arányosan egyre nagyobb értékű. Ezt a kozmológiai vöröseltolódást semmi más módon nem lehet magyarázni, mint hogy a galaxisok távolodnak egymástól. (Vagy ha áltrelben írjuk fel a dolgokat: a tér skálaparamétere növekszik, konyhanyelven "tágul a tér".)
„Ezzel viszont az eredeti logikai feltételek megsemmisültek, s azt bizonyították, hogy nem volt ősrobbanás. Az észlelésekre kell más magyarázatot találni.”
Találtak is, mégpedig az inflációt. Nem a közgazdászok varázseszközét, hanem a kozmológus-matematikusok varázseszközét. A tér, legyen bár akárhány dimenziós, egy pillanat alatt szinguláris pontból végtelenné tágulhat, görbülhet, mert neki megengedi az általános relativitás logikája. Nem a józan paraszti ész logikája, mert az kevés hozzá. A mateknak semmi nem elég!
