Teljesen nyilvánvaló, hogy nem lesz itt 30.000 beteg egyszerre a kórházakban, ahhoz jóval több esetszám kell, de az hogy kirugdossák az embereket a kórházakból az egyenesen példa nélküli.
Az is megbotránkoztató, hogy miközben a fél Balkánnak mi szerezzük be kínai barátainktól az orvosi segédeszközöket, addig kórházainkba nem jut elegendő védőfelszerelés.
Az is példa nélküli, hogy erdélyi kórházakba toboroznak magyar orvosokat, mintha nálunk olyan sok orvos lenne.
Figyelj, nincs elo ember aki erti, hogy ezt miert csinaljak, de tegyuk ezt felre egy pillanatra.
En egy dolgot javaslok mindenkinek aki ebben erintett:
Jol dokumentalni mindent, fotokkal, videokkal, felvetelekkel, irasos anyagokkal, tanukkal, pontosan mindent ami tortenik ezekkel a korhazbol kidobott emberekkel.
Legyen a csaladtagoknak erre gondja.
Mert egyszer vege lesz ennek az oruletnek es eljon az ido amikor bunteto jogi felelossegre lehet vonni, aki ezt kitervelte, vegrehajtotta.
Nem hiszem, hogy feltétlenül valamelyik véglet kell legyünk. Szerkezetünk kb. a cseh, szlovák lehet, autóipar a vezető, ebben hasonlóak vagyunk. Szerintem szlovákoknál a turizmus nem olyan fontos, mint nálunk, az előny ott. Az utóbbi 10 évben sem tettek el annyi pénzt a csókosok, az előny a másik kettőnél. Az állam itt szán legkevesebbet az ügyre, ha sikerül tartani, az előny itt.
De összességében a mi járunk legjobban számomra hihetetlen, a leghosszabbul, ha kisebb mértékben is, de szintén.
Ezek a becslések nyilván becslések, de valami alapján számolnak. A legjobban járunk mögött álló adatokra tényleg kíváncsi lennék.
A tegnapi téma, a kórházak, továbbra sem megy a fejembe. Próbáljuk minél hamarabb beindítani a gazdaságot, de az otthon ápolandó betegek hozzátartozói mégis hogy dolgozzanak? Hogy a morális/eü-i kérdést most ne is érintsük.
Ez jogos, ráadásul még egy jelentősen gyorsuló növekedés mellett sem valószínű hogy nyár közepe-vége előtt ezeknek a kapacitásoknak a határára érne az ellátó rendszer.
Abszolút érthetetlen emiatt már április közepére eszetlen módon kipakolni a kórházakat.
Nem tudom mire alapozzák a derűlátást, ha a legfontosabb exportpiacainkon komoly visszaesés lesz (lásd autóeladások és a teljes azt kiszolgáló ipar) mi sem fogunk pannon pumaként fickándozni. Az idei turistaszezonnak totálisan annyi, ha fel is oldják az utazási korlátozásokat hosszú évek (!) kellenek majd, mire a jelenlegi szintek közelébe vissza tud majd mászni.
Éppen ma volt előrejelzés, hogy mi ússzuk meg leginkább az egészet. Azt nem láttam, miért is, talán éppen a visszafogott segítség miatt? (mármint az állam részéről)
Azoknak a pszichopata elmebetegeknek egy jelentős részét idegen hatalmak (kezdve rendszerváltás óta érthetetlenül körülrajongott Habsburgokkal) ültették a nyakunkba, ott sokszor nem volt önálló választásunk. Viktor sajnos a mi saját szellemi termékünk, valahogy annyira megszoktuk az évszázados cselédlétet és szolgaságot, hogy magunktól is gazdát keresünk a fejünk fölé.
Egyébként ha Viktorunk a világ legjobb demokratikus vezetője volna a várható kétszámjegyű gazdasági visszaesés miatt akkor is bukna egy következő valódi választáson, ezért minden eszközt be fog vetni, hogy az eddigieknél is jobban lejtsen felé a pálya. Erre kell neki a felhatalmazási törvény, nem az emberéletek hatékonyabb mentésére.
Ez a baj, hogy semmifele valos informaciovl nem rendelkezunk beteg szam / fertozottseg tekinteteben.
Ember legyen a talpan aki megerti, hogy miert kell egyik naprol a masikra 36 ezer !! korhazi agyat kiuriteni, szabadda tenni.
OV azt hiszi, hogy hetforol - keddre lesz ennyi beteg ?
Nem kellett volna ezt okosan elokesziteni, logisztikailag felepiteni ?
Azok akiket kidobtak a korhazakbol es emiatt hatranyt, egeszseg karosodast szenvedtek ennek a cirkusznak a vegen olyan pert akasztanak a nyakukba, hogy ihaj.
A felhatalmazásiról ezt írtam éppen, nyugodtan lehetett volna határidő. De kiszámolták, hogy ha az ellenzék nem szavazza meg, lehet hazaárulózni. Be is jött nekik. Ami nekem a fő problémám, hogy még akkor is ez volt a legfontosabb nekik.
LOL, mekkora sujtas a partpenz a kormanypartoknak, amikor van 100 milliard a kozmediara, es tovabbi 150 milliard propagandara. a kepviselok fizeteset meg adja az állam. durvan megszivattak magukat, ja, félek attol h mostantol nem jut el hozzank Orban úr üzenete, mert a fidesz kevesebb pénzt kap.
"Abban se legyenek ketsegeid, barhogy alakul, a gyozelmi jelentes mar elkeszult, a fiokban van, csak fel kell olvasni."
És ez pont annyira megalapozott állítás, mint a Föld lapos mivoltáról szédelgőké.
"
Kozben nezem, megadoztatjak a multi cegeket, nagy kereskedelmi egysegeket, benzinkutakat, valamifele szolidaritasi ado cimen.
Es tessek mondani, ezt az extra adot ki fogja megfizetni ? !"
Ha ez így van, akkor nincs olyan pénz teremtő módszer, amit ne a "lakosság" fizetne. Vannak persze sokkal drágább módszerek is, mint pl. az eladósodás.
"Mindenhez nyulnak ahol nincs ellenallas, de a sajat zsebukbe meg veletlenul sem."
Történetesen megfelezték a párttámogatásokat, ami pont a kormánypártokat sújtja legjobban.
Persze ettől még gondolhatod ezt, ha más vélemény nem férne össze a dékás világképpel.
nyilván valaki osztott szorzott, és az jött ki, hogy a szavazatoptimalizáláshoz jobb ha azt hirdetig, hogy az ellenzék ilyen olyan, mint azt, hogy lám lám mi engedtünk az ellenzéknek. tovább lehet hiredetni
Én nagyon sok mindent nem értek. Pl. ezt az állandó ellenségkép és konfliktus keresést. Itt van pl. ez a határidő nélküli felhatalmazás. Mibe fájt volna ha azt mondják 90 nap. Aztán ha még akkor is gebasz van újabb 90 nap. Ennyi.