Erről az urológus főorvosról is mondták hogy jó urológus, lehet másba jó, de ebbe rohadtul nem ! Felháborít ha eszembe jut hogy ez még hány embernek teheti tönkre az életét úgy mint nekem ! Ráadásul,mindezt úgy hogy megtévesztett, majd nem azt csinálta, hanem tkm-et, abból is rosszabb fajtát, lehet hogy semmi esély rá, de keresem a módját hogy hogyan tudnám ,beperelni,és megnyerni, ha erre nincs esély,akkor feljelentem számla adás elmulasztásáért a Nav-nál ! De félek hogy ez már ilyen marad, mivel azóta se volt egyszer sem jobb és erősebb merevedésem, és maximum esztétikailag lehet, majd, talán javítani rajt, de kösz a biztatást !
Akiről azt terjesztik hogy jól dolgozik az jól is szokott dolgozni , valamelyikhez kérj egy időpontot és menny el hozzá egy vizsgálatra hogy fel tudja mérni a dolgokat , valószínűleg tud is majd mit kezdeni vele hogy jobb legyen a jelenleginél de ha esetleg mégsem akkor is tud olyat ajánlani aki helyre tudja hozni ennek a szakbarbárnak az alkotását :) Sok sikert kívánok hozzá !
Szombathely mellet lakom, van 2 urológus, akiről jókat hallottam,itt, de kitudja milyen szép munkát csinálnának, vagy plasztikai sebész ? aki talán szebben dolgozik,ha vállalja, viszont ő nem urológus, mi van ha megsért valamit és még ilyense lesz mint most?! De a legjobban annak örülnék ha a müködése jobb lenne,de tartok tőle hogy ennyi van már csak benn köszönhetően ennek a barom orvosnak, akit szeretnék feljelenteni ezért, hogy akaratom ellenére teljes körülmetélést csinált !
Lassan elkezdhetsz utána járni a dolognak hogy ki lenne a megfelelő erre a feladatra , de ha gondolod segíthetek én is normálisat találni mert jóban vagyok Andrással a körülmetélés.hu oldal szerkesztőjével és ő elég jártas az ilyesmiben csak írd meg hogy merre laksz :) , fontos hogy ha már így kiszúrtak veled akkor normális helyen végezzék el a korrekciót és jó legyen a végeredmény !
És mindezt akaratom ellenére, és még a kinézete a kisebb baj, az már nagyobb hogy nem merevedik úgy ahogy a műtét előtt, és mivel azóta letesztelhettem nővel, óvszer nélkül, hát nem volt jó. Az elején picit tovább bírtam mint még fitymásan, viszont szinte nem éreztem semmit, legfeljebb csak azt hogy a hegeknél, egy idő után kellemetlen érzés éreztem,hiába a külső bőr nem ugy csúszik mint a belső ! De a legdurvább hogy nem éreztem ,vágyat, kéjes izgalmat, jó érzést, mint még fitymásan azóta sem. és nem a nővel volt a gond.
Saját példámból kiindulva nem minden esetben szükséges a körülmetélés. Én 16 évesen még egyáltalán nem tudtam hátrahúzni, 18 évesen már kilátszott a makk hegye, 22 évesen már merev állapotban is majdnem a makk tövéig le tudtam húzni. A szexben sohasem akadályozott, most 29 évesen már teljesen le tudom húzni úgy, hogy kisimul és a makk alatt nem gyűlik össze, igaz ehhez szükségem volt 2 éve fékátvágáshoz. Ha valaki szeretne, nyugodtan írjon rám!
Sajnos valóban kontár munkát végzett az orvos már ha egyáltalán lehet annak nevezni aki ilyet ad ki a kezei közül.... de azt mondanám hogy lehetne rajta javítani :)
Tegyél fel néhány képet a jelenlegi állapotodról. A helyedben megkérdeznék több dokit (akár e-mailen is), hogy mi a véleménye, illetve a későbbiekben érdemes-e, vagy lehet-e korrekcióban gondolkodni, ha ez javít a helyzeteden.
A korrekciós műtét nekem fényéveket javított az első állapothoz képest. 2009 októberben metéltek, és 2011 január környékén volt a korrekció.
Szép lett, ha választhattam volna, ha már teljes metélést akartam volna, akkor ezt a fajtát választottam volna, elég sokat meghagyott a dokid az ideggel teli belső bőrből, ami jó, biztos hogy jó hatással van a keménységére, és az élvezetekre, arról nem is beszélve hogy igy jobban siklik a szerszám ,mint a külső bőrön, ami nálam nem okoz jó érzést !
Kedves körülmetélés.hu én is megírhatom hogy mennyire ronda és rossz lett a körülmetélésem, amit ráadásul akaratom ellenére csináltak, vagy csak sikersztorik lehetnek ott ?
Visszalapoztam de nem látom, próbálnák megbarátkozni vele és pozitivan hozzá állni, biztos hogy menne is ha legalább jó érzés lenne miközben használom, de sajnos nem ez van.
Fél éve volt a műtét, és szinte semmit nem változott a heg,ráadásul valamiért be is duzzad,több doboz contraxtubex -et elkentem rá és semmi.
ha szép és jó lenne, én is ajánlanám mindenkinek , de nem hogy nem tudom, az ilyen fajta metélést amit nálam csinált az orvos, akit csak tudnák lebeszélnék róla, mert nem akarom hogy úgy járjon mint én !
Az a fajta amit neked csináltak, abból még nem is láttam rondát, ráadásul, meghagytak egy kicsit a belső bőrből is aminek biztos hogy jótékony szerepe van a merevedés szempontjából.
Kettőt visszalapozol, ott is írtam. Fekete dokinál volt a korrekció, elsőre túl sok bőr maradt meg. Majdnem 10 éve volt már amúgy.
Valamiért ezen topik(ok)ban az orvosok neve szinte már szitokszónak, meg propagandának számít az ellentábor szerint, mert metélés párti, meg ilyesmi hülye dumákkal jönnek.
Bár én ezt pont leszarom :-)
Ha már nincs más választása az embernek, vagy tényleg önként akarja valaki, akkor olyan orvoshoz menjen, aki tudja mit csinál. Az sem baj, ha van bent rutinja.
Én felnőtt fejjel, önként metéltettem, és továbbra is jó döntésnek tartom. Nem, nem azért, mert nem lehet visszacsinálni.
Próbálj Te is pozitívan tekinteni rá, a seb környékének rendeződéséhez pedig adj időt magadnak.
Én úgy érzem van köze hozzá és ha nem akaratomon kívül csináltak volna teljes körülmetélést, hanem én akartam volna teljest akkor ezt választottam volna hogy minnél több belső bőrt hagyjon meg a fitymából, egyrészt jobban is tetszik, de ami a legfontosabb hogy szerintem van köze a merevedéshez, másrészt ha nővel vagy, valószínű hogy jobb érzés mint majd nálam az idegek nélküli külső bőrrel,
Nem feltétlenül van összefüggés a megmaradt belső fityma mennyiségével de előnyösebb ha minél több marad belőle , a hegnél azért csinálhatja mert az a rész érzékenyebb a többi területhét képest , a megmaradt belső fityma nekem is egész sokáig duzzadt volt mire elkezdett eligazodni.
Nekem viszont semmit sem hagyott a belső fitymából, lehet ezért nem merevedik,és lett érzéketlen az ingerekre, mivel az idegekkel teli fitymából nem hagyott semmit ? már jó párszor eszembe jutott. . a makk széle után szinte rögtön a külső, bőr jön amin itt ott szőr is van, hat hónappal a műtét után a heg nem szép, bal oldalon 1,-1,5 hetente megduzzad, akkor is ha hozzá se érek, nem tudom mért. . . és akkor még rondább
8 hónapja volt a műtét és kb 2-2,5cm maradt meg a belső fitymából , az elején valamivel rövidebb volt de az idő előre haladtával és a használattól nyúlott még valamennyit a bőr.
Valószinű hogy nekem se lenne ha azt csinálja amit szerettem volna , csak részlegest, vagy ha teljest csinál, akkor a meghagy egy kicsit a bel lemezből,fitymámból, de mivel annak ellenére mindent eltávolított hogy még mondtam is neki hogy nekem a fitymás rész különösen jó érzést, élvezetet,és kemény merevedést csinál, és ezért kértem hogy csak a beszűkült részt távolítsa el, maradjon meg ugyan olyan jónak minden ahogy volt, de kiderült ez rohadtul nem érdekelte, sajnos, azóta vannak merevedési gondjaim. Neked milyen metélést csináltak, hagytak a fitymából valamit ?