megpróbálkozom a Noclaud-dal. 50. elkezdtem, de a mellékhatások miatt abba hagytam.(fejfájás és gyomorpanaszok) ezt elmondtam az orvosnak is, nem mondott erre semmit se.
hát újra kezdem. talán elmúlnak a mellékhatások.vagy nem.
megjött a vércukor mérő.még nem üzemeltem be. szokom a gondolatot, a szurkálást.)))
arccal a vasút felé. most a legfontosabb a cukorbetegségem.
a lábam rossz.zsibbad és fáj. szerintem egy igazi cukorbeteg láb.((((( de van még keringés benne. a combomban levő sztentet is érzem időnként. olyan furcsa érzés.
a BBC kínából tudósított, mely szerint a kínaiak sokat tanultak ebből a borzalomból...mindenkin, akit alz utcán látni lehetett, maszk volt(az arcán, és nem csak hányaveti módon)...az igaz, hogy Kína nagy, nem mutattak mindent, de amit mutattak, az példaértékű.
Nálunk most jön a tanulóidőszak, ami csekélyke szürkeállományom szerint úgy három hónapig biztosan eltart. A fegyelem nem az érősségünk, lásd a buszvezetők fenyegetettsége...a taljánok sem akarták elhinni, hogy ez igaz..na, most már próbálnak lenyugodni, de hány halott árán?
Itt nem fordulhat elő ilyesmi, bár állítják, most jön a java.
Sebaj, túl leszünk ezen is.
Diéta? Illetve kalóriaszegény étkezés? Ez most fontos. Citromos tea, kevéske mézzel, hogyniható legyen.
hát igen, ez az öregedés nagy kihívás...vigasztaljon, hogy valamennyien így vagyunk, csak van aki még új versenyző, még vidám.
Mint írtam, 73 vagyok, állandóan azt mondják ne hagyjam el a lakhelyemet. Rendben, most legalább kiürül minden, megeszünk-megiszunk mindent.
..most hallom jönnek az éjszakai mínuszok, a nappali +3 fokok szélviharral...nincs mese, bent kell kuksolni.
A trombózis például egyik pillanatról a másikra szól, hogy hahó, itt vagyok! Az ember fia meg csak les, mit keresek az intenzíven, amikor tegnap még semmi bajom nem volt.
Aztán az ember lábadozás közben átgondolja, erre a kis időre még milyen teendői lennének...de az élet mindig tartogat meglepetéseket, mert itt a koronavírus- járvány. Ezt kell túlélni. (vagy sikerül, vagy nem)
