Jól leírtad mindazt, ami még az én fejemben is megfordult. Azon gondolkodtam, hogyan fogják "elosztani" a nyereményt, ami szinte nem is osztható. Ráadásul még az akusztik versenyt is ők nyerték, az egyetlen fülhallgatóval.
Igaz, volt már közös duettjük máskor is, de ők ketten erre a dalra ismét csak "összeálltak", mert Reni útja a Nene zenekarhoz vezet.
Lehet, hogy a dicsőségen kívül ez a nyeremény csak fejtörést okoz majd?
A dal egyébként tízes, de az élő előadás max. ötöt ér nálam.
Kis kihagyás után most tudtam visszakukkantani a fórumra, a döntőből is csak a Turbót csíptem el, nem láttam a többit (szerintem azért majd visszahallgatom őket).
A Turbótól jó ötlet volt, hogy inkább az akusztik vonalon mentek tovább, bár nekem az előző előadás volt a 10 pont, ez most csak 9,5.
Ugye én (is) megmondtam, hogy a Mostantól fog nyerni. Ettől még egyébként nem dől össze a világ, volt már sokkal gyengébb dal is győztes. Kár, hogy a két előadó inkább elvett élőben, mint hozzátett a dalhoz. De még csak nem is ez a fő bajom az egésszel, hanem a következő két dolog:
Az egyik, hogy a ti beszámolóitok alapján ez egy teljesen inkorrekt verseny volt, mert őket agyonjátszották a rádiók, a többieket nem (a zsűri se volt igazán korrekt, mert ennél a dalnál egyszer sem tűnt fel nekik énekbeli gond, míg más daloknál ennél kevesebbért is a fejüket fogták).
A másik, hogy akár önálló előadónak, akár együttesnek jobbat tett volna a győzelem és a vele járó lehetőségek, mint egy ilyen alkalmi formációnak. Ebben a párosban kábé ennyi volt, nem lesz belőlük Korda György-Balázs Klári duó, de elmegy több tízmilliós promóciós lehetőség elvileg kettejükre, miközben jó eséllyel az egyikük menne jobbra, míg a másik balra. Valaki teljesen jogosan felvetette azt is, hogy nyertek egy rakás olyan fesztivál fellépést, megjelenést is, ahova - nem tudom jobban, finomabban megfogalmazni - nem nagyon valók, főleg ezzel, illetve ehhez hasonló dalokkal.
Még egy zárójeles megjegyzés a műsorvezető csajról, akit többen szidtatok. Érdekes, mert legalább kétszer olyan talpraesett, mint mondjuk az X-ben Rami, de valahogy tényleg leveti a képernyő. Nehéz ez a popszakma minden irányból... :)
Ez allitolag egy dalverseny es nem eloadoi verseny, az is lehetne, hogy mind a nyolc dat ugyanaz az eloado adna elo, k tisztesseges lenne, de k unalmas:-)
Ezek szerint nem hallottál, de kérdezz meg nálad okosabbakat is, mi az. Nyugi, szerencséd van, mert nagy eséllyel fogsz találni, mert ha az amőbákat és a levéltetűt is belevesszük, a földön található élőlények 99.999999%-a az.
Persze. :-) Látom, nagy Nikolas rajongó vagy. De csak ha metroszexuális. Bármi más "kényelmetlen lenne a tudatodnak", így aztán "eldöntött tényként kezeled és hangoztatod" :-)
Honnan tudod, hogy mi a faszság és mi az igazság? :-D Az én tudatomnak aztán egyáltalán nem kényelmesebb vagy kényelmetlenebb, hogy pl. Alföldi meleg. Kedvelem őt így is úgy is.
Abban igazad van, hogy nem egyszerű felvállalni ilyesmit ebben az országban. Engem pont nem zavar senki mássága, szerintem mindenki legyen, amilyen csak szeretne. Pusztán csak azért írtam azt a megjegyzést, mert Tony felvetette a Kati- Nikolas duett ötletét, és az nem lett volna hiteles. Ahogy hangilag Vásáry André is el tudta volna énekelni a Mostantól-t, de nem hiszem, hogy akarta volna. Szerintem az a legjobb ha valaki olyat énekel, ami hiteles és önazonos tőle. Gergőtől abszolút az volt, lévén, hogy saját tapasztalatból táplálkozva ő maga írta a dalt. A hamisságok ellenére.
Nekem meggyőződésem, hogy Takács személyiségeben az önazonosság hianya ellenszenves az embereknek, abban igazat adok neki, hogy sem a roma származás, se a melegseg nem olyan dolog, amit itt és most érdemes felvállalni a nyilvánosság előtt, se meg se értik, meg se bocsátanak.
Sok"didi"-vel már végigjártuk korábban ezt a burkolt buzizás témát, amiben Vastag Csabika inkább volt érintett... persze erre konkrétuma nincs, csak annyi, hogy lát egy vélhetően metroszexuális egyént, aki attól még nem lesz eredendően homoszexuális... de ezt persze bizonyos IQ alatt úgysem fogják fel... mi a két szó között a diszkrepancia.
A Mostantól-t szinte bárki énekelte volna, megnyerte volna. (öööö....most inkább nem írom le, miért is lett volna hiteltelen ha Wolf Kati pont Nikolassal énekelte volna :-D )