Meghallgattam a kiválasztott számokat. Az első megérzés mindig a legjobb. Amikor januárban meghallgattam a számokat, a Turbo ragadott meg a legjobban, mert azt a világot idézte, amiben én a 70-es évek végén szocializálódtam, Czeslaw Niemen, SBB, Fermáta, Syrius, világát. Nagyon tetszett, ehhez képest a válogatón a poposított előadás csalódást okozott, a tegnapi viszont letaglózott ismét. Kristálytiszta, valódi progresszív rock, nagyon szép volt. Nagyon tetszett Zsóka és Patrik. Nagyon gyönyörű, érzelmes, gazdag dal, és Zsóka olyan átéléssel, szuggesztíven énekelte, hogy engem egyáltalán nem érdekelt, hogy ebben most vannak-e technikai hiányosságok vagy sem, szerintem álomszép volt az szám. Ugyanez a véleményem a Nenéről is, igényes, jó zenekar, árad belőlük a zene szeretete és tisztelete, a szakmai alázat és elkötelezettség. Nagyon drukkolok nekik, hogy sikeresek legyenek a pályájukon. Lehet, hogy Reni hangját nem hallotta tisztának az, aki ért hozzá. Én nem értek hozzá, engem nagyon megrázott, elragadott az előadása. Volt egy ember a színpadon, aki mindent el akart mondani nekem, csak nekem, amit senki másnak nem mondhatott el. Szerencsésnek tartom magam, hogy meghallgathattam ezeket a számokat, nagyon sok sikert kívánok nekik a jövőben.
Azért nem én volnék, ha valami kritikát nem mondanék. Amikor én először hallottam Kiss Tibort, azt gondoltam róla, hogy ő Nick Cave magyar változata. Amikor ezt az Ember Márkot megláttam, az jutott eszembe, hogy ő Kiss Tibor 2.0. No, most nekem még mindig az eredeti változat jön be a legjobban, maga Nick Cave, szerintem senki nem tud annyira jó Nick Cave lenni, mint Nick Cave. Esetleg Kiss Tibi:-) Mármint az eredeti. Viszont a srác zongoristája tetszett, ő komoly esztétikai élményt nyújtott.
A Charlie wiszkis dalat siman kimuldhetnek, meg ugyse szerepelt fesztvalon. Egyebkent a wiszkigyartok meg a jegkockagyartok is szivesen szponzoralnak:-)
Ha mar a Muriel /elodontoben kiesett/ dalaban nem lattak fantaziat a kaves cegek /sem/
Én teljesen lemaradtam, a múlt hetit nem láttam Magdi koncertje miatt, tegnap este meg dolgoznom kellett. Majd igyekszem visszanézni/bepótolni a döntő előtt, ha sikerül. :) (látom, Wolf Kati kiesett, sajnálom)
Teljesen más a nézők meg a zenei szerkesztők ízlése. A Fatal Error-Tortuga-Turbo hármas a nézőknél messze verik a mezőnyt. A média még mindig Rácz Gergőt nyomja. Ez kb. olyan, mintha a 60-as évek végén járnánk, mikor a klasszikus rockzenekarok berobbantak. Amúgy meg teljesen jogos a visszalépésünk az Eurovíziótól.
Mondjuk ez gyakorlatilag megint azt jelenti, hogy a zsűri dönt. Mindenképp továbbtolhatják, akit akarnak és utolsó helyre tehetik és a nézői akarattól függetlenül kiejthetik, akit akarnak.
Ugyan nem izgultam végig az adást körömrágva, de ahogy az eddigi években, mostanra is "megszoktam" a dalokat, és nem kedvetlenítenek el, mint első hallásra.
Wolf Kati jobban tetszett az első előadásához képest. Képzetlen zenei fülemnek furcsa volt amikor magasról mélyre váltott, mintha kibicsaklott volna. Ott nem volt jó hallgatni
A Kies totálisan hidegen hagy
Molnár Dániel kedves, szimpatikus srác, szívhez szóló dallal, ami semmit sem mozgat meg bennem.
Zsókáék jobban tetszettek az első előadásukban, ettől függetlenül örülök, hogy megismertem őket, jó lenne még hallgatni őket, nálam ők az egyik idei felfedezett
Renit szeretem, ezt a dalt kevésbé. Jobban tetszettek most, mintha Reni kevésbé lett volna befeszülve. Náluk volt a legjobban zavaró a pocsék hangkeverés. OK, hogy nem lehet 3 perc alatt átállni egyik zenekarról a másikra, de ez már a kínos szint. Sokat segítene a dalon, ha egyszer végre sikerülne Reni kiabálós erőteljes hangjához igazítani a hangszerek erejét is.
Vagy, ha a hangosoknak nem jön össze, akkor legalább ne mutassanak olyan hangszert, aminek a hangját nem halljuk.
Turbó: megleptek, első adásukban kimondottan nem kedveltem őket, most pedig kimondottan igen. Jé.
Ember Márk tényleg túltolta az előadást a többiekhez képest, de pont jól sült el, szerettem. Ez a dal elő volt adva :) Nem ismertem eddig - idei felfedezett 2.
Tetszett, hogy bemutatta a zenekarát
(Kontor Tomi, ó!)
Kökénynél is zavart a pocsék hangkeverés, nem jó értelemben versengett a szoprán szaxofon erejével. Nagyon tetszett az előadása és az is, hogy bepörgött. Jó lenne egyszer rockzenében is hallani. (ő mondhatja, hogy nyálas, a műsorvezető sztem nem)
Jó, hogy behozta a szaxofont, arra emlékeztetett, amikor a kilencvenes években Dés-Csepregi- Szentmártoni stb. a legtöbb dalban hallható volt.
Kérem vissza a szaxofont!
Pál Dénes előadása korrekt volt, ez egy érzelmeket kiváltani hivatott műfajnál nem túl jó
---
Elsőre meglepett, hogy a "nagyok" kiestek, de végülis nem meglepő, róluk gondolják a szavazók, hogy minek szavazzak, ők biztosan tovább jutnak, míg a "kicsik" szavazóbázisa még lelkes és támogató.
---
Lili ismét különösen idegesítő volt és szegényen bosszút állt a stilyst is
---
Érdekes, hogy mintha Lilla átvette volna a zsűri "szakmai főnök" pozícióját, ő mondott ismét értékelhető kritikát. Tavalyi műsorban nem szerettem negédes, semmit mondó ömlengéseit, most jó, hogy váltott.
Nekem Nicolas nagy fájdalmam, én tőle azt várnám, hogy semmi mást ne énekeljen csak dzsesszt, de az istenadta nem akar 100-200 fős kis klubokban, üres zsebű entellektuelek előtt megöregedni. Kár pedig:-)
Egyébként nekem személy szerint a Ha... ( https://www.youtube.com/watch?v=TbhMlVckPAo ) tetszett a legjobban a dalai közül. Az egész annyira jó atmoszférát épít, jó a szövege is, és remekül építkezik. Ilyesmit egyszerűen nem hallasz a mostanság felkapott silány magyar dalszerzőktől. Nagyon remélem, hogy a srác fog a jövőben dalokat szerezni, akár másoknak is.
az első élőadásban nem tetszett, én nem halottam, azt a virtuóz hangszeres tudást, amit a nagylemezükön. Kíváncsi vagyok, hogy sikerült a tegnapi fellépésük, az eredmény alapján jól. :-)
Hmmm. Őszintén szólva, nekem a Fatal Error bejön. Mármint a "csörömpölősök" közül szerintem ők csörömpöltek a legjobban :D Nyilván egy ilyen együttesnek kevesebb eszköze van az eredetiségre, nem mondom, hogy még nem hallottam hasonló számot, de a szövege egész vállalható, a dal is szépen építkezik, az énekes is egész tűrhetően elénekli, és még akusztikban sem ment félre.
De mondjuk a Turbó, ami más dalaikat is meghallgatva csak egy árnyalattal szoftosabb zene, azért más szint.
És nem lenne az egyetlen, ha nekiállnék keresni, de nem ildomos régi dolgokat felhánytorgatni, meg hallottam már őt élőben csodásan is énekelni falunapi kiskoncerten, (bár nem tudhatom hogy az mennyire volt a valóságban élő, mert simán autotune-zható vagy playbackes) de ha minden ilyet pozitívan tekintek is, összegezve ez így eléggé hullámzó teljesítmény egy előadótól nálam.... ami valljuk meg pl. Kökény és Niko esetében nincs így, legalábbis náluk nem igen találok ilyen megbotlós előadást.... még ha félrészegen is lépett fel mondjuk a haverok előtt Attis valami kocsmában... :)
Én még a Fatal Errort sem értem, hogy mit keres a döntőben. Az is igazi tucatrock. Mintha az AWS farvizén akarnának sikereket elérni, de semmi kreativitás, semmi érdekesség. Csak egy unalmas, igénytelen (bocsi, hogy ilyen sokszor használom ezt a szót :D) csörömpölés.
Összességében nem lett ez rossz műsor. Az első adás után kifejezetten sokat javult. A leggyengébb pont tulajdonképpen a zsűri. Amint döntési lehetőséget kaptak, egyből ámokfutásba kezdtek. Ideje korán méltatlanul kiejtettek igazán egyedi, különleges színfoltokat. Míg igénytelen borzalmakat, és "vidámság és rock and roll"-nak csúfolt élvezhetetlen csörömpöléseket meg az egekig dícsértek.
A szavazási rendszer úgy működött, hogy először az éneklések után csak a zsűri pontozása alapján kialakult egy sorrend. Az első helyen végzett Turbó zenekar automatikusan továbbjutott. Az utolsó helyre került Kies zenekar pedig egyből kiesett. Ezután jött egy 10 perces nézői szavazás, miután a legkevesebb szavazatot kapó kiesett. Ez volt sajnos Wolf Kati. Utána még 5 percig lehetett szavazni. Majd a nézői eredményeket összevonták a zsűri pontjaival. Ez alapján továbbjutott a Nene, a Kóbor Zsóka-Polgár Patrik duó, és Ember Márk. Kiesett Pál Dénes, Kökény Attila, és Molnár Dániel.
Mert azok feltűnőek voltak, meg ott az is baj, hogy néha szarul csengett össze a két előadó hangja és szólama, ami arra enged következtetni, hogy nem igazán gyakorolták és csiszolták össze az előadás módját együtt... Egyébként a szakértő füled ehhez mit szól?! :)
A Tortugát én se értem, az biztos. Ha van tucatpop, akkor ők a tucatrock. Semmi eredetiséget, kreativitást nem érzek abban a dalban. Talán annyi, hogy az első megszólaláshoz képest akusztikra egész ügyesen áthangszerelték, de tényleg semmi különös. Náluk azért "fel lehetett volna fedezni" izgalmasabb előadót/együttest is a műsorban.