Na még pár gondolat, ha már visszahallgattam a mai elődöntő dalait:
A Kies és a Nené kivételével a többi dalnak jót tett az akusztik verzió. Talán még Pál Dénes dala kivétel, az annyira egysíkú, hogy annak édesmindegy.
Ha nem az énekteljesítményt, hanem alapvetően a dalokat nézzük, akkor vállalható eredmény született.
A kiesett nagynevű énekesek dalai elég uncsira sikerültek, nekem egyikért se fáj a szívem. Magáért Wolf Katiért azért igen, mert őt brutál jó énekesnek tartom és még szimpi is. Ugyanaz volt a helyzet, mint Takács Nicolasnál, csinált egy középszerű dalból egy kifejezetten hallgathatót.
A Turbó így akusztikban viszont kifejezetten bejött.
Tippem szerint (ha nem változtatnak a pontozási metóduson és a nézőknek jelentős beleszólása lesz a végeredménybe, akkor) a Rácz-Orsovai duó fog nyerni a Fatal Error előtt. Előbbi dalért tényleg nagy kár, hogy nem tudják jobban elénekelni.
És ha rajtam múlna, akkor még mindig a Zaporozsec nyerne. Hogy hogyan lehetett ennyi tucatfos között arra a dalra 6 pontokat adni, az még most sem fér a fejembe...
Nekem csak három tetszett (a Nem-nem egyelőre nekem túl elvont és lassú). Ez most nagyon elkezdett érdekelni. Kár, mert amúgy nem sok hangja van, és maga az ember nem túl szimpatikus.
a Duna TV-n vetitett "Csak szinhaz es mas semmi" cimu sorozatban egy rocksztart alakitott
Nekem fogalmam sem volt ki ő, a neve sem mondott semmit.
A fenti sorozatot láttam, de nem néztem utána a stáblistán az ismeretleneknek (abban amúgy leginkább ellenszenves volt).
Most viszont meghallgattam a tubuson, négy dalából mind a négy tetszett, ami elég meglepő. És ahogy látom egymaga írta a zenét és a szöveget is mindegyiknél.
Tök tehetséges ez a srác."
(És persze én is megkaptam rá a kötelező mínuszomat:-)))
Kóbor Zsókáékat Apáti mentette meg a tuti kieséstől. Nekem annyira nem jött be ez a dal, mindenesetre amit utána Nagy Feró értékelés gyanánt lenyomott az az über-kínos kategória...
Sőt, a minuszolóm kedvéért meghallgattam a többi dalát is, mindet ő szerezte (dal+szöveg), és azt kell mondjam, hogy erre oda kellene figyelni. Nemis hangilag jó, hanem a dalok maguk, hangszerelés, dallamvezetés, szövegvilág. Ráadásul egyik sem hasonlít a másikra, nem a lehangoló magyar poptucatírók olcsó, ezerszer hallott sablonjaira épülnek. Lehet, hogy mégis volt valami pozitív az idei merítésben?
Láttam ismerősöméknél élőben, de csak utólag tudok hozzászólni. Első körben Gratulálnék Molnár Tominak a dalszövegírói díjhoz!
Másodsorban Katit sajnálom, de várható volt, nem értem miért érte meg neki egy ESC szereplés és zsűrizés után ilyen pofonba beleszaladni, de az ő dolga... Kökény és Pál Dénes kiesése meglepett.... az is, hogy Kóborék altatódalukkal holtversenybe kerültek a Nenével... Orsi ma sem volt tökéletes, már nem is kapott 10 pontot, persze emiatt megint nem lett megdorgálva, könnyedén átsiklottak e felett megint... de már szinte unom magam emiatt ismételni. Ember Márk most a semmijével az egekig lett szavazva, lehet az OCS fan klub rátalált a műsorra vagy a franc tudja.... Érdekes lett a döntős mezőny, Reni ahogy anno felvetettem végül saját magával fog versenyezni, ez nem kicsit vicces felállás, egyedül Takács és a Turbó aki igazán jók a bekerültek között, mint előadók, de daluk olyan amilyen... Ami jó dal nekem, azt meg a saját előadója nem tudja előadni.. szóval vegyes érzésekkel csak bambulok magam elé.... Ez van.
Utólag nézve a harmadik válogató bizonyult kivételesen erősnek, innen bejutott a Turbo, a Tortuga, Kóbor Zsóka-Polgár Patrik, Rácz Gergő-Orsovai Reni és Ember Márk is.
Bár most pont ezért a megnéztem: a saját válogatójában is csak NÁGI-t, a Mocsok 1 Kölyköket és a Konyhát előzte meg. Ezek közül ugye utóbbi kettő kiesett már akkor, NÁGI meg a múlt héten a nézői szavazatok végén végzett az utolsó fázisban.
Látom, nagy érdeklődést váltott ki a ma esti műsor :D
Egész érdekes ötlet volt, hogy az akusztik verziókat behozták a műsorba, így nem olyan unalmas újrahallgatni a dalokat. Kíváncsi vagyok, a döntőre kitalálnak-e még valami extrát.