Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
Ebben igazad van, csak ne feledjük el, hogy 2010-ben egy romokban heverő országot kellett talpra állítani! Egy hajszálnyira voltunk az államcsődtől az elvtársaknak köszönhetően. Így nem lehet csodálkozni rajta, hogy a hadsereg fejlesztése a legutolsó szempont volt akkor és a következő pár évben.
"Az államtitkár köszönetét fejezte ki a Magyar Honvédség Parancsnokságának és volt vezérkari főnököknek a jelenlétükért.
A hivatalban lévő miniszterelnök, Orbán Viktor meghívására vett részt a kormányfő vasárnapi évértékelőjén a Magyar Honvédség több egykori és jelenlegi vezetője – hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kedden telefonon az MTI-nek. Németh Szilárd ismét – ahogy korábban Facebook-oldalán is – köszönetét fejezte ki a Magyar Honvédség Parancsnokságának és volt vezérkari főnököknek, hogy „jelenlétükkel megtisztelték és emelték Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédét”.
Az évértékelőt – emlékeztetett – immár 22. alkalommal, az 1995-ben Mádl Ferenc által alapított Magyar Polgári Együttműködési Egyesület, egy valódi civil szervezet rendezte."
A törvény egy paragrafusa által ugyan a rendelkezés megkerülhető - ha a parancsnok erre külön engedélyt ad a katonának, illetve ha ő a hadsereget testületileg képviseli, akkor elmehet ilyen rendezvényre -, ám a népszava arra is emlékeztetett, hogy a rendszerváltás óta eltelt évtizedekben közmegegyezés volt arról a pártok között, hogy a pártpolitikát különválasztják a katonaságtól. ezért a lap, ahogyan az Index is kérdésekkel fordult a minisztériumhoz, hogy megtudjuk: ki adott engedélyt az egyenruhás felvonulásra az évértékelőn, és mi volt ennek az oka.
A Honvédelmi Minisztérium a napilapnak azt írta:
Örömmel vettük, hogy a kormányzást értékelve a Magyar Honvédség fejlesztése is kiemelt figyelmet kapott, hiszen az elmúlt években következetesen intézkedéseket hajtottunk végre Magyarország biztonsága, a Magyar Honvédség megerősítése, a magyar katonák anyagi és erkölcsi megbecsülése érdekében. Ahogy miniszterelnök úr a beszédében hangsúlyozta is: "Kérem Önöket, gondoskodjanak róla, hogy a pártrendezvényeken ne, de a kormányzati és civil találkozókon a katonák is ott lehessenek, és elfoglalhassák megbecsült helyüket a magyar társadalmi életben.
Csakhogy mindez aligha áll meg, akár magyarázatként, akár indoklásként. Orbán Viktor évtizedek óta a Fidesz pártalapítványa, a Balog Zoltán exminiszter vezette Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) felkérésére és szervezésében tartja évértékelőjét, amely nem állami rendezvény. Az eseményre kizárólag a Fidesz és holdudvara kap meghívást, más pártok résztvevői nem, így az esemény aligha minősülhet másnak, mint pártrendezvénynek.
Fotó: Huszti István / Index
A válasz egyébként sem részletezi, miért is indokolt egy katonai vezetőnek részt vennie bármiféle, ehhez hasonló eseményen. A HM ráadásul az Index idevágó kérdéseire egyáltalán nem is válaszolt, csak annyit írtak
A VASÁRNAPI ÉVÉRTÉKELŐ NEM PÁRT, HANEM KORMÁNYZATI ÉS CIVIL ESEMÉNY VOLT.
További kérdéseinkkel kapcsolatban pedig Németh Szilárd honvédelmi államtitkár idevágó Facebook-posztját és MTI-nyilatkozatát ajánlották figyelmünkbe, amely szerint:
Az évértékelőt immár 22. alkalommal, az 1995-ben Mádl Ferenc által alapított Magyar Polgári Együttműködési Egyesület, egy valódi civilszervezet rendezte.
Csakhogy ez nem igaz, az évértékelőt ezúttal is a Polgári Magyarországért Alapítvány rendezte, ahogyan korábban is. Az államtitkár annyit még elárult, "a hivatalban lévő miniszterelnök, Orbán Viktor meghívására vett részt a kormányfő vasárnapi évértékelőjén a Magyar Honvédség több egykori és jelenlegi vezetője". https://index.hu/belfold/2020/02/18/orban_evertekelo_katonak_egyenruha_reszvetel_hm_magyarazat/
Elnézést, Tömbölt kihagytam, de hát én egy szárazföldi patkány vagyok. Az ő lobbierejének köszönhetjük, hogy a KUB-jaink 40 éve nem voltak ilyen jók mint most.
Ezt szerintem úgy kellene értelmezni, hogy az elmúlt 20 (40?) év nagyjai elmentek a tetthelyre, hogy hobbizzanak a haderő érdekében. Jánosnak köszönhetően a tüzérség szárnyal, Kálmán ugyan igazoltan távol, de tankjainkat csak az Atlanti óceán tudná megállítani, Bandi által kialakított szervezeti kultúra teszi olajozottá a haderő működését. Bocs, azt el is felejtettem, hogy Lajos úrnak mit is köszönhetünk.
"a katonák és a hadsereg végre megkapják a kellő anyagi és erkölcsi figyelmet azoktól a politikusoktól, akik az országot vezetik. Mikor is volt ilyen az elmúlt 30 évben? Nem volt."
Hm, mikor is volt olyan az elmult 30 evben, amikor a katonak annyi penzt kaptak, mint 2019-ben, vagyis a GDP 1.17%-t, vagy mint 2018-ban, vagyis a GDP 1.06%-t.
Talan 2014-ben, amikor 0.79%-t kaptak?
Igazad van, ilyen nem volt, hiszen pl. 2009-ben be kellett erniuk 1.22%-kal, sot 2004-ben 1.69% volt csak, hol van ez a mai megbecsuleshez kepest?
Szollgáltál-e Pécsett Kovács alárendeltségében? Végeztél-e "vezérkari akadémiát" Magyarországon?
És akkor a részletek. Magyarországon 1945 után nem létezett vezérkari akadémia. A Honvédség felső vezetőinek képzése a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián történt 1996-ig, majd ezután a Zrínyi Miklós Nem zetvédelmi Egyetemen. Jelenleg a Közszolgálati Egyetem Hadtudományi karának felsővezető képző tanfolyamán történik a jövendő vezetők képzése.
Mivel az előbb felsorolt intézmények katonai felső vezetőket képeztek, és képeznek, ha valaki elvégezte valamelyik intézményt, megszerezte a legmagasabb katonai végzettséget, ezért katonai témában szakértőnek tekinthető.
Ha nem tévedek, akkor Kovács is elvégezte anno a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát, de majd kijavít ha tévedek.
Részleteznéd ezt a Kobrát? Tapolcán 70 körül két Kovács hadnagy volt, az egyik a Kobra, a másik meg én. Én Bubu voltam , mert Farkas Imre szds volt a mentorom 100+-szal, kellő baritonnal, ő volt a Maci Laci, így nekem a Bubu jutott. Szerintem valahol innét kapirgálsz kellően tévesen.
Én csak egy társasházi közös képvisellő voltam 2020 január 31-ig. Jött a vállalkozó homlokzat szigetelésre. Gyula bácsi! Kifosztottak, annyi pénzem sincs, hogy megvegyem az anyagokat, kellene rá előleg! Rendben Béla, utalom az előleget. Utaltam, lekönyveltem, a pénztárkönyvben megjelent mínuszként. Béla alpin módszerrel határidőre szigetelt, teljesítés után utaltam a szerződött összeg mínusz előleget. Most hirtelen nem találtam példát az előlegre a HM költségvetéseiben, de szerintem az előleg is kiadás. Még további dolgok teszik gyanússá a maradványokat. 2017-ben X összeg a maradvány. Ebből a 2018-as évközi 142 milliárd növekmény úgy jön ki, hogy összekapirgáltunk 52 milliárdot mindenféle tartalékból, meg hozzá teszünk 90 milliárdot a 2017-es maradványból. 2018-ban újra nem költjük el a plusz 142 milliárdot Szerintem a kétszer el nem költött maradványról nincs mit hamukázni.
Újból, de utoljára : a zárszámadási törvény a szerződések előlegėt nem tudja kezelni, ezért úgy mutatja, mint ami megmaradt, értsd, el nem költött összeg. Attól azonban az előleg le van kötve, értsd, el van költve. Szerintem kár ezen lovagolni lovagolni, mert az új egyenruha, kézifegyver, helikopter, harckocsi, önjáró löveg, új buszok mióta kudarc? Zsebnapoleon, Kobra, rosszindulat, stb.
Attila! Üdv újra a fedélzeten! Nem kerülhette el a figyelmedet, amit több helyen írtam a 2017-2018-as költségvetés zárszámadásáról. A betervezett is tartalmazta a GDP 0,1%-os növekedést, de az kevés lenne a 2024-es GDP 2%-hoz, ezért nyomtak rá év közben 2017-ben +184 milliárdot, 2018-ban + 143 milliárdot, oszt a betervezettet sem tudták elkölteni. Ezek szerint a Z2026 első két éve totális kudarc, a védelmi költségvetés gyakorlatilag leragadt a GDP 1%-ánál, nem látszik a perspektíva 2024 felé. Mikor jössz Pécsre?
Ezt hívják úgy, hogy végre olyan kormánya és kormányfője van az országnak, aki kiemelten fontosnak tartja érdemben fejleszteni a hadsereget, és nem csak annak tartja, hanem a fejlesztéshez egyre növekvő pénzösszeget is biztosít a költségvetésből. Továbbá ezt hívják úgy, hogy a katonák és a hadsereg végre megkapják a kellő anyagi és erkölcsi figyelmet azoktól a politikusoktól, akik az országot vezetik. Mikor is volt ilyen az elmúlt 30 évben? Nem volt.
Tééééényleg bercike? Aki nem tudja elfogadni más álláspontját? Mozdíthatatlan kolosszus, pottyantós bomba, meg a többi? Tudod amikor 10-en egyfélét mondanak, akkor lehet hogy azoknak van igaza, nem pedig annak az egynek aki ellentmond nekik. :))))))