Zaza! Meg kell, hogy kövesselek. Láttam eddig is, hogy nincs visszaút nálad de, hogy ekkora az ellenzéki tábor együtt arra nem is gondoltam. Persze, ha reálisan nézem a világot, akkor tisztában kéne lennem, hogy a tudatlan népség mindenütt arat a létszám tekintetében. A butaság mértékét nem lehet alábecsülni. Ezzel még nem is lenne baj, de azt látni, hogy a primitívség nagysága egyenes arányban áll az agresszív fellépéssel. Rémisztő ez az ellenzék viselkedése Magyarországon.
És akkor ott van ez az elszeparált politikai banda, aki már annyit dicsérte magát(minél több a felület,annál jobban az agyukra megy a jólét van), tényleg elhiszi, hogy max fél millió él rosszul.A mély szóba bújás.
Felső közép, elit megteremtése, nagyzolása javult.Közszereplők országaként vették át, ma közszereplők országa 2.0
-Győr, a maffia utolsó próbálkozási iránya a fölösleges túl évekre.
Vége, sosem mentik fel magukat, főleg a 89-esek.
Megveszik az elitet, lefizetik.200 sebésszel 2022.Meg korra.Orbán és Farkas mögött 200 sebész a képen.
A Fidesz már kiszámolta, hogy ő nyer?Mindenhol ott az ellen 60%, szóval vége.Nincs olyan, hogy falu, város, egy van, ember.
Csak az érzésekhez kell juttatni, érzelmeket, értelmet kell nekik adni a rezsim záráshoz.
Persze ehhez be is kellene tartani a megoldást.
És eltalálni a semleges miniszter jelöltet.
Bírni a Fidesznek a mindenki hülye, alkalmatlan, béna retorikát.Történelemért megéri.
Ha félne mindenki, akkor csak egy szép, okos német juhász kutya szedné ki ezeket.Azt merje valaki bántani:)
Persze ne legyen a múltjában komolyabb ügy, és magától ért el mindent, értelmiség, több nyelv, 50 fölötti.
Ha így hozta, a Valentin napon szakítok a közélettel:), úgy se tartják sokan.
Ismerek nőket, akik a húsvéttól és ettől rettegnek.
ha csak két nap, és a többi jó:)
Ma úgy érzem elég.A kihívó válogatása és a ellenzéki média megcsinálás maradt.
-Orbán az EU láncfűrészese.Nem tudja kivenni a kezéből senki ezt a láncfűrészt,csak a magyarok,a leváltók.
Máshol is van német gazdasági betelepülés, pont ezért ő az ezen EU határok közt a motor becenevű.És nem azért motor, mert Orbánért.
Szóval az EU is örülne(többség), ha ezek fölösleges negatív geci energiáira nem kellene pazarolni.Guru összehívás meg ilyesmi:)
A magyarok ennél sokkal szebben viselkednek vendégségbe.
Ez véndögség, a múlt dögvésze.
-300 milliárdból(csak a közmédia 100) gyártják a maguk arcát,az öndicséretet.Nézegetik magukat.Sas leszállt, Sas 2 holnap.Novák a kocsiban, ismétlem, Novák a kocsiban.
Emelj, emelj még magyar ahogy a harcomat figyeled.
Értem, hogy a nem közszereplő és nem irányító szerepű alkalmazott fiatal és középkorú is magát nézegeti, gyártja magáról a felvételeket a kis technikájával, nevet.
De ő eme öndicsérettel nem keres egy fillért se.
Cselekedni is kell a mamiért, magáért.
Összeálltak a vezetők(politika) az alkalmazottak ellen.1000 munkahelyből, 900 rossz díj, jog.Átlag a fontos, ennél persze több munkahely van.
Mi az akkor, hogy keressen jobbat?
A szavakban pontosan tudják hogy meddig mehetnek el(és nem garantáltan azért mert ennyi van),a szavakban tudják hogy kell várni a munkaerőt.Összezártak.
Hogy ne csak szavakkal menjen az idő, egyszerűen a dolgozóknak kell felszólítani a munkára őket.Van recept.
Annyira megszokták az alázást,maguktól nem kezdenek neki.
-Az országot a nép tartja(munka).Nekik kell kiharcolni a bért.
2000 évig ment Orbán nélkül.Tök mindegy ki van.
Sokkal fontosabb az, hogy mit tanít egy elit.Stílusa lenéző, egy képre formáló.Folyamatos izgágaság is izgága népet ad.
Mennyi pénzt vezet el magának is fontos döntési ok.A Fidesz szalon képesé tette az elitet, ez nem történelem, mert mindig az volt.
És a változatossági ráta, 12 év elég.Milliók kielégítése is kell, az ő igazságuk.A háttér hatalomnak meg kell érteni.
A 89-es Orbán fej, sötét haj, ma ki sem merne menni az utcára.Felszabadult, hogy beőszült?
Rasszista népet is gyúrtak ezekkel.
A Hoteles eset a legális emigránsokkal.Orbán, ahogy érzik, az emberek megvédik magukat.Nem kért elnézést, mert benne lehetett az, azt hitte illegális.De nem, és a király sosem téved, ezért abba is marad a szövege.
Nincs ma MO-n segély, de per sincs cigány.Az elit kecsöl csak.
-Egy magas lovú(bizonyítva hogy a médiának ez a különbség kell), egy beképzelt média munkás, aki a saját házában értelmetlenek tartaná, ha nem az övé az utolsó.Más magyarázat nincs erre az egészre.
Megint jött a nem, nem.
Tisztességesen válaszoltam, közelítettem mindenhonnan végig a mini témát.
Ő kezdte, még is a kurva záró bíró is akar lenni.Unfair.
Várom a valóságba ezt a szemtelenkedést ahol senkinek nincsen háza.
Egy valódi otthoni magányos lelki betegnek már rég elmenne a kedve az önismétléstől.Vagy nem?
Nem tudom eldönteni, de hogy érzelmi intelligencia beteg, az biztos.
Ezt is feltártam a nézőknek.
-Miért küzd a Fidesz? Már úgy sem fordít megítélést(morális mocsárba süllyesztette MO-t), nem menti ezt az idő se.
Még érzik, hogy a rezsim betonozás és a rablások után valamit alkotni is kell? -300 ezer öreggel kevesebb, vagy is megölése után, most ülnek le velük.
Még érzik, az aktívakat felviszik?
A hajót nélkülük is lapátolni kell, ezt nem ők csinálják.
Nem részletek.Fel vannak sorolva példák, és hogy mi az értelmezési tartományuk.
Te nem érted hogy a többségben szónak az értelmezési tartománya lehet egy mondatban személy, nép(ő róla szól) és ezért nem kell a világon szó.
Ha hely az értelmezési tartomány,akkor már meg kell adni valamit hol méretődik a többségben(itt kell a világon szó).Nincs olyan kitétel ha nincs megadva,akkor automatikusan a világra.
mindenféle körítés nélkül, hogy ne bukjál, neked ezek kelletek volna, ezek a példák.
A muszlimok többsége arab.A világon többségben az arab iszlám hívő.
Nem, nem írtál példát rá. Amit te annak akarsz láttatni elemzéssel, az valójában részletek magyarázkodással. Egy egyszerű mondat kellene, mindenféle körítés nélkül. Hiszen ha az a mondat úgy értelmes, akkor nincs szükség féloldalas magyarázatokra...
-Nekik nem tragédia az akasztás? Elásták a pénzüket a banknál, valahol nyugszik.
Nem tragédia, hogy a hős nem nyeri el a jutalmát, csak lefutott alkalmazottként 30-40 év kört?
Nem tragédia a párizsi, farhát, nem tragédia, hanem művészet a 60-ból megélni.Nem tragédia csontváznak lenni egy öregnek?
22-dik nap.Egy néni 10 kiflivel és tejjel szerelkezett fel a hétvégére.Éreztem nem megy már le, persze következő héten igen.
Nem tragédia, hogy az aktív dolgozó, az a hónapról hónapra értelmetlenségi lélektanban egy alkoholista lesz? Látja hogy a gyereke elrohad, sétál bele az ő sorsába?
Már a Balatont is elveszik tőlük.Ár/bér.
2 nap is elég. 2 nap az élet(Merle):)
Hol van már millióknak a régi két hét?
Egy sok milliós magyar emberi tragédiák helyzeténél már minden héten többször kellene tárgyalnia a politika/piacnak a munkahelyek helyzetéről.Kézhez kapott díj,munkanap alatti jog, öregkor.
Semmit nem csinálnak, csak azt mondják, megbeszéltük.Mit, a meccset?
A Fidesz rezsim tőkéseinek a kialakítása után és a Fidesz önvédelmi pénzek beágyazása után(megszállásra kellett, médiák), jön az együtt haladás(emelés)szöveg? Az is hazugság,minél közelebb az ember a végéhez, annál kevesebbet kap.
Öregek 3%, fent 30%-
Jönnek majd az új ország imázs karavánok is.Lehet bele rogyasztanak minket olyan adózásba,hogy a magyar Akadémiák focistáit is befizetik egy felnőtt versenyre:)A rendező az automatikusan.
És Orbán kiáll, beérett a befektetés:)
Minden sporttal megcsinálják, hisz csak hazai előtt képes jobban....
Hol a pénz? Minden nap számít, de nem nekik.Sose fogják már átérezni, csak is azt, hogy a sas leszállt.A Reality-t.
Az Orbán azt hiszi hogy a valóságban sétál, miközben egy tekintély elv reality-ben.(reális, de tudjuk beállított)
Ezért kellene leszarni már a 3 szavas(kommunisták, migránsok,Soros) karrier harcukat, és észrevetetni magukat, már az igazi sas száll le, akik nem haladnak.
Hé, itt vagyunk, nem ott az öltönyös könyökváron.
Minket a fa, olaj,a beton véd és a kajabér, nem 300 milliárd öndicséretre.
-A Fidesz Enigmához(rezsim) kódtörők, matematikusok is kellenek.Ez a háború:)Minél több időt adsz egy ilyen bandának, az nem megtiszteltetésnek veszi, hanem égig érő
Nem tudom a Választási törvény mindenét, bőven vannak erre fizetettek.Van megoldás, ha van leváltó szavazó elég.Van.
Minden jeligét betenni(bal, jobb, demokrata, szociális, zöld)a közös kormányra.
A biztos táblázatban a -be fognak jutni- lélektanból adjanak hitet a biztos leváltóknak és a nem válaszolók(ellenállás mindenkori lényege a rejtettség), azok jönnek, és ahogy Tarlóst és sok helyet elsöpörnek a változásra.
Viszont minden helyet fel kell mérni, ott melyik oldal felé billen a kijelölt személye, vagy esetleg újonnan jött párt felé.Az lesz az ellenjelölt, a mögé be mindegyik leváltó.
Ki kell mondani a kereseti vagy is megélhetési igazságot a magyarokról.
Több ország helye nem ilyen vadon.Ahol egymás legyőzése az alap.Minden ezért megy félre, megélhetési különbség szakadékot akar egy kis réteg.Annak könnyű összeállni.(politika,piaci és vállalkozói vezetők)
De milliókat(nem irányító szerepű alkalmazott), egy érzetre tenni, egy pillanatra, az nehéz.
A németeknek a magyaroknál élért gazdasági adatai a lényeg? Nem látják kívülről a gyógyszer, alkohol, depresszió, bér listáinkat?
Akik elmentek, megmutatják kint, és már is nem gyaur élősködőnek fogják tartani.
a)MO-n van a show biz közszereplői élősködési rész.Kamerát lát, táncol,nevet, reggel is Hulk.
Adományoznak is, de önmagukért.Egyébként nézik a rezsimet, és ahogy legyőzték a többit, akit nem vesz a kamera.Még a távoli rokonja, vagy volt ismerőse döglődése sem érdekli, azért sem segít az országon.
Hisz a pátosz(álomvilág) mindig a legjobb gyújtós a változásra.
Azt mindig írtam,hogy a pénz, az nem ment gént, időjárás hatást, a halál néhai megjelenését magáról, és nem ment egy nagy nemi csalódást.(élete értelme nem ő nála maradt, vagy valahogy egy pillanat miatt, talán ha, de már ő máshol...)
A szemét az egészben ott van, hogy milliók dolgoznak és nem tudnak legalább az anyagi nyomástól megszabadulni.
b)Van a kimértebb élősködő.Az öltöny, vagy vezetői lap.
-A cigányokat kihasználják, hisz a többségük dolgozik.
Az arabokkal üzletelnek végső letelepedéssel.A volt harci zónából is beengedve.(legális)
Az illegálist mindenki tiltja.
Az emigráció és a határvédelem szakmákat foglal magába.Fizetjük.
És mégis írják a horrorfilmet.Magukról terelnek.
Így a cigányokra és az arabokra úgy fog nézni a magyar, mint a zsidókra a 30-as években.Kevesebb volt a nem zsidó magyar mentő, vagy nem beintő.(viszlát pá-pá)
-Tegnap a GY.F bejelentette(Atv), hogy a haza az első.Ő mindent megtesz, hogy ne legyen feszültség az ellenzék között, ami inkább a jobb és a bal demokraták között.
Ha lesz ellenzéki miniszter elnök jelölt, akkor már úgy is mindenki avval foglalkozik.
GY.F nem lesz semmi a köv ciklusban,biztos lefog mondani a Parlamentről.
Avval a Fideszes őrülettel(csak nem mindenki ilyen) egyszerűen nem lehet mit kezdeni, amíg ír magja van, addig ő irányít.
A leváltóknak erre nem kell felülni.
-Mondtam hogy minden szakmát megszállnak.Fűrész.
Követelik a döntést, hová tartozol.
Bolsi tanárok, Gy.F, Soros oktatás.
Elképesztő.
Nem nemzeti, és nem megfelelő szexre készítés.
5,5 millió felnőtt ember, az nem nemzeti? Milyen országban él? Magyar nemzet.
20% alatt cserélgetik egymást majd ugyan azon jeligék, de nem fog történni semmi, mivel az utolsó pillanatban ki tesznek,egyet, kettőt, és így már a leváltókból értelmet vesztik az esélynek.
A nem válaszolók zóna(amely mindig ellenállás) sem jön az átbillenő erővel.
Mert ez hozza mindig a 60-40-et.
A fej-fej melletti szöveg elhangzása a Fidesz vége.
Tegyék 5% felé az összes már ismert logót(bal, jobb demokrata, szociális, zöld)
Komoly elő munkával, vagy is minden korból behívott közönség előtt válasszák ki a 3 ember szimpátia győzteseit.
És ebből majd megválasztva a miniszterelnök jelöltet.
Az orosz alsót és a közepet már nem érdekli semmi.Felesleges az az egész és marad az amit eléjük tesznek.Elmennek valamennyien, de mindenki tudja hogy protokoll.
Az orosz lázadó író éneknek is protokoll elsétálni.
Felső emeleten a Putyinhoz is új tervet írtak.
A magyarok jóval előrébb, ezt a változatossági kedvet két ok foghatja.
Vagy is a hosszútávú hatalom 2 okból jöhet.
a)Megszállás alatt.
b)A hatalom egy kezdő és cseresorra épül.Vagy is egy csapat többségében és páran nem is tudják.Kell a naiv harcos képe is.
Jó helyzet a csere is(ellenzék), ahogy a fociban is jól keres.Nem csak keresetileg jó, hanem üzletileg, meg kielégíti a hiúság hajlamot.
Tehát nincs tovább.2022 az utolsó esély ennek az ellenkezőjét bebizonyítani.Ki kell szolgálni a nem feszülő demokráciához a többi ember döntését is.
Hol a mi vagyunk a többség kézfogás és jelenet(tüntetés)?
Az idők távlatában a Fidesz 45%-okra sem tettek hozzá +25% biztost.
Amilyen gépezet áll mögöttük,jogi és anyagi, már 5 milliónál kellene tartani.5 millió vs 1.Ennyi kisajtolható a népből.Elmegy.
Ez az ellenzéki helyzet térkép el vezetteti az embereket a politikától? Nem, mert régebbi 2,9 máshová az nem rossz.
Akkor hová tűnt ezek után a Jobbikos, szocialista? A nem válaszolók között. Most nyertek több helyen új jobboldali demokraták.
Nem létezik az hogy az ellenzékieket kiejtik, akkor azok csak úgy járkálnak át.
Vagy lepihenek a -nem válaszolók- csendes pihenőjébe, vagy egyszerűen összeakarják őket törni, ne csak csendes pihenő legyen, végleg szálljon ki a szavazó, hisz be sem jut a párt.
Ezt ki kell védeni a bal és semleges táblázatoknak.Be kell tenni 5% fölé minden itthoni ellenzékit, aki az EP jelenlegi alap.
A nem válaszolók zóna meg eldönti a Választást 60-40-re.(BP)
Szóval nem hihető hogy 3, 5 milliós leváltóba nem fér bele ezeknek a bejutás.(bal,jobb demokrata, szocialista, Momentum-zöld is)
Nem tudom, hogy a mérleg nyelve lesz megint ez az LMP? Megint túlsúly lesz az ellenzék fejébe, és borul a hajó?
Inkább a szocialista és jobb demokrata kell jobban(most már a Jobbik).Lehetett volna csinálni mást, de úgy döntöttek a szavazók is, hogy maradnak ott.Kulcs kérdés a jobb oldali demokrata ellenzék szerepe a rezsim váltáshoz.
Fidesz egy vegyes mix.Képtelenség hogy ennyi a neo fasiszta ma.
Szóval ha 2 logó alatt lehet minden(maffia és keresztények együtt), akkor 5 logó alatt fel sorakozhat a megadott jelige:)(demokrata, szociális, zöld)
Amit nem ismersz, azt nehéz megérteni.Valamiféle trükk is így hat az agyra.
De ha többször kiolvasható a rendszere..
Évek óta nem ad mást a biztos szavazói állásról a közvélemény kutatás, mint csak Fideszes hitet és létező ellenzéket.Legyen azért nem elpusztult, markáns, bent úgy is csak ülőgép lesz, ahol a Kövér még el szedi pénzüket.
A K.Geri esetében mutatott többet(erről később), ő esélye meg tovább ragadta a BP kerületeket.
Amit 6 éve kap a rezsim váltó a közvélemény kutatóktól a biztos párt szavazói állásáról, az ennek a rezsim váltó és ma már többségnek a megállítására alkalmasabb, mint hogy a felébresztésére.
Számít? Hogyne, havonta mérgez.
Miért? Az emberek képtelenek nem hinni a virtuális világban.Ez a közszereplői felnézés, vagy hírkezelés többször a történelemben meg is szívatta őket.
A Fideszesek azok folyamatosan kényelmes hitben tartva, ez általában hozza az 1,8-2,5 közti kedvet.
Bármi történik, ha a Fidesz második vonalának, vagy a rokonok vagyona gyanús.Az első vonal nem hülye, neki csak Skodája van.
Egyetlen egyszer sem volt az ellenzéki összefogás hitet is beleverő a mérés.
Vagy is van 2 logó(kormány),de a biztos, az 5 logónál több.Soha, egyetlen 1%-al nem tették ezt túl.
Ez is jelzi, ne kapjon ez kedvet.
Sőt, azt hiszem Tarlós is vezetett, és itt is a fej-fej melletti szöveg az, ami kihozta a rezsim váltó ászt, a nem válaszolókat.Ők mindig hatalom ellenesek.(mérvadóan)
A Momentum megjelenése(csinos fiataljai) és a Feri hátrább lépése(öngyilkosnak nem kell lenni, néha nyilatkozhat) adja meg az esélyt a leváltó szavazók fejébe egy rezsim váltó konszolidációra.
BP, a szép sárga ruhás Dobrev anyja miatt lett DK EP siker.Ahová néztem az ő képe is ott volt.
Szóval az nevetséges, hogy Gy.F az ellenzék vezető ereje.600 ezer se lenne az egy 3, 5 milliós lehetőségből.
Ennek a 3,5- 4 milliónak nincs még semleges vezetője.Ezt kell megválasztani.Nagyon komoly elő készülettel.Erről még rövid külön.
Ha hátrébb lép, a 600 ezer nem fog átmenni Orbán rezsimet tolni.
Viszont a Fideszest sem hergeli a jövő változatosságára.
pl Minap.Feri vezet 2022-re.Alkalmatlan csapat támad.Ez elég a Fideszes múltjának a karbantartásra.
Nem érdekli ott azokat semmi stílus, mutyi, túltolás, akiket érdekel, azok is foglyok.Nem jöhet vissza 2006.
A politikai változás tegnapi részt jobban megcsinálom még hétfőn.Sok szál van benne, de többszöri átnézésre mindegyik kijön.
Nyomra bukkantam:)
Szegény magyar nem főzi, csak szürcsöli a levest, amit eléje tesznek.
Ok?A média és a mérők az atyaúristen az emberiségnél.
A mérőket viszont egy hatalmi közpénz gépezet teszi közös vonalra.Fidesz.Igazodni kell, nagyon nem térhet el.
Ha még is, jön a kenőpénz,vagy akár a fenyegetés.
Évek óta ugyan az van.Fidesz szavazót még beizgulni se hagyják.
Ellenben a leváltó szavazó folyamatos nyomás alatt.
Hogy van ez?
A Fidesz az őrtoronyban, a biztosban még véletlenül sem jön le 35(%)lépcsőfokra.
Az Mszp-t 20% alatt felvezetik a ringbe, a Fidesz kiüti(2014), majd jön az el vezettetés, ami mára megtörténik.A lyukas rajzot a Momentum tömi.
A Jobbikot 20%-ra felvezetik a ringbe, a Fidesz kiüti(2018), majd jön az el vezettetés, ami majd megtörténik, már a határon ennek bevezetése.Bal is örülni fog(mérőinek kiadja a parancsot),és ő is úgy adja meg.Evvel a bal tönkre teszi a rezsim váltást.Miért? Na ez maradjon hétfőre, ez a kulcs, ez téveszme.Késő már új demokrata ellenzéki jobb-ot csinálni.
A -Mi Hazánkat- egy Trianon és migráns karavánnal felhozzák a Fidesz térképészek a Jobbik helyet, hogy ne legyen lyukas a rajz.
A DK-át 20% alá felhozzák, a Fidesz kiüti, sőt, kiakarja ütni 2-szer is(2026), hisz ha Gyurcsányt ütik, az jó.Azt lehet ütni, bejön a tábornak, ahogy ömlik a fejéből a trutyi.
Aztán el vezettetik őket is.
Jobb ha 4 millió leváltó,bal, jobb, zöld, szocialista, most már nem táncol fejbe úgy ahogy a térkép írja(le-föl cserélve logót, kiszálllva), hanem egybe marad és EP mintára kialakít egy konszolidációt.
A fejbe tánc az, pl nem érdekli az egész, szét tesz, és ez a térkép,amit 6 éve kap, a hitét rombolja, és összeugrasztja.
Ez nem lehet a valóság hogy ilyen hülye legyen a leváltó magyar, hogy össze vissza mozog, le-föl, ahelyett hogy beállna már támadó állásba.
Nincs külön megoldás, talán az LMP dobható ki mint túlsúly.(a hobbista milliomosával)
A szocialista, a bal és jobb ellenzéki demokrata, és a Momentum szavazónak nem mászkálgatni kell ide oda ahogy fütyül a rajz, hanem mindegyik véleményből bevinni, és abból lesz a közös kormány.