Elég nagy pech, hogy egyszerre sárgult be Pavard és Boateng. Megnéztem volna egy olyan védelmi felállást, amiben csak Pavard helyén változik valami. (Bár mondjuk nyilván nem a Paderborn elleni meccs lenne feltétlenül a mérvadó.)
A probléma az, hogy ha Flick maradásának a feltétele az, hogy nyerjen trófeákat, meg a BL-ben minél tovább jusson, márpedig nagyon úgy tűnik, hogy ez a helyzet, akkor Flick értelemszerűen nem fog kockáztatni, és ahol lehet, a legerősebb csapattal fog kiállni, főleg, hogy ilyen éles a helyzet a Bundesben.
Én megértem a vezetőséget, hogy nem akar úgy járni, mint a United Solskjaerrel, de egyrészt Flick jóval hosszabb ideje bizonyítja, hogy megérdemli a Bayern padját, másrészt meg sokkal jobb lenne nyugodtan tervezni a jövő évi szezont. Persze a hírek szerint emögött is a bosnyák van, akivel nem túl jó a viszonya Flicknek, és aki a teljesen zsákutca Pochettinot erőltetné továbbra is. Nem bánnám, ha elhúzna a klubtól.
Teljesen jól kifejtetted a dolgot. Van 13-14 játékos aki számításba jöhet ha a BuLi-ban vagy a CL-ben valamelyik élcsapat ellen játszunk. Vannak olyan játékosaink akik több poszton is képesek magas szinten teljesíteni (Kimmich, Alaba, Davies). Ezzel lehet variálni, de a pihentetésre kevés lehetőséget ad főleg tavasszal amikor besűrűsödnek a komoly meccsek. Mai és Zirkzee többet játszatása tényleg szükséges lenne. Hosszútávon rájuk kellene építeni és ha nem játszanak nem akkor nem derül ki hogy be
tudnak-e épülni a csapat játékába. De ezek a problémák nem újkeletűek és lényeges előrelépés nem történt eddig mert ennek ellenére az eredmények jöttek (akár Kovac alatti duplázás).
Talán ezt a summázatot lehet kicsit korrigálni. Működik ugyanis a dolog Goretzkával is, ha ki van találva a helye. Vlsz. Boateng nélkül is működik a védelem, de nem úgy, hogy egyszerre játszik "védőt" Davies, Alaba, Hernandez. Emellett Pavard ügyét is alaposabban meg kellene piszkálni, mert ott is sebezhetőek vagyunk, miközben más fiatalokkal ellentétben Mai bevetésére és kipróbálására Hansi nem kerített sort, utoljára Jupp játszatta. (Akkor nagyon szépen megállta a helyét.) Odriozoláról sincs semmi hír.
Oké, hogy kellene adni játékperceket Tolissónak és Coutinhónak is, de egyelőre az van, hogy a támadósorunk nélkülük is tökéletesen rendben van. (És szerencsére nem egy felállásunk van, mert működik a gépezet Comannal, Perisiccsel, Gnabryval és valamelyikük nélkül is.) És miközben a kutyának nem hiányoznak a támadásokból, a fent kezdő védelmet teljesen tönkreteszik, ha pályán vannak.
Szóval első lépésben jó ideig elfelejteném őket.
Amiben a támadásunk viszonylagosan "gyenge" (ez nem igazi gyengeség, de mondjuk egy top csapat semlegesítheti): Lewát ha egy kiemelkedő védő ki tudja venni a játékból, akkor a többiekre is túl sok figyelem marad, s akkor azért meddő tud lenni a támadójátékunk. Sajnos Cou és Tolisso ezen sem tud segíteni (szóval teljesen haszontalanok). Viszont úgy tűnik, Zirkzee tud meglepetést kelteni, tehát ővele jobban számolnék akkor is, amikor elég felnőtt ül a kispadon.
És egyébként Davies is: második lépésben most már, hogy van elég védőnk, viszont az "eloszlásuk" nem túl jó, jobban használnám Davies támadó skilljeit. Ha Davies feljebb húzódik, akkor Coman vagy Gnabry helyett is játszhat. Ha pl. nem ő kezd (mert játszik Alaba és Hernandez is a védelemben), akkor lehet olyan támadócsere, ami megzavarja az ellenfelet.
Harmadik lépésben Pavard helyére pakolnék valakit, mert a jobb oldalunk nem jó. Nem mondom, hogy rossz, de távol van a jótól. Ahhoz pedig pláne messze van a jótól, hogy neki legyen messze a legstabilabb pozíciója és a legtöbb játékperce.
Ennek megfelelően óvakodnék az ilyen posztra cserélgetésektől, mint a tegnapi is, mert a kispadosaink szűken vett posztra alapvetően nem csereszabatosak.
Tökéletesen összefoglaltad, hogy nagyjából egy felállással vagyunk ütőképesek még BuLi szinten is. A tavaszt így végigjátszani három fronton nem kis mutatvány lesz.
Felvételről megnéztem ezt a tegnapi mérkőzést. Nagyon remélem, hogy ez csak szándékos tesztüzemmód, mindenesetre szerintem ismét bebizonyosodott, hogy:
- Tolisso-t, Coutinho-t, Cuisance-t, de még Goretzkát sem lehet becserélni alapvetően védekezni is tudó (Kimmich, Thiago, Müller) középpályás rovására. (Talán a Müller - Goretzka vagy a Thiago - Goretzka csere megléphető, de a többi abszolút lutri, illetve a többség nem is az, hanem telitalálat: ha Tolisso a pályán van, akkor léket kap a védelmünk. Cou-nál dettó ez a helyzet.)
Az abszolút jól reteszelő középpályát egy ilyen lépés fellazítja és szétesik a csapat tartása. Ekkor már nagyon kijönnek Pavard hiányosságai, s Davies is hibára hajlamossá válik, aminek nyomán elmaradoznak a felfutásai, támadást segítő megmozdulásai.
- Boateng és Hernandez egyszerűen nem ekvivalens egymással. Most ki is mondta Neuer a meccs után azt, amit már a múlt héten is érezni lehetett: két ballábas belső védővel zavar alakul ki hátul. Ha Hernandezt játszatni akarja, akkor az Davies vagy Alaba kárára történhet. Boateng kiválása a múlt héten és most is sebezhetőbbé tette a védelmet. Onnan lehet tudni, hogy ez fontos faktor volt, mert ez a csere megtörtént a szünetben, s a következő 15 percben még elvileg egyben volt a védekező középpálya, de a zavar ettől függetlenül minden percben reális volt hátul. Amikor meg Kimmich is lekerült a pályáról, onnantól tényleg csak a csodán múlott, hogy nem kaptunk még vagy két gólt.
Szerintem pedig semmi meglepő nincs ebben az edzői ténykedését ismerve. Mindig is frusztrált volt. Emlékezzünk a sok pályaszéli hőzöngésére mindenféle csip-csup ügyekben. A bírálatot megfogalmazó játékosoknak direktben sosem ment neki, de két-három héten belül "elbánt" velük, a liverpooli szánalom után kiállt az újságírók elé, s eldicsekedett, hogy háhá, Javi nem is kapott görcsöt, csak húztuk az időt, s egy idő után az idei bajnokságban kb. minden második héten emlékeztette az újságírókat, hogy ő bizony az első évében duplázott.
Szóval vlsz. a legnagyobb probléma vele kapcsolatban eleve az önértékelési zavar volt, no meg az ahhoz kapcsolódó gyávaság. De az, hogy a Barcához azért nem megy, mert ott meleg van, s ezért nem lehet gyors játékot megvalósítani, meg hogy ő javasol Hansinak bátrabb játékot, amikor a Frankfurtban is, a Bayernben is a dögunalmas meddő mezőnyfölényre törekvés volt a Kovac-klasszikus játék, s amikor valami nehezebb ellenfél jött (Liverpool), akkor meg a szánalmas buszozás, hát azért ehhez tényleg pofa kell.
Ezt én is láttam, és mivel belinkelték az eredetit, vagyis a képet, mert nyomtatottban jelent meg, ezért úgy néz ki igaz. Én mondjuk így sem tudom elképzelni, hogy tényleg ilyeneket mondott. Sok mindent lehet mondani Kovacra, de eddig azért ez nem volt jellemző rá, még ha tudott is elég sután nyilatkozni.
Nem nagyon tudom, hogy mit mondjak a Premier League-ről. Különösen akkor nem, amikor Boateng kapcsán abszolút komolyan felmerül, hogy tőlünk oda igazolhat. Mit fog ő ott csinálni? Már amennyiben az a kép igaz, ami bennünk él a PL-ről...
De ha az a kép igaz, akkor tényleg abszolút rejtély Coutinho is, aki kb. egy Stuttgart szintű játékosnak mutatja magát, amióta itt van. De azért az is elgondolkodtató, hogy élete meccsét nálunk (!) játszotta a Werder ellen.
Igen, baromi önző, de ez szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy görcsösen bizonyítani akar. Ami számomra megdöbbentő, hogy milyen könnyen elnyomják, semmi ellenállást nem tanúsít. Oké, hogy nem egy nagydarab állat, de azért a PL-ben ő egy meghatározó játékos volt, és az állítólag egy baromi fizikális bajnokság.
Igen, egyetértek Boával kapcsolatban. De azért vegyük észre, hogy a második félidőre nem elfáradt, hanem sebességet váltott a Lipcse + kikapcsolta az első félidős fő hibafaktorát, hogy mindent Davies oldalán próbáltak megjátszani. Hogy átkerült Pavard oldalára a játékuk súlypontja, rögtön bántóan szellős lett a középpályánk. Tehát az ordító hiba abból fakadt, hogy rohantak rá erősen. Bár az kétségtelen, hogy ilyen helyzetben is jobban kellene tűrnie a nyomást.
És Coutinhoval kapcsolatban is egyetértek, ráadásul ő - Sanchezzel vagy egyébként bárki mással ellentétben - igen önző is tud lenni. Tehát vele annak kapcsán is kell számolni, hogy akkor is elvállalja a befejezést, ha a közelében sem jár.
Boateng az első félidőben jó volt, a másodikban borzalmas, két súlyos hibája volt, ami közvetlen gólhelyzethez vezetett. Én csak azért tartanám a kezdőben, mert fázok attól, hogy két kicsi, gyors legyen középen, kell oda egy bólya.
Tolisso testbeszéde nem sok jót ígér, ő már szerintem legszívesebben most lépne. Persze még így is sokkal hasznosabb, mint Coutinho. A brazil kb már annyira görcsös, mint Sanches volt tavaly.
Ez azért lenne érdekes, mert Boateng tegnap se volt semmivel sem rosszabb, mint a többiek, s ehhez képest a jobb oldali védelmünk nincs megoldva. És arról sem vagyok meggyőződve, hogy Alabát is a végtelenségig lehet tologatni, mert így, hogy Lucas és Davies is a pályán volt, Alaba már lényegében átkerült a másik oldalra, de legalábbis nagyon középre. Ettől nem lettünk sebezhetetlenebbek.
Szóval szerintem Boateng abszolút jegelése jelen pillanatban súlyos hiba lenne - bízom Hansiban, hogy látni fogja ezt a problémát.
Coutinho helyett Tolisso is jobb lett volna. Támadásban használható a srác, csak ne kelljen védekeznie.
Én is Zirkzeet vártam, de én csak 3. cserének. Coman lett belőle, aki így 2 hónap szünet után is sokkal veszélyesebb volt, mint Gnabry és Coutinho együttvéve.
Ami még eszembe jutott, hogy Boa kb utolsó meccsét láttuk, mert Lucas elég biztatóan mozgott, mikor bejött.
Ez a Lipcse komolyabb játékerőt képvisel mint az eddigi idei ellenfelek, így nem meglepő hogy nem brillíroztunk. Jól kezdtünk az idén de a tegnapi meccs megmutatta hogy van még javítanivaló a játékunkban.
Az a helyzet, hogy ez a meccs Coutinho beállításával ment végleg a kukába. Teljesen érthetetlen, hogy minek rakta be egy olyan meccsbe a mester Cou-t, ahol Gnabry sem tudott megélni. Az egyiknek 22, a másiknak 0 (!!!) %-os lett a párharcmutatója, s ehhez jött még a szintén totál homály Goretzka is. Gnabry helyett Zirkzee-t tettem volna be, az egyetlen esélyt arra, hogy valami megbontsa a nagyon masszív védelmüket.
Ami pedig a védelmünket illeti, megint minden ziccer ott alakult ki, ahol Pavardnak kellett volna lezárni a területet. Volt olyan, hogy Müller szerelt kb. 20 méterre az alapvonaltól, s Pavard csak utána érkezett vissza a támadásból.
Ezzel együtt - bár nagyon ritkán szoktam - most a bíróról is megemlékeznék: Laimer 3 színtiszta sárgából csak egyet kapott meg. Már a 38. percben kiállíthatták volna úgy, hogy senkinek nem lehetett volna egy rossz szava sem.
Állítólag Kahn szemelte ki a srácot, Brazzo pedig letárgyalta. Fura ez az elővásárlási opció nélküli verzió is, általában nem szoktak így kölcsönbe venni senkit. Mindenesetre látszik, hogy tűzoltásjellegű a dolog, miközben decemberben sem tudtunk profikat mindig a cserepadra és nem is neveztünk maximális játékost egy-egy meccsre. Tehát nem volt újkeletű a létszámhiány-probléma, de mégis úgy tűnt, mintha csak az utolsó pillanatban kaptak volna a fejükhöz.
És hát a kb. ugyanígy Münchenbe kerülő Cuisance sem váltotta be egyelőre a reményeket. Szóval, eléggé benne lehet ilyen kapkodásnál a hibázás lehetősége.
Én ezt már a meccs előtt olvastam valamelyik német oldalon, de nyilván nem ennyire élesen fogalmaztak, csak annyit mondtak, hogy mielőtt lehetőséget kap, taktikailag és fizikailag fel kell építeni.
"...állítólag nem elégedettek a klubban a fizikai állapotával és a taktikai felkészültségével."
Ez nekem is megütötte a fülemet! Ha ez nem csak "állítólag", hanem tényleg így van, akkor miért is vettük kölcsön??? Ránéztek előtte a klubnál, vagy csak ránk melegítette vki? Vagy csak Brazzo volt megint túlzottan elemében?
Inkább azon bosszankodom, hogy folyamatosan napirenden van Boateng távozása, miközben a most vett, állandóan játszatott (tehát még az sincs, hogy mellőzött), több poszton is bevetett Pavard csak nem akar beválni. Márpedig Boa nem lesz fiatalabb, ha felépül Lucas, meg Süle, akkor tutira Boát rakják hátrébb, Pavard meg lassan egy érinthetetlen játékos lesz a majdnem nulla teljesítményére. és azért ez kicsit más megvilágításba helyezi azt is, hogy hogy zúgott ki tavaly az első osztályból a Stuttgart, aminek az abszolút fix belső védője volt Pavard.
Ráadásul Odriozoláról is elég rosszakat mondott a kommentátor tegnap: állítólag nem elégedettek a klubban a fizikai állapotával és a taktikai felkészültségével. Fasza.
Na mindegy, ettől függetlenül tényleg nagyon király formában vagyunk, s ha össze van rakva a kb. legjobb tizenegy, akkor eddig nagyjából ellenállhatatlanok voltunk. És szemre is kifejezetten tetszetős a játékunk.
Ezért nem tulajdonítok nagy jelentőséget a tegnapi utolsó 10 percnek. Az RB ellen Toli helyett Thiago lesz, Coutinho helyett meg Leon. Egészen másképp fog kinézni a középpályánk és a letámadásunk. Hozzáteszem még ezzel a felállással is elképesztő módon lefociztuk a Hoffenheimet az 55. percig, akik azért nem egy szar csapat.
Valószínűleg a második félidei leolvadásunk sem lesz vasárnap, mert ezeket is annak tulajdonítom, hogy fejben mindenki már a vasárnapi meccsre tartalékolt.
Nem feltétlenül a bekapott gólokat nézem, hanem a ziccerközeli támadásokat (amiből még volt legalább vagy négy), illetve a mi támadásaink segítését. Minden tekintetben lefocizza a pályáról Davies Pavard-t. Általában ott nyílt tér a Hoffenheim számára, ahol Tolisso és Pavard "dolgozott össze".
(A Kicker osztályozása szerint 4,5-sel Coutinho volt a legrosszabb, Pavard és Tolisso pedig 4-4-essel holtversenyben a második.) De Cuisance belépése is egészen kiábrándító volt. Vele aztán tényleg teljesen összeomlott a középpályánk.
Ennyire nem láttam gyengének, de ez tényleg nagyon gyenge. De a három bekapott gólról nem csak ő tehet. Ilyenből egy is sok egy meccsen. Szerencse hogy a Hoffenheim csak az utolsó 10 percben hitte el hogy lehet keresnivalójuk.