Keresés

Részletes keresés

Racilaci Creative Commons License 2020.02.10 0 0 32931

Igen, egyetértek Boával kapcsolatban. De azért vegyük észre, hogy a második félidőre nem elfáradt, hanem sebességet váltott a Lipcse + kikapcsolta az első félidős fő hibafaktorát, hogy mindent Davies oldalán próbáltak megjátszani. Hogy átkerült Pavard oldalára a játékuk súlypontja, rögtön bántóan szellős lett a középpályánk. Tehát az ordító hiba abból fakadt, hogy rohantak rá erősen. Bár az kétségtelen, hogy ilyen helyzetben is jobban kellene tűrnie a nyomást.

 

És Coutinhoval kapcsolatban is egyetértek, ráadásul ő - Sanchezzel vagy egyébként bárki mással ellentétben - igen önző is tud lenni. Tehát vele annak kapcsán is kell számolni, hogy akkor is elvállalja a befejezést, ha a közelében sem jár.

Előzmény: retisonic (32930)
retisonic Creative Commons License 2020.02.10 0 0 32930

Boateng az első félidőben jó volt, a másodikban borzalmas, két súlyos hibája volt, ami közvetlen gólhelyzethez vezetett. Én csak azért tartanám a kezdőben, mert fázok attól, hogy két kicsi, gyors legyen középen, kell oda egy bólya.

 

Tolisso testbeszéde nem sok jót ígér, ő már szerintem legszívesebben most lépne. Persze még így is sokkal hasznosabb, mint Coutinho. A brazil kb már annyira görcsös, mint Sanches volt tavaly.

Előzmény: Racilaci (32929)
Racilaci Creative Commons License 2020.02.10 0 0 32929

Ez azért lenne érdekes, mert Boateng tegnap se volt semmivel sem rosszabb, mint a többiek, s ehhez képest a jobb oldali védelmünk nincs megoldva. És arról sem vagyok meggyőződve, hogy Alabát is a végtelenségig lehet tologatni, mert így, hogy Lucas és Davies is a pályán volt, Alaba már lényegében átkerült a másik oldalra, de legalábbis nagyon középre. Ettől nem lettünk sebezhetetlenebbek. 

 

Szóval szerintem Boateng abszolút jegelése jelen pillanatban súlyos hiba lenne - bízom Hansiban, hogy látni fogja ezt a problémát. 

 

 

Coutinho helyett Tolisso is jobb lett volna. Támadásban használható a srác, csak ne kelljen védekeznie.

Előzmény: retisonic (32928)
retisonic Creative Commons License 2020.02.10 0 0 32928

Laimer Demme méltó utódja patkánykodásban. 

Én is Zirkzeet vártam, de én csak 3. cserének. Coman lett belőle, aki így 2 hónap szünet után is sokkal veszélyesebb volt, mint Gnabry és Coutinho együttvéve. 

Ami még eszembe jutott, hogy Boa kb utolsó meccsét láttuk, mert Lucas elég biztatóan mozgott, mikor bejött. 

Előzmény: Racilaci (32926)
coldplayer Creative Commons License 2020.02.10 -1 0 32927

Ez a Lipcse komolyabb játékerőt képvisel mint az eddigi idei ellenfelek, így nem meglepő hogy nem brillíroztunk. Jól kezdtünk az idén de a tegnapi meccs megmutatta hogy van még javítanivaló a játékunkban.

Előzmény: Racilaci (32926)
Racilaci Creative Commons License 2020.02.10 0 0 32926

Az a helyzet, hogy ez a meccs Coutinho beállításával ment végleg a kukába. Teljesen érthetetlen, hogy minek rakta be egy olyan meccsbe a mester Cou-t, ahol Gnabry sem tudott megélni. Az egyiknek 22, a másiknak 0 (!!!) %-os lett a párharcmutatója, s ehhez jött még a szintén totál homály Goretzka is. Gnabry helyett Zirkzee-t tettem volna be, az egyetlen esélyt arra, hogy valami megbontsa a nagyon masszív védelmüket.

 

Ami pedig a védelmünket illeti, megint minden ziccer ott alakult ki, ahol Pavardnak kellett volna lezárni a területet. Volt olyan, hogy Müller szerelt kb. 20 méterre az alapvonaltól, s Pavard csak utána érkezett vissza a támadásból. 

 

 

Ezzel együtt - bár nagyon ritkán szoktam - most a bíróról is megemlékeznék: Laimer 3 színtiszta sárgából csak egyet kapott meg. Már a 38. percben kiállíthatták volna úgy, hogy senkinek nem lehetett volna egy rossz szava sem. 

Racilaci Creative Commons License 2020.02.08 -1 0 32924

Állítólag Kahn szemelte ki a srácot, Brazzo pedig letárgyalta. Fura ez az elővásárlási opció nélküli verzió is, általában nem szoktak így kölcsönbe venni senkit. Mindenesetre látszik, hogy tűzoltásjellegű a dolog, miközben decemberben sem tudtunk profikat mindig a cserepadra és nem is neveztünk maximális játékost egy-egy meccsre. Tehát nem volt újkeletű a létszámhiány-probléma, de mégis úgy tűnt, mintha csak az utolsó pillanatban kaptak volna a fejükhöz.

 

És hát a kb. ugyanígy Münchenbe kerülő Cuisance sem váltotta be egyelőre a reményeket. Szóval, eléggé benne lehet ilyen kapkodásnál a hibázás lehetősége.

Előzmény: Fishtax (32922)
retisonic Creative Commons License 2020.02.08 0 0 32923

Én ezt már a meccs előtt olvastam valamelyik német oldalon, de nyilván nem ennyire élesen fogalmaztak, csak annyit mondtak, hogy mielőtt lehetőséget kap, taktikailag és fizikailag fel kell építeni. 

Előzmény: Fishtax (32922)
Fishtax Creative Commons License 2020.02.07 -1 0 32922

"...állítólag nem elégedettek a klubban a fizikai állapotával és a taktikai felkészültségével."

 

Ez nekem is megütötte a fülemet! Ha ez nem csak "állítólag", hanem tényleg így van, akkor miért is vettük kölcsön??? Ránéztek előtte a klubnál, vagy csak ránk melegítette vki? Vagy csak Brazzo volt megint túlzottan elemében?

 

robi

Előzmény: Racilaci (32921)
Racilaci Creative Commons License 2020.02.06 -2 0 32921

Ezt én is így gondolom.

 

Inkább azon bosszankodom, hogy folyamatosan napirenden van Boateng távozása, miközben a most vett, állandóan játszatott (tehát még az sincs, hogy mellőzött), több poszton is bevetett Pavard csak nem akar beválni. Márpedig Boa nem lesz fiatalabb, ha felépül Lucas, meg Süle, akkor tutira Boát rakják hátrébb, Pavard meg lassan egy érinthetetlen játékos lesz a majdnem nulla teljesítményére. és azért ez kicsit más megvilágításba helyezi azt is, hogy hogy zúgott ki tavaly az első osztályból a Stuttgart, aminek az abszolút fix belső védője volt Pavard.

 

Ráadásul Odriozoláról is elég rosszakat mondott a kommentátor tegnap: állítólag nem elégedettek a klubban a fizikai állapotával és a taktikai felkészültségével. Fasza. 

 

 

Na mindegy, ettől függetlenül tényleg nagyon király formában vagyunk, s ha össze van rakva a kb. legjobb tizenegy, akkor eddig nagyjából ellenállhatatlanok voltunk. És szemre is kifejezetten tetszetős a játékunk.

Előzmény: retisonic (32920)
retisonic Creative Commons License 2020.02.06 0 0 32920

Ezért nem tulajdonítok nagy jelentőséget a tegnapi utolsó 10 percnek. Az RB ellen Toli helyett Thiago lesz, Coutinho helyett meg Leon. Egészen másképp fog kinézni a középpályánk és a letámadásunk. Hozzáteszem még ezzel a felállással is elképesztő módon lefociztuk a Hoffenheimet az 55. percig, akik azért nem egy szar csapat.

 

Valószínűleg a második félidei leolvadásunk sem lesz vasárnap, mert ezeket is annak tulajdonítom, hogy fejben mindenki már a vasárnapi meccsre tartalékolt.

Előzmény: Racilaci (32919)
Racilaci Creative Commons License 2020.02.06 0 0 32919

Nem feltétlenül a bekapott gólokat nézem, hanem a ziccerközeli támadásokat (amiből még volt legalább vagy négy), illetve a mi támadásaink segítését. Minden tekintetben lefocizza a pályáról Davies Pavard-t. Általában ott nyílt tér a Hoffenheim számára, ahol Tolisso és Pavard "dolgozott össze".

 

(A Kicker osztályozása szerint 4,5-sel Coutinho volt a legrosszabb, Pavard és Tolisso pedig 4-4-essel holtversenyben a második.) De Cuisance belépése is egészen kiábrándító volt. Vele aztán tényleg teljesen összeomlott a középpályánk.

Előzmény: coldplayer (32918)
coldplayer Creative Commons License 2020.02.06 -1 0 32918

Ennyire nem láttam gyengének, de ez tényleg nagyon gyenge. De a három bekapott gólról nem csak ő tehet. Ilyenből egy is sok egy meccsen. Szerencse hogy a Hoffenheim csak az utolsó 10 percben hitte el hogy lehet keresnivalójuk.

Előzmény: Racilaci (32917)
Racilaci Creative Commons License 2020.02.06 -2 0 32917

Párharcmutatók: Pavard 38, Alaba 50, Boateng 55, Kimmich 60, Davies 62%.

 

Pavard botrányos volt, nem először, nem másodszor.

Előzmény: coldplayer (32915)
retisonic Creative Commons License 2020.02.06 0 0 32916

Persze, Pavard is borzalmas volt tegnap, de Coutinho gyakorlatilag mindig az, ha nem liga leggyengébb csapatai ellen játszik.

Előzmény: Racilaci (32913)
coldplayer Creative Commons License 2020.02.05 -1 0 32915

Pavard a harmadik hoffenheimi gólnál hibázott (de a másodiknál Alaba szintén és attól még jól játszott), de egyébként mind hátul, mind elől jól teljesített. 4:1 után meg teljesen kiengedtek és a Hoffenheim ezt megbüntette. Az látszott amit eddig is tudtunk, hogy nem sok variálási lehetőség van anélkül hogy erősen visszaesne a csapat teljesítménye, még BuLi szinten sem.

Előzmény: Racilaci (32914)
Racilaci Creative Commons License 2020.02.05 0 0 32914

És hát ha picit is élesebb a helyzet, akkor azért nagyon szépen kiviláglik, hogy Tolissonak sincs helye ezen a szinten. Átrobogtak rajtunk, mint Kovac legszebb hónapjaiban.

Előzmény: retisonic (32912)
Racilaci Creative Commons License 2020.02.05 0 0 32913

És Pavard? Ahhoz képest, hogy Neuer és Lewa mellett ő a legfixebb játékosunk, egy katasztrófa.

 

Coutinhonak egyébként örülök. Így legalább tuti nem fizetünk érte egy kanyit sem.

Előzmény: retisonic (32912)
retisonic Creative Commons License 2020.02.05 0 0 32912

Majdnem sikerült elbaszni, de szerencsére volt elég előny. Coutinhora nincsnek szavak, mennyire siralmas. 

Az RB ellen jöhet a kipihent Thiago és Goretzka.

retisonic Creative Commons License 2020.02.01 0 0 32911

Ezt ma 25 perc alatt megoldottuk, ami a jövő heti program előtt nem jött rosszul.

GMM2 Creative Commons License 2020.01.30 0 0 32910

Eladó az összes sál. remélem maradhat. érdeklődni: igordacjuk@freemail.hu

 

Racilaci Creative Commons License 2020.01.26 0 0 32909

Én eddig sem tudtam, hogy igazából mi tartotta ennyire versenyben a Lipcsét (a Bayern és a BVB bénázásain kívül), de még a domináns első félidejük is brutálisan gyenge volt. A Frankfurt meg azt játszotta, amit nagyon tud.

 

 

Ami pedig minket illet: hát azért ez tegnap elég csodálatos volt. A cserékig nem tudtam volna senkit elmarasztalni, mert tényleg mindenki nagyon koncentrált volt. Aztán jött Coutinho, aki egy ilyen meccsen is bizonyította, hogy nem kell nagyon forszírozni a megvásárlását. De a csapat most rendben van.

 

Közben persze a Dortmund is magára talált, szóval a tavasz tipikusabbnak ígérkezik, mint az ősz...

Előzmény: Fishtax (32908)
Fishtax Creative Commons License 2020.01.25 0 1 32908

Ki gondolta volna, hogy a Frankfurt egy szezonban kétszer is jó szolgálatot tud nekünk tenni! :-)

 

robi

retisonic Creative Commons License 2020.01.19 0 0 32907

Mondtam én, maradtak ugyanazok a favágók, mint Dárdai alatt.

 

Ezzel a felállással és paddal ez így több, mint rendben volt.

Előzmény: retisonic (32906)
retisonic Creative Commons License 2020.01.13 0 0 32906

A durva beindulás egy-két mákos pontszerzést jelent, a belebegtetett igazolásokból semmi nem lett, szóval ugyanaz a középszer, ami mindig is volt.

Előzmény: Racilaci (32905)
Racilaci Creative Commons License 2020.01.13 0 0 32905

Nem tudom, most hol tart a Hertha, de nagyon beindultak az ősz végére, s komoly igazolásokról is lehetett hallani néhány hete. Ráadásul - ellentétben a Schalkéval - a Hertha mostanában durva mumusunk...

Előzmény: retisonic (32904)
retisonic Creative Commons License 2020.01.13 0 0 32904

A Herthát azárt így is meg kell csapni, én inkább tartok az utána következő Schalke meccstől, mert Süle, Hernandez, Coman, Gnabry ott sem lesz.

Előzmény: Racilaci (32903)
Racilaci Creative Commons License 2020.01.13 0 0 32903

Tény, de nálunk egyszer sem működött. És a helyzet az, hogy nem vagyunk elsők...

Előzmény: coldplayer (32902)
coldplayer Creative Commons License 2020.01.13 -1 0 32902

Kimmich helyett ott van Thiago. Szóval a kezdőcsapat meg is van. A cserének meg tartogatjuk Zirkzee-t. Nem mondom hogy CL döntős felállás és kicsit karcsú is a létszám, de bizakodjunk hogy lesz olyan aki csereként bevethető.

Mondjuk az a Bayernen kívül sok helyen adna mosolyra okot hogy egyszerre kell pályára küldeni Tolissot, Perisicet és Coutinhot. Sok edző szeretne ilyen rémálmot!

Előzmény: Racilaci (32901)
Racilaci Creative Commons License 2020.01.13 0 0 32901

A csapatba. Hansi nyilatkozta, hogy van 10 felnőtt játékosunk, s akárhogy számolom, kb. ennyi.

 

Kidőlt: Süle, Hernandez, Gnabry, Coman, 

Eltiltott: Kimmich

Szerintem elég kétesélyes Lewa, akiről mindenhol megjelenik, hogy az első meccsre rendben lesz, de a tesztemeccset és az edzőtábort kihagyta - szóval nem árt "ráhagyással" kezelni ezt a dolgot.

 

 

A Nürnberg ellen épp megvolt az első félidőben a létszám úgy, hogy Kimmich is benne volt. A cserék között Arp és Cuisance volt a két "felnőtt"... És akkor az egy olyan kezdőcsapat volt, amelyben egyszerre volt a pályán Tolisso, Coutinho és Perisic...

Előzmény: coldplayer (32900)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!