Itt gyülekeznek a Freewind tulajok és szerelmesek. Azon felül, hogy illik valamelyest a Freewindről szólni itt nehéz OFFolni. A túraplexi vásárlásától egy hétvégi Freewindes gurulás megszervezéséig itt minden elfér.
Korábban több 250-es MZ-m volt, azzal is elmerészkedtem az országban utassal.
Természetesen ég és föld ahhoz képest egy Freewind.
Nagyon soknak tartottam a vételárat, nem voltam magabiztos abban, akarok-e motorra ennyit költeni. A szemléletem szerint a motorozás 100e Ft-os gépet ért meg (plusz-minusz 20-30e Ft).
Az utak, az üzembentartás egyértelműen megmutatta: ez más kategória, és abba ez a nagyobb vételár a belépőjegy.
NEM BÁNTAM MEG, hogy meg mertem venni, és pont Freewind-et vettem.
Alaposan válogatott típusok között jött szóba, és ez volt elérhető ár számomra.
A válogatás során ez a fórum sokat segített. Sokáig tartott végigolvasni (talán 2 hónap alatt rágtam át magam rajta), de megérte. Köszönöm nektek!
A gépet nem tervezem a következő 8-10 évben lecserélni, így egy év használat után sem. Remélem, fut majd annyit, mégha öreggé is válik emiatt.
Jó eséllyel a blokkban lévő kapcsolója az üresjelzőnek fellazult, talán már be is esett a csavarja az olajba. Ez típushiba a freewindeknél. Innentől a szerencsén múlik, felkapja-e valamelyik fogaskerék, és elköszönhetsz a blokktól.
Vegyél egy kuplung oldali tömítést, és ez alapján a videó alapján bontsd le a fedelet, kuplungot, a fellazult csavarokat vedd ki/keresd meg a blokk aljában, és tisztítás, zsírtalanítás után menetrögzítővel rakd vissza, ahogy a filmen. Aztán összerakás, olaj, és jó motorozást!
Én még szét nem szedtem, de a használati utasítás így írja
Benzincsap:
Ezt a motorkerékpárt automatikus, membránszelepes benzincsappal látták el.
Három állása van: "ON", "RES"és "PRI".
"ON": A benzincsap normál állása az "ON"-állás. Ebben az állásban nem jut benzin a porlasztókra, csak ha a motor működik, vagy indítás során.
"RES": Ha benzintankban az üzemanyagszint túl alacsony, fordítsa a benzincsapot "RES" állásba, hogy használhassa a tartalék üzemanyagot. Ebben az esetben nem jut benzin a porlasztókba, csak ha a motor működik, vagy indítás során.
A tartalék üzemanyag mennyisége: 4,5 L
MEGJEGYZÉS: A benzincsap "RES" állásba állítása után töltse fel a benzintankot az első benzinkútnál. Tankolás után fordítsa a kart "ON" állásba.
"PRI": Ha a benzintankból kifogyott az üzemanyag, vagy a motorkerékpárt hosszabb ideig nem használták, a porlasztóból kifogyhat az üzemanyag. Ilyen esetben kell a benzincsap karját "PRI" állásba fordítani. Ebben az állásban az üzemanyag közvetlenül a porlasztókra jut, függetlenül attól, hogy a motor jár, vagy sem. A motor elindulásakor fordítsa a kart "ON" vagy "RES" állásba, attól függően, hogy mennyi üzemanyag van a tankban.
Új vagyok a Frewind táborban, és máris van egy kérdésem:
A benzincsap milyen állásban van zárva?
Megpróbáltam leüríteni a karburátorokat télire, de nem sikerült mert a csap, ahol zártnak gondoltam nem zárt el, de a service manualban sem tiszta számomra mi-mit jelent... ráadásul nekem űgy tűnik minden állásban átmegy rajta a benzin.
Szóval mi az ON, PRI, RES állás? Gondolom a RES a tartalék állás.
Sziasztok. Nemrégiben sikerült szert tennem egy Freewind motorra, és keresnék hozzá közép sztenderd rugó alatt. Ha tud valaki valamit ne tartsa magában 98 as évjárat. Köszönöm