Hülyeséget beszélsz már megint, semmi fidel se olaj Kolumbiában abszolút jobboldali a kormány, de ugyan az megy most ott is. megy az már az usa ban is, kérdés mikor eszkalálódik. már ott is lassul a növekedés a társadalom szétszakadása csak megy ugyan úgy továbbra is.
Az olaj importőrnek sokkal több pénze van az olajon. Te! (-: A benzinkutasnak a fontosabb az mint az olaj bányásznak. Felejtsétek már el ezt a nemzetállamokban gondolkodást, a világ rég nem úgy működik, nem nemzetgazdaságok versenyeznek ma már egymással. Van ahol elszórakozták a drága van ahol meg az olcsó olajat, de a végeredmény ugyan az. Előbb ott persze ahol több a fiatal, itt ebben bízhattok, hogy nyugaton nem romlik úgy le a helyzet, hogy az a milliónyi haza kénytelen jönni. Tán majd integrálódnak, azt hiszitek? kapja majd mint a rokkantsági nyugdíjat?Frászt! Azok rátok gyújtják a parlamenteteket is, mindegy milyen színű kormány választatok belé. )-: Migáncsoskodót vagy klímaváltozásost, globalista sorbérenceket vagy árpádsávos keresztény hazafiakkal, netán buzilibsikkel próbálkoztok. ))-:
Az igazi mélyszántás hozzánk is csak a többi szovjet "vívmánnyal" együtt honosodott meg, az 50-es évek után - előtte nem volt.
Nem a szovjet a lényege hanem a nagyon erős gépek. A lazítás azért kell mert ezek a nagyon erős gépek nagyon nehezek is egyben és mélységben tömörítik a talajt, azt kell fellazítani időnként.
Nem tudom, így mondom, de átterjedhet d-amerikából, az usa ugyan az. az ne zavarjon, hogy nagyobbak az autók és a házak, ugyan arról szól itt is ott is amit írtam. Nem kell feltétlenül olyan teátrálisan megtörténni mint a szovjetek ahogy csinálták. Egyelőre szépen követi annak a menetrendjét, az amerikai birodalom az már a múlté, a törökök szakadtak le utoljára. Így errodálódott a szovjet is, csak ez mivel vagy 10 szer nagyobb hát lassabban megy ez is.
Dehogy szovjet vívmány a melyszantas, hagyjad már.
A talajmaro (felteszem ez az amit földmaronak írsz), na csak az rombolja a talajszerkezetet igazán.
Magyarországon is már csak nagyon kevesen szantanak minden éven minden területet.
Azért ez nagyon ki van sarkitva, és nemis feltétlenül igaz.
Azért angolszász területeken szokásos a 4 évenkénti "földkaparás" - és azt se "ekével kifordítós" módon, hanem földmaróval, inkább csak talaj-lazítási célokból.
Mondom: 4 évenként és csak lazítás - nem kifordítás!
Az igazi mélyszántás hozzánk is csak a többi szovjet "vívmánnyal" együtt honosodott meg, az 50-es évek után - előtte nem volt.
Tápanyag tartalom szempontjából már nem is olyan sokkal többet. Az olajat eszed tulajdonképpen. Tudjuk, nyomós érv az, hogy leszaladsz a boltocskába és van kenyér is tej is he...he...he.... benzin is kapható ha...ha ...ha.... és mondod nincs itt semmi probléma.
Na de lesznek is ezek mindég, csak esetleg nehogy szó szerint a fejeden egy koppanás legyen amitől megvilágosodol. )-:
...nem, nem jól tudja akivel beszéltem erről, persze, szól az a lítiumról is Bolíviában nagyon rámentek a németek, de Kolumbiában nem, Chilében, Peruban se. Mint Ukraina, ott is persze milliárd dollárral kívülről szították a zavargásokat az igaz, de a rendszer velejéig romlott korrupt volt az is igaz.
nem tudjuk mi rogyik meg először, környezetvédelemben valami, vagy a pénzügyi rendszer, polititika, morális rend nem tudjuk, de az rántja a többit. Előzmények nélkül hirtelen jön.
Arra ne számítsatok, hogy a vezetők majd tudják, mint a titanik, szakértők vezették .... de érdekes vagy nem? Pl Izraelben már annyi ivóvizet állítanak elő tengervízből, hogy öblökben kidöglöttek a halak. Kérdezem, hogy talán nem tudták, hogy a só ott marad és abban nem élnek majd meg?
Nem vízió, látod D-Amerikát, mindegy milyen kormány van jobboldali vagy baloldali, nem vízió ez.
Válság mindég a perifériákon kezdődik de eléri a központokat is. persze a nap az nem állt meg még soha az égen, ha arra gondolsz, meg nem állt, a világ mindég jól működött és fog is.
Kíváncsi leszek az usa megéri e ez év végét, mert ha az elkezd széthullani nagyon kerge világ jön
Vagy ide? Jövőre? Amíg a torta folyamatosan növekedik addig működik, kezelhető a társadalom szétszakítása mert bár akinek nagyobb szelet jut annak arányaiban mindég nagyobb de akiknek a kisebb azoké is egyre nagyobb önmagához viszonyítva. De amikor a teljes torta már nem változik a folyamat akkor is megy tovább a nagyobb szeletek továbbra is növekednek de a kis szeletek most már csökkennek. Aztán ha a teljes torta meg kisebbedni kezd? De akkor se áll le az elosztásának a hagyományos módja? Sőt, még arra is haladunk, pl 11 éve nem emelt családipótlék helyett akinek van 5 milliója autóra az kap hozzá még 2.5 öt és erre tart a nyugdíj rendszer is, meg minden is. Persze, tudjuk mi lenne logikája, hogy akinek rendelkezésre áll 5 millió az autóra az 10 szer annyit is ér mint az akinek csak 500 000 tehát őt kell segíteni, oké lenne, csak éppen nem ez a helyzet a valóságban, egyáltalán nem, az is lehet, hogy fordítva van, a tényleges értékek a kis tortaszeletesektől származnak.
A tömeg már megvan, csak nem látjátok, de a baj nem is onnan jön, nem a cigánysorról, hanem a nagy tortaszeletesek világában akinek már az se elég, ott lesz a baj. A' se vót normális aki kitalálta, hogy ezrével felfegyverezni közmunkásokat, akik védik a keresztény európa határát. A tökéletlen az életével játszik, szólhatna neki valaki. )-:
Fel lehet öltözni, de meleg ellen nem, a bőréből már nem bújhat ki. A napi többszöri zuhanyozás ami segít valamit. Ha már 2 hete se csökken éjszaka se 20 fok alá a levegő hőmérséklete akkor jönnek a problémák.
Vagy csak arról van szó, hogy Floridában és Kaliforniában az élővilág és a mezőgazdaság is alkalmazkodott ahhoz a környezethez. Magyarországon meg sokat számít, hogy a fagy elpusztítja-e a kártevők egy részét vagy sem, mert az előbbihez van amúgy alkalmazkodva.