Én meg pont ezt nem láttam, de nem lepődtem meg túlságosan. Egyre jobban látszik, hogy a portugál kontingens egy primadonnák gyülekezete. Egy őszinte angol focit játszó csapat ellen szinte mindig betliznek, ez legdurvábban a tavaszi Burnley elleni 0-4-nél ütközött ki. Ebben a szezonban én sem számítok semmi jóra, tényleg csak abban bízhatunk, hogy lesz három nálunk is gyengébben teljesítő csapat.
Na, ez a Brentford meccs volt az első, amit végig láttam ebben a szezonban.
Kaput eltaláló lövés nulla, azaz nulla. Nem a Man City, vagy United, nem a Liverpool ellen, nem. A Brentford ellen,amely fél órát emberhátrányban játszott. Csupa idegbeteg, indiszponált játékost láttam. Mindig keveslem az angolokat, de lássuk be, akik ott vannak, főleg Kilman, de Coady is, a leggyengébbek közé tartoznak a csapatban.
Marcal, Semedo, Trincao vicckategória, a kirobbanthatatlan Moutinho egyetlenegy kibaszott szögletet nem tud beadni. Neves vállához hozzáérnek, erre ő két kézzel az arcához kapva összeesik. Édes faszom, ilyenkor eszembe jut Simon Tibi. :-(
Traoré próbálkozott, úgy ahogy, rajta kívül senkiben nem láttam semmit, talán az a ferdeszemű csere.
Ennek a szezonnak már most heló, jó lesz, ha bentmaradunk.
A tegnapi meccs alapján meg Bollának még igencsak erősödnie kell a svájci ligában, hogy egyszer felhúzhassa az Old Gold-ot. Bár amilyen lelkesedéssel csimpaszkodott Grealish-re, a bírkózó-szakosztályunkba (ha ugyan van olyan) még jó lehet, csak akkor a világ legdrágább bírkózó-igazolása volt 800 ezer fontért.
Magán- és munkafronton minden rendben. Lényegében szurkolói vonalon is. A Rákóczi ugyan az NB III-ban, de a hazai élvonalbeli futballt jelenleg meghatározó körülmények között ezt egyáltalán nem tartom gondnak. Az alsóbb osztályokban nagyobb eséllyel foghatsz ki egy "őszinte" meccset. Idő hiányában ugyan Kaposvárra nem járkálok le, de ha épp jól jön ki a hétvégi időbeosztásom, akkor a közeli Kelen-pályára kiugrok az aktuális bajnokira.
Nálad meg lassan talán már tízéves is van a legidősebb unoka? :-)
Csak összefoglalót láttam, Traoré ziccere nagyon komoly lehetőség volt pl. Kissé le vagyok maradva, például most tudtam meg, hogy Nuno a Spursnél kötött ki. Jövő héten velük játszunk! :-)
A Tor(in)o ellen is kettős győzelemmel mentünk tovább, a csoportkörben pedig a Besiktas, a Braga és a Slovan az ellenfél. Szerintem jó esély van legalább a második hely megcsípésére, a kérdés inkább az, hogy mennyire befolyásolja ez a teljesítményünket a PL-ben, mert azért nem túlságosan bő a keretünk. Szóval szép kihívás ez az idény; a Ligakupát Nuno helyében nem erőltetném, és lehet, hogy az FA Kupát is inkább egy "B" jellegű kerettel igyekeznék abszolválni.
Még győzködöm magam, hogy megpróbáljak-e jegyet szerezni a pozsonyi EL-meccsünkre.
Szép eredmény volt! Remélem,nem éneklik ki a szánkból a sajtot a visszavágón!
A Burnley ellen is majdnem így kezdtünk. Doherty visszatért, Gibbs-White kezdett még. kemény,hogy csak a 97. percben tudtunk beverni egy tizenegyest. Plusz kapufája is volt 0:1-nél a Burnleynek, igaz,aztán nekünk is. Pontosan egy hónap alatt 10 tétmeccset játszottunk, és akkor csütörtökön Torino,vasárnap pedig Everton idegenben! Lehet,hogy ez így sok. Mint ahogy a Leicester és a Burnley elleni meccseken elért egyetlen tizenegyesgól meg kevés.
Csak Traoré meglepetés (Doherty helyett, aki állítólag már a Man Utd ellen is betegen játszotta le az első félidőt, ami a mutattt játéka alapján elég hihető is), egyébként továbbra is meglehetősen stabil Nuno kezdő tizenegye.
Nálam nincs Digi, így máshol néztem a tegnapi meccset. Félidőben majdnem otthagytam az egészet. Nem a 0:1 miatt, hanem mert annyira bántóan alárendelt szerepet játszottunk. Aztán a 2. félidőre megváltozott a felfogás. Traoré most komoly lendületet adott a csapatnak. Jó, a kihagyott 11-essel szerencsénk is volt, de volt kapufánk, bombagólunk, kapusbravúrunk.
Nem véletlen foglalta dalba Ruben Neves nevét a közönség! Megint nagyon eltalálta! :-)
Kettős győzelemmel jutottunk túl az északíreken, következik az örmény Pjunik (az első meccs Jerevánban a következő csütörtökön). Kíváncsi vagyok, akkor már az újak (Cutrone és Vallejo) is szerephez jutnak-e. Costa kölcsönadása szerintem érthető: bár annak idején a Champo-ban sok hasznát vettük, a PL-hez ő már nem elég éles. Viszont Cavaleirót másként láttam, az ő kölcsönadását (a Fulham-nek) kicsit elsietettnek vélem, de remélem, nem lesz igazam.
Én néztem a döntőt. Az "elődöntőben" egyébként a Newcastle Utd.-et vertük 4:0-ra. A döntőben nem volt valami nagy színvonal, Rui Patricionak sokat köszönhettünk,Sterling meg kihagyott egy tizenegyest. Maradt a 0:0, hosszabbítás nem volt,egyből jöttek a tizik,amiket már majdnem csak tinédzserek rugdostak. ha jól emlékszem 8-8 játékost cserélt mindkét csapat, miként a Newcastle ellen is. Ha már eleget kell tenni a szponzori kötelességeknek,meghívásoknak,meg a "keleti nyitásnak, vehették volna komolyabban az egész tornát a csapatok. Egy "valag" néző volt a meccseken. Egyébként volt egy egész szektornyi Wolves mezes "kínai" drukker. Hogy annyira népszerű-e arrafelé a Wolves, vagy csak rájuk adták a bejáratnál,nem tudom! :-)
Örülök,hogy javarészt együtt maradt a csapat, azt hittem jobban szétszedik őket. Az összes húzóember maradt,és Nuno is. Bár Helder Costát odaadtuk a Leedsnek. Lehet,hogy jövőre nem ússzuk meg.
Jön az EL is, egy ír csapattal /Crusaders/ nyomjuk, továbbjutás esetén a Luzern - Klaksvik meccs győztese jön.
A Wolves nyerte meg az angolok kupáját Ázsiában, ez mindenképpen jó felkészülést mutat a csapat életében. Olyan csapatok voltak a riválisok, mint a Manchester City, a Newcastle vagy a West Ham. Ha jól tudom ezt a tornát a Spíler Tv is adta, de én sajnos nem láttam belőle egyetlen percet sem! :P
Nem kétséges, hogy az egyik legjobb szezonunkat futjuk az elmúlt tíz évben, de azért az is látszik, hogy a Top6 nagy távolságban van. Persze, egyelőre reális célokat kell kitűzni, és azért ha képesek összekapni magukat a srácok, akkor a Bristol City-n bizony át kéne birkózni magunkat a FA Kupában. De látszik, hogy épp a papíron éppen gyengébb csapatok ellen szokott meggyűlni a bajunk, legutóbb is annyira fantáziátlan, "olvasható" játékkal rukkoltunk elő a Magpies ellen, hogy még a 95. percben végül gólt érdemlő küzdés ellenére is fájt nézni. Azért optimista vagyok, szerintem túljutunk a Bristolon és a következő két fordulóban (Cherries és Terriers idegenben) is legalább négy pontot összeszedünk.
Ruí Patrício megítélésében én sem vagyok határozottan pozitív, az biztos, hogy kapásból legalább hét-nyolc nála jobb hálóőrt tudnék mutatni a PL-ben, ráadásul ő már nem fog az idővel javulni, sőt! Szerencsére a mezőnyjátékosokra ez nem áll (persze nem Moutinho-ra gondoltam), remélem, legtöbbjük marad nálunk a következő idényre is, de ha felül akarjuk múlni az idei szezonunkat, akkor ennél többre (= új arcokra) lesz szükség!
Összességében szép ez a szezon! Némileg lerontja egy-két hazai meccs, főleg alsóházi csapatok ellen, de komoly bravúrjaink is voltak, amit az utóbbi években annyit hiányoltam. Nehéz lesz nálunk tartani egy-két kölcsönjátékost,az biztos. Valamelyik nap láttam ,nem is tudtam, hogy Bonatinit kölcsönadtuk a Forestnek! Igen, ha játszani akart, akkor lépni kellett.
Te Mun, mit szólsz Rui Patriciohoz? Az mellett, hogy hatalmas bravúrokra képes, azért menetrendszerűen jönnek az ordító bakik is. A Bristol City hatalmas menetelésbe kezdett a Championshipben, bombaformában játszanak. Remélem, azért valahogy keresztülverekedjük magunkat rajtuk. Kemény lesz! :-)
Derék dolog, hogy lassan megelőzhetetlenek vagyunk a 90. perc után szerzett gólok számában, de azért kissé kínos, hogy ez kellett, hogy kihúzzon a csávából a Shrewsbury - no disrespect! - ellen. Remélem, sikerül a duplázás a West Ham ellen, utoljára 1982-ben távozott a Hammers pont nélkül a Molineux-ból, szóval legfőbb ideje, hogy hazai pályán is verjük őket! Könnyű persze ez sem lesz, de remélem, Jota átmenti a Rókák elleni formáját!
megint mekkora balf.../ék/ voltam! 2:0 után elkapcsoltam, a 93. percben kiegyenlítettünk. Legalább megismételt meccsre hoztuk. De, lehet, hogy az sem lesz sima!
2:0-ra vezet a Shrews, és sajnos nem érdemtelenül. Kiverjük a Liverpoolt, parádés meccsen meccsen verjük a Leicestert, aztán a Shrews ellen megyünk a levesbe. Vicc. :-(
Néztem, persze! A mérkőzés nagyon élvezetes volt, de Wolves-szurkolói szemmel azért bőven volt alkalom szentségelni a hibák és gyermeteg megoldások láttán. Inkább néhány tényleg nagyon jó játékosunk villanásaival hoztuk a meccset, semmint az ellenállhatatlan csapatjáték révén. Ha majd egyszer a Top 6 üldözőivé kívánunk válni, inkább az utóbbi felé kellene elmozdulni!
Jól megbeszéltük a taktikát a 2. félidőre. 5 perc alatt egyenlített a Foxes és azt sem tudjuk, hol vagyunk. Ritka idiótán tudunk néha otthon játszani. :-(