Olyan problémám lenne, hogy most vásároltam egy 2006-os 1,9 multijet 120 le doblót. Folyik belőle a fékolaj, alul az alváz alján jelenik meg és onnan csöpög. Máshol nem látni jelét, hogy folyna.
Kíváncsi vagyok mi lesz. A kinyomócsapágynak mindegy, hogy fokozatban van-e a váltó, ott elvileg* csak az számít, hogy a kuplung ki van-e nyomva vagy sem. Mindenképpen érdekel, hogy mire juttok vele.
Akkor lehet mind a kettő! Egyedül üres állapotban nem zajong! Volt egy oldal akinek hasonló volt a jelenség mint az enyém neki kinyomócsapágy volt de ha egtudom végre mi a hiba megírom!
Ebből nekem az jön le, hogy felengedett kuplunggal üresben csend van, fokozatban pedig zaj. Az valóban inkább váltó hibára utal. De 120e km alatt egy váltónak normál használat mellett nem kéne tönkremennie. Olaj van benne? (nem tudom, hogy ez ellenőrizhető-e egyszerűen) Az enyém kicsit szivárog az egyik szimmeringnél, most van a kocsiban 170e km, 86e-rel vettem és már akkor volt nyoma, hogy picit ereszti, de hangja nincs semmi. Ha majd szét lesz borítva az a környéke a motornak, akkor ennek is utánajárunk, addig nem bántom. Ez is 1,3 dízel, bár 2008-as, tehát nem teljesen ugyanaz a motor.
A bontott váltóval szerintem nem leszel sokkal beljebb, ha ez tényleg valami konstrukciós hiba eredménye, akkor előbb-utóbb az is kidőlhet. Érdemes volna keresni egy váltó javításra szakosodott szerelőt, hátha neki van valami hosszabb távra szóló megoldása.
Én is így gondoltam. Az előző hozzászólónak már írtam, hogy az autó unixos 120 ezer kilométeres autó ami sérült is volt! Több szerelő is átnézte és szinte mindenki ezt a váltó hibát mondta, hogy ezeknek ez a népbetegsége de én nem akarom elhinni! Én személy szerint kinyomócsapágyra gondolok de nem akarok okoskodni és ezért gondoltam megkérdezem a forumozokat hátha más is találkozott már ilyen hibával ennél a típusnál.
Igen akkor is vinnyog. Azt elfelejtettem mondani hogy 1.3 Mjet 90l erős autóról van szó! Szóval ha indítom vinnyog ha üresbe teszem és nem érek a kuplunghoz akkor semmi! Ha csak egy picit is hozzá érek a kuplung pedálhoz ismét vinnyog és ha sebességben van és mondjuk 2-esben gurulok akkor is de ha üresbe teszem akkor megint csendben van. Az autó múltjáról csak annyit, hogy 120 ezer kilométer van benne és unixos autóról van szó amit törtek! Még ezzel nincs gond mert minden javításról és sérülésről van jegyzet és kép!
Ha áll az autó, jár a motor és benyomod a kuplung pedált, akkor a váltó semmilyen hatásnak nincs kitéve, max a maradék lendülettől forog még tovább az egyik tengely egy ideig. De onnantól praktikusan nemigen mozdulhat benne semmi, hogy bármilyen hangot adhasson. Lehet, hogy én vagyok tökhülye, de nekem ez így nem áll össze. Kinyomott kuplunggal indításkor, ha nem engeded fel a pedált a járó motorral sem, akkor is vinnyog?
Mondjuk, még olyannal sem találkoztam, hogy a kuplung vinnyogott volna. Érdekes a probléma, igazából ezt jobb lenne megtapasztalni élőben, hogy valami értelmes ötletem lehessen.
Van nekem egy 2015. Fiat Doblo 1.3 jtd " 263 " és a problémám, hogy ha sebességbe teszem és vagy benyomom a kuplungot elkezd vinnyogó hangot adni! A szerelőm már látta és azt mondta ennek a típusnak a váltója szeret tönkre menni nem a kuplung és nem a kinyomó csapágy a hibás!
Kérdésem, hogy tényleg a teljes váltott kell cserélnem? Bontottat ajánlotta de ha ennek ez a típus baja akkor mekkora esély van rá hogy az jó?
Kis segítséget kérnék. Valaki tudja hol található a külső hőmérséklet jeladó? Visszapillantó tükör házban nem találom. Állítólag az előző tulaj cseréltette a tükröt. Sajnos jelenleg nem mutat semmit. Nem nagy gond de jó lenne ha működne.
Hozzám került egy 2001-es 1.9-es doblo cargo, ami "motorhibás". A jelenség, az, hogy ha elindul, akkor random módon leáll. Van hogy el sem akar indulni. Már több szerelő is nézte, de ha javul is a helyzet, csak ideig-óráig tart.
Volt esetleg valakinek hasonló tapasztalata? Esetleg tipp- vagy tanács a javításhoz, hogy merre érdemes elindulni vele?
Leállított motorral veszi a hátramenetet? Ha úgy sem, akkor nem a kuplungnál kell a hibát keresni. Ha igen, akkor nem emel ki teljesen a kuplung, lehet, hogy nem megfelelő a berakott bowden. Szerintem.
Van egy 1.2-es benzines (2001) DOBLOM aminek a minap elszakadt a kuplungbovdenje. Mivel késő volt így kuplung nélkül pöfögtem el hazáig, majd másnap a szerelőhöz. Miután kicserélte a bovdent és kipróbáltam az autót, akkor vettem észre hogy nem lehet berakni hátramenetbe. Ezek után állítgatás következett, de semmi változás nem történt. A többi sebességet amúgy simán veszi. Kérdésem, hogy mi lehet a probléma?
Én tavaly év végén vettem egy Panoráma 1.4 Tjet-et, 7 üléssel. A mérete ellenére érzésre jobban megy mint a korábbi autóink (1.4 Roomster, 1.4 Corolla). Fogyasztás város 10l, vegyes 8,5.l. A gázpedál furcsán van hangolva, a sebességek rövidek. A harmadik sorban csak gyerekek férnek el. A csomagtartó nekem felfelé nyílós ( csak ehhez lehetett tolató kamera), kinyitásához brutál nagy hely kell. A többi helyen el lehet férni de a külső méretek ellenére ott sem hatalmas a hely. Mivel széles a Dobló, a középső három hely teljes értékű. A két elő ülés nagyon közel van tolva egymáshoz, nem tudsz kényelmesen kikönyökölni az ablakon mert alig éred el. Nagyon hiányoznak a tároló rekeszek a két ülés közül. Előzésnél, kanyarban, nagy szélben nagyon labilis. Az automatán behajtható tükrök, a tolató radar és kamera jó szolgálatot tesznek a parkolásnál. Eleinte folyamatosan kiírta, hogy alacsony az olajszint, 4500-nál cseréltettem olajat, azóta jó. A bal oldali tolóajtó eleinte kattogott menet közben, nem találtak rajta hibát, pár ezer km után abbahagyta. Felső tároló rekesz jó nagy, de ha nincs teletömve minden csúszkál benne. az ajtókban lévő tároló zsebek jól használhatók, főleg az üdítős palack tartók tetszenek. Nekem elöl és középen elektromos ablakok vannak, hátul kihajthatós ablakok, ezekkel nagyon jól átszellőztethető az autó. Nekem navi nincs benne, de telefon kihangosító igen és az nagyon jól működik, tisztán szól. A kesztyűtartó picit kicsi, világítás nincs benne, az nagyon hiányzik.
Pótkerék nélkül rendeltem, hiba volt, utólag kellet pótolnom. Ventillátor 3-4 es fokozaton hangos, de csak így jut valami levegő belőle a középső sor ülésig. A tankja 55l ha jól tudom, ilyen fogyasztás mellett gyorsan kifogy. A csomagtartóban oldalt alul lévő világítás semmit nem ér a 7 ülésesnél, vettem bele még egy olyan lámpát ami a középsor sor felett van, majd valahogy beleszerelem a plafon kárpitba. Nagyjából ennyi.
Azért a "képlet" nem ilyen egyszerű. 1 - A jelzett link egy 2016 01.27.-i bejegyzés, amelyben egy korábban 5 évesen megvásárolt használt DOBLO-ról írtak. Tehát a véleményezett járművet legkésőbb 2011-ben (min. 8 éve) gyártották. 2 - Az 1,4T Jet típus papíron kW/LE: 88/120 teljesítménnyel bír. Míg a népítéletben egy turbó nélküli kW/LE: 70/95 teljesítményű autóról írtak. Az 1,4T Jet kb. 26%-al erősebb nála. Én is szemezek vele, valszeg benevezek egy teszt vezetésre, abból sok minden kiderülhet!!!
A 223B1.000 motor helyett valaki szerelt be már másikat? Esetleg 147-es alfa, vagy valami mást? Nem tudom 1.9Jtd CDTI-es blokkok mennyiben különböznek, felfogatás, váltó szoknya?