A minap egy tudományos híradásban fekete-lyukak ütközésének gravitációs impulzusainak észleléséről adtak tájékoztatást.
A beszámoló szerint az észlelő műszer két 6 km hosszú lézernyaláb segítségével működik. A nyaláb egyikének az impulzus hatására hullámhossz megnyúlást észleltek.
Teóriám szerint a világmindenség "horizontjáról" hozzánk érkező fény vöröseltolódását nem a fényforrás távolodásától, hanem fény útja mentén lévő gravitációs mezők rendszeres változásai idézik elő, mintha impulzusok érnék, ugyan úgy ahogyan a fekete-lyukak találkozásának gravitációs impulzusi is korrigálták a mérőműszer fény nyalábjainak hullámhosszát.
'Ez az, amit pongyolán úgy fogalmaznak meg, hogy a "tér tágul". De könyörgöm! Ha a tér véletlenségből végtelen térfogatú, akkor mi a fityfenében nyilvánulna meg ez a "tágulás"?'
de ha a tér végtelen, akkor az ott várta az Ősrobbanást?
'A végtelen nem lehet még nagyobb!'
no, ebben egyetértünk.
'a belső távolságok gyönyörűen tudnak változni egy végtelen térfogatú térben is.'
továbbra is kérdem, hogy az Ősrobbanás-szinguralitás nem tekerte-e be magába magát a teret is!!
Az az áltrel modell, ami az univerzum "tágulását" számszerűen leírja, csak és kizárólag azt mutatja, hogy az univerzum terének belső METRIKÁJA változik az idő előrehaladtában. Nem a "tér tágul" az általános relativitáselmélet modellje szerint, hanem a metrika (a pontsokaság - vagy manifold - belső távolságai rendszere) változik. Esetünkben: a tér bármely két kiválasztott pontja közötti távolság idővel növekszik. Ez az, amit pongyolán úgy fogalmaznak meg, hogy a "tér tágul". De könyörgöm! Ha a tér véletlenségből végtelen térfogatú, akkor mi a fityfenében nyilvánulna meg ez a "tágulás"? A végtelen nem lehet még nagyobb! Ezért beszél az Einstein-féle téregyenlet differenciálegyenlet-rendszere a belső, lokálisan mérhető paraméterekről (görbületek, távolságok), és ezért van az univerzumra kiszámolt megoldásaiban a skálaparaméter, mint fő változó. Az univerzum modellje nem arról szól, hogy hogyan változik a térfogata, hogy "hogyan tágul a tér", a modell arról szól, hogy a belső távolságok milyen módon változnak meg az idő előrehaladtával.
És a belső távolságok gyönyörűen tudnak változni egy végtelen térfogatú térben is. Erről szólt az a zöld köröket mutató ábra, amit ma reggel visszahoztál megérdeklődni.
"Ez akkor is igaz, amikor egy csillag egyetlen ponttá összeroppan?"
Biztosan tudod, hogy "egyetlen ponttá" roppant össze? Vagy csak szimplán megint minden határon túl extrapoláltuk az áltrel modelljét?
Egy dolgot azért tudni kell: soha senki még nem számította ki egy csillag összezuhanásának folyamatát fekete lyukká. Az áltrel modellek csak és kizárólag azokra az esetekre vannak megoldva, amikor MÁR LÉTEZIK a fekete lyuk.
Úgyhogy az a feltételezés, hogy amikor már az elfajult neutrongáz nyomása sem tud ellenállni a gravitációs kollapszusnak, akkor majd egy geometriai ponttá omlik az anyag, na az csak FELTÉTELEZÉS. És igen, az összeomló csillag esetében is a Planck-méretek számítanak. Az összeomló csillagnál is ugyanúgy a kvantumgravitáció lesz érvényes a Planck-méretek elérése közelében, ahogyan az univerzum legelső pillanataiban is a kvantumgravitáció határozza meg a dolgok szabályait. Csakhát ez az elmélet még nincsen kidolgozva.
'A végtelen tér nem növekszik, hiszen az végtelen.'
"véges de mégis határtalan."
Az az egyik lehetséges eset.
A másik meg, hogy tényleg végtelen. Barátkozz meg a gondolattal! Az a mérési tény, hogy nagyon-nagyon-nagyon közel van az univerzum görbülete a nullához, azt valószínűsíti, hogy a legegyszerűbb topológiában végtelen térfogatú az univerzum. Benne van a pakliban!
Mondom: egészen addig, amíg nem vagy képes elszakadni a "lufi-univerzumodtól" és minden egyes alkalommal visszaszaladsz hozzá, mint kismajom a plüssmackóhoz, addig meg se kezdted a kozmológia megértését. Gyakorolj! Képzeld el a végtelen univerzumot.
Próbálj megbarátkozni a gondolattal, hogy a "végtelen" az nem valami "nagyon nagy" dolog, az végtelen! A végtelenben mindig van hely újabb végtelen elemre, és erre a Végtelen Szálloda példája a legszemléletesebb:
A Végtelen Szálloda végtelen számú szobáját kiadták, mikor beesik a portára éppen végtelen számú újabb vendég. Hogyan lehet elszállásolni őket? Mert el lehet!
Minden bentlakót meg kell kérni, hogy fáradjon át a szobaszáma kétszerese számú szobába, így pontosan végtelen számú szoba szabadul fel és minden új vendég beköltözhet a megüresedett páratlan számú szobákba.
A végtelen tér nem növekszik, hiszen az végtelen. A végtelen térben az idő előrehaladtával az anyag ritkul, és mivel csak véges részét látjuk, ezért ezt a ritkulást térfogatnövekedésként tapasztaljuk meg.
A belátható univerzum kiterjedése a zöld kör az egymilliárd éves univerzumban, meg a mostaniban.
Ezen kívül ott van a teljes végtelen tér.
"tudtommal a tér tágul, tehát nem lehet azt mondani, hogy az már kapásból végtelen lett."
De. Lehet.
Éppen ennek szemléltetésére készült az ábra. Ha az univerzum tere ma végtelen, akkor mindig is végtelen volt, csak korábban sűrűbben volt térfogategységenként az anyag és a sugárzás. Az "univerzum tágul" ugyanis ekvivalens azzal, hogy az "univerzum átlagsűrűsége csökken". Amúgy is: egy anyaggal kitöltött végtelen univerzumban "van hely" hová tágulnia az anyagnak (a végtelenbe!), így aztán maga a méretváltozás nem annyira jellemző paraméter (a végtelen univerzum végtelen univerzumra tágult), mint az hogy idővel a térfogategységben lévő anyag sűrűsége csökken, ahogy azt az ábra szemlélteti.
Próbáld megemészteni a matematikai törvényszerűséget: a szingularitás egyszem kiterjedés nélküli pontjából PONTOSAN UGYANAKKORA VÉGTELEN UGRÁS egy akármilyen icipici véges térfogatra "tágulni", mint végtelen térfogatra. Mindkét eset egy "topológiai csoda": az egyszem pontból lett precíz pontosan végtelen számú pont.
Még szerencse, hogy az áltrel minden határon túli extrapolációja hozza ki a szingularitást, viszont már a szingularitást időben megközelítve beleköp a levesbe a kvantumfizika: a Planck-hossznál kisebb méreteknek és a Planck-időnél rövidebb időtartamoknak nincsen fizikailag értelme. Úgyhogy megnyugodhatsz: az univerzum Planck-idősen kezdte az életét, és ha manapság végtelen kiterjedésű, akkor "kezdetben" is végtelen volt. Csak sűrűbb.
"a fekete pontokban? azok mik?"
A galaxisokat jelképezik. Amelyek távolodnak egymástól, emiatt pedig csökken az univerzum átlagsűrűsége.
"A nagy bumm helyett ...." vannak a mindig megmaradó elemi részecskék, e, p, P és E, (ez az atomisztikus fizika lényege!), a fekete lyukak helyett meg létezik egy maximális anyagsürüség, 10+24 g/cm3, ami ca. 10+9-ször sürübb, mint a neutroncsillagok.
A proton is stabil elemi részecske, nem bomlik fel részeire és nem semmisül meg soha.
A hidrogén esik a leglassabban, a vas a leggyorsabban és az ólom gyorsabban esik mint az alumínium: Physics of Elementary Processes; Basic Approach in Physics and Astronomy, ISBN 963 219 791 7, könyvemböl.
Nem a vákuumbeli sebességüket, hanem a gravitációbeli gyorsulásukat, a(test), befolyásolja a különbözö súlyos, mg(test), és tehetetlen tömeg, mi(test):
Newton mozgásegyenleteiben
mi(test) a(test) = - G Mg mg(test)/r2, és
mi(test) ω2(test) r = - G Mg mg(test)/r2,
ezeket a tömegeket kell behelyettesíteni a tömegek helyére:
Egy objektumnak, ami mind a négy elemirészecskékböl áll, a súlyos tömege
Nyilvánvalóan kölönbözik a súlyos tömeg a tehetetlen tömegtöl, úgy, hogy a testek nehézségi gyorsulása NEM EGYETEMES. Az mP és az me a proton és az elektron elemi tömege.
'Ha ezek után úgy érzed, hogy még neked nagyon-nagyon sokat kell tanulnod, hogy legalább az alapokat helyes tudjad magadnak értelmezni, akkor az nem véletlen!'
minden személyeskedés nélkül, de azt ugye tudod, hogy egy balf@sz vagy? (:
