Apropó, sumer egyezést látok a fenti példában a Dentü Moger - magyar őshaza szavajval.
Teljességgel érdektelen, hogy te mit "látsz". Éppen annyit láthatsz nyelvészeti kérdésekben, mint a kvantummechanika aktuális problematikájában. Azaz semmit.
Én dolgozzak a nyelvészeink helyett,
De hát nem tudsz, mert nincs rá képesítésed. Fogat sem bírsz húzni, furunkulust sem tudsz kinyomni, megfelelő szakértelem híján.
akik rá sem tudnak nézni egy sumer agyagtáblára?
Hatalmas irodalma van a sumerológia tudományának, csak te azt sem ismered. Na nem badinyi dilinyós ferencről van szó, persze.
Igazold bármelyik ideollózott "szófejtésedet", pl. tudományos közleménnyel. Mert, ugye, te, mint nem szakember, érdemben nem tudhatsz szakmai kérdésekben állást foglalni.
hogy jó szokásodhoz híven, megijedsz megint a kihívástól és kereket oldasz! :))))
De hát itt vagyok, és permanensen várom az igazolásaid. De te mindig kitérsz előlük, és hozol újabb zagyvaságokat.
III. Tukulti-apil-Ešarra a következő uralkodó, alsszír uralkodó 744-ben vezetett hadjáratában két tartományt hozott létre, az elfoglalt földeket ílyen királyfelirattal látta el:
"erős médek tartományai/földjei" (ša KUR Madā dannūti) formulával zárja le a szöveg.
Magyarban a "nagy GAR-ral jön" jön mondásból kitűnik, hogy ez szinonimája a médek KUR szavával - Erős/büszke jelentéssel.
A GAR-mada szavubk pedig, nagy részt, sereget, sokaságot jelent, mintegy szinonimájaként az armadának, csak ez utóbbi kizárólag katonai szakszó lett.
Majd bizos, hogy ilyen tökéletes alaki és tartalmi egyezés után, ezz szláv eredetű...a garmada szavunk. :)))
Apropó, sumer egyezést látok a fenti példában a Dentü Moger - magyar őshaza szavajval.
Én dolgozzak a nyelvészeink helyett, akik rá sem tudnak nézni egy sumer agyagtáblára?
Igazán értelmes összefoglalása a kezdeti idöszaknak.lehet lesz idöm mostmár összeoollózok ezekböl valamit. Bár vannak olyan apróságok, hogy ugye a médek a kurdok elödei téma - hát ez részben igaz, de tudtommal nagyitóval keresik hogy kik azok (tehát csak kissebb részben)
A szótagolása a szavaknak , szük környezetben lehet csak érvényes, ahhol minden amúgyis magától értetödik , mert egyszerüen nincs elég variáció.(oké, a szóbokrozás épp ebböl indulhatott el , de szvsz. kéne csinálni ahhoz is egy szótárt hogy mik lehettek a hétköznapibb kifejezések.. de ha megnézzük hogy székelyeknél is elütnek ezek, akkor már kezd érdekessé váni. Az ember nem is gondolná néha, mi mindenbe volt áthallás egyszerüsités, egybetüs szavak.... :s
No mindegy most néztem hogy a (szkíta) Hyrkanea elnevezései közt ismert volt a Var, gur, és Ur kifejezések is . Csak úgy random, persze más más nyelveken. Perzsa: Varkâna, Közép-Perzsa: Gurgān - Akkád: Urqananu.
Hyrkanea - vagyis Zeusz fattyak országa, de ez tkp érvényes minden Szkitára nemzetségüre, ha hihetünk a legendáknak.. Kis mese: Aeneas-ról is azt olvastam hogy azért ment/menekült egész Itäliáig mert Héra befolyása vhol ott ért véget...
Ne gyere már ilyen nagy GAR-ral, bár megértem hogy az igazság fáj neked. :)
Szállj le a magas lóról és szólj hozzá konkrétan, különben azt kell hinnem, hogy jó szokásodhoz híven, megijedsz megint a kihívástól és kereket oldasz! :))))
"Mert ha tudod, akkor ma is tudjuk, amit régen, nem-e?"
Van aki tudja... :))))
"Van aki ésszel van aki pénzzel Van aki egyszerű puszta kézzel Van aki tudja van aki érti Van aki az életét se' félti Van aki mindig van aki egyszer Van aki gyűlöl van akinek tetszel Van aki ellened van aki érted Úgy kapod ahogy kérted"
Maga Árpád neve is méltóságnév volt és két részből tevődött össze:"ar" (úr) és"pat". A khorezmieknél a nemzetségek élén"pati"-kálltak. A"pat"jelentése:vezér, elöljáró.
(nálunk a"bot"pl"botond""botos""bátor"szavaink őrzi emlékét, a mongoloknál a"bat"pl. Batukán, UlánBator(mint hős).
ÁR-PÁD jelentése = Hatalmas Vezér eredetileg méltóságnév.
GAR-GER-GUR = KÖRzet = KER(ített) (ker-t, ger-ebje vagy éppen az angol gar-den is ebből az ősetimonból van) U(-r)-GAR=O(-r)-GUR=Uralt Körzet, tehát - nép/ország jelentéssel. Hasonló értelmű szóként megmarat az ugar, mint hatalmas földterület - puszta szavunk jelenésében.Nem beszélve az ősi UGARIT városállamról.KER-ál = Király, aki URalkodik.
Egy ősi magyar mondás megvilágítja mindezt: Nagy GARral jön: GAR jelentése:
1.Önérzet, büszkeség; az önmagunkba vetett hit, bizonyosság.
A garral akkor nincs baj, ha az ember eredményei támasztják alá. A költő büszke garja megjelenik a verseiben.
2.Régies: Elbizakodott önhittség; mások bántó lenézésében, megvetésében megnyilatkozó erős önteltség; gőg. Saját maga eltúlzott különlegességének, kiválóságának feltételezése.
Honnan jön a világban mindenhol elterjed haderőt jelentő szó?
méd - mada < ar+manda < ar+mada< armada <Ármádia < army
Eredet[ármádia<középmagyar:armada(sereg) <spanyol:armada(haderő) <latin:armata(felfegyverzett) <arma(fegyver < pajzs)] A legenda szerint Hajk, az örmények ősapja Noé dédunokája volt, aki fiával Armennel és nemzetségével Babilóniából északra menekülve azAraráthegy lábánál telepedett le. Choreni Mózes, a neves krónikás az V. században írt így az örmény nép származásárólARméniatörténete című munkájában. Valójában az örmény fennsík egyike volt azoknak a területeknek, ahol kifejlődött az emberi civilizáció. Az örmények ősei minden bizonnyal azURartu Birodalom északi részén elterülő Hajasza lakói voltak. Talán ezért is nevezik országukat mindmáig Hajasztánnak. Létezésükről az Kr.e. II. évezredből származó hettita feliratok adnak először hírt.
Hajk-ról kapta az örmény nevét,Hajasztán-t; illetve az ő fiáról, Armenak-ról a külföldön elterjedtArmenia
Amédek– ababiloniforrásokban amandatörzs – alapvető szerepet játszottak azAsszíriamegdöntésében. Létrehozták az Anatóliától Közép-Ázsiáig terjedőMéd Birodalmat, aminek egyik vazallus tartománya voltPárszuaa médekkel rokon perzsák tartománya, amelynek uralkodó dinasztiája a méd dinasztiát létrehozva, a méd és perzsa nemességet egyesítve, a Méd Birodalom hódításaira alapozva hozta létre azÓperzsa Birodalmatazi. e. 6. században. A médek ezután részben összeolvadtak a perzsákkal, ősei a mai kurdoknak.
Sauro-MATák (madák):
Aszauromatáknakvagyszarmatáknaknevezett ókori, kelet-európai népesség elsődleges források szerint iráni, közelebbrőlmadai, avagy méd származású volt.
szauromata/szarmata = indoir. surya mada, a nap fia, világosság fia, vagy tör.sár-mata = fehér médnevek A sár szó a nappal kapcsolatos és fényt is jelent ebből lett a sugár a sápadt, vagy épp a sárga szavunk. Egy ősi szőlőfajtánkat sárfehérnek (napfehérnek) hívjuk. A madai szauromaták
Akirályi szkíták– szövetségük neve urartui feliraton Išqigulu, asszír ékiratos táblákon Aškuza, Iškuza, görög és latin forrásokban Szküthoi (Σκυθοι), illetve Scythae – az i. e. 8. században behatoltak a Kaukázuson túli területekre. AzAraksz, illetve aKurafolyó völgyében, valamint azUrmia-tókörnyékén ütöttek tanyát. Jelenlétük a környék földrajzi neveiben is nyomokat hagyott.[10]
A szkíták azasszírokszövetségeseként huszonnyolc éven át (i. e. 653–625.) uralták amédekországát (Szüromedia: Συρομεδια – a maiKermánsáhésKurdisztán tartomány). Az Asszír Birodalom összeomlása után derékhaduk –szirákoknak(szirakoi: σιρακοι) nevezték magukat – visszatért a kelet-európai pusztára, és a Kaukázus északi előterében, a Hüpanisz (Υπανις:Kubány) és mellékfolyóinak lapályán telepedett le.[11][12]Szkítáink a magukkal ragadott méd népességnek (szarmatai: Σαρμαται, szauromatai: Σαυρομαται, szürmatai: Συρμαται) aDontólkeletre jelöltek ki lakóhelyet.
A szirákokon kívül szkíták uralta népesség lehetett még azAzovi-tenger(Maiétisz: Μαιητις) öblénél, illetve a Manyics folyó síkságán élő ixibatai (ιξιβαται) stb. nevű csoport is.[11]Polüainoszszerint nevezett törzs királyi székét Tirgataó Maiotisz (Τιργαταω Μαιοτις) családja birtokolta.
Szauromaták nemzetségei – pl. szouardenoi (σουαρδενοι), materoi (ματεροι) – laktak aVolga(Oarosz: Οαρος) mentén, a torkolattól a Nagy-Irgiz, illetve a Kis- és Nagy-Uzeny folyó vidékéig, s valószínűleg a Medvedica és a Hopjor torkolata táján is.
A médek közül kiszakított, szauromatának nevezett népesség, a kelet-európai pusztán eltöltött mintegy három évszázad során, szokásaiban, nyelvében hasonult szkíta hűbéruraihoz, többségük azonban, úgy tűnik, valamilyen mértékben megőrizte anyanyelvét is. Törzseik jobbára iráni nevet viseltek (pl. materoi, szaioi, szaudaratai, szouardenoi, thiszamatai), fejedelmeik, amennyire tudjuk, iráni nevet választottak maguknak, pl. Szaitapharnész.
A szauromaták kezdetben (i. e. 6–4. század) a szkíták hűbéresei voltak. Az i. e. 4. század végén fellázadtak szkíta uraik ellen, és akirályiak, valamint a görögök birtokain pusztítottak. ADonjobb partján, illetve aDonyecalsó szakaszánál ütöttek tanyát, és onnan indultak hadjáratokra. Királyi törzsük – baszilikai szarmatai (βασιλικαι σαρμαται), aszaioi (ασαιοι), szaioi (σαιοι) – a Don mellékén verte fel sátrait.
A szkíta ászik
A helytelenül szarmatáknak is címzettászik, avagyjazigok,jászoka szkíta szövetség kötelékébe, aszkíta népek, közelebbről a közép-ázsiaiszakákközé tartoztak. Szövetségük neve (görögösen) masszagetai (μασσαγεται), az i. e. 130. év tájától pedig – amikor akangarokalárendeltjei, alanyai lettek – alanoi (αλανοι). Három törzsükről – névadó ászik (ασιοι, ιαζυγες stb.), valamintaorszok(αορσοι stb.) ésrhoxolánok(ροξολανοι stb.) – van tudomásunk.
A jazigoknak, később jászoknak is nevezett szkíta nép névadó törzse a Duna mentén vándorolt felfelé, és időszámításunk szerint 20. körül,Tiberius római császáruralkodása idején költözött az Alföldre.[27]Legkorábban a Duna és a Tisza völgyét, valamint a Duna–Tisza közét foglalták el. Birtokaik azOltfolyótól aBánságonkeresztül nagyjából a Borsodi-Mezőségig terjedtek. A 2. században, amikor a dákok uralmának vége szakadt, a Tiszántúlon is megtelepedtek.
Az Alföldön az ászik beköltözése előttkorai szkíta,dákéskeltanépesség lakott. Őket az ászik vonták uralmuk alá. A Dunántúl területénillírés kelta népek éltek római fennhatóság alatt.
Hadseregük, hasonlóan más szkíta népekéhez, lovasokból állt. A tehetősebbek, például a törzsfők felvértezett nehézlovasságot állítottak ki, a közrendűek pedig a könnyűlovasságot alkották. Buzogánnyal, dákossal, íjjal, pajzzsal, pányvával, szekercével, szigonnyal fegyverezték fel magukat. Utóbbi különösen hosszú változatát a görögökkontosz(csáklya, evezőrúd) névvel is illették. Felvértezett nehézlovasságot elsőként a szkíta népek állítottak hadrendbe. A vérteket bőrre stb. erősített fém- vagy szarupikkelyekből készítették.
Történelmi kutatások megállapították, hogyArtúr királyakkor lépett színre, amikor a római légiókat kivonták Britanniából, s Itália, valamint a többi tartomány védelmére rendelték őket. A római légiókban szkíta, közelebbről ászinehézlovasságis harcolt. Pendragon vörös sárkánya eredetileg a szkíta népek hadi jelvénye volt
A szabirok, szavirok stb. – helyesebben, a VII. Kónsztantinosz, bizánci császár munkájában megőrzött szabartoiaszfaloi(σαβαρτοι ασφαλοι) névalakjának rejtéjének egy lehetséges megfejtése:
Jász nehézlovasság < Örmény "lovag" szó = aspet < ( j )ász-phalanx = aszfalész
Szavárdok
szabirok,szavirokstb. – helyesebben, aVII. Kónsztantinosz, bizánci császár munkájában megőrzöttszabartoi aszfaloi(σαβαρτοι ασφαλοι) névalakból következtetveszabarok(szavarok)[* 1]– valószínűleg, többségükben legalábbis, török nyelvűek voltak. Nevük első alkalommal a 463. évben tűnik felPriszkoszmunkájában
Közép-Ázsia területére a 4. század közepén betört ahunoknak,oguroknak,oguzoknak,tielö népeknekis mondotttörökökegyik harcias csoportja, majd követték őket aheftalitáknakis nevezetthaladzsokaz 5. század közepén. A törökök összekovácsolódtak a közép-ázsiai szkíta népekkel,ászikkal,avarokkal,kangarokkal.[1]A szabarok – akazároknaknevezett nép egy részét is ők alkották – Ludwig szerint törökök és avarok társulásaként léptek a történelem színpadára
"Különösen érdekes a görögszavártiés az örményszevordikegybecsengése. Maga a görögszavártiszó minden bizonnyal az örményszevordikátvétele, amely örményülfekete fiút,illetvefekete gyermeket jelent.Sőt, van egy olyan átvitt jelentése a korabeli örmény nyelvben, hogy asevordik,mint többes számú alak,idegent, külfölditjelent. Az elnevezés másik tagját sokáig hibásan a görög kétvégződésű,aszfalész, szilárdjelentésű melléknévből vezették le, amely azonban nem felelhet meg a görögösítettaszfaloszalaknak, mivelhogy ilyen alak sem a klasszikus, sem a hellenisztikus, sem pedig a bizánci görögben nem fordul elő. Minden valószínűség szerint ez is örményből való kölcsönzés, s talán a késő klasszikus örményaszpetjalkalak(lovagias, lovagi, lovasjelentéssel) görögösített változata lehet. Aszevordiktörténetéről a későbbiekben nem tudunk, de mint népcsoport, illetve tartomány a 13-14. századi örmény forrásokban is megtalálható. Nagy valószínűséggel beolvadtak a környező örmény lakosságba, s asszimilációjukat meggyorsíthatta a kereszténység felvétele is. Érdekes adalék, hogySztepanosz Orbelitörténetírónál előfordul aMadzsgaradzorelnevezés, amely valamilyen furcsa véletlen folytán földrajzilag egybeesik asevordiklakta területekkel.”
Generally agreed to derive from Old High German Karl, name of the Frankish ruler Charlemagne (742-814) who ruled the western areas of Slavdom.
Extended derivation:
Old High German Karl > Early Proto-Slavic *kȁrlju (substantivized possessive adjective) > *kȁrlji (umlaut *u > *i) > *karlji̍ (Dybo's law) > *korlji̍ (change of *a to *o) > *korljь̍ (change of *i > *ь) > *korľь̍ (iotation of *lj > *l') > *kõrľь (neoacute due to Ivšić's law).
The shift from hard o-stem to the soft jo-stem, as outlined in the chronology above, has several theories of origin:
Holzer explains the j-suffix as originating from a substantivized possessive adjective Schenker suggests analogical replacement after agent nouns ending in *-teľь or other words denoting leaders such as *cěsařь and *kъnędzь Pronk-Tiethoff suggests the final *-ľь is due to the fact that Proto-Slavs likely perceived the Old High German final consonant as soft, similarly as in the loanword *grędeľь.
The word has been described as "without doubt the most famous Germanic loanword in Slavic" (Pronk-Tiethoff 2013) due to the fact that it's the only loanword in Slavic that can actually be dated, thus giving clues to the absolute dating of Proto-Slavic phonological developments. The fact that it regularly underwent historical Proto-Slavic sound laws, and that it's reflected in all three branches, is one of the chief indications to date Late Proto-Slavic (Common Slavic) to the ninth century.
However, this is comparatively late (only a century before Old Church Slavonic manuscripts were written), so other etymologies have been suggested:
Holzer derives it from the name of the Frankish ruler Charles Martel (688-741). The issue with this theory is that Charles Martel was not particularly important to the contemporary Slavs. Stender-Petersen derives it from Proto-Germanic *kar(i)laz (“free man”) (Old High German karl (“man”)) with a semantic shift explained as "very ordinary".
These theories are generally thought of as less convincing than from Karl "Charlemagne", who was an actual king of (some) Slavs."
A Wiki teljesen korrekt módon járja körbe a *király* szó etimológiáját.
"A szó eredete
A történészek többsége szerint a magyar király szó Nagy Károly nevének szláv közvetítésű átvétele.[1] (Karl→kral→király). A térségben a 9. században csak a németeknek és a horvátoknak volt királyuk, ezért felmerülhetne a horvát közvetítés, de a korabeli források[forrás?] Pannónia szláv és a magyar vezetőit is király (rex) címmel illették, ezért teljes joggal gondolhatunk arra, hogy legtöbb átvételünkhöz hasonlóan ez is a pannóniai szlávoktól került hozzánk.[2] Károllyal a szlávok álltak közvetlen kapcsolatban, a magyarok a 9. század elején még Etelközben éltek, s első megjelenésük a frank területeken csak Károly halála után fél évszázadra tehető. 862-nél jegyezte be Hinkmar reimsi érsek a Szent Bertin-kolostor évkönyvébe, hogy a korábban ismeretlen Ungri is Német Lajos királyságát pusztították.[3] Egyesek szerint könnyebben indokolható hangtanilag a fordított átvétel, miszerint a szláv nyelvekbe került a „király” szó a magyarból.[forrás?]
A Czuczor Gergely és Fogarasi János szerkesztette és írta A magyar nyelv szótára szerint "már a Zend-Avesztában eléjön a Kara, mint az első uralkodók neve."[4][5] Hozzáfűzik, hogy "Hang- és fogalmi rokonságban van vele a görög κδα⎨νω és κνριος, melyekhez hasonló a latin herus, német Herr; de legegyszerűbb itt is, mint számtalan más esetekben, a tiszta gyökü magyar úr. Valamennyiben az átv. értelmü magasságot, fensőséget jelentő ar, er, ur, υρ ir a lényeges alkotó hang."[6] Eszerint a király szó eredete sokkal régebbi a "Károly" név átvételénél."
Még az elavult Czuczor-féle értelmezést is említi.
"...könyvet nem vesz, csak netről idézgetve probál vitatkozni."
Mitől lenne jobb forrás pl. egy 40 éves poros könyv, mint a netről letöltött, megbízható adat??
Nem vitatkozni *próbál* veled a király szavunk etimológiájával kapcsolatban, hanem konkrétan
adatokat hoz, amire te csak sejtelmes mosolykákkal tudsz válaszolni. (Kevésbé elegánsan fogalmazva: lemos a pályáról. Az eddigi állás: ~200:0, az elmúlt év megfigyelései alapján.)
"...Szent István első vértanú is szavárd volt ő ráadásul herceg is, neve (megkoszorúzottat) koronázottat jelent. Neve összekapcsolódott az első keresztény állam királyainak nevével. Maga Konstantin is valószínüleg származásolag kötődik a térséghez, erre vannak adatok."
Szavárd herceg?? Pont mint a pártus Jézus??? :-D
Újra leírod azt bődöletes állítást, hogy szegény megkövezett protomártír herceg volt.
Milyen adat alapján állítod?
Az ApCsel alapján annyit lehet tudni, hogy görög neve volt a mártírnak, és szerpap volt.
A többi merő fantáziálás. ;-)
Az első keresztény állam Örményország volt (301). Direkt végigböngésztem az ottani királylistát, de még nagyítóval sem találsz Sztefanoszt. A grúz királylistáról majd máskor, de ott is lesznek meglepik.
Egy lovas nép amely hetek-hónapok alatt végigdúlja Európát, majd pont nem lépi át a Volgát ezerévekig
Hát ha pl. nem volt rá indíttatása, és még ezer ok.
És ezt valaki ki meri jelenteni?
Hja, a régészet szinte egzakt tudomány.
Idézd legyél oly kedves!
Lásd teljes körű igazolással a Komár könyvben is, meg a számos Türk Attila cikkben is, sokszor hivatkozva itt a topikon.
Sértő ostobaság, úgy ahogy van.
Mármint hogy te figyelmen kívül hagynád egy tudomány legfrissebb és igazolt megállapításait, obskurus legendagyártók, evilatozók és sumérozók kedvéért.
És jóbarátod kis Konstantin ismerhette ezeket az eredményeket? :)
Ő állítja, hogy a magyarok egyik ága a szavárd volt.
AKIK a besenyőktől elszenvedett vereséget követően (= I. besenyő háború, még a Volgán túl), "Perzsia vidékére" költöztek. Azaz 850 körül, amikor a többiek meg Etelközbe jutottak.
Nézz már körül az országban, nem egy savar-sabir eredetű földrajzi név van, ráadásul korakeresztény szenthez köthetően.
??
Van "Kaba" is meg "Medina" is Mo.-on, akkor arabok is jöttek ???
A magyarok egy része, és Szent István első vértanú is szavárd volt ő ráadásul herceg is, neve (megkoszorúzottat) koronázottat jelent. Neve összekapcsolódott az első keresztény állam királyainak nevével. Maga Konstantin is valószínüleg származásolag kötődik a térséghez, erre vannak adatok. A Hellészpntosz név árulkodó Bizánc, a koraketeszténység és a magyarság kapcsolatát illetően.
Kevered-kavarod, össze nem illő részeket passzítanál.
Türk Attila (micsoda adekvát név...;) ) rosz nyomon jár. Egy nyilvánvalóan" kalandozó" katonai magyar kontingens nyomaira bukkant ( ja nem is ő, hanem orosz kollégái) és ezen felbuzdulva akarja vágni a millió szállal a Kaukázushoz kötődő magyarságot.
Mondom én, hogy 50-100 éves, immár csupán tudománytörténeti aktákba tartozó, egykori felvetéseket (tehát ötleteléseket, és nem igazolásokat) ömlesztesz ide. De minek.
Sztyepankert korábbi neve volt nyelvészetileg érdekes, csak te valamiért mindig alá akarod ásni a mondandómat
Most megint idézzelek be? De hiszen égsz itt eleget, "új" anyagokkal, posztról posztra.
és direkt tereled el a figyelmet a lényegről, hogy hitelteleníts.
Nem kellek én ehhez, teszed azt magadtól, és váltál igen rövid idő alatt a topik pofozógépe.
És jóbarátod kis Konstantin ismerhette ezeket az eredményeket? :)
Ő állítja, hogy a magyarok egyik ága a szavárd volt.
Nézz már körül az országban, nem egy savar-sabir eredetű földrajzi név van, ráadásul korakeresztény szenthez köthetően.
A magyarok egy része, és Szent István első vértanú is szavárd volt ő ráadásul herceg is, neve (megkoszorúzottat) koronázottat jelent. Neve összekapcsolódott az első keresztény állam királyainak nevével. Maga Konstantin is valószínüleg származásolag kötődik a térséghez, erre vannak adatok. A Hellészpntosz név árulkodó Bizánc, a koraketeszténység és a magyarság kapcsolatát illetően.
Türk Attila (micsoda adekvát név...;) ) rosz nyomon jár. Egy nyilvánvalóan" kalandozó" katonai magyar kontingens nyomaira bukkant ( ja nem is ő, hanem orosz kollégái) és ezen felbuzdulva akarja vágni a millió szállal a Kaukázushoz kötődő magyarságot.
Sztyepankert korábbi neve volt nyelvészetileg érdekes, csak te valamiért mindig alá akarod ásni a mondandómat és direkt tereled el a figyelmet a lényegről, hogy hitelteleníts. Bolsevik módszer ez, ha már sztyelankert...
Ugyanakkor az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a magyarság segédhadként részt vett a kazároknak az arabok ellen folytatott Kaukázuson túli hadjárataiban.
?
Nagy Kornél még nem ismerte Botalov/Komár/Türk munkáját és a legújabb régészeti eredményeket, miszerint 850 előtt nem lépték át a Volgát a magyarok, így értelemszerűen, nem is "segédkezhettek" korábban a kazároknak, stb.
Összehánysz ide hetet-havat, 50-100-150 éves álláspontokat, csak éppen a legfrissebb eredményeket negligálod.
Azaz: korábban, mint 850, nem mehettek a magyarok a Kaukázus vidékére, onnan senki honfoglaló nem jött, se Kon, se Grün, másokhoz, mint a Volgán csak 850 körül átkelt népekhez (ill. leszakadó részeikhez) a magyar nyelvet nem tudod kötni, a tudomány jelenlegi álláspontja szerint.
Viszont örülök, hogy Sztyepanakertet sikerült elhagynod ...Máris nem éltem hiába ...
A korai kereszténységgel millió szál köti össze a magyarságot. Előbb találkoztunk keresztényekkel, mint Róma, hiszen mi onnan jövünk, ahol kialakult. A Kaukázus vidékéről.
Dr. Szederkényi László atya előadása. Elhangzott az Engesztelők Országos találkozóján 2018 május 26-án/ részlet
Magyar szentek alatt értjük a magyar nemzetiségű szenteket és azokat a szent életű embereket, akik valamilyen módon a magyar földhöz, történelmi Magyarországhoz, a Magyar Szent Korona területéhez, a magyarokhoz kötődtek. Az előadásomban a Magyar litániában szereplő, kevésbé ismert magyar és magyar vonatkozású szentek életét és lelkiségét szeretném ismertetni.
Szent Claudius, Castorius, Symphorianus és Nicostratus vértanúk (a négy megkoszorúzott szent) Pannóniában kőfaragók voltak a III. században. 293-ban Diocletianus (283-305) római császár Pannóniába jött és rendeletet adott ki, hogy a pogány napisten, Asclepius szobrát és templomát készítsék el a birodalom ezen tartományában élő kőfaragók. A négy keresztény kőfaragó mesterségbeli tudásával kitűnt a többi szakmabeli között, a császár meg is kedvelte őket, sok szép faragványt készítettek, de Asclepius isten szobrát nem voltak hajlandók elkészíteni, mert ezt keresztény hitükkel nem tudták összeegyeztetni. Ezért skorpiókkal megkorbácsolták őket és elevenen ólomkoporsóba tették és egy folyóba dobták a négy kőfaragót. A hagyomány szerint vértanúságuk helye Tardos volt. A kőfaragók, építőmesterek, kőművesek védőszentjei.
Szent Demeter előkelő római vagy makedón családból származó katonatiszt volt. Tesszalonikában teljesített katonai szolgálatot, majd a Száva folyó bal partján fekvő Sirmiumban, a mai Szávaszentdemeteren diakónusnként működött és 303-ban itt szenvedett vértanúságot. A Bizánci Birodalom mellett a középkortól kezdve Magyarországon is nagy tiszteletnek örvendett. Szegeden templom épült a tiszteletére. A Magyar Szent Korona alsó abroncsának egyik zománcképe őt ábrázolja. A magyar juhászok hagyományosan védőszentjüknek tekintették.
Szent Irenaeus Sirmium püspöke volt. Amikor keresztény hite miatt elfogták és Pannónia helytartója, Probus hittagadásra akarta kényszeríteni, vagyis hogy áldozzon a pogány isteneknek. Rokonai és barátai könyörgésére se tagadta meg hitét, ezért megkínozták, majd lefejezték. Holttestét a Száva folyóba dobták.
Szent Quirinus (Kerény) a pannóniai Siscia, vagyis Sziszek vértanú püspöke. Galerius császár (305-311) idejében elfogták és arra akarták a hatóságok kényszeríteni, hogy a pogány istenek tiszteletére mutasson be tömjénáldozatot. Kilátásba helyezték neki, hogy Jupiter főisten papja lehet. Ő nem volt hajlandó se fenyegetésre, se hízelgésre a hitét megtagadni, ezért megvesszőzték és börtönbe vetették. A börtönben hálát adott azért, hogy Jézusért szenvedhetett és imádságaiban azt kérte az Úrtól, hogy fogvatartói térjenek meg. Az egyik éjszaka a börtönben nagy fényesség támadt. A börtönőr bement Quirinus püspök zárkájába, letérdelt előtte és kérte, hogy imádkozzon érte. Kifejezésre juttatta, hogy hiszi azt, hogy egyetlen igaz Isten van, akit a szent püspök is imád. Quirinus elmagyarázta az őrnek a legfontosabb hitigazságokat, majd megkeresztelte. Háromnapos fogság után Savaria (Szombathely) városába vitték. Itt halálra ítélték és malomkövet kötöttek a nyakába és a Sibaris - patakba (mai nevén Perint - patakba) dobták. Kelések ellen szokták segítségül hívni.
Remete Szent Pál 230 körül született Egyiptom Alsó-Théba nevű tartományában. Szüleinek korai halála miatt 15 éves korában nagy vagyon birtokába jutott. Ennek egy részét rászorulók segítésére, a többit tanulmányok végzésre fordította. Decius császár (249-251) üldözése idején elrejtőzött. Sógora meg akarta szerezni vagyonát, ezért elhatározta, hogy rejtekhelyét elárulja a hatóságoknak. Mivel nővére sem tudta ettől a szándékától eltéríteni, elárulta Pálnak férje szándékát, aki a sivatagba menekült. Az üldözés után vissza akart térni, de a pusztába olyan rejtekhelyet talált, amelyet megkedvelt és 90 esztendeig élt itt. Napjait az imádság és az elmélkedés töltötte ki. Őt tartjuk az első remetének. Halála előtt nem sokkal meglátogatta őt Remete Szent Antal. 343-ban halt meg. Halála után Remete Szent Antal temette el barlangjának közelében. Boldog Özséb 1246-ban, amikor összegyűjtötte és szerzetesrenddé szervezte a Pilisben élő remetéket, rendjének égi pártfogójául választotta és mint példaképről, róla nevezte el szerzetesi közösségét. Az első remete holtteste a XII. században Konstantinápolyba került, 1240-ben pedig Velencébe a Szent Julianus-templomba. 1381-ben amikor Nagy (I.) Lajosmagyar király (1342-1382) a Velencei Köztársasággal békét kötött, feltételül szabta az első remete ereklyéinek átadását, így 1381-től már Magyarországon volt a holtteste: először néhány napig a budai királyi várkápolnában, majd a pálos rend budaszentlőrinci főmonostorának Szent Lőrinc – templomában. Itteni sírjánál sok csodás gyógyulás történt, amit az ő közbenjárásának tulajdonítottak. Így sírja a középkorvégi Magyarország kedvelt búcsújáró helye lett.
Alamizsnás Szent János (+616) Ciprus szigetén született gazdag családból. Fiatal korában megházasodott, amikor azonban felesége és gyermekei meghaltak, mindenét eladta és vagyonát szétosztotta a szegények között. Egyházi pályára lépett és 606-ban Alexandria pátriárkájának választották. Takarékosan élt, gondosan kezelte a patriarkátus vagyonát. Kitűnt a rászorulók segítésében. Példáján felbuzdulva székvárosának gazdag polgárai is igyekeztek vagyonukból a szegénygondozás ügyét támogatni. Alamizsnás Szent János a társadalmi igazságosság szentje: a kereskedők mérlegeit ellenőriztette, hogy ne csapják be az embereket, a tisztviselőknek megtiltotta az ajándékok elfogadását, hogy ne legyenek részrehajlók, elérte, hogy a vásárban a szegényebb árusoktól ne szedjenek a hatóságok helypénzt. Bajban lévő, tönkrement embereknek rendszeresen adott pénzt, hogy újrakezdhessék életüket. Akinek kölcsönbe adott pénzt, annak előfordult, hogy adósságát elengedte. Ezenkívül igazi békességszerző volt: küzdött azért, hogy hívei ne gyalázzák egymást, bocsássanak meg egymásnak; ő maga jó példát mutatott a megbocsátásban mindig. A perzsák betörése elől szülőhazájába, Ciprusra menekült. Itt halt meg 616-ban. Holtteste később Konstantinápolyba került, majd a XV. században I. Mátyásmagyar királynak (1458-1490) ajándékozta a török szultán. Először Budán lett eltemetve, majd 1632-től Pozsonyban, a Szent Márton - templomban nyugszik holtteste.
Szent Adalbert (956-997) 956 körül született a csehországi Libicében, eredeti neve Vojtech volt. Apai ágon cseh, anyai ágon német származású volt. Szülei először világi pályára szánták, de születése után nem sokkal súlyosan megbetegedett. A szülők Szűz Mária közbenjárását kérték gyógyulásáért és megfogadták, hogy Istennek szentelik fiukat, ha életben marad. Meggyógyult és 972-ben Magdeburgba küldték a papszenteléshez szükséges tanulmányok elvégzésére. Ugyanekkor került ide egyik iskolatársa Radla, aki majd az Asztrik nevet veszi fel a bencés rendben és akivel együtt fog téríteni Magyarországon. (Barátja lesz Asztrik, a Pannonhalmi monostor első apátja, akit szintén a szentek között tiszteljük). Vojtechet pártfogója, a magdeburgi érsek, Adalbert bérmálta meg. Pártfogója iránti tiszteletből ekkor vette fel az Adalbert nevet. 981-ben hazatért Csehországba és Prága első püspöke, Dietmar pappá szentelte. Annak halála után 983-ban a papság és a nép őt választotta prágai püspöknek. A püspöki szolgálatról ezt mondta: „Könnyű püspöksüveget és pásztorbotot viselni, de borzasztó a püspökre váró számadás az élők és holtak bírája előtt.” A hitét és papi hivatását komolyan vevő püspököt egyházmegyéjéből kétszer is elűzték a hitüket nem igazán komolyan vevő papok és világi hívek. A szerzetességben és a missziós munkában igyekezett Isten szolgálni. 992-ben és 994-től 996-ig Magyarországon működött mint hittérítő. Géza fejedelem (970-997) szívesen látta udvarában. Ő bérmálta meg Géza fiát, Istvánt (997-1038), egyes források szerint ő is keresztelte meg. A későbbi magyar királyra lelkiségi szempontból mindenesetre jó hatást gyakorolt: SzentIstvánegy jámbor, minden szempontból keresztény uralkodó lett éppen Adalbert lelkipásztori buzgalma révén. Szent Istvánt, feleségével Boldog Gizellával, ő hozta össze 995-ben. 996/997 telén a pogány poroszok között térített nem túl nagy sikerrel. Elhatározta, hogy a litvánokhoz fog menni misszionálni, de mielőtt oda elmehetett volna, a poroszok között vértanú lett 997. április 23-án. Védőszentje Lengyelországnak, Magyarországnak és az Esztergomi Főegyházmegyének.
Szent Zoerárd egyes források szerint lengyel földről, más források szerint az isztriai Pola város környékéről érkezett Szent István király uralkodásának elején hazánkba. Először Nyitrán, a Zobor-hegyen épült Szent Ipoly-monostorban volt bencés szerzetes. Itt kapta a kolostor apátjától az András nevet. Az apát engedélyével később remeteségbe vonult a Trencsénnel szemben lévő Szkalka – hegy barlangjába. Itt szigorú aszketikus életet folytatott: nehéz fizikai munkát végzett, igyekezett sokat böjtölni, minél kevesebbet aludni és vezeklőövet hordani. Az akkori felfogás szerint az efféle szigorú aszkézis a vértanúsággal volt egyenértékű. Kapcsolata a remeteség ellenére megmaradt a nyitrai kolostorral: időnként elment meglátogatni rendtársait és bekapcsolódott a kolostori életbe, rendtársai pedig meg-meglátogatták őt barlangjában. Halála után Nyitrán temették el a Szent Emmerám – templomban. Tanítványa volt Benedek, aki szintén szigorú fegyelemben élt. Mesterének halála után három évvel rablók támadtak rá abban a reményben, hogy sok pénz van nála. Mivel semmije sem volt, bosszúból megölték és a Vág folyóba dobták. Halála után egy évvel épségben találták meg holttestét a vízben és szintén Nyitrán temették el, mestere mellé a Szent Emmerám – templomban.
Szent Hierotheosz Konstantinápolyban volt szerzetes. Thephylaktos pátriárka püspökké szentelte, majd 950 körül Magyarországra ment, hogy missziós munkát végezzen. Valószínűleg Erdélyben térített és Gyulafehérvár volt működésnek központja. A hagyomány szerint ő keresztelte meg Szent István király édesanyját, Saroltot.
Boldog Asztrik (+1036/39 körül) a keresztségben a Radla nevet kapta. Cseh, horvát vagy német származású bencés szerzetes volt. 972-től Magdeburgban, az ottani káptalani iskolában tanult Szent Adalberttal együtt teológiát. Belépett a bencés szerzetesrendbe és felvette az Asztrik nevet. 992-től 995-ig Csehországban a brewnowi kolostor apátja volt. 996-ban jött Szent Adalberttal együtt Magyarországra. Szent Márton hegyén, Pannonhalmán az első magyar bencés kolostor apátja lett. 999-ben Szent István őt küldte Rómába II. Szilveszter pápához. Római küldetése sikerrel járt: a pápa megengedte Szent Istvánnak, hogy egyházmegyéket alapítson, megkapta a Szent Koronát, a magyar királynak apostoli királyi címet szerzett és apostoli keresztet hozott haza (amely bekerült az államcímerbe is) és a pannonhalmi monostor megkapta ugyanazokat a kiváltságokat, amelyekkel a montecassinoi rendelkezett. 1007-től kalocsai érsek volt, Sebestyén esztergomi érsek szembetegsége idején az Esztergomi Érsekséget kormányozta, majd Sebestyén halála után esztergomi érsek lett. Más források szerint 1010-től újra kalocsai érsek lett, miután Sebestyén érsek meggyógyult. Ő kezdeményezte a pécsváradi bencés monostor megalapítását.
A fejedelmi találkozót I. Ottó német-római császár hívja össze 973 húsvétjára Quedlinburgba.
A résztvevők - többek között - a következők: vazallus itáliai (pl. a már fentebb említett beneventói Vasfejű Pandulf ) és német birodalmi (szász, bajor, thüringiai, sváb stb.) hercegségek uralkodói, a dán (és norvég) király I. (Kékfogú) Harald, a lengyel fejedelem I. Mieszko, II. Boleszláv cseh herceg, Nyugat- Bulgária, sőt a hispániai (cordobai) Omajjádok képviselői.
A legfontosabbak: a bizánci katonacsászár Joannes Tzimiskes, éppen úgy, mint Géza "nagyfejedelem" nem jelenik meg személyesen, mert ezzel a német-római császárok főségét ismernék el.
Géza 12 "fejedelmi" személyt küld maga helyett és a követeket látva bizony leesik az álla Európa uralkodóinak. Nem lehet elégszer kiemelni: ebben az időben (is) Magyarország Európa vezető nagyhatalma a két császárság mellett, de mivel Géza elismeri a bajor II. ( Civakodó ) Henrik által 970-ben meghódított – és később Ostarrichi és Karinthia névre keresztelt - két bajor vazallus őrgrófságot, ezáltal a nyugati gyepűt Melkig vonja vissza (itt napjainkban is látható az emléktábla, miszerint határváros volt Melk a X. században), akadémikusaink ezt csak a gyengeség jeleként tudják értékelni (az a kérdés fel sem merül bennük, hogy Árpád nagyfejedelem 907-es hatalmas diadala után miért telik el több mint 120 esztendő az újabb birodalmi offenzíváig?).
A Magyar "Nagyfejedelemség" megítéléséhez nem árt figyelembe venni, hogyan vélekednek Gézáról kora krónikásai:
Ő a „Magnus senior” és a „Megasz archón” - ezek császároknak kijáró megszólítások, későbbi szláv történetírók egyszerűen csak „král”-nak, azaz királynak hívják.
Itt térnék ki arra a tévesen tanított és értelmezett kijelentésre is, miszerint „elég hatalmas vagyok ahhoz, hogy két istennek szolgáljak”: nem Géza mondta, hanem az édesapja Taksony
a pontos fordítás: „ …hogy Istent kétféleképpen (!) szolgáljam – azaz fia megkapja mind a görög, mind a római keresztséget is!
Szent Istvánt azzal vádolják, hogy térítő papokat hozat. A római, bizánc, júdeai, vagy akár muzulmán egyház képviselői már Géza idejében is itt vannak. Senki sem hívja őket, jönnek maguktól. Miért? A válasz egyszerű: mert teljes vallásszabadság van. Azt mondják, jöttek minket megkeresztelni. Ez érdekes: Fötiusz bizánci pátriárka már 895-ben a következőt mondja „Álmos udvarában Mani, a Jézus-hit 276-ban mártírhalált halt terjesztőjének vallási irányzatát követik.” – most akkor kinek a kereszténysége az ősibb?
Géza nem háborúzik, inkább előnyösnek tetszően házasítja gyermekeit :
Fiának Vajk-Istvánnak II. (Civakodó) Henrik lányát kéri feleségül. Úgy tudjuk, a kislányt Gizellának hívták, pedig ez csak a korabeli bajor Gisel- mai német Geisel- magyarosítása (jelentése: túsz - ez jól jellemzi a korabeli erőviszonyokat. Ahogyan a német Béna Hermann krónikájában olvasható: a gyermekarát a hit túszaként adták a magyar fejedelem-jelölthöz.)
Öt lányának ismerjük a sorsát:
1. Judit hercegnő Bátor Boleszló krakkói herceg felesége lesz. Erre alapozva a lengyelek segítséget kérnek Gézától a csehek ellen, amikor Géza ezt megtagadja (hivatkozva a quedlinburgi békeajánlatra) Boleszló hazaküldi feleségét a kisfiával, Veszprém herceggel együtt.
2. Ilona hercegnőt a burgund uralkodóházból elszármazott Orseoló Ottó velencei dózse veszi el (fiuk Orseoló Péter azaz „német” Péter - Szent Imre herceg valószínűsíthető gyilkosa)
3. a hölgy neve ismeretlen, de biztosan a bolgár trónörökös Gábriel Radomír hitvese lesz
4. a thüringiai őrgróf lesz a férje
5. Piroska a nádorispánná tett Aba jegyese (esetleg egy másik (de mindenképp „itthoni”) avar méltóságé)
Fontosabb azonban kitérni arra, hogy míg az első négy gyereknek az erdélyi gyula (csak így kisbetűvel, hiszen méltóságnév- amúgy ő is István névre keresztelt) lánya Sarolt (Suraldu) az édesanyja, addig a többieké egy lengyel hercegnő - Adelheid - ugyanis, bár ez nem közismert Géza kétszer nősült.
Sarolt annak a gyulának a leánya, aki 950 után keleti rítus szerint keresztény hitre tért. Bizánci forrásból (Szkülitzész) tudjuk, hogy kevéssel Termacsu és Bulcsú bizánci követjárása után az erdélyi gyula szintén Bizáncba ment, ott megkeresztelkedett és magával vitt egy Hierotheosz nevű szerzetest, akit előzőleg „Turkia”, azaz Magyarország püspökévé szenteltek. Ennek alapján tehát az első magyarországi térítő-püspökség keleti rítus szerint létesült és felállítása Sarolt apja, az erdélyi Gyula nevéhez fűződik.
A Képes krónikában van egy beszédes kép: I. István születése, miniatúra a képes krónikából.
A képen Sarolt aranykoronát vesz át Szent István vértanútól. A legenda szerint Szent István vértanú jövendölte meg Saroltnak, hogy fia fog születni, „akinek e nemzetségben először jár korona”
Ne felejtsük el, hogy Géza, a fia és az erdélyi Gyula is az István nevet vette fel. Miért?
"Az István (Stephanus) név görög eredetű, latinul koronát, héberül normát jelent. István a vértanúk koronája volt, vagyis az első közülük az Újszövetségben, miként Ábel az Ószövetségben. Norma, azaz szabály és példa volt másoknak a Krisztusén való szenvedésben, a helyes cselekvésben, életvitelben és az ellenségén való imádkozásban.
Szent István diakónus a kereszténység első vértanúja (görögösen protomártírja). Története a Szentírásban olvasható (ApCsel 6,1–8,2). A görög nevű István (Sztephanosz) a zsidók és a keresztények (ekkor még túlnyomórészt eretneknek tekintett zsidók) közti vallási türelmetlenség első ismert áldozata volt. Miután a jeruzsálemi Szanhedrin (legfelsőbb törvényszék) istenkáromlás gyanújával perbe fogta, István a védőbeszédében hitet tett amellett, hogy Jézus a Megváltó és Isten Fia – ezzel kimerítette az istenkáromlás főbenjáró bűnét, amiért halálbüntetés járt –, a zsidókat pedig (elsőként a hitszónokok és teológusok hosszú sorában, akik mind felelősek a zsidóság későbbi üldöztetéseiért) Jézus Krisztus gyilkosainak nevezte. Istvánt a Szanhedrin a zsidó törvények értelmében megkövezésre ítélte.Szent István első vértanút diakónusi dalmatikában ábrázolják, mivel – mint történetéből megtudható – egyike volt az apostolok által kinevezett első hét diakónusnak. Így ő lett a diakónusok védőszentje. Jellemző attribútuma kivégzésének eszköze, a kő, mellyel vérző fején, vállán, ruhájának redőiben, a kezében, kezében tartott könyvön ábrázolják."
Szent István (vértanú) nem volt zsidó. A szevordik hercegeként Prozelita patricius családból származott.
Kik voltak a prozeliták?
Ők:
„Párthusok és médek és elámiták, és kik lakozunk Mesopotámiában, Júdeában és Kappadócziában, Pontusban és Ázsiában, Frigiában és Pamfiliában, Égyiptomban és Libiának tartományiban, mely Cziréne mellett van, és a római jövevények, mind zsidók, mind prozelitusok, Krétaiak és arabok, halljuk a mint szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait.” (ApCsel 2, 9-10.)
A prozeliták a korai egyház tevékenységében is aktívan jelen voltak
„És tetszék e beszéd az egész sokaságnak: és kiválaszták Istvánt, ki hittel és Szent Lélekkel teljes férfiú vala, Filepet, Prokhórust, Nikánórt, Timónt, Párménást és Nikolaust, ki Antiókhiából való prozelitus vala;” (ApCsel 6, 5.)
És most idézek pár idevágó részt egy akadémistától:
Nagy Kornél:
Magyar-örmény történeti kapcsolatok
A magyarság történeti érintkezése az örmény néppel több mint ezer esztendőre vezethető vissza. Első hallásra kissé furcsának tűnhet ez az egyszerű kijelentés, mert a két nép, a két ország egymástól igen nagy földrajzi távolságra esik. Azonban a történelem, mint tudjuk, bizonyos mértékben kiszámíthatatlan, s igen nagy horderejű történelmi eseményeknek kellett lejátszódniuk, hogy bekövetkezzék a két nép közötti történeti érintkezés. Ebben talán szerepet játszhatott az is, hogy a két nép között sok történeti hasonlóság mutatható ki, vándorlások, diaszpórák, hódítások, anyaországi területek elcsatolásai.
Gyaníthatóan az első komolyabb történeti érintkezés a népvándorlás korára volt tehető, amikor is az 5. század derekán a Kaukázusban megjelenő nomád törzsek sorozatos betöréseikkel zaklatták a Kaukázuson túli keresztény örmény államokat, így Örményországot is. Nem zárható ki, hogy az ómagyarság elemei részt vehettek ezekben a hadjáratokban. A másik fontos momentum a 7-9. század lehetett, amikor is Örményország az Arab Birodalom és a Kazár Kaganátus közötti hatalmi harc felvonulási területévé vált. A korabeli örmény történetírók igen részletesen beszámolnak a kazárok viselt dolgairól, államszervezetükről és harcmodorukról. A Kazár Kaganátus területén örmény egyházi missziók is tevékenykedtek, s jelentéseikkel gazdagították a korabeli örmény történetírók műveit. Erről tanúskodik az első, kőből épült örmény templom is Szolkhatban. Ezért nem minden alap nélkül feltételezhető, hogy az örmények már a Kazár Kaganátusban érintkezésbe kerültek a honfoglaló magyarság őseivel. Ugyanakkor az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a magyarság segédhadként részt vett a kazároknak az arabok ellen folytatott Kaukázuson túli hadjárataiban.
Az örmény-magyar történeti kapcsolatok talán legizgalmasabb fejezete a rejtélyes szavárd-magyar kérdés. A szavárdok a 9. század első felében Örményország területén telepedtek le, s fokozatosan tértek át az örmény kereszténységre. A bizánci Bíborbanszületett Konstantin (Konsztantinosz Porphürogenetosz) császár történeti munkájában is található egy hivatkozás a magyarokkal (türkökkel) rokon szavarti asztali népességre, akik Örményország északkeleti részén telepedtek le, miután vereséget szenvedtek Etelközben a besenyőktől. A császár megemlíti, hogy értesüléseit az udvarában követként jelen lévő magyar (türk) Torma és Bulcsú vezérektől szerezte. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg az örmény forrásokról sem, főleg Jánosnak (Hovhannesz Draszkhanakertaci), Örményország katholikoszának krónikájáról sem.
Az egyházfő leírja, hogy egy bizonyos szevordik nép telepedett meg az északkeleti örmény Uti tartományban, a Kúra folyó völgyében. A történetíró továbbá említést tesz arról, hogy keresztények, s a 9. század elején már három szent vértanút adtak az örmény egyháznak, akik a hitükért szenvedtek vértanúságot a muzulmánok elleni harcukban. Ezek voltak: Szent István, akit Kon(t)nak neveztek, a szevordik hercege, valamint két herceg testvérpár, Szent György és Szent Arwesz.
A leírtak valóban egybecsengenek a két történetíró munkájában, de azért néhány kérdés felmerült. Konstantin császár valóban a magyar követektől szerezte értesüléseit? A kérdés megoldása rendkívül nehéz, de nem zárható ki, hogy értesüléseit a császár az udvarában állandóan jelen lévő örmény követektől is szerezhette, továbbá, hogy János kathlikosz személyesen is látogatást tett Bíborbanszületett Konstantin császárnál, így lehetséges, hogy az információkat a császár az egyházfőtől szerezte. Ezen túlmenően maga a császár is örmény származású volt, s örmény hercegi családból házasodott, amely megerősítheti ama gyanút, hogy a szavárdokról szerezett információk inkább Örményországból jutottak el a császári udvarba.
Különösen érdekes a görög szavárti és az örmény szevordik egybecsengése. Maga a görög szavárti szó minden bizonnyal az örmény szevordik átvétele, amely örményül fekete fiút, illetve fekete gyermeket jelent. Sőt, van egy olyan átvitt jelentése a korabeli örmény nyelvben, hogy a sevordik, mint többes számú alak, idegent, külföldit jelent. Az elnevezés másik tagját sokáig hibásan a görög kétvégződésű, aszfalész, szilárd jelentésű melléknévből vezették le, amely azonban nem felelhet meg a görögösített aszfalosz alaknak, mivelhogy ilyen alak sem a klasszikus, sem a hellenisztikus, sem pedig a bizánci görögben nem fordul elő. Minden valószínűség szerint ez is örményből való kölcsönzés, s talán a késő klasszikus örmény aszpetjalk alak (lovagias, lovagi, lovas jelentéssel) - volt egy szófejtésem hasonló alakkal: jász-nehézlovasság
görögösített változata lehet. A szevordik történetéről a későbbiekben nem tudunk, de mint népcsoport, illetve tartomány a 13-14. századi örmény forrásokban is megtalálható. Nagy valószínűséggel beolvadtak a környező örmény lakosságba, s asszimilációjukat meggyorsíthatta a kereszténység felvétele is. Érdekes adalék, hogy Sztepanosz Orbeli történetírónál előfordul a Madzsgaradzor elnevezés, amely valamilyen furcsa véletlen folytán földrajzilag egybeesik a sevordik lakta területekkel. Nem tudjuk biztosan, hogy közük lehet-e a magyarsághoz, és hogy a szavárdok magyarok voltak-e vagy sem, azt csak hosszas és tüzetes történeti és filológiai kutatások után lehet bizonyítani, illetve megcáfolni.
A magyar Szent Koronával kapcsolatban főleg az utóbbi esztendőkben merült fel az a feltevés, hogy a Dukász Mihály császár által I. Gézánakküldött bizánci koronát a középkori Örményországban készítették volna el. E feltételezés szerint a korona valószínűleg vazallusi hatalmi jelvényként készült a 9. században valamelyik Bagratida örmény királynak vagy Arcrunida fejdelemnek Vaszpurakanban. Ugyanakkor az is lehetséges, hogy a Dukász Mihály császár által küldött koronát a középkori Grúziában készítették. Mindenesetre e problémakör megoldása, a szavárdkérdéshez hasonlóan, még várat magára.
