Pár napja történt, hogy elhatároztam, hogy a végsőkig fogom tartogatni. Megittam 1,5 liter vizet és még vittem magammal egy 1 literes üdítőt, hogy biztos sikerem legyen. Felszáltam hát a buszra és a végállomásig utaztam. Már amikor indultam kellett pisilnem, de ez még egy enyhe inger volt. A busz zötykölődése és hirtelen fékezései megtették a hatásukat, keresztbe tettem lábaimat, hogy ne legyen látványos a szorult helyzetem. Elérkezett az idő, megérkeztünk. Féltem felállni, mert már nagyon kellett és úgy éreztem, ha felállok, elázik a busz. Megvártam, amíg mindenki leszáll, majd összeszedtem az erőm és felálltam. Kiszaladtam az ajtón. Meglepő módon az inger most nem volt olyan erős. Úgy éreztem azért még bírom egy ideig, ezért felszálltam a villamosra. Ezúttal az egyik végállomástól a másikig mentem. Az út során ittam még fél litert, még volt négy megálló. Fel kellett állnom, mert ülve már nem találtam megfelelő pozíciót. Ez nem volt túl jó ötlet, mert nagyon sok ember volt már a villamoson. Egyszer aztán nagyon erős inger ért, de nem tudtam odakapni, ezért elkezdtem szivárogni. Szerencsére sikerült megállítani. A végére aztán megint kiürült a villamos. Aprókat lépkedtem, ez segített, hogy ne menjen be. A velem szemben álló férfi fehér botot tartott a kezében és napszemüveget viselt, ebből kiderült számomra, hogy az illető vak. Érdekes módon hozzám hasonlóan egy pillanatra sem állt meg, ide-oda lépkedett. Felmerült bennem, hogy egy cipőben járunk. Az utólsó megálló előtt odajött hozzám és megszólított. - Elnézést, van errefelé KFC vagy meki vagy valami ilyesmi? - Igen szerintem itt mindkettő van- válaszoltam meglepetten, mert nem éppen erre a kérdésre számítottam. - Most siet vagy esetleg el tudna vezetni engem valamelyíkbe? - itt sóhajtott egyet - a mosdót keresem. - mondta. Új célom lett: eljutni a wc-ig szárazon, így ezt válaszoltam: - Nem sietek, elvezethetem. Közben már remegtek a lábaim, eléggé koncentrálni kellett, hogy el ne ázzak. Időnként odakaptam, elkeztem zihálni. Ezt kísérőm is megérezte. - Jól érzed magad, mi a baj? - kérdezte. Őszintén bevallottam: - Nekem is sürgősen szükségem van arra a mosdóra. Erre ő egyre türelmetlenebb volt: - Messze van még? Egy boltba is bemehetünk. De ekkor már a kfc előtt álltunk. Megint elkezdett csurogni egy kicsit belőlem, de megállítottam. A férfit beirányítottam az étterembe. Kint akartam maradni, hogy elrohanhassak egy mellékutcába és ott engedjem el, mert úgy éreztem, már a wc-ig sem bírom és elázok a sok ember előtt. Azonban társam továbbra is kérte a segítségemet, hogy vezessem el a wc-ig. A kiírás azt mutatta, hogy az emeletre kell menni. Ennek a vak férfi sem örült, rajta is látszott, hogy hamarosan bepisil. A földszinten találtam egy mozgássérült wc-t. - Akarsz te menni előbb? - kérdezte. Habár már az egész testem remegett és a teljes elázás már csak percekre volt, nem akartam tolakodni. Szívesen végignéztem volna, ahogy bepisil, de azért mégis csak vak, kevesebbek az esélyei. - Nem, menj csak nyugodtan. - Hát köszönöm, az az igazság, hogy most pofátlan leszek, mert egy perccel sem bírom tovább. - bement. Én minden erőmet összeszedve elindultam az emeletre. Ott azonban meglepetés ért: kód volt az ajtón. Kétségbeesetten kerestem egy blokkot. Gyorsan odamentem egy elhagyatott tálcához, de nem jártam sikerrel. Kétségbeestem, odarohantam az ajtóhoz és elkezdtem rángatni meg kopogni, de az nem nyílt ki. Hirtelen bespriccelt egy adag, ez már valószínűleg átlátszott a gatyámon, még ezt is sikerült megállítani Két kézzel fognom kellett magam. Aztán kijött valaki én meg gyorsan bementem. Azután be a wcre. Alighogy bezártam az ajtót, elindult, de ezúttal már nem tudtam megállítani. Csak folyt és folyt. Nagyon jó érzés volt végre megkönnyebbülni, közben mélyeket lélegeztem. Balszerencsémre amikor kimentem a wc-ről ott állt a takarítónő. A nadrágomon nyilvánvalóan látszott a helyzet, ezért így szóltam: - Nem bírtam tovább, már le sem sikerült tolnom a nadrágot, elindult és nem tudtam megállítani, sajnálom. Ha kell feltakarítom... Abban egyeztünk meg, hogy ő szerez nekem egy másik nadrágot én meg feltakarítom a művemet. Kicsit ciki volt a helyzet, de az izgalom és a megkönnyebbülés édes érzése miatt megérte.
Most a hétvégén volt egy jó élményem. Néhány haverral horgászni voltunk, és az idő meleg, de a sör az hideg volt. Ittunk néhányat és éjszakába nyúló horgász hétvégénk lett. A sör meg a víz is fogyott mindenkinél, és mindenki ment félre pisilni. de én arra gondoltam, hogy most eljött az én időm. Megvártam míg pisilnem kellett és apró adagokban eresztgettem be a nedűt a gatyámba. Szerencsére fekete nadrág volt rajtam, így nem látszott a folt, de arra törekedtem, hogy ne is legyen feltűnő. Persze, hogy ne legyen feltűnő, hogy egész este nem állok fel a székből egyszer-kétszer felálltam és odébb mentem pár percre, de akkor is kisebb adagot eresztettem be. Izgalmas volt.
Tegnap a Balatonban én is behugyoztam térdig érő vízben. Nagyon jó érzés volt ahogy az emberek között szétáradt a gatyámban a meleg pisi és nem is sejtettek semmit. :) A parton még nem mertem ezt kipróbálni.
Tuti, hogy fürdőnadrágba sokan bepisilnek, akár strandon, akár vízparton.
Tegnap este a három cimborámmal elmentünk vacsorázni, utána sörözéssel folytattuk. Amikor az egyik kiment pisilni, a másik megszólalt: "Bezzeg ha most a parton lennénk fürdőgatyában!"
Magamban meg pont arra gondoltam, hogy nem kell ehhez sem vízpart, sem fürdőgatya. De a mellettem ülő haveromon gyanús volt a hosszú póló, meg az a kérdése, hogy máskor is szoktunk-e fürdőgatyába behugyozni. Valamennyien igennel válaszoltunk. "És csak fürdőgatyába? - tette fel a következő kérdést. Ekkor már biztos voltam benne, hogy ő igen. De mivel a többiek nemmel feleltek, én sem árultam el az igazat. Úgyis egy szobában alhattam azzal a haverommal, későbbre időzítettem a további puhatolózást.
Kb. félórával később együtt mentem WC-re ezzel a haverral. Meg sem várta a pisilés végét, úgy csúsztatta vissza a gatyába a farkát.
Amikor visszatértünk a hotelbe, és kettesben voltunk, annyit mondtam neki, hogy "fogadni mernék, hogy az este folyamán legalább egyszer behugyoztál".
A sztori szerintem sokaknál meglehet valamilyen formában,mert gondolom a legtöbben fürdőnadrágba kezdik!
Nálunk is hasonlóképpen volt unokatesómmal,fürdőnadrágba pisiltünk be először direkt együtt.
Lehet hogy csak bebeszélem magamnak mert bepisilős vagyok, de sokszor vízparton az az érzésem hogy pisi is csorog egyes emberek lábán,nem csak víz!Van olyan hogy elég gyanúsan sok folyik pedig amikor kijön valaki a vízből az csak pár másodperc amíg sok folyik.Szoktál ilyeneket látni,figyelni?Nincs ilyen érzésed hogy pisilnek a fürdőnadrágjukba sokan?
Adott 4 jóbarát, akik még az egyetemen lettek igazi jó cimborák. Ez a négy haver feleségeik nélkül 4 napra elutaztak a Balatonhoz. A parton ülve sörözés közben az egyik bepisil a fürdőgatyájába. A másik észreveszi, és a nevetéstől ő is bepisil. Harmadikként én is bepisiltem, mire a negyedik megszólalt: "Ha már úgyis belemegyünk a vízbe..." - erre ő is beeresztett.
Na, kellett nekünk a mosdó ajtóban történő bepisilésekről beszélnünk… ;)
Tegnap eldöntöttem, hogy mivel ma szabadnapos vagyok, visszatartom a vizeletemet egészen addig, míg spontán bevizelés nem lesz belőle.
Szokásos előkészületeket megtettem: lefekvés előtt közvetlenül már nem mentem WC-re, reggel korán keltem és rengeteget ittam. Egy idő után már eléggé éreztem a sok folyadék hatását, de még engedtem magamnak egy hatalmas pohár vizet.
Valahonnan sejtettem, hogy ez lesz az utolsó.
Mikor az utolsó kortyot is kiittam a pohárból, elkezdett csörögni a telefonom. Tibi haverom hívott, aki már rég óta szeretne magának új laptopot venni, de nem tudja, melyik márkával járna a legjobban. Ajánlottam neki egyet-kettőt, de közben folyamatosan szorongattam a farkamat, mert már nagyon közel voltam a bepisiléshez. Elmesélte, hogy ma volt néhány üzletben és talált néhány jó gépet, de szeretne valamikor majd átjönni hozzám és személyesen kikérni a tanácsomat. Mondtam neki, hogy ma úgyis szabadnapos vagyok, majd később ugorjon be, erre boldogan közölte, hogy úgyis a környéken volt most dolga és ha nekem is jó, 10 perc múlva nálam lesz. A meglepődöttségtől csak annyit tudtam mondani, oké.
Csalódottan tettem le a telefont, hisz rájöttem, muszáj lesz elmennem WC-re, a haver előtt mégsem hugyozhatom össze magam. De ekkor a szervezetem is rájött, hogy mekkora is volt az az utolsó pohár víz, elkezdett szivárogni a vizeletem. Szerencsére még gyorsan el tudtam állítani és nagy léptekkel elindultam a mosdó felé, de mikor beléptem és megláttam a célt, a nyomás vagy hússzorosára nőtt, amit már nem tudtam visszatartani. Én még ekkor is próbáltam tenni a dolog ellen és mentem tovább a csésze felé, de a nagy izgalomban a gombbal sem boldogultam, teljesen behugyoztam.
Ott álltam egy hatalmas tócsában, bokáig pisis farmerban, tudva, hogy a haverom pár percen belül itt lesz.
Rekord sebességgel felmostam, lezuhanyoztam és a pisis cuccokat bedobtam az üres mosógépbe. Felvettem egy tiszta nadrágot és pólót és már mentem is ajtót nyitni.
Az ajtóban kezet fogtunk Tibivel, aki beljebb lépett, majd így szólt:
- Mindjárt mutatom, miket is találtam, de előtte elmegyek WC-re. Mindjárt behugyozok.
Erre én csak ezt feleltem:
- Oké, de vigyázz, el ne csússz…előbb mostam fel...
Szóval ha felveszek egy felnőtt pelenkát, nem engednek el alul az izmaim. Állva még csak-csak, de ülve, fekve nem megy a belecsurgatás. Van ennek valami trükkje?
Honnan tudod hogy nem volt ideje rendesen lerázni,mondta?Nem értem mert aki akarja lerázza.Hogy nem lehet erre idő.Én soha nem akarom lerázni hagyom hogy felszívja a gatyám,te is?
Aznap este kipróbáltad,mármint te rendesen bepisiltél?Mert ő csak nem rázta le azért lett a folt de te akkor kíváncsi lettél milyen érzés bevizelni?
Én is kíváncsi voltam csak nekem a fürdőnadrág után jött ez. Pedig volt előtte véletlen bepisilésem és emlékszem nézegettem a gatyámat utána de direkt akkor még nem jutott eszembe nem tudom miért.
A világoskék most is a kedvencem nekem is :)
A fenekemnél eláztatni újabban farmerban szoktam ülve nagyon kellemes ahogy szétárad a pisi!
Kb. ötödik osztályos voltam, amikor egyik osztálytársam testnevelés óra előtt elment pisilni, de nagyon kellett sietnie, és nem volt ideje rendesen lerázni. Lett is jókora folt a tornanadrágján. Aznap este én is kipróbáltam. Na azóta szeretek bepisilni.
Azért boxerrel kezdtem, mert érdekelt, milyen lehet egy alsógatyában bevizelni. Kíváncsi voltam, hogyan viselkedik az az anyag ilyen szituációban. És azért világoskéket választottam, mert tudtam, hogy azon bizony látványos nyoma lesz a dolognak. Először picit nehezemre esett beengedni, de aztán megindult és ment az egész, így rögtön érezhettem, milyen teljesen bepisilni... A boxer teljesen elázott még a fenekemnél is, ami nagyon kellemes érzés volt.
Hamar rájöttél te is hogy izgató a bepisilés :) Nekem is rögtön felállt és unokatesómnak is! Hogy lehet hogy ez izgat minket,nem értem!Másnak eszébe sem jut bevizelni,nekünk akik szeretik meg már mint egy drog,olyan! Akkor te boxerbe pisiltél be először direkt?Azt gondoltam hogy mindenki először fürdőgatyába pisil be mert az látszik egyértelműnek strandon.Nekem a boxer utána jött és azzal meg is alapoztam hogy végleg megszerettem :) na meg a farmer,na az a favorit! Izgatóak a történeteid!
Unokatesómmal utána pisiltem be miután a vízben megkérdezte én belepisilek-e mert ő mindig.Ezután mondta hogy simán fürdőnadrágba is szokott mert tetszik neki.Én is bevallottam neki és onnantól kezdve együtt is pisiltünk.
Én is imádom az ilyen helyzeteket amikor már majdnem kiér valaki a wc-re de a cél előtt megindul a pisi :)
Fürdőnadrágba pont azt szeretem hogy észrevétlenül be lehet engedni,tök izgató hogy vannak körülöttem és úgy pisilek be! Unokatesóm is így csinálta és mikor elmondta akkor vallottam be neki hogy én is.
Futni én nem szoktam de tényleg jó ürügy,nekem a biciklizés ilyen. Az anyag akkor jó tényleg ha nem látszik ilyen esetben.De nekem is az tetszik a legjobban amikor világos farmerban terül szét a pisi :)
Remélem megosztod velünk a következő alkalmat amikor hosszabb útvonalat választasz :) engem nagyon érdekel,gondolom mást is!
Kádban sokszor szoktál bepisilni?Olyankor mindig sokáig tartogatod?
Már kétszer fordult elő velem, hogy a mosdó ajtajában vizeltem be (22097-es és 22236-os bejegyzés). Az első ilyen spontán bepisilés indította el nálam ezt az egészet, csak három évvel később.
10 évesen vizeltem be, majd 13 évesen láttam egy filmben egy jelenetet, amiben egy srác bepisilt. Nem igazán érdelet a dolog, de pár órával később ismét eszembe jutott, de akkor már az is, hogy mi történt velem korábban. Mikor bevillant a kép, ahogy régen ott álltam hugyos gatyában, arra lettem figyelmes, hogy elkezdett merevedni a farkam. Még aznap felvettem egy világoskék boxert és a zuhanyzóban állva teljesen elengedtem magam. Igazából ez volt az első direkt bepisilésem.
A másik mosdóajtóban történt baleset sem így volt betervezve, akkor azt hittem elérek a WC-ig, de tévedtem.