A keresztény politikus dolga nem az, hogy a vallását, hanem hogy azokat az alapvető értékeket képviselje, amire a vallása épül. Kövesse Krisztust – például abban, hogy befogadó és irgalmas, nem pedig hideg és kirekesztő módon gondolkozik, beszél és cselekszik. Mutassa fel a közéleti munkájában azokat az erényeket, amiket a Biblia a Szentlélek gyümölcseként (Gal 5,22) említ: a szeretetet, az örömet, a békességet, a béketűrést, a szívességet, a jóságot, a hűséget, a szelídséget, a mértékletességet. Ezek Jézus jellemvonásai. Jézusra pedig még mindig kíváncsi a világ, ha a lejáratódott vallási tradíciókra nem is...
A libbant logikádra jellemző, hogy ha valamit úgy csinál, ahogy szerinted is helyes, nem azt mondod, hogy jól tette, hanem valami gonosz praktikát keresel mögötte, vagy azt mondod, még ehhez is hülye, elrontotta.
Képtelen vagy tolerálni, hogy más a véleménye, fújsz, köpködsz, gyalázkodsz. Szánalmas.
A buta, de megszállott emberekre jellemző a vitamódszered. Ha valakinek kicsit is eltér az álláspontja a tiédtől, rávetíted az összes neked nem tetsző álláspontot, és minddel megvádolod.
Menekültekre, különös tekintettel magyar származású menekültekre más szabály vonatkozik, mint kerítésmászó segélyvadászokra. Az egybemosás, relativizálás a libbantak kedvenc módszere.
Annyira megszoktad a libbantak logikáját, hogy teljesen természetesnek tartod a hülyeséget. Lehet ellenezni hogy melegek gyereket fogadjanak örökbe, de ebből miért következne, hogy aki ezt teszi annak bármely alkotását el kellene vetni, az már csak rossz lehet?
Nem sunnyogok, hanem normális ember módjára gondolkodom. Nem fertőzött meg a libbantak ragályos ostobasága. Különbséget tudok tenni homofóbia meg gyerekek nemváltó műtétjének támogatása között.
Nem mindegy, hogy fizet azért hogy itt lehessen, vagy ha nekünk kell eltartani. A veszélyes az, ha 80iq-s tömeg jön be, amely képtelen értékes munkát végezni, nem akar beilleszkedni, gettósodik. Látja, hogy mások jobban élnek, gyűlöli és adott esetben megtámadja a befogadó társadalmat.
A libbant jellemzője, hogy az értelmetlenségig túlpörgeti a dolgokat.
Neki nem elég, hogy pl. a melegeket egyenlő jogok illetik meg, és elfogadja őket a társadalom. Neki az kell, hogy építsenek tiszta értelmetlenül minimum 3 de inkább 70 féle wc-t, 1-es meg 2-es szülő legyen, nemváltó műtétet hajtsanak végre gyerekeken, és így tovább. De ez csak a gender része a dolognak, a hülyeséget az élet minden területére kiterjesztenék.
Én ezt pont fordítva látom. Terjed a világban egy új kártékony eszmerendszer, amit jobb híján libbantnak nevezek. Ez az, ami a PC-t, a gendert és hasonló baromságokat kitalálta. A nyugat-európai országokban ez a mainstream ideológia, a média, az oktatás eszerint működik, és a politikusok döntő többsége is kénytelen ezt követni, függetlenül attól, hogy milyen párt színeiben indul vagy mit gondol.
Orbán azon kevés kivétel egyike, aki szembe mer ezzel szállni, vállalva az össztüzet.
Egyik cikkében a sertéstelep szót nyesttelepre cserélték, és a cikk pont azután jelent meg pár héttel, hogy kitört a botrány Kósa Lajos anyjának sertéstelepe miatt.
Szöllősi György főszerkesztőt udvari bohócnak tartja, akiben annyi férfiasság sincs, hogy a szemébe nézzen a beosztottjának, amikor a mellé beültetett pártkatona kirúgta. És egyébként hány tőle.
Szerinte a seggnyalás sokkal népszerűbb sportág itthon, mint a futball.
„Példa nélküli módon képviseli hazánkat, még a CNN sem talál rajta fogást” – A Magyar Időkben értékelték az Orbán-kormány tagjait
szerzőnarancs.hu
publikálva2018. dec. 31.,
Nagyon furcsa anyag jelent meg a kormányhoz legközelebb álló napilapban, a Magyar Időkben. Az újság ugyanis felkért két politológust, hogy értékeljék és pontozzák a kormány tagjainak munkáját.
Deák Dániel és Kiszelly Zoltán pedig kitett magáért, többek között ilyen mondatok hangzanak el az anyagban:
Orbán Viktorról:
Deák Dániel (D. D.): Magyarország 2014 óta a megnövekedett mozgástérnek köszönhetően egy új korszakba léphetett, mára sikeresen tudja érvényesíteni nemzeti érdekeit, és ez elsősorban a miniszterelnöknek köszönhető. 10
Kiszelly Zoltán (K. Z.): Magyarország jó irányban fejlődik, egyre több a szövetségesünk. 8
Szijjártó Péterről:
D. D.: Példa nélküli módon képviseli hazánkat, és a legdurvább nemzetközi támadásokkal is szembeszállt, tekintélyt szerzett Magyarországnak, s mára még a CNN legkeményebb riportere sem talál fogást a tárcavezetőn. 10
Rogán Antalról:
K. Z.: A háttérből jól közvetíti a kormányzati politikát. 7
Pintér Sándorról:
D. D.: Munkájának köszönhetően Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország lett a terrorfenyegetettséggel sújtott Európában, ráadásul hosszú idő után végre helyreállt a rendőrség tekintélye és becsülete. 10
Láttuk, mi is megéltük ezt a katarzisélményt, a megtérésélményt, a megváltásélményt, az egységet az istennel. És rájöttünk utólag, hogy ez nem elég. Interjú.
„A Mandinerre egy elég kemény cikket írtál, ez válasz volt egy a keresztényeket védő előző cikkre. Annak az volt az üzenete, hogy menő a keresztényeket kifigurázni. Szerinted menő?
Nem. Sőt teljesen ellenkezőleg. Menő kereszténynek lenni. Az a helyzet, hogy nemcsak Magyarországon, de nagyon sok helyen, főleg Amerikában vannak jelen ezek a karizmatikus jellegű keresztény mozgalmak. Ez divat. A popkultúra része. Menő. Vannak együttesek. Teljes közösségek. Minden van. Filmek, kultúra, rendezvények, bármi. Ez egy külön buborék. Van a széleskörű kultúra, ami alapvetően keresztény és vallásos a legtöbb helyen, és ezen belül vannak ezek a kisebb buborékok. Vannak az „öregek” úgymond, akik járnak a templomba, a zsinagógába, a székesegyházba vagy bárhova. És vannak ezek a menő fiatalabb mozgalmak.
"A Fidesz-vezető sokkal tisztességesebbnek, őszintébbnek és hitelesebbnek tűnik a magyarok szemében, mint Gyurcsány Ferenc. A Századvég és a Forsense szeptember végi felmérése szerint a ....."Orbán Viktor viszont az emberek problémáira odafigyelő, tisztességesebb, hitelesebb, megbízhatóbb, érthetőbb, őszintébb, tapasztaltabb, rugalmasabb, megfontoltabb, és jobb megjelenésű."