Legyetek óvatosak mert nagyon udvariassak ugyan de félrevezető némely hirdetésen a kép én ezért a Moricz Zsigmond Körtéri üzletben személyesen vettem át a terméket. A kiszolgáló a kérdésemre megerősitette, hogy a dobozban minden benne van ami a képen látható. Én elhittem (HIBA!!!). Amikor kibontottam a csomagot akkor láttam, hogy a beigért extra tartozéknak csak a helye van. Reklamáltam telefonon. Megint csak nagyon udvariassan felvették a reklamációt majd emailen megerősitettették a regisztrálását. Kb. két hét múlva kaptam egy emailt melyben tudattak, hogy miután az Extreme Digital másik osztálya nem válaszolt a saját ügyfélszolgálatának ezért a kifogásomat elutasitják! Miután nem akarok több időt vesztegetni ezzel ugy döntöttem, hogy inkább javaslom minden potenciális vevőnek, hogy tegye amit én teszek a jövőben: NE VÁSÁROLJON AZ EXTREME DIGITÁLTÓL. Ez az egyetlen amit megéreznek és akkor talán korrigálnak.
Csak óvatosan az Extreme Digital-al!!! Rendeltem tőlük egy fejhallgató+egér+egérpad kombót. Egy hónap múlva meghibásodott a fülhallgató. Háromszor hajtottak el az üzletből azzal a címszóval, hogy "el lett távolítva az SN cimke" ezért garancia vesztes... Semmilyen módon nem tudtam meggyőzni őket, hogy semmit nem vettünk le, a gyereknek vettük, úgy van, ahogy a dobozból kivettük. Azt mondták, hogy forduljak a hatóságokhoz....
Próbaképpen még egyszer megrendeltem ugyanazt a terméket és átvételkor kibontattam az eladóval. Láss csodát, az új fejhallgatón sem volt SN cimke. Ha azzal kisétálok az üzletből, máris garancia vesztes az is...És ennek ellenére nem veszik, vissza, nem javítják ki. Nem hiszem el, hogy ezt nem direkt csinálják! Soha többet semmit nem veszek tőlük, az tuti.
Én csak azt nem értem, hogy az árukeresőn hogy lehet közel ötcsillagos értékelés... én is hetek óta szívok velük, egy egyszerű kérdés miatt.
Ha csak az ottani boltértékeléseket nézem, bármikor szívesen vásárolnék tőlük. De ott van több oldal is, ahol egyértelműen kiderül, az ügyfélszolgálat egy katasztrófa.
Eladni a hülye is tud, ha van egy internetes oldala, ahol minden automatikusan történik, ez nem egy nagy képesség. De hogy ügyfelekkel is tudjon foglalkozni, ahhoz valóban megfelelő szervezettséggel bíró, kompetens, döntéshozásra képes kollégákkal rendelkező cégnek kéne lenni.
Na ez nem az!
Én csak bosszankodom, mert többletköltséget okoztak azzal, hogy megvásároltam egy extra, kiterjesztett termékgarancia szolgáltatást, amit a saját nyugalmam érdekében már szinte mindenre megkötök, de arról nem tájékoztattak, hogy a gyártó alapból is ad ingyen! ilyet, csupán termékregisztrációhoz köti. Miután beregisztráltam a termékemet, a megkötött garancia érvényét veszíti, legalábbis két évre biztosan, tehát kvázi feleslegesen fizettem érte.
Néhány ezer forint, de rohadtul bosszant, hogy nem elérhetőek, nem válaszolnak, türelmet kérnek. Lassan feladom, de eldöntöttem, soha többé, és ahol lehet, jelzem, hogy mekkora humbug ez a cég!
Most 20 perce hogy nem veszik fel a telefont, ebből 10 percet az ide/odakapcsolgatás és szöveg meghallgatás vett el. Emberrel lehetetlen beszélni. Az üzletek telefonszáma nincs megadva. Termék méretei hiányoznak a "részletes " leírásnál. Dühítő !
Sziasztok!Én vásároltam egy autóba való kamerát,on line nem volt semmi baj a kiszállítással,2 nap.Beüzemeltem,kiderült hogy vannak problémák vele,nem sorolnám,másnap írtam az ügyfél szolgálatnak,hogy gondok vannak.Visszajött a "gép" válasz vették a problémát légy türelemmel!Gondoltam jobb a személyes kapcsolat,telefon!Sokadik 10-12 perces várakozás után letettem a telefonos kapcsolatról!Írtam még egypár hiba bejelentőt ,hogy a három napon belüli kötelezettségüket teljesíteni kéne!Egy hete semmi reakció!!!Extrém!!
Nos az én gondom szinte jelentéktelen az eddigiekhez képest.
Náluk vásárolt telefonhoz lett utólag neten rendelve tok és védőüveg. Tok rendben, védőüveg nem a típusra való, bár a számlán az szerepel. E mellé még repedt is.
Hétvége van, telefonos reklamáció lehetetlen. A kérdés, hogy ilyen téves kiszállítás esetén mennyi a reményke? Ugyanis mielőtt a vevő próbálná érvényesíteni jogait, ügyesen levédik magukat. Még a futár jelenlétében bontsd ki a csomagot és győződj meg annak teljességéről, minden alkatrész, kiegészítő épségéről. Na megnézném, hol történik ez így. Pláne egy sokdarabos konyhai gépnél mondjuk. A futár leül egy fél órát, mire a vevő átböngész mindent?
További kérdés, hogy ha a vevő kényelmi szolgáltatásként házhozszállítást kér, ami ugye pénzbe kerül, jogos-e annak visszaigénylése? Mert hát pont a szolgáltatás veszti értelmét, ha vissza kell battyogni egy üzletbe, vagy saját költségen postára dobni.
Nos kit terhel ilyenkor a felelősség és anyagi vonzata, ha egyértelműen a kereskedő, vagy futár tevékenységi körében van a hiba?.. Na ez hamarosan kiderül.
Edigitalban vásárolt telefonomra kötöttem extra garancia biztosítást. Az ügyintéző szerint az Allianz lesz a biztosító.
Minden rendben, gondoltam, ott van a lakásom, és az autóim biztosítása is. Plusz egy ismerős ügyintéző is.
Egy Samsung A70 telefon a biztosítás tárgya, egy összegben a helyszínen becsengeted a 2 éves díjat, és nyugalom van.
Egészen addíg, amíg nem történik káresemény. Ilyenkor előveszed a kötvényt, megnéznéd hogyan is lehet benyújtani a kárigényt. Apró betűs rész: vigye a készüléket szakszervízbe, vagy a vásárlás helyén adjam le.(az eladó annyit mondott a vásárláskor, ha betörik a kijelző, beviszed ide a szomszédba, adnak egy papírt, hogy nem gazdaságos a javítás, azzal átjössz ide, és mi adunk egy új telefont) Pécsett egymás mellett van a Samsung képviselet, és az Edigital üzlet.
Kezdtem a Samunál, az internet szerint 3-ig nyitva vannak. Nem, nincsenek, de ezt nem írják a weboldalon, akkor jössz rá, amikor elkéretőzöl a munkahelyedről 1 órával korábban, mivel te is 3-ig dolgozol. Korona van, ki sem nyitnak mostanában.
Sebaj, itt az Edigital, leadom ott, pár nap csúszás nem gond.
Sorszám, 25-30 perc várakozás után kiderül, hogy nem veszik át, nézzem meg a kötvényt,(jobban) azon találok egy telefonszámot, azt kell felhívni.
Megtörtént, itt kezd körvonalazódni, hogy semmi közöm az Allianzhoz, egy MAI Technology nevű céggel vagyok szerződésben.
Neten küldik a kárbejelentőt, ezen is Allianzos fejléc, Allianzos kötvényszám. Pár nap múlva jön a futár, elviszi a telefont.
2 hét várakozás után felhívom az ismerőst, hogy áll az ügyem, nézze már meg a rendszerben. Kisvártatva visszahív, hogy bocsi, ő nem tudja megnézni, a rendszer szerint nincs jogosultsága hozzá, hívjam a központot.
Hívtam, a kötvényszám bemondása után sok perc csend, hallom, hogy az ügyintéző veri a billentyűzetét, aztán tanácstalanul közli, hogy nem tud nyilatkozni az ügyemről, de utánanéz, és visszahív. Azóta sem történt meg.
Nyilván közben ismét eltelt pár nap, gondoltam felhívom azt a számot, ahol bejelentettem a kárt. Fel is vették, közölte a hölgy, hogy nem ők az illetékesek, hívjam a szervízt. A szervíz egy Szellemkép BT nevű cég, fel is veszik a telefont, egy kedves hölgy közli, hogy ők már letudták a kötelezőt, bevizsgálták a készüléket, a jegyzőkönyvet, miszerint a telefon gazdasági totálkár, megküldték a megbízójuknak( MAI Technology). Ne aggódjak, pár nap, és keresnek, mert megvásárolják tőlem a készüléket, és az önrésszel csökkentett vételárat visszakapom. Azóta ismét eltelt több mint egy hét, ismét hívtam a MAI-t, ahol közölték, hogy nem fogadták el a saját szervizük szakvéleményét, és az ügyemet továbbították a Samsung márkaszervízbe ajánlatkérés javításra címén. És rosszallóan jelezte a hölgy, hogy látja a rendszerben, hogy az Allianz jelezte feléjük, hogy én náluk érdeklődtem az ügyem felől.Egy fillérbaszó alvállalkozó biztosító nem fogadja el a saját szerződött partnere szakvéleményét, ezzel hetekkel meghosszabbítja az ügy átfutását, egy sérült készülékház, és sérült alaplap , meg a hozzávaló aprószarok esetén is gazdaságosnak ítéli egy telefon javítását, nem számít, hogy egy-másfél hónapig elhúzódik az ügy.Ha ezt mondja annak idején az eladó, hogy az Allianz csak a nevét adja, de nem ő vállal felelősséget, biztos nem lettem volna annyira lelkes szerződő.topyjo
Sajnos későn találtam rá erre a topicra.. én is megjártam az E digitallal..2020.01.06 rendeltem tőlük egy mikrót. Jó árban volt, és máshol ilyen nincs. Persze előre kifizettem, hogyha nem vagyok itthon ne kelljen a mamának a fizetéssel bajlódni. Természetesen a mikró azóta se sehol... azt írták Kiszállítás 2-4 munkanap. Január 21 van.. és semmi.. a chat bot azt írja Kiszállítás alatt... nah most jön az érdekes történet.
Felhivtam az Edigitalt hogy reklamaljak.. mire közölték hogy ők nem tudnak mit tenni, a gép át lett adva a Royal futár szolgálatnak. (ezt eddig is tudtam) Aztán gondoltam egy nagyot.. felhivtam a Royalt.. gondoltam megkerdezem, mikor várható a szállítás 🚚 mert sürgős volna hiszen lassan 1 hónap eltelt a rendelés óta. És mondta nekem a hölgy.. hogy nagyon szívesen kiszállítattná, ha lenne mit... 😂Ugyanis a mikró nincs náluk, nem kapták meg átvételre... mondom neki akkor hol a mikró?? Az éterben? 😂 Hívjam fel az Edigitalt és nézzenek utána jobban, hol akadt el a folyamat. Hát felhivtam őket és mondták hogy írnak emailt a raktárnak, hogy nézzenek utána... és kapok majd értesítést... hát várom türelmesen... ez volt az utolsó hogy innen bármit is rendeltem!!! NE RENDELJEN TŐLÜK SENKI AKI UJJONAN VÁSÁROLNA TŐLÜK!!!!!
Előre fizetéssel vásároltam egy tabletet az extrémtől. Fizetést követő 4 nap után leszállították a tabot. Első bekapcsolásakor azonnal kiderült, hogy hibás tabot küldtek. Még a szállítás napján honlapjukon elérhető adatlapon megreklamáltam, és 3 napon belüli meghibásodás miatti cserét kértem. Az adatlapra nem reagáltak. Egy nap várakozás után telefonálás, amit 13 perc várakoztatás után vett fel az ügyfeles. Okézta a hibabejelentést, két nap türelmi időt kért a futár küldéséig aki majd elszállítja a hibás tabot. Mivel egy hétig senki nem jelentkezett a tabért, újabb telefon, újabb 14 perc várakoztatás. Az újabb ügyfeles közölte, hogy nem tudja miért nem jött a futár a tabért. Mivel közölni mertem vele, hogy nyilván azért mert meg sem rendelték, megharagudott és adott egy olyan email címet ahová panasszal lehet fordulni. Írtam is gyorsan egy panasz bejelentést. Ez 4 nappal ezelőtt történt. Az elmúlt 4 napban senki nem válaszolt az extrém részéről. Nyilván arra várnak, hogy leteljen a 14 napos vásárlástól elálló időszak.
Ha már voltál üzleti kapcsolatban az extrémmel, vagy csak ez után kacérkodsz a gondolatával, jegyezd meg: VÁSÁRLÓKÉNT CSAK BUKÓ LEHETSZ!
Egy kis segítséget szeretnék kérni.... Én is csak utólag értem ide.
Úgy két hete rendeltem egy terméket, bankkártyás fizetéssel természetesen... (Nem volt túl jó ötlet).
3-4 nap alatt kihozzák, azt írták... Aha, 5. napon még össze se volt készítve! Le is mondtam a rendelést, a törlésre majd egy hét múlva került sor. Várom a pénzem. Napok óta... De meddig? Ennyire nem lehet bonyolult, hosszú folyamat!!!
Elérek azzal valamit, hogy bemegyek és addig nem tágítok, amíg nem intézik el a visszatérítést? Vagy mit tegyek? A 30 napot azért sokallom.
Az meg, hogy emailekre nem válaszolnak, azt meg se kell említenem, ugye. Hívni nem fogom őket, ez biztos.
Helló, Extreme digital az most konkrétan szivatja az embert? Júl 5-én rendeltem egy terméket tőlük (Előre utaltam, lehet nem kellett volna..) megkaptam az e-mailt, az elektronikus számlát, szóval feldolgozták a rendelést. Még aznap kaptam egy e-mailt miszerint átszállítás van a termék, 8-án már összekészítés alatt állt a termék. Ezzel eddig nincsen semmi probléma, csak ma 15-én kaptam egy újabb e-mailt amiben az áll, hogy a termék átszállítás alatt van. Szóval megint kezdődik előröl az egész. Most megint várhatok 1 hetet mire kiszállítják a cuccost amit rendeltem?
2019.04.15.-én leadtam egy rendelést amit vissza is igazoltak,ami szerint 2019 04. 18.-án átvehetek. Elmentem a termékért 19.-én. Közölték hogy még nincs itt a temék majd csak 29.-én lessz meg. Elmentem 30.-án ismét közölték hogy még nincs itt a termék. Akkor berágtam lemondtam a rendelésem ( TOLJÁK ALULRÓL FELFELÉ A TERMÉKÜKET) megjegyzéssel. Ez egy sumák megbízhatatlan cég!!!!!!!!!!!!
Egyetértek az előttem szólóval! Egy botrány ez az egész, tipikusan magyar cég! december 5.-én rendeltünk tőlük egy szárítógépet. December 17.-én kaptuk meg. Mivel nem számítottunk ilyen várakozási időre, így már egyikünk sem volt otthon szabadságon, csak a lányom. Ő átvette a gépet, megnézte a csomagolást, látszólag sértetlen volt, de a két kisebségi futár, mondván nagyon sietnek, gyorsan kifizettették vele, és már el is húztak! Valami nevenincs futárcég volt, egy szétrohadt teherautóval! Mikor hazaértünk, kibontottuk, és láttuk, hogy rommá van törve a 130 ezer ft-os gép! Valami magasról eshetett le! Nem is működik! Azonnal bejelentettük e-mailben a problémát, még aznap este! Másnap felhívtuk őket, kettő és fél órán keresztül tartottuk a vonalat, mire kapcsoltak valakit! Utána hetente egyszer, kétszer fel lettek híva, hasonló várakozási időkkel. Mindig megígértek mindent, de soha nem történt semmi! Sem egy hívás, sem egy e-mail! Ez ment lassan 2 hónapig! Ma végre jelentkeztek, hogy örömmel értesítenek, hogy ők nem hibásak semmiben, valószínű én törtem össze a gépet, de lássam milyen fasza gyerekek, felajánlanak 10 % visszatérítést! A gépet itt őrizgetjük a fürdőben 2 hónapja, a csomagolásában, mert addig ne dobjunk ki semmit, amíg tart a vizsgálat! Ennyit ezekről az agyonreklámozott webáruházakról!
Csak tudnám, mit csináljak a géppel? Így még használni sem tudjuk, mert nem forog el a dobja! Gondolom a javítása meg majdnem annyi, amennyibe a gép került! Az életben többet nem rendelek ezektől még egy fogpiszkálót sem! És le is beszélek mindenkit, aki nem akarja ugyanezt az utat végigjárni!
Nekem is sok esetben volt már problémám az edigitallal és az ügyfélszolgálatukkal. Én itt találtam jó pár hasznos információt ami segített, hátha nektek is hasznotokra válik így karácsony után.
Én sokszor rendelek az E-digitáltól (évente olyan 15 alkalommal) és pár kisebb fennakadásokon kívül sem garancia érvényesítéssel sem termékekkel nem volt gondom. Ettől függetlenül sajnálom azokat, akiknek problémájuk van. A következő pár szabály betartását mindenképp javaslom, melyekkel nagyban lehet csökkenteni a problémákat:
- Mindenképp online rendelést kell választani, mert akkor 14 napig bármilyen terméket kötelező visszavenniük. Én többször vittem már vissza nekik hibás terméket is és szó nélkül adták vissza a pénzt vagy cserélték.
- Utánvételes vagy személyes átvételkor fizetést kell választani mert így nem aggódik az ember, hogy mikor szállítják már ki, vagy bennragad az ember pénze.
- Ha futár hozza a terméket minden esetben ki kell bontani és be kell üzemelni. Ha erre nincs mód, dokumentált (az ember mondja épp mit csinál, mit lát), megszakítás nélküli videó felvételt kell készíteni a kibontásról és a beüzemelésről.
A mi történetünk ugyan ez. A tv hibátlan, sérülésmentes. Amikor beüzemeltük a kijelző sérült. Mindez karácsony este derült ki. Azonnal próbáltuk hívni az ügyfélszolgálatot (naívan), de persze már nincs ügyfélfogadás. Az ünbepek utáni első munkanapon az ügyfélszolgálat elérhetetlen, ezért önköltségen elvisszük a tévét a 60 km-re lévő ügyfélszolgálatra, ahol az eladó minősíthetetlen stílusban közölte, hogy mi tettük tönkre és, hogy eltelt hat nap, miért nem jelentettem eddig. Az, hogy hat napja ez az első munkanap nem igazán érdekelte... Vérlázító stílusban, gyakorlatilag a pofánkba nevetve közölte ELŐRE, hogy semmi esélyünk nincs, nem küldhetem vissza, és nem él a 3 nap sem, mert ez nem hiba, hanem sérülés! Hosszas huzavona után átvette a tévét, jegyzőkönyvezte és ennyi. Várjuk ki a 30 napot, majd akkor mondanak valamit. Eddig jutottunk és a végére teljesen szürreális lett az egész, elkérte a számlaszámom (ki tudja miért, hiszen csak a csere jöhet ugye szóba a legjobb esetben is, és mégis a 3 napos garancia lett ráírva a jegyzőkönyvre (ami ugye kizárt, mert ez nem hiba, hanem sérülés). Eddig tart a történet, illetve még annyi, hogy hazafelé a gyereknek vettünk egy korrekt helyen egy másik tévét, de nagyon rosszul gondolja az ed, hogy hagyom veszni a pénzem. Remélem a csalókat bünteti a törvény és mellesleg az emberi mivoltomban is megaláztak egy üzletnyi ember előtt... Köszönöm ezt a felejthetetlen ünnepet ennek az aljas cégnek!
A leg gagyibb Kínai webshop szintje alá sikerült süllyednie az Extréme Digitálnak!!! Garancia rémálom, 2 hónapig szívatják az embereket! Megrendelt, kifizetett terméket emailban átadják a futárnak DE a valóságban nem, ha fejed tetejére állsz és úgy könyörögsz,még akkor se és visszamondani se lehet a megrendelt terméket!
Senki ne rendeljen interneten TV-t az Extreme Digitaltól!!
Törött TV-ket küldenek ki futárral, és ha kibontod, nem látsz rajta hibát.
Bekapcsolt, kivilágított állapotban látod csak, hogy törött a képernyő, de addigra a futár már rég elment.
Az Extreme Digital pedig szemét módon, nem hajlandó kicserélni a TV-t.
2018-ban sokan jártak így. A cég pedig nem is reagál a megkeresésekre. Úgy látszik a fogyasztóvédelemtől sem félnek, valószínűleg, mert Mo-on nem működik rendesen a fogyasztóvédelem.
Senki ne rendeljen interneten TV-t az Extreme Digitaltól!!
Törött TV-ket küldenek ki futárral, és ha kibontod nem látsz rajta hibát.
Bekapcsolt, kivilágított állapotban látod csak, hogy törött a képernyő, de addigra a futár már rég elment.
Az Extreme Digital pedig szemét módon, nem hajlandó kicserélni a TV-t.
2018-ban sokan jártak így. A cég pedig nem is reagál a megkeresésekre. Úgy látszik a fogyasztóvédelemtől sem félnek, valószínűleg, mert Mo-on nem működik rendesen a fogyasztóvédelem.
Ha teheted NE RENDELJ az Extreme Digital tól TV készüléket!!!!!!!!
A történetünk Októberben párom rendelt ajándékba egy tévét amit személyes átvétellel rendeltünk, meg mert nem tartózkodunk otthon hogy átvegyük a futártól a terméket. A megrendelést követően nem tudtuk idő hiány miatt átvenni az árut, hétvégén vidéken tartózkodtunk hétköznap mivel 10: órától vannak 19:00 sem tudtam átvenni a terméket, mert ugyanebben a munkarendeben dolgozom egy kereskedésben. Megrendeléstől számítva 2.5 hétre munkaidőmben átvettem nyitásukkor a tv t November első hetében.
Átvételkor kedves fiatalember szolgált ki kibontotta a tévét és megmutatta hogy épés törésmentes a képernyő ránézésre így is volt. Késő este munkából hazaérve letároltam otthon a tévét még nem volt helye sem így beüzemelve nem lett. 3 hétig a tv egy helyben ált, mi dolgozni jártunk, illetve egy lakás felújítást is navigáltunk vidéken időközben, ezért maximum éjjel tudtuk volna felfúrni a konzolt és a kábelt elvezetni így beüzemelni a tvt. 3 hét után a tévét 9-10 óra között beüzemeltem minden stimmelt konzolon fent bekábelezve nagy pillanat az első bekapcsolás, a képernyőn egy pontból minden irányban kifutó vonalak voltak és fehér foltok hát percekig szóhoz se jutottam, mert kikapcsolt állapotban tökéletes állapotban volt a tv, akkor eszembe jutott hogy az átvételkor felfigyeltem a dobozon lévő nyomódásra megnéztem a dobozt és sérülése egy az egyben vissza adta a képernyőét.
Tehát ELŐRE KIFIZETTÜK októberben a SÉRÜLT TV t amit novemberben vettem át, tároltunk 3 hétig majd vissza vittem 3 hét múlva a tv t, úgy hogy egy percig se volt jó. Mire közölték, hogy szervízbeküldik és mivel ránézésre épen vettem át így nem tudjuk bizonyítani hogy sérült volt mikor átvettük. Mivel a tévé a boltban nem volt bekapcsolva így az Extreme Digital se tudja bebizonyítani hogy jó volt a tv KIKAPCSOLVA MOST IS HIBÁTLAN A TV :-)ezt tudják bizonyítani de bakapcsolva nem ellenőrizték hogy működik. (egy törött áru eladása nem garanciális szervízfolyamat és nem 30 nap azonnali CSERE A VEVŐNEK ÉS SÜRŰ ELNÉZÉSÜNK KÉNE KÉRNI HOGY PROBLÉMÉNK VOLT, szemétért fizettünk és a 3 hét eltelte miatt gyakorlatilag onnan hogy átvettem mikor bele kukkantottunk a dobozba esélyünk sem volt hogy TV nk legyen.
30 nap a garanciális elbírálás de ez csak időhúzás sérült árut adtak ki ami működésképtelen ami NEM VOLT LE ELLENŐRIZVE ÁLTALUK SEM!!!!
Karácsonyi ajándékom lett volna páromtól gyakorlatilag MEGLOPOTT minket AZ EXTREME DIGITAL 77 ezer forintal!!!
MÁR MEGRENDELTÜK EGY MÁSIK TV T MÁSHONAN EXTREME DIGITAL SOHA TÖBBÉ NEM RENDELÜNK!!
Nem januárra van szükség a tvre és addig a konzolt nézük a kábellel a falon, ünnepekkor tudtunk volna otthon pihenni végre együtt lett volna időnk időnk KÖSZÖNJÜK SZÉPEN EXTREME DIGITAL!!!
TE SE RENDELJ HA ÁTVETTED ÉS SZAR FUTHATSZ A PÉNZED UTÁN!!!!