Derék dolog, hogy lassan megelőzhetetlenek vagyunk a 90. perc után szerzett gólok számában, de azért kissé kínos, hogy ez kellett, hogy kihúzzon a csávából a Shrewsbury - no disrespect! - ellen. Remélem, sikerül a duplázás a West Ham ellen, utoljára 1982-ben távozott a Hammers pont nélkül a Molineux-ból, szóval legfőbb ideje, hogy hazai pályán is verjük őket! Könnyű persze ez sem lesz, de remélem, Jota átmenti a Rókák elleni formáját!
megint mekkora balf.../ék/ voltam! 2:0 után elkapcsoltam, a 93. percben kiegyenlítettünk. Legalább megismételt meccsre hoztuk. De, lehet, hogy az sem lesz sima!
2:0-ra vezet a Shrews, és sajnos nem érdemtelenül. Kiverjük a Liverpoolt, parádés meccsen meccsen verjük a Leicestert, aztán a Shrews ellen megyünk a levesbe. Vicc. :-(
Néztem, persze! A mérkőzés nagyon élvezetes volt, de Wolves-szurkolói szemmel azért bőven volt alkalom szentségelni a hibák és gyermeteg megoldások láttán. Inkább néhány tényleg nagyon jó játékosunk villanásaival hoztuk a meccset, semmint az ellenállhatatlan csapatjáték révén. Ha majd egyszer a Top 6 üldözőivé kívánunk válni, inkább az utóbbi felé kellene elmozdulni!
Jól megbeszéltük a taktikát a 2. félidőre. 5 perc alatt egyenlített a Foxes és azt sem tudjuk, hol vagyunk. Ritka idiótán tudunk néha otthon játszani. :-(
Így sem játszom meg a győzelmünket, de legalább végre ismét a tévén nézhetem jó minőségben (péntek óta van Spíler a Digin). Nekünk nem ez a meccs fontos, a következő kettő bajnokit kellene hozni a közvetlen vetélytársnak minősülő Hammers és Foxes ellen! Azért egy nagy zakó nem hiányzik, de igazából nem is tartok tőle.
Igen,már későn hozták be Mo Salaht és Firminot. Ettől függetlenül nagyon odatettük magunkat végig.Ez most nagyon komoly hozzáállás volt! Azért azt a Shaqiri,Sturridge,Origi triót is sok csapat elfogadná! :-)
Kíváncsi vagyok a hétfő estére. A fogadóirodák szerint valami nagyon nagy zakót kapunk. A Wolves győzelem oddsa nem kevesebb,mint 17.00!!! Nem is emlékszem ilyen oddsra hirtelen. de még a döntetlen is 8.00! Mi ez?
Elnézve a Pool FA Cup eredményeit Klopp érkezése óta, elég nyilvánvaló, hogy legfeljebb egy csapatrotálásra jó alkalomnak látják ezt a sorozatot, és ez a tegnapi összeállításukból is kiviláglott. Végülis érthető: a bajnokságban emberfelettit mentek eddig, és nagyot küzdve a CL-ben is állva maradtak. Nekünk viszont jó lehetőség egy kis sikerélményre az FA Cup, főként, hogy a következő fordulóban vagy a Stoke vagy a Shrewsbury vár ránk, ami nem egy megoldhatatlan feladat. Remélem, nem szórakozzuk el!
A Spurs meccs után közvetlenül 1.6 volt az odds a hazai győzelemre. Aztán szép lassan 5 századonként elkezdett kúszni felfelé. Tegnap du. 4-kor már 2.1 volt,ami a kezdésre még feljebb ment 2.3-ig! Ennek tudatában engem már nem ért annyira váratlanul,mint pl. a Huddersfield elleni hazai zakó. De még egyszer kérdem,honnan tudta a fogadóiroda? Mert a Palace győzelem oddsa meg ment eközben lefelé.
Ezenkívül,a statisztikák szerint, még csak nem is domináltunk. Pl. kapuralövés: 9-17, kaput eltaláló 1(!)-4, szöglet 3-10
És megyünk legközelebb a Cityhez,a jelenlegi oddsok: H:1.16, D:7.5, V:13.00!!! :-) Ott azt hiszem ,jön egy sima zakó. De előtte még csemegének jöhet a Liverpool az FA-ben! :-)
Pedig valahogy úgy ültem le nézni a Spurs elleni meccset, hogy csak ne kapjunk ki nagyon.
Aztán Kane parádés gólja, meg úgy az egész első félidő alapján azt hittem,kapunk még egy párat. Sőt,amikor a második félidőben már egy jó ideje csak mi támadtunk,még akkor is azt hittem,jön majd egy kontra. Ehhez képest "katapultáltam" a fotelból a második után! :-)
Én is tartok a Palace meccstől, bár remélem, ellenünk nem lőhet még egyszer akkora gólt ez a Townsend,mint a Citynek!
A hat decemberi bajnokit lehoztuk négy győzelemmel, egy döntetlennel, csak a Liverpool ellen nem tudtunk pontot szerezni. Remélem, hasonló tempóban folytatjuk januárban! 2-án a Palace ellen igazából illene győznünk (bár a Man City még inkább ezt gondolhatta a Sasokról, aztán tudjuk mi lett), aztán 7-én a FA Kupában újra vendégül látjuk a Liverpoolt. 14-én pedig pont a Man City-hez látogatunk. Azt a meccset én be is áldoznám, ha utána a Leicester és a West Ham elleni hazaikat hozni tudnánk!
De addig még alszunk néhányat, most viszont ideje boldog új évet kívánni, mégha lényegében csak ketten vagyunk is a topikban!
Az első körből hátravan: Bournemouth (h) 15-én, Liverpool (h) 21-én, Fulham (a) 26-án.
Öt vagy több pontnak nagyon örülnék, négy ponttal elégedett lennék, három a minimum, az alatt nagy csalódást éreznék. A 29-i meccsen a Tottenham ellen már egy döntetlen is szép lenne. Amúgy nem néztem most utána, de lehet, hogy az a meccs lesz a Spurs búcsúja a Wembley-től? Tegyük keserűvé azt a búcsút!
Nem hoztam haza a laptopom a Chelsea elleni meccsre,mondván nem kínlódok a streamekkel,meg különben is minek nézzek meg még egy zakót. Erre mi történik? :-) Hú, de sokszor visszanéztem az összefoglalót! Nagyon esedékes volt már Diogo Jota és főleg Gibbs-White kezdőbe állítása,komoly lendületet adtak a csapatnak. Nuno valamilyen megfontolásból viszont Gibbs-White-ot kivette őt a Newcastle elleni kezdőből,ezt nem értem. Meglátjuk,mi lesz! :-)
1-0-ás vezetésünknél a félidőben olyan álmos lettem (sokat elárul arról, mennyire lelkesít mostanában a csapat), hogy lefeküdtem aludni. Legalább nyugodt álmom volt, ha fennmaradok meccs végéig akkor jól felidegesedtem volna (bár lassan eljutok oda, hogy már az sem fenyeget).
Sorban kapunk ki a kiesőjelöltektől,egészen addig,míg lassan mi leszünk azok. Ez megint egy nagy lószar volt. Hol az a játék,ami a bajnokság elején volt? Nyerünk mi még meccset valaki ellen az idén? Chelsea jön, akkor most 7-ből 6 zakónk lesz? Az különösen fáj,hogy a Huddersfield és a Cardiff is jóval többet mutatott lelkesedésből,mint mi,egyik meccsen sem érdemtelenül kaptunk ki. Helder Costa egy kalap szar volt,Moutinho nulla, a kapusunk egyenlítő gól előtti hibája meg egyenesen egy rossz vicc. Elkeserítően gyengék voltunk,komolyan mondom hogy kár volt megnéznem a meccset. A szurkolókat nagyon sajnálom.
Igen,5-ből 4 zakó,és ebben voltak nagyon váratlanok is,mint a Brighton,de főleg a tegnapi meccs.
Még most sem térek magamhoz, mert kaptunk már ki eddig is,de egyszer sem voltunk ennyire enerváltak,lassúak.
A pénteki Cardiff meccs is tévés. A tegnapira nagyon rákészültem,sör,whiskey, velős pirítós. Az az igazság,hogy nem csak a játékosok,én is egy sima meccsre számítottam,de nem így! A péntekire már én is másképp készülök! :-)
Sajnos a Watford meccs óta valami megtört a csapatnál. Persze peches mérkőzések is voltak (Brighton), az Arsenal ellen meg felcsillant a visszatérés lehetősége a korábbi meneteléshez, de ez a tegnapi kiábrándító volt. Komoly feladat áll Nuno előtt, mert ilyen rossz szériát még nem futott, amióta nálunk van.
Azt kell látnom,hogy "ollézik" Huffersfield tábor a saját pályánkon.
Kurva nagy volt itt a mellény,az a helyzet. Ma 11 lelassult,fásult idióta játszott nálunk. Az ,hogy a portugál válagatott kapusa ne tudjon rendesen felállítani egy sorfalat,az végképp nonszensz. Nem ismertem ma a csapatra,nem tudom,Nuno hogy rázza fel őket. Sorozatban nyeljük már a zakókat,az első 7-8 meccs után ezt nem gondoltam volna. Sokat elmond,hogy a hosszabbításra kiürült a kapu mögötti szektor. Ez a produkciónk egy magyar bajnoki színvonalát sem ütötte meg,ez a legfájóbb,mert egyszer sem játszottunk még ennyire szarul.
Nagyon tetszett az első félidő a Gunners ellen! Persze,többet támadt az Arsenal,de mi is többször eljutottunk a kapuig és nem voltunk messze a második góltól. A második félidőben már nagyon akadozott a stream,az egyenlítő gólt sem láttam. Az egyenlítéssel együtt is ez dicséretes teljesítmény volt!
Én ezt a Watford elleni zakót valahogy bekalkuláltam,legalábbis nem ért váratlanul. Túl szép volt minden,vártam,hogy majd jön egy hazai tasli. Pedig már ott is volt huszonegynéhány kapuralövésünk.
De azt nem gondoltam,hogy a Seagulls ellen kikaphatunk! És azok a statisztikák! A Brightonnak egyetlen kaput eltaláló lövése volt,azzal szépen ki is kaptunk 1:0-ra. gyakorlatilag végigtámadtuk a meccset,helyzet "hegyek",és megint nem tudtunk gólt lőni. Sok helyzetünk van majd minden meccsen,de a hatékonyság borzalmas. Csak 4 csapatnál szereztünk több gólt,igaz nem is kapunk sokat.
Most jön a Spurs,aztán megyünk az Arsenalhoz. Lehet,hogy 4 zakónk lesz sorban? Jó lenne a legalább otthon a Spurs ellen meglepetést szerezni!
Várakozásaimon felül teljesít a csapat, az biztos! Mindamellett a Hornets ellen nem lesz könnyű, mert a Cherries elleni 0-4 után nyilván nagyon koncentrálnak, hogy megállítsák a lefelé csúszásukat a lejtőn . Azon kívül októberben már csak egy brightoni meccsünk lesz, és novemberben is mindössze három bajnoki van a naptárban. Igaz, ezek között ott lesz a Spurs meg a Gunners, bár eddig jól állunk a londoni csapatokkal szemben. Aztán jön a szokás szerint tömény december hét bajnoki meccsel. De egy kicsit sem aggódom, igazából amióta Nuno a főnök, egyedül a tavaszi Villa elleni 1-4 volt az, ami kicsit szíven szúrt (a Sunderland elleni 0-3-at csak azért morogtam meg, mert nem hoztuk össze a 100 pontot). Eddig nagyon jó a hozzáállás, úgyhogy simán benne van a pakliban, hogy akár a 7-10. hely valamelyikén végezhetünk májusban. És közben az FA Kupában is jó lenne menni néhány kört!
Több,mint elégedett vagyok az eddigi teljesítménnyel!
A United elleni meccset nagyon élveztem,a hosszabbításban akár megnyerhettük volna a meccset,nem is egyszer!
A Saints elleni meccs elég kiegyenlített volt,de hoztuk az immár "kötelezőt"! :-)
Az utolsó meccsen a Palace mellett állt az összes statisztika,de az összefoglalót nézve kb, egyforma volt a helyzetek száma, de Jimenez megint kihagyta a kihagyhatatlant,sőt 1:0 után Cavaleiro lőtt bődületes kapufát.
A következő meccset illetően remélhetőleg nem most talál vissza a Watford a szezon eleji formájához.
Mark Lawrensonról van szó, aki minden forduló előtt tippel az összes mérkőzésre egy-egy közismert zenész vagy színész ellenében. Ezen a héten Mark Wahlberg volt az ellenfele: https://www.bbc.com/sport/football/45435523
Addig rendben, hogy a City ellen még egy kiadós vereséget jósolt nekünk a "szakértő úr", még a West Ham elleni tippjén (sima Hammers siker) sem húztam fel magam, de azért már kifejezett elégtételt érzek, hogy a mostani tippjével megint földbe állt a nagy arcával. A Man Utd-ra persze ötből öt győzelmet tippelt eddig... Szerintem e hét végén jön a hatodik, de nekem legalább olyan édes lenne az újabb pofára esése miatti káröröm, mint maga a győzelem az Old Traffordban. Nyilván nem becsülöm le a MU-t, de egyáltalán nem kell feltartott kézzel mennünk hozzájuk.
A helyzetkihasználásunkon viszont sürgősen javítanunk kell,ha szeretnénk bravúrokat is véghezvinni a PL-ben. Persze,nem vagyok elégedetlen,jól játszottunk! :-)
Mun,én tényleg nem tudom,ki az a szakértő és mit mondott! :-)