Egyedül a Hadházy volt. Nem értem a fejedelmi többest.
A képviselők pedig előre megmondták, miért akarnak bemenni. Nem titkolták egy percig sem. Persze hogy nem engedték be őket, mikor műsort akartak szerkeszteni.
(4) * A képviselői igazolvány valamennyi közigazgatási szervhez, valamint a közintézetekhez és közintézményekhez belépésre jogosít. A képviselő - a feladat- és hatáskörrel rendelkező miniszter által szabályozott módon - jogosult a Magyar Honvédség, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, a rendvédelmi szervek és a vámhatóság működésére szolgáló területre is belépni. E jogosultság gyakorlása nem eredményezheti az érintett szervek rendeltetésszerű működésének aránytalan sérelmét.
Háááát, itt teljesen egyértelmű. A T.képviselők, átlépték a határt.
""be kell őket engedni a szerkesztőségbe, mert élőben akarják elmondani nyilatkozatukat".
Az MTVA biztonságért felelős vezetője felhívta az ellenzéki politikusok figyelmét: "az a joguk, hogy beléphetnek az intézménybe, nem egyenlő azzal, hogy zavarhatják az ott folyó munkát". A biztonsági vezető többször is figyelmeztette a politikusokat: az MTVA közérdekű üzem, így nem léphetnek be sem a stúdióba, sem a szerkesztőségekbe.
Az ellenzéki politikusok azzal próbálták "megzsarolni" az MTVA-t, hogy amennyiben nem teljesül a kívánságuk, akkor majd "bejön" az utcáról több ezer dühös ember.
Mindeközben az utcán kövekkel, üvegekkel dobálták a rendőröket, egyiküket csaknem felgyújtották - olvasható a közleményben."
Amit én láttam hogy egy lépcsőn nem engedték felmenni őket, ha az a lépcső nem közvetlenül egy éppen élő adásban lévő stúdióba vezet, akkor jogtalanul akadályozták őket.
Nem a belépést akadályozták meg, hanem azt, hogy a bent folyó munkát megzavarják. Az Országgyűlésről szóló törvény szerint a képviselőket munkájukban támogatni kell, ott szerepel a belépésről szóló passzus is. Sehol sem szerepel az, hogy bármelyik képviselő megzavarhatja a munkát vagy bárkit is utasíthat. Felvilágosítást adhatnak, támogathatják a munkájukat. Az nem munka, hogy belépek és követelek, meg elküldöm az ott dolgozókat a fenébe.
És a további inzultust meg az erőszakosságot elkerülendő, mihamarabb rövidre zárták az ügyet, kiiktatták a veszély forrását: kiebrudalták a jogsértő magatartást tanúsító embereket.
Ilyen esetben igenis kidobhatják, hiszen megszegte a rá vonatkozó szabályokat. Erőszakkal akart bemenni oda, ahová nem mehet be csak úgy. Aztán meg büdösbögarat játszott, hátha valaki megsajnálja.
"Amúgy meg ki fog derülni, ha az érintett képviselők feljelentést tesznek (hatesznek egyáltalán?), hogy milyen "bűncselekményeket" követtek el a biztonságiak a bírósági eljárás során."
Már fel lettek jelentve a biztonsági őrök.
Ez hivatalból üldözendő cselekmény, tehát nem kell a sértett feljelentése az eljárás megindításához.
Kedves büdös szájú, demokráciaellenes alattvaló barátom! Képviselői jogot nem gyakorol senki azzal, hogy megfenyegeti a köztévé dolgozóit a kinti csürhével, stúdiókba nyitogat be, zárt üzemi területre óhajt erőszakkal belépni. Azzal sem, hogy betöri a tűzjelzőt, vagy pókembert játszik a lépcsőkorláton. Próbáld meg felfogni, még ha nehezedre is esik.
98. § (1) Az állami szervek kötelesek a képviselőket megbízatásuk ellátásában támogatni, és részükre a munkájukhoz szükséges felvilágosítást megadni. Ha a képviselő az Országgyűlés előtt beszámolásra kötelezett személytől a feladatkörébe tartozó olyan kérdéssel kapcsolatosan kér írásban tájékoztatást, amelyről a beszámolásra kötelezett személy törvény alapján az Országgyűlésnek beszámolni köteles, az Országgyűlés előtt beszámolásra köteles személy a tájékoztatást a kézhezvételt követő 15 napon belül, írásban adja meg.
(4) * A képviselői igazolvány valamennyi közigazgatási szervhez, valamint a közintézetekhez és közintézményekhez belépésre jogosít. A képviselő - a feladat- és hatáskörrel rendelkező miniszter által szabályozott módon - jogosult a Magyar Honvédség, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, a rendvédelmi szervek és a vámhatóság működésére szolgáló területre is belépni. E jogosultság gyakorlása nem eredményezheti az érintett szervek rendeltetésszerű működésének aránytalan sérelmét.
Igen, de már a kényszerítés bűntette is hivatalból üldözendő, nem is véletlenül mindjárt és kizárólag bűntetti alakzata van csak.
---
"A büntetőjogban a kényszerítés a szabadság és az emberi méltóság elleni bűncselekmények közé tartozó valódi szubszidiárius bűncselekmény. A kényszerítés bűntettét az követi el, aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel jelentős érdeksérelmet okoz"
A beírásokból látszik, hogy nem is kiskirálynak, hanem egyenesen Istennek tekintik az ellenzéki képviselőket, de csak az ellenzéki képviselőket, mert ha kormánypárti képviselők követték volna el ennek csak a tizedrészét, akkor már ejrópa segíts visítás lenne.
Gondolom a belterjes álértelmiség most rá van kattantva a témára, csak sajnos ők a jogszabályokat nem ismerik.
Amúgy meg ki fog derülni, ha az érintett képviselők feljelentést tesznek (hatesznek egyáltalán?), hogy milyen "bűncselekményeket" követtek el a biztonságiak a bírósági eljárás során.
"..valamint a közintézetekhez és közintézményekhez belépésre jogosít...."
Addig, és nem tovább.
Ez nem jelenti azt, hogy bármilyen utasítással, intézkedéssel vagy követelőzéssel állhatna elő. INFORMÁLÓDHAT, az ottani rend megzavarása nélkül.
Ebbe beletartozik az is, hogy akár a tanóra menetét nem függesztheti föl, a tévéstúdióba egyenes és élő adásba csak úgy nem léphet be , önkényesen nem tehet semmiféle SZABÁLYellenes megnyilvánulást , még ha szüntelenül hivatkozik is arra, hogy neki JOGÁBAN áll.
Ez már egyértelműen kimeríti a képviselői jogával való visszaélést.