Lenne egy kérdésem, hátha tud valaki valami jó ötletet adni.
Vettem idén márciusban egy 2005-ös Focus c-maxot 1.6 benzinest. Teljesen jól működött minden 2 héttel ezelőttig. 4000 km-t mentem vele az olaj+szűrők+gyertya csere óta. Kb két hete kezdte el azt produkálni, hogy 3-4000-es fordulatszámot elérve, megtorpant és átvált benzinre, mint amikor kifogy a gáz. Ha nem pörgetni, hanem szépen öregurasan használom, akkor teljesen szépen jár.
Ma pedig nagy meglepetésemre, egyszer már meleg motornál nehezen indult benzinnel. Dadogott alapjáraton. Aztán átváltott gázra és megint ment szépen (kivéve ha 3-4000 -ig felpörgette már volna, de amióta ezt csinálta nem pörgettem fel csak néha, hogy megnézzem, nem e javult meg magától, de persze mitől javult volna...) Munka után indulnék haza azzal a konkrét tervvel, hogy most már muszáj időpontot egyeztetni a szervízzel (Rudi és Pataki Kft. Nyíregyháza) és megint alig akar járni benzinnel alapjáraton. Vártam egy kicsit és mikor átváltott gázra elindultam tankolni egy közeli gázkútra, mert mondom legalább gáz legyen benne, ha már csak azzal működik úgy ahogy jól. Megtankoltam és az üzemmeleg motor már nem volt hajlandó beindulni sem... :-(
Hívom a szervíz, elmondom a problémát, bírnak jövőjét szerdára. Kérdezem valahogy nem tudok hazajutni gázzal? Vészmódban igen hangzott a válasz. Sikerült is gázzal indítani. Pöcre indult szépen hazaértem...
Persze hogy nem az, simán elégethető lenne, akár erőművekben is. De lakások fűtésére is prímán használható, arról nem is beszélve, van ahol nehezen kiváltható.
Amit mondasz az nem függ a benzin árától, az ilyet lehet attól függetlenül is tesztelni :)
Amúgy meg körülbelül be lehet lőni azt a maximum árat, ami mellett még nagyjából megéri az lpg a benzinnel szemben, a jelenlegi árak szerencsére ez alatt vannak. Persze minél kisebb a két üzemanyag között a rés, annál kevésbé fog bárki gázt beszereltetni, akinek meg már benne van az meg kb. odáig fog gázt tankolni, ameddig kb. ugyanannyiba nem fog kerülni mint benzinnel járni. Mindezektől eltekintve továbbra sem értem, miért függ ennyire a benzinártól az lpg ára.
Fel tud valaki világosítani, hogy mennyiben függ az lpg ára a benzintől/gázolajtól? Ilyenkor, amikor a benzin ára (és így az lpg-é is) az egekben van, mindig elgondolkodok, hogy vajon mennyiben kartellezés és mennyiben törvényszerű, hogy az lpg ára minden esetben a benzin árának 50 százaléka felett "kell" legyen.
Ha még hosszabb távra tervez az autóval és elég olcsón tud tankolni, akkor miért hagyná. Nekem is ilyen kocsim van. Éppen ma tankoltam bele a 8000-ik liter gázt. A gáz átlagáram pedig pont 200 forint, 393 tankolás alapján hetvenöt hónap, (105e) km alatt. Ebből kiszámolhatod, hogy ez mennyibe is van eddig. Ezt az összeget szinte megduplázhatnám és akkor kijönne, hogy mibe került volna ez benzinnel. Szóval hat év alatt már milliós megtakarítás van a gáz üzemen. Szerintem egyértelműen megéri.
Mineral (Mobil) Petrol, a kopáncsi vasútállomásnál. Az űrállomás = 47-es vásárhelyi elkerülőjének vége, a körhíd. Látnád éjszaka azt a díszkivilágítást ami ott van. Tényleg úgy néz ki mint egy űrállomás, már csak a csészealj hiányzik róla. :-) Egyébként a kútnál ma is 214 Ft volt az LPG.
Az öreg gumi ellen a fiatal a megoldás, sajnos bekeményedik, illetve elöregszik az anyaga.
Azért a gumi kora nem kivédhetetlen, mert ki lehet cserélni mielőtt durrdefektet kapsz vele. Még ha a minta mélysége meg is van, kemény mint a fagyott kutya lába.
A kínai kukac jól segít ha lyuk van rajta, és utána kompresszorral felfújod.
Kompresszort kapsz alkudozós oldalon, sok autóban volt, párezer forint,
2007 óta wagonozok azóta 260 ezer kilométert mentem vele.2010-ben gázszett került bele, azóta nincs pótkerekem, s szerencsére nem is volt rá szükség. Idén viszont már két durrdefektem is volt. Az első védhetetlen volt, a meglehetősen öreg bár még jó mintázatú gumi szálszakadás miatt eldurrant. helyette ezt vettem ( https://www.gumimarket.hu/Nokian/WR_D3/165/65/14/Gumiabroncs.aspx?id=26058 ). Szerencsémre a szerelőm ráért és hozott egy mankókereket mert csak 30 kilométerre volt.
Múlt héten viszont az autópályán adta meg magát a a nyári gumim, defektsprayt nyomtam bele igy kibírt még 2 kilométert, aztán szétjött. Lépésben azért sikerült legurulni a pályáról és csodálatos módon még az acélfelni is megúszta. Valszeg megúszhatam volna jobban is, de elkövettem azt a hibát a 2010-ben vásárolt defektjavitót nem cseréltem le. Annak meg csak kb a negyede ment bele a gumiba, mentségére szól hogy 2013ig volt szavideje :(
Nincs már + 5 éves nyomáspróba sajnos. Kicsit magasak az árak. A tartálycsere kb 40-45-ből megvan. A zsír új rendszer 150-160+25 a kiszerelés . Sajnos már a gázüzem "megszüntetése" sem olyan egyszerű, és olcsó.
Sziasztok.októberben lejár a gáztartály 10 éve,cserélnem kell vagy lehet még + 5 évért nyomáspróbázni?másik kérdés,10 éves landi renzo mátrix rendszert érdemes még visszaköttetnem (motor csere volt)gondom eddig nem volt a rendszerrel.A szerelő 65 ezret mond 48 l pótkeréktartály cserére munkadíjjal,25 ért szívósorra vissza fúrják az injektort és fölprogramozza.plussz ha valami közbejön.(szűrő k cseréje,reduktor indul vagy szerinte 3 hét után valami taknyot felszedhet .g astra 1.4 zxep a kocsi.250 ért ac stag rendszert rakna be.reális árak?évi 12000km megyek kb.hogy a motor miért állt be? nem tudom.