Persze, nem lenne ezzel gond, de Waters a kezdetektől túltolja ezt (nem véletlen, hogy a Floyd story úgy alakult, ahogy, ami egyáltalán nem baj). Nekem nagyon tetszik az új lemez, le a kalappal, hogy ennyi idősen valaki még ilyet tud, de ez a Trumpra felhúzott show nekem már sok(k).
Nem értek veled egyet. Nem az van, hogy Trumpot "divatos" kritizálni, hanem Trump sajnos millió okból rászolgál az akár nagyon kemény kritikákra.
És ennek semmi köze a pártpolitikához: az amerikai történelemben ő az az elnök, akit idáig a saját pártján belül is messze a legtöbben kritizálnak és kritizáltak. Nyilvánvalóan nem véletlenül. Továbbá a világ közvéleménye szemében is messze a legmegosztóbb amerikai elnök, hovatovább nagyságrendekkel több gondolkodó ember utasítja el a nézeteit és az egyes intézkedéseit, mint bármelyik elődjéét. Nem mellesleg az elutasítók közé értve az egész nyugati világ jelenlegi állam-irányítóit is.
Nem erre való ez a topik, úgyhogy elég talán csupán a klímaegyezményből való kilépést, az iráni atomalku felmondását, vagy akár a sokszor kiszámíthatatlan nagypolitikai ellenreakciókat kiváltó, teljesen logikátlan, ad-hoc megnyilvánulásait példának hoznom olyan dolgokra, amik - direkt vagy indirekt módon - már középtávon akár a mi életünket is potenciálisan, és igen negatívan befolyásolhatják... Úgyhogy sajnos igenis teljesen jogosak a Trumpot művészi önkifejezés útján érő markáns kritikák, pláne ha olyan színvonalas, igényes formában jelennek meg, mint mondjuk Waters turnéjában.
És egyébként minthogy Waters világképe, meggyőződése - szerzeményeiben már évtizedek óta megnyilvánulóan - pacifista, liberális és kérlelhetetlenül demokrata, teljesen természetes, hogy a mindig is világpolitikát formáló amerikai vezetés élén sokkal szívesebben lát demokrata pártit, mint republikánust. Amiből egyenesen következik az, hogy sokkal esélyesebb, hogy a dalszövegeiben egyébként nagyon régóta hallható közéleti-politikai bírálatait egy republikánus elnök ténykedése váltja ki, mint egy demokratáé, pláne ha ez az - ismétlem, pozíciója okán világpolitikát formáló! - elnök egy ennyire inkompetens és kiszámíthatatlan figura, mint Trump... Szóval ez a "másik (disznó) politikai oldalra állt", ez sajnos egy igen bután leegyszerűsített, demagóg, semmire nem jó véleménynyilvánítás.
Abban nem látok gondot, hogy a politika megjelenjen a zenében. Akkor van gond, és azt utálom, ha pártpolitikaszerű egy megnyilvánulás. Szóval most divatos Trumpot kritizálni. De éppen ezért megosztó, mert ezzel a másik (disznó) politikai oldalra állt.
Úgyhogy egyetértek veled, ezt biztosan így ki kellett volna így hagyni. Inkább a zene.
Bár engem a tavalyi lemez nagyon nem győzött meg (szerintem kevés momentumtól eltekintve kifejezetten unalmas), a The Wall-koncert élménye meg - valószínű az eltúlzott elvárásaimnak és a "kötöttpályás" koncepciónak köszönhetően - nem hozta meg a kedvemet az újabb Waters-koncerthez, most mégis azt mondhatom: nagyon örülök, hogy mégsem hagytam ki a tegnapi estét.
Ilyen professzionális audiovizuális közegben 85 %-ban PF-t élvezni még mindig nagy élmény! Igen, én is szívesen vettem volna 1-2 Waters-dalt egyéb lemezekről, a Sheep is hiányzott persze - de cserébe a Pigs számomra zeneileg az est egyik csúcspontja volt, ennek végén az volt az érzésem: a szinte túlzott látványorgia elvonta a figyelmet a lényegről, hogy alatta mekkorát muzsikáltak. Kimondottan tetszett a Gilmourénál egy árnyalattal karcosabb gitárhangzás, kicsit frissültek tőle az előadott tételek. Bár szentségtörésnek tűnhet: ezen az estén nekem Gilmour énekhangja jobban hiányzott.
TRUMP EGY DISZNÓ :) Hát igen, és ez volt a Pigs alatt a kivetítőkön futó sok-sok Trump-idézet végső konklúziója. Vérprofi, és igen látványos koncert volt, értem ezalatt a sok vetítést, a fényeket, az Animals-blokk alatt a küzdő- és nézőteret kvázi elfelező óriási Battersea-erőmű-kivetítővásznat, a nézőteret komótosan körbelebegő, feliratokkal ellátott óriási disznót, a Resist!-cetlik esőjét... Összesen tíz zenész/vokálos, összesen (csupán) öt albumról: a klasszikus Dark Side-Wish-Animals-Wall-kvartett, plusz az új Is This the Life We Really Want?, ami utóbbi egyébként szerintem a valaha bárkitől is készült, leginkább floydos nem-Pink Floyd-album. Engem amúgy nagyon meglepett vele Waters; már jó sok éve lemondtam arról, hogy a brilliáns Amused után valaha összerakna egy hasonló minőséget, és erre 74 évesen, tessék!... A kevéske hiányérzetem épp idekapcsolódik, egy hangot nem tolt ugyanis az Amusedról, pedig nagyon jólesett volna (nekem), és Us + Them-turnécím ide vagy oda, azért ez mégis egy Waters-, és nem PF-koncert volt... És nagyon hiányzott a Sheep, ami szerintem pont a legjobb dala az Animalsnek, és pont ezt az egyet nem tolták.
Mást viszont nem hiányoltam, sem a korai Floyd-klasszikusok közül, sem a Final Cutról, sem az egyéb szólóanyagokról; a nagyjából (csupán) kétórás műsoridő gerince mindenképp a Dark Side és az Animals volt, arányában kevés dolog ment a Wallról, és nem volt olyan dal, aminek ne örültem volna. Ami azt jelenti, hogy most elégedettebbnek érezném magam két és fél órás - a szerintem tök felesleges szünet terhére hosszított - műsorral, benne az elhangzottak, plusz a Sheep, plusz Perfect Sense/What God Wants/Bravery Being/bármi... De nem probléma, fasza volt ez így is, igen emlékezetes, és ez a lényeg. :)
Mondtam is a legvégén az énekesnek a merch pultnál, hogy ők voltak a legnagyobbak, és jöhetnének vissza önállóan. Imádtam amúgy a srácot. Sok mindent láttam-hallottam már, de amit ő művelt tegnap, az simán a legemlékezetesebbek közt van. Meg úgy az egész, huh... Még most is teli szájjal vigyorgok, ha csak a tegnap estére gondolok. Ritka nagy meglepetés volt.
Nem szoktam reklámozni, de épp ezért most kivételt teszek, elnézést érte.
Hát, igen, mivel nagyon szigorúan vették, hogy ez lemezbemutató, és a koncert 75%-át toweres dalok tették ki, és ugyebár nekem nagyon tetszett, ebből annak kellene következnie, hogy akkor az a fránya lemez is tetszik, mégiscsak. Ezért írtam, hogy legyőztem a démonokat, nagy volt a kísértés. Aztán én is meghallgattam otthon, és továbbra is azt gondolom, nem egy jól sikerült darab a Tower. Persze ha úgy szólna, mint a koncerten, lehet, hogy más lenne a véleményem :))
:DDD Én simán megvettem a végén a Towert. Nagyon nem bántam meg, most is az szól. Valahogy sikerült megértenem a koncerten az új számokat. Az Intrepid Explorert már pedzegettem előtte is, de a java csak most esett le. Mondjuk sokat segített, hogy végre láthattam, mit művel Bent a bárdjával.
Én középen álltam, onnan mindhárom hangszert szépen hallottam. Hangos volt, az ének meg halk, de még tűréshatáron belül. Lehet, hogy kezdés előtt lenéztek a szellős nézőtérre, és mérgükben úgy döntöttek, aznap metál lesz, gerjedéssel, hangerővel, kíméletlenül. Egyébként kinézem belőlük, hogy mindennap mást és máshogy játszanak, ez a koncert tényleg a csodálatos hetvenes éveket idézte, amikor pl. a Zeppelin húsz percig gyúrta a Dazed And Confusedot, ha épp ahhoz volt kedve. A Spin meg milyen volt már így??? A lemezes verzió is eléggé különbözik az eredetitől, de a koncerten aztán tényleg teljesen más dal született belőle.
Annyira belelkesültem, hogy utána majdnem megvettem a Towert, de végül sikerült legyőzni a démonjaimat.
A hangzás kegyetlen szar volt (A38-on ilyen bénát még nem hallottam), de nekem betalált a koncepció.
Ugyanaz jött le kb., mint Thornál, hogy itt van három ember, csodálatosan belefeledkezve a zenébe, tele energiával. Mintha az aranykorban lennék, és végre megtapasztalhatom, milyen volt '70-ben egy őserejű koncert. Voltak üresjáratok, feleslegesen elhúzott darálás, de összességében lenyűgözött a teljesítményük. A csúcspont a Spin, spin,spin volt, meg amikor középtájon az egyik egyakkordos középtempós zúzdában a dobos tökéletes Klaus Dinger figurákat vetett be, végre megértettem, miért címkézik őket néha krautrocknak.
Áq
