Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2018.11.07 0 0 715

Nem a héten, de az őszi szezonban

Berlin Alexanderplatz- Katona


EL kell felejteni a filmet, és a regényt is. Sok hűhó semmiért ez a darab. Nagyon sok meló, nagyon jó színészek, de az üzenet nem jön át, bármilyen hangos, és látványos is az előadás.

Rettegés és ínség a harmadik birodalomban- Stúdió K

Hah,kiváncsi vagyok ezt a darabot is látta-e a főpolgármester helyettes asszony (vö. Máté G. interjú) erős áthallásokat kreálnak, bár azt nagyon szellemesen. Kifejezetten jó volt a teljes nézőtér kihasználása , bár nem szeretem a nézők bevonását, de ez diszkréten történik, inkább a teret használják ki. A kabaré (akár a film, akár a varieté, mint műfaj) itt tragédiák tömkelegének ellenpontja, a bírósági jelenet az egész előadás csúcsa. Bár a konferansz eleinte nem volt szimpatikus, de ez valahogy elmúlik. Ügyesen kötik össze a novellákat.

A lány aki hozott lélekből dolgozott-Szkéné

A címe a legjobb. A színészek is jók, talán ez menti meg az egészet, a kimagasló színészi játék. Mert amúgy illogikus sokszor (pl. mikor volt egy tanárnak annyi pénze, hogy csak simán nyaralgatnak) Háy agyában játszódik az egész, nőgyülölő attitűddel, mind a férfiak mind a nők részéről. Ha ezt a válása után írta, hát meg is látszik.

A Herner Ferike faterja- Pince

Kaszás Gergőt sosem láttam még, de piszok jól hozta a vidéki sovány alkesz közmunkást. Igen a vidék ilyen most, mint ebben a darabban. A sok trágár szóval együtt. Maga a drámai vonal....hmm....valahogy mellékes is lett számomra emiatt.



Törölt nick Creative Commons License 2018.11.07 0 0 714

Szerintem meg rossz. A "Nehéz" női párjának szánták, de nagyságrendekkel gyengébb lett. 

Előzmény: Briglett (702)
Törölt nick Creative Commons License 2018.09.16 0 0 713

Sziasztok! Nem tudja valaki, hogy a THE BUES BROTHERS előadást, amit a Soproni színházban játszottak tavasszal, meg lehet nézni valahol? 

troglodita Creative Commons License 2018.06.01 0 0 712

Előzmény: ejropa2 (711)
ejropa2 Creative Commons License 2018.05.27 0 1 711

Ugye milyen nagyszerű vers?

Előzmény: troglodita (708)
ejropa2 Creative Commons License 2018.05.27 0 0 710

Huhh!!!

Először a helyszínről:

A Makovecz által tervezett épület - túl azon, hogy esztétikailag is aggályos - tulajdonképpen mindenre alkalmatlan, de egy színházi előadás megtartására mindenképpen. Az akusztika értékelhetetlen, alig lehetett érteni a szereplőket, és nem az artikulációjuk miatt, a padozat járólapokból áll, tehát ha a széket valaki icipicit arrébb akarta tenni, és ez gyakorta előfordulhatott, tekintve, hogy nem emelkedik a nézőtér, akkor fülsértő csikorgást lehetett hallani, mire gyilkos pillantást vetettem az előttem ülőre, akit ez nem akadályozott meg abban, hogy később elszunyókáljon az előadás alatt. És valószínűleg ő viselkedett adekvátan.

A helység nagy belmagassága dacára szellőzetlen, így majd' meghaltunk az átforrósodott levegőtől.

 

Az előadásról:

Rémesen unalmas, követhetetlen, állókép-jellegű, ízléstelen kiszólások, idétlen aktualizálások, szájbarágó tanulságok, ha egyáltalán van efféle benne.

A publikumot a pécsi protest közönség alkotta kiegészülve kis számú helybélivel, és ha magunkat veszem alapul, akkor az elhibázott kultúrpolitikának köszönheti az előadás a teltházat.

Magunk részéről az első felvonást nagy nehezen kibírtuk, utána sebbel-lobbal iparkodtunk a buszhoz, és most igyekszünk felejteni.

 

Mindazonáltal köszönjük a szigetvári önkormányzatnak, hogy befogadta az előadást.

 

(Az előadás apropóján eszembe jutott, hogy mikor Halász Péter hazatelepült és előadást tartott, sűrű sorokban rohantak az emberek a szcénára, amely még csak botrány sem volt, hanem csupa merő unalom, miként csalódottan beszámolt róla egy barátom.)

Előzmény: barrix (706)
barrix Creative Commons License 2018.05.23 0 0 709

Pál András nagyon jó volt a Futótűzben, és a Lear királyban. Igazán van valami érdekes benne minden szerepében. Rozs Tamást sajnos nem ismerem, de ajánlód felkeltette az érdeklődésemet, majd jövő évadban sort kerítek rá. Versesben nekem két legutóbbi nagy élmény: az Örkényben az Anyám tyúkja I. és a Toldi a Pestiben, Csőre Gáborral. Mindkettő nagyon ajánlott!

 

Pintér Béláról: te vagy az első, aki nem kedveli a széles színházas ismeretségi körömből.Nagyon érdekes. Nekem mindegyik előadása magával ragadó, elgondolkodtató. Abszolút az én korosztályom, és nekem is erős táncházas kötődésem van. Ritkán tudok nevetni színházban, neki mindig sikerül megnevettetni, valahogy a humora az, ami igazán az enyém, miközben vannak darabjai, amik fejbe vágnak. 

Előzmény: ejropa2 (707)
troglodita Creative Commons License 2018.05.18 0 0 708

fehér inged világít, csorba lépcsőkön föl a napvilágig?

Előzmény: ejropa2 (707)
ejropa2 Creative Commons License 2018.05.18 0 0 707

Attól tartok, nekem is hasonló lesz a véleményem, ám most már dafke mindenképpen megnézem, csak épp nem Pécsett, mivel onnét kitiltották, hanem Szigetváron.

Pintért sajnos nem kedvelem.

 

Ámde ma Pál András és kedves zenész barátunk, Rozs Tamás előadásában remek Petri-estet, a Kezdhetek folytatódni-t láttunk.

Nagyszerű összhang volt a két előadó között, habár megítélésem szerint Tamásban több volt az alázat, amellyel a versekhez közelített.

Ennek dacára néhány megzenésítése nem tetszett, mert nem illett szerintem a szöveghez. Klassz, hogy tud doromb-énekelni, ám egyszer elég lett volna, ha egyáltalán, valamint attól tartok, hogy mint virtigli urbánustól, mi sem állt távolabb Petritől, mint a népzene.

Egyik kedvencem, a Hogy elérjek a napsütötte sávig c. vers előadása sajnos félrecsúszott, durván eltolódott a tréfa felé, noha ez egy súlyosan megrendítő vers, a legkevésbé sem mókás, vagy én értem félre végzetesen. Engem kifejezetten bántott az elődadásmód.

De az összbenyomás jó volt, és habár kis város Pécs, azért nem csupán a két előadó ismerőse, rokona, barátja töltötte meg a nézőteret.

Reménynek pedig íme a végszó: "Cipőmre nézek: fűző benne! Nem lehet, hogy ez börtön lenne."

Előzmény: barrix (706)
barrix Creative Commons License 2018.05.07 0 0 706

Az Igenis, miniszterelnök, úr! c. darab nekem nagyon erőltetett és harsány, megkockáztatom ízléstelen volt. Nem ajánlom megnézésre. A darabtól eltekintve a mögötte húzódó történet rém gusztustalan és európaiatlan. /ha van egyáltalán ilyen szó/.

 

Amit viszont érdemes nézni: Pintér Béla továbbra is. Eddig 14-ből 10 nagyon-nagyon tatszett, de a másik 4 is bőven az átlagos színházi élmény felett van. 

 

Előzmény: ejropa2 (703)
ejropa2 Creative Commons License 2018.04.21 0 0 705

Kösz!

De nem elsősorban Szép Ernővel volt kifogásom, noha ezeket a darabokat is feledhetőnek tartom, hanem a feledhetetlenül rossz előadással.

Előzmény: troglodita (704)
troglodita Creative Commons License 2018.04.20 0 0 704

akkor csak neked és csak most: https://www.youtube.com/watch?v=a7f9VyYyW9o

Előzmény: ejropa2 (703)
ejropa2 Creative Commons License 2018.04.19 0 0 703

Ismételten fel vagyok háborodva és egyben végtelenül elszomorít, ami kisvárosunkban történik (nem csupán színházügyben).

A mai rettenetes előadás (Szép Ernő két egyfelvonásosa: a Kávécsarnok és a Tűzoltó c. ) meggyőzött arról, hogy a pécsi színház mélyrepülésben van.

Szerintem ezek a darabok is teljesen avíttak, az idő eljárt felettük, ha egyáltalán valamikor is időszerűek lehettek, el nem tudom gondolni, mi a nyűért ássák elő Szép Ernő molyrágta színműveit. (Más a helyzet néhány prózai művével, amelyek kordokumentumként is jók.)

Mondjuk, hogy elfogadható darabok, miként nem, de mit hoz ki belőle a rendezés, a színészek?

Borzalmat!

Szégyelltük, hogy ott voltunk a nézőtéren. Fel kellett volna állni, és elmenni, legkésőbb húszperc múlva.

Persze magyar színházban nem bukik meg darab, legfeljebb kevesebbszer játsszák, hamar lekerül a színlapról, ez a maximum, ami megtörténhet.

 

Muszáj leírnom, noha nemigen akad errefelé olvasó, hogy mindamellett, hogy a saját színházunk pocsék, a városvezetés sugallatára indoklás nélkül lemondták az Alföldi Róbert-rendezte Igenis, miniszterelnök úr! c. előadást!

Tehát Zalaegerszeg után Pécs is beállt ebbe a bornírt sorba, és gondolom, követik más városok, melyekben a kultúra nem számít, hanem csak a felső utasítás. Visszahozták a korifeusok a támogatás-tűrés-tiltás rendszerét.

Amúgy meglehet, eszembe sem jutott volna megnézni az Igenis, miniszterelnök urat!, ámde a kitiltás hatására sokad magammal sűrű sorokban fogunk gyülekezni, ha mégis sikerül Pécsett bemutatni a darabot.

Ezzel háláljuk meg a hatalom ingyenreklámját.

Briglett Creative Commons License 2018.04.13 0 0 702

A halottember -Szkéné Színház

Nagyon jó darab. Különleges a mondanivalója. Elgondolkodtató. Nézzétek meg, ajánlom!

troglodita Creative Commons License 2018.04.09 0 0 701

Budapest Bábszínház: Gingalló

Aranyos, meg minden, Szalóki Ágit ugye imádjuk, de attól még ez az előadás még nem előadás, csak egy picit mozgalmasabbá tett másfél órás koncert. A kerettörténet rettentően sovánka és butuska is egyben, kis fantáziával azért akár valamiféle hihető és átélhető sztorit is lehetett volna belőle kerekíteni, de ez sajnos nem sikerült. Külön plusz pontok a hátterekért, külön mínuszok, hogy sajnos csak vetítik őket, pedig akár építhetnék/festhetnék/rakosgathatnák is ügyes kezű díszletezők... És az az igazság, hogy múlt hétvégén láttuk, de valahogy nem sikerül felidéznem, hogy miről is próbált szólni az egész... Ja, hogy van egy csúnya(?), esetlen kislány, aki attól szépül és okosodik meg, hogy egy hozzá hasonló lelkivilágú madárkának segít önbizalmat csiholni? Hááááát igen, akár szólhatna erről is...

7/10

 

Pesti Magyar Színház:Harisnyás Pippi

Vicces is meg aranyos is, bár egy picit feszesebb azért lehetne az egész, két órában simán kiférne az, ami így most két és fél óra lett. A tanodás növendékek ügyesek, bár eléggé egyenetlen a színvonaluk és a sok dalolás meg bohóckodás közben sajnos alig jut valami kis idő jellemfejlődésre meg más hasonló haszontalanságokra, amitől az egész egy kicsit magasabb színvonalon is rezonálni tudna. Pippi szuper erejét és aranyait én inkább kihagytam volna, inkább zavaró, mint építő ez a vonulat, a katonás kisiskolások és a felnőttek jótékony átalakulását, meg persze Harisnyás Pippi viszonylagos megszelidülését viszont kár ilyen sekélyesen és érintőlegesen kezelni. Pippi amúgy ügyes, mondjuk a szexista(?) táncai annyira nem tetszettek, Tomi nem elég kisfiús, Annika túl egysíkúan riadt és jókislányos (amikor szipogva bemászik a bőrönd-szekrénybe, azt meg egyszerűen nem tudtam értelmezni, mert amúgy akkor éppen nem volt semmi baja, azon kívül, hogy végig egy kicsit féltékeny Pippire és az öccsére...)

8/10

Törölt nick Creative Commons License 2018.02.09 0 0 700

Premierajándék

 

Bohózat, színházba ritkán járók részére.
....hm, hát nem épp a Vaknyugat humorára fogékonyak részére.

:-) 

De mellettünk mindenki nevetett.

Törölt nick Creative Commons License 2018.02.09 0 0 699

A Futótűz filmen Felperzselt föld címen futott, kiváló volt.
A Szívszakadtig sírva nevetős, minden értelemben. Bár Karcsika nekem már erősen Anulu, de tényleg jó.

Előzmény: barrix (695)
ejropa2 Creative Commons License 2018.01.29 0 0 698

Nóra - Pécsi Nemzeti Színház

 

Ismét egy mélyrepülés kisvárosunk teátrumában! Egyetlen érdeme volt, hogy mindössze egy felvonásos - pedig terveztük, hogy a szünetben meglépünk -, így hamar szabadultunk.

A silány minőségért elsősorban Rázga-művésznekegyáltalánnemnevezhető-úr mindenféle intonálástól mentes hangja és aktori beleélést nélkülöző színpadi jelenléte okolható, ámde a valaha jobb sorsra érdemes Darabont Nikold is alkalmazkodni látszik a színház általános nívótlanságához, mert egyre rosszabb, egyre hiteltelenebb a hangja.

Sok diák volt a nézők között, akik hallhatóan nem ismerték a darabot, amely eléggé híján van a humoros jeleneteknek, azonban a rendezésnek és Rázgának köszönhetően olykor kabaréba ment át a szcéna, ezért azt kell mondanom, hogy a diákok adekvátan reagáltak - noha magam részéről inkább zokogni lett volna kedvem ekkora blődség láttán -, mikor többször nevetésben törtek ki. Szerintem ez mindent elmond Méhes László rendezéséről.

 

Tizenkét dühös ember - ugyanott

 

Már előre bosszankodtam, mit fogok megint látni, pláne, hogy miatta nem tudtam elmenni a pedagógustüntetésre.

Azonban egy feszes, izgalmas darabot láttam, szintén egy felvonásba sűrítve, amelyben egyszer sem tört meg a lendület. Pergő párbeszédek, jól kidolgozott karakterek, egyszerűségében is remek díszletek. Szerencsére Rázgának kisebb szerep jutott, amelyben persze rossz volt, de a többiek kellőképpen eltakarták.

Briglett Creative Commons License 2018.01.25 0 0 697

A Vígszínházban a Máglya -felháborítóan rossz darab! Kijöttünk és végig csak azon gondolkodtunk, hogy miért nem áltunk fel és jöttünk ki a műsor alatt. Az ember idejét és pénzét rabolták!

 

Amit érdemes megnézni: Távoli dal - Vígszínház ismét. Józan László előadása fantasztikus!

 

Nagyon jó darab a Centralban a My Fair Lady! Ezt bárki látta a baráti társaságból, mindenkinek tetszett. Ajánlani tudom.

barrix Creative Commons License 2018.01.19 0 0 696

Vilmányi Benett a Futótűzben is szerepelt, ő volt az egyik gyermek. Tetszett benne, bár ahogy a próbafotókon láttam, eredetileg Olasz Renátóé lett volna ez a szerep. Nem tudom, mi lett vele, ő nagyon tetszett nekem a Buborékokban. 

 

Előzmény: ejropa2 (694)
barrix Creative Commons License 2018.01.17 0 0 695

Futótűz a Radnótiban

 

Mindig szeretek olyan új darabot nézni, ahol számomra ismeretlen a történet. Egy kortárs nyomozós dráma, ahol a fiatal felnőtt testvérpár azt a feladatot kapja anyja végrendeletében, hogy kutassa fel apját és bátyját,  akikről eddig még csak tudomása sem volt. Innen indul el két idősíkon a történet. Alföldi rendezése nagyon letisztult, a kitűnő színészgárdára koncentrál. Ahogy megyünk egyre beljebb a történetbe csavarodik egyre inkább az ember szíve, hogy ez az asszony micsoda életutat járt be egy számunkra ismeretlen világból indulva. Eddig az évadban a legjobban ez az előadás tetszett. Kováts Adél remek választás a főszerepre, ahogy a többi szereplő is telitalálat. Jó volt László Zsoltot egy kissé más szerepkörben látni. Ajánlott előadás!

 

A mi osztályunk-Kamra

 

Néhány év után újranéztem, most már nem Haumann, hanem Koltai Róbert játssza a kivándorolt osztálytárs szerepét, nagyszerűen. Egy jó előadás évek alatt sem veszít a tempóból, nem esik szét, és nem érződik rajta a rutin. Ez egy ilyen előadás, ma is ugyanúgy üt és hat mint évekkel korábban. A kiváló szereplők közül most is Pálos Hanna tetszett benne a legjobban. 

 

Tündöklő középszer-Pintér Béla és Társulata

 

Ez egy számomra nagyon vicces Pintér-előadás, amiről szinte semmit sem tudtam, úgy ültem be rá. Nagyon élvezem a színház a színházban világot, főleg, ha ennyi humorral van megírva. A verses beszéd nagyon jót tett a darabnak, szerettem a szereplőket, főleg a számomra ismeretlen Herczenik Anna lepett meg kellemesen. Pintér Béla önmagát alakítja parádésan, öniróniával. A darab nekem nincs benne a legkedvesebb 4 Pintér-darabomban, de nagyon jó szórakozást nyújtott, és ismét meg tudott lepni. 

 

Szívszakadtig-Pintér Béla és Társulata

 

Ez is nagyon röhögős darab, de  ez volt az első olyan Pintér-darabom, ahol előre tudtam a végkifejletet. Leginkább a kórházas jelenetek voltak sírva nevetősek, de nagyon tetszett a családi élet bemutatása is. Friedenthal Zoltán több szerepe közül nekem az idős apa megformálása volt fájdalmasan hiteles, szívfacsaró. Stefanovics Angéla remek, mint mindig. 

 

 

 

Előzmény: ejropa2 (694)
ejropa2 Creative Commons License 2018.01.16 0 0 694

A játékos a Radnóti Színházban

 

Nem volt igazán átütő előadás, mi több, a második felvonást eléggé untam. Tűnődtem, miért is nem ragad magával a szcéna, mert a színészek, kivált a fiatal Vilmányi Benett (eh.) és még kiváltabban a nagyszerű Csomós Mari a nagymama szerepében jók voltak, elég ötletes volt a minimalista színpadkép is, mégis hiányzott az egészből az igazi felforrósodott színházi élmény.

Azt kell mondjam, Dosztojevszkijnél lehet a hiba. Nincs ebben a kisregényében elég feszültség.

Egy másfajta játékszenvedélyt például Arthur Schnitzler olyan izgalmasan, olyan sodró lendülettel ábrázolt, hogy letehetetlen volt a könyv (a címét azonban elfelejtettem).

pampulis Creative Commons License 2017.10.26 0 0 693

a youtubon akadtam egy jo kis darabra:Csörgess meg...örömjatek:)

 

Törölt nick Creative Commons License 2017.10.18 0 0 692

Hóhérok- Katona

 

A Kripli kivételével volt szerencsém az összes Mo-on játszott McDonagh darabot látni. Azonban ez volt az egyetlen, amelyben nem lehetett tanulságot levonni.
A színészek kihozták a maximumot a rendezés is korrekt, a villamoson hazafelé még emlegettük milyen jó is volt xy, ahogy mondta...de mit is?
A flow élmény teljesem megvolt, Fekete Ernő mindent (is) el tud játszani, azonban az a mélyből felbukó rettenet ami a Párnaemberben megvolt, itt teljesen hiányzott. Egy jópofa kocsma-kabaré, fekete humorral átszőve, nem több.

barrix Creative Commons License 2017.09.18 0 0 691

Szomorúan olvasom a Harmadik színházzal történteket. 

 

 A Pál utcait mit bemutató előtt néhány hónappal, előbemutató keretében láttuk. Valószínű azért azóta volt egy-két változás. Józan Laci nekem nagyon tetszett anno a Dzsungelben, bár akkor még nem volt ennyire felnyírva a haja. Én nem látom őt nagyon rondának, bár kétségtelen, hogy Wunderlich, Vecsey és főleg Ember Márk azért jobb vágásúak. 

 

Előzmény: ejropa2 (690)
ejropa2 Creative Commons License 2017.09.17 0 0 690

Pál utcai fiúk - Vígszínház

 

Nekünk tetszett az előadás. Wunderlich József telitalálat Bokaként. Talán egy évadot Pécsett is játszott, de gondoltam, hogy amint tud, elszerződik. Nekem Józan László tűnt rossz választásnak, bevallom, mert nézhetetlenül rútnak látom, és nem efféle randaság Áts Feri, hanem aki tisztában van a saját vonzerejével, nem véletlenül a vörösingesek vezére.

Kétségtelenül nem olyan átütő a zene, mint a Dés/Geszti szerzőpáros korábbi művei, ám ez is jó.

 

Boeing, Boeing - Pécs

 

Jaj, már ismét egy bohózatba torkolló vígjáték, amely a nyári színházi színvonalat híven tükrözi!

Az első felvonás még csak-csak tartalmazott élvezeti értéket, ámde a másodikat már egyre jobban untam. A három nő iszonyúan túltolta, a legidegtépőbb vernyákolást Stubendek Katalin adta elő, a vége felé egyenesen befogtam a fülem, amikor megszólalt.

A férfiak legalább tisztes módon szórakoztattak: Lipics Zsolton mindig jót tudok mulatni és Vidákovics Szláven is elég jó.

 

off

Sajnos pécsiek egyáltalán nem, sőt kettőnkön kívül senki nem látogatja a topikot, mégis meg kell osztanom felháborodásomat, bármilyen visszhang nélkül is marad, ugyanis az egyetlen valamirevaló pécsi teátrumot, a Harmadik Színházat az önkormányzat éppen kinyírja. Vincze János népművelőből lett rendező, aki több évtizeddel ezelőtt indított amatőr színtársulattal, a semmiből hozta létre az országosan jegyzett nagyszerű színházát, amely elkötelezett a kortárs magyar drámák iránt. Olyan műveket tűzött műsorra, amelyeket a vidéki színházak nem vagy igen ritkán mernek csak játszani, különösen kitüntetett szerepet kaptak a repertoáron Spiró György drámái. Az önkormányzat minimálisan támogatta a színházat, ám most arra hivatkozik, hogy a város rettentően eladósodott, ezért kénytelen megnyirbálni a kultúrára adott támogatást. Sorra dönti be a kulturális intézményeket a város nagyobb dicsőségére.

Még bizakodunk néhányan, hogy nem kell kiírni: Harmadik Színház RIP

Előzmény: barrix (672)
barrix Creative Commons License 2017.09.16 0 0 689

Nagyon sokat vacilláltam, hogy lemenjünk-e Szegedre ezért az előadásért. Huszonéve láttam a Katonában a Vízkeresztet. Mai napig emlékszem, hogy ebben a darabban láttam először Stohlt és Söptei Andreát. Benedek volt a herceg, Básti Juli Olívia, Blaskó Malvolio. Egyik legnagyszerűbb színházi élményem. Amiért mentem volna:a darab, és néhány szereplő. Amiért mégsem mentünk, az Béres Attila rendező. Eddigi rendezései engem nagyon nem győztek meg. Ezek szerint ez sem lett túl jó. 

Előzmény: ejropa2 (686)
barrix Creative Commons License 2017.09.16 0 0 688

AlkalMáté Trupp-Vajda Milán

 

Végre sikerült egy alkalmátés előadást megnézni, régóta szerettem volna. Nagyon jól eltalált jelenetek Vajda Milán életéből. Jelentősen túlsúlyban a magánéleti szál: főleg édesapja emlékével való viszonya az érdekes /akit nekem volt szerencsém a katonás időszakában sokszor látni/, de a színházi világban jártas anyuka, a különös nővér, a szerelmek, szerelme családja felvonultatva sziporkázóbbnál sziporkázóbb jelenetekben. Mindenki jó volt, de Milán mellett leginkább Péter Kata, Mészáros Máté, Dömötör András és Jordán Adél vitték az előadást.

 

Katona-Portugál

 

Eddig nekem ez az előadás kimaradt, bár tudtam róla, hogy nagyon régóta levehetetlen a repertoárról. Tizenéve valószínűleg még nagyobbat ütött, de a fergeteges színészi játék- főleg Szirtes Ági, Varga Zoltán, Csuja, Takátsy Péter-, és a nyomorult, reménytelen viszonyok kissé groteszk, de mégis megrendítő bemutatása ma is nagyszerű élményt ad. 

 

Terror-Katona, Kamra

 

Tárgyalótermi darab egy felvonásban, egy fiktív, merényletes történetben. Jók a színészek, a rendezés is. Nekem a sztori kicsit bicegett. A közönség játssza az esküdteket, a végén szavazással. Nálunk viszonylag szoros eredmény született. Kiss Eszter nagyon tetszett bírónőként. 

 

Pintér Béla: A sütemények királynője

 

Egy újabb, ráadásul az eddigi legkeményebb Pintér Béla. Eszméletlenül nyomasztó, megrendítő előadás, nagyszerű színészi teljesítményekkel. Kevés benne a humoros rész, az összes általam látott Pintér darab közül ez a legsötétebb. Csatári Éva és Pintér Béla tetszettek benne a leginkább. Aki még nem látott Pintér Bélát, ne ezzel kezdjen!

 

Pintér Béla: A 42. hét

 

Csodálatos este. Egy előadás, amibe nem lehet belekötni. Fordulatos, állandóan újabb csavart kapó történet. Egy nagyszerű színésznőhöz /Csákányi Eszter/ méltó, nagyívű szerep. Az összes többi szereplő tökéletes kiválasztása. A zene, a tájszólás, a szauna. Egy darab, amiben oly sok minden benne van egy középkorú nő életéből. Emberi drámák díszlet és sallangok nélkül. Nevetés, röhögés, meghökkenés, meghatódás. Csoda. 

 

Törölt nick Creative Commons License 2017.08.01 0 0 687

BTW a II. Edwardot is el lehetett rontani.
Azon, hogy a a melegcsóktól hangos a sajtó,színházlátogató ember már felülemelkedik. Az viszont, hogy csata-csata hátán ilyen unalmas is tud lenni, az nem volt akceptálható.
Szeretjük az Alföldi rendezéseket persze (Lear) de ez nem volt jó.

Előzmény: ejropa2 (686)
ejropa2 Creative Commons License 2017.07.29 0 0 686

Vízkereszt vagy amit akartok - Szegedi Szabadtéri Játékok

 

Ez volt az első és egyben az utolsó, hogy egy halom pénzért jegyet veszünk ide, mert az ár-érték arány enyhén szólva is hátrányos, legalábbis nekünk.

Adott egy bődületesen nagy színpad, melyet a helytől függően többé-kevésbé lehet csak látni. Általában leszállított árú rendezéseket visznek színpadra, alkalmazkodva a nyári publikum igényeihez, amely publikum egyes tagjai nem átallnak cukorkás zacskóval tahón zörögni előadás alatt, ezzel bizonyítva, hogy máskor eszükbe sem jut színházba menni.

Azt gondoltam, hogy Shakespeare-t talán nem lehet annyira elrontani, hogy élvezhetetlen katyvasz jöjjön ki belőle, ám a várakozásomban csalatkoztam, mert DE, el lehet rontani klasszikust is.

Az előadás jobbára igen-igen közönséges hangú volt, a színészek java is ordenáré stílust képviselt (ebben elöl járt Hernádi Judit, aki a legharsányabban játszott). A zenei betétek a lehető legeklektikusabbak voltak, szerencsére ebbe az eklektikába olykor még a minőség is belefért.

Egy, csak egy aktor volt talpon a színpadon: Alföldi Róbert, aki kétszer is nyíltszíni tapsot aratott.

Az ő játékáért érdemes volt a gyakorta unalomba fulladó előadást megnézni.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!