Szerintem te nagyon fordítva ülsz a lovon. Azt írtad pár napja, hogy nem a Gyurci kért meg, hogy beszélj velem, csak egy fotót láttál, amin ott volt a cuccom, ezért rákérdeztél nálam, hogy mi van. Utána indult az egész szarkeverés a részedről, meg a kombinálás, hogy én majd Gyurcival akarok intéztetni akármit. Ezek után engem nevezel szarkeverőnek. Továbbra is sérelmezed, hogy publikusan vitázom veled, pedig szintén te kezdtél el publikusan engem szidni Facebookon, de persze letiltottál, hogy ne is lássam. Én legalább úgy írok neked/rólad, hogy te láthatod, a nekem szóló írásodat pedig csak a többi ember látta. Én gyerekes vagyok, te pedig felnőtt. A barát sztorit pedig rád, és Gyurcira értettem, én úgy tudom, hogy jóban vagytok, és én is jóban voltam vele amíg el nem kezdtél áskálódni.
"Csak mérlek másold be amit nekünk írtál hohy mekkora faszkalap buzik vagyunk." Mikor írtam neked/nektek ilyesmit, és hol?
Minden vita/probléma abból indult, hogy minden lében kanál vagy, és olyan dolgokba kezdtél beleszólni, amihez már semmi közöd nem volt.
Nagyon ajánlott elolvasni! Most cseréltem le a hajtott keréken kb. 80000-et futott Nokiant, 1,6 mm-rel. Sok ismerősöm károgott, hogy meg fogok halni, mindenki bolond, aki 4 mm-nél kopottabb gumival jár. Itt a cáfolat.
Egyébként, ha már mindenki előtt teregetitek a szennyest, miért nem írjátok le kronológiai sorrendben, hogyan történtek a dolgok? Megszavaznánk, kinek van igaza.
Az utóbbi időben,ha kicsit többet áll az autó akkor indítás után(pöccre beindul) kiírja hogy ASR meg ABS hiba meg Hill Holder sem jó plusz nincs szervó sem.....kis idő múlva eltűnik minden és teljesen jól műxik.... Ez akksi baj lehet?
Amúgy amennyit elveszekedtetek ezen, azalatt már rég elhozhattad volna azt a szart, és akkor nem lenne miről beszélni. A többihez nem szólok hozzá, de rossz nézni, ahogy marjátok egymást. :(
Tehát ha te szarozol engem nyilvános fórumon, akkor az normális, ha én csinálom ugyanezt, akkor az gyerekes. Értem. Vagy az a baj, hogy ott törlik, és nem tud a másik fél reagálni, itt meg nem?
Azt továbbra sem értem, hogy te miért foglalkozol egy olyan dologgal ennyit, amihez már réges-rég semmi közöd nem volt. A stílusról kár is beszélni, mert aki tud magyarul beszélni/olvasni, az látja, hogy kinek milyen a stílusa, tehát ezt nagyon ne firtassuk. Az, hogy "árulom", nagyon erős túlzás, mert nem raktam ki közösbe, hogy itt van nekem ez a cucc, és eladó lenne, csak konkrétan ezt kereste egy srác, ezért megkérdeztem, hogy érdekli-e, mivel nekem tolódott ez a fajta upgrade. (Az árat is láthattad, még csak keresni sem akartam rajta.) Kérlek másolj nekem be szöveget, vagy bármiféle minimális utalást is, amit én tettem afelé, hogy nálam van ez a cucc, és úgy adom el, vagy hol írtam én olyat, hogy a Gyurci majd szaladgál vele, és intézi nekem az eladást?!? Ez a kettőtök agyszüleménye (vagy csak a tiéd, nem tudom), az ég világon senki ilyet nem mondott. Továbbra is állítom, hogy két hete nem beszéltem Gyurcival, és a te szarkavarásod miatt, amit itt írt lentebb, azok az első szavai felém, mert ti kitaláltatok valamit úgy, hogy meg se kérdeztetek, és te azóta tényként állítod, hogy én a Gyurcival szerettem volna hurcoláztatni, meg intéztetni mindent. Minek az embernek ellenség, ha ilyen barátai vannak?
Egyfelől részemről nem anyázás ment, másfelől elég nehéz úgy írni, hogyha valaki azt nem veszi észre, hogy a nekem címzett szarozását normális körülmények között még csak nem is tudom elolvasni, mert letilt. Gyurcival pedig 2 hete nem beszéltem, amit itt látsz, azok az első szavai hozzám, ezért szerintem érthető, hogyha megvagyok lepődve ezen a stíluson. Elnézést a többiektől, hogy áthoztam ide a "balhét", de itt legalább nem az van, hogy elküldök valakit a p.csába 120 ember előtt, ott hagyják a posztot 2 napig, majd a választ azonnal törlik, mert jóban vannak az adminnal.
Gyurci, tőled kérdezem, hogy mi az, amiben én megkárosítottalak, amivel kiérdemeltem ezt a stílust, azok után, hogy többször leírtad, hogy maradhat a cucc, amíg akarom, plussz a többi cuccra azt írtad, hogy te szerelnéd majd be (kivéve a bekötést), tehát teljesen logikátlan lett volna elhozni.
Ez a fajta személyeskedés, meg a fenyegetőzés pedig már egy olyan szint, amit nagyon kommentálni sem lehet, és hál' istennek nem engem minősít.
Jómagam sem tartom szép dolognak a privát beszélgetés megosztását, de szerintem itt most nagyon nincs más megoldás:
Ez 4 különböző időpontban volt. Továbbra is azt tudom mondani Gyurci, hogy mélységesen sajnálom, hogyha ez ennyire felzaklatott, és ezzel ennyire megbántottalak, de én azt gondoltam, hogy amit te leírsz, azt úgy is gondolod, pláne ha ennyiszer rá van kérdezve. Nálam is van több hónapja másnak a cucca, és bár kb ötöd annyi helyből gazdálkodom, mint te, mégsem fogok ráírni, hogy vigye már el a szarját, mert egyszer már megmondtam, hogy részemről ráér, maradhat, sőt még a postát is felajánlottam, de mondta, hogy majd ha erre jár, elviszi.
Igazad van abban, hogy súlytalannak tűnik, csak egyfelől 18 ezer ft-os termékről van szó, amit én egyszer kifizettem, tehát pénzben egyikőjüknek sem okozott minuszt, másfelől pedig 120 tagú csoportban szarozott a Tomi úgy, hogy mellette még le is tiltott, tehát a nekem szóló gondolhatod milyen stílusú kis monológ úgy volt ott 2 napig, hogy nem is tudtam róla. Az első infom az ma a Paypalos email volt, amiben jelezték, hogy jött pénzem. Akkor kezdtem volna utána járni, hogy itt mi a helyzet, de posztot nem láttam, és mindkét illető letiltott, tehát az illetékesektől még csak megkérdezni sem tudtam, hogy wtf. Ezek után mindenki döntse el, hogy ki a korrekt, és ki nem. És persze végeredményben engem raktak ki abból a csoportból szó nélkül, amiben 99%-ban a többieknek segítettem, és kb semmit nem kértem, csak adtam a társaságnak, de ez meg már az ottani Admint minősíti. Persze a két másik sértett fél azóta is tag.
Nem ez a lényeg, hanem hogy első olvasására - bár szerintem már korábban is téma volt - annyira, de annyira súlytalannak tűnik ...Persze kinek hol a határ, részemről az ilyenekből én nem csinálok ügyet...