Csak ha indulás előtt nem szalonnázunk, és csak olyan bébisöröket iszunk mint a Pyruson szombaton :-))
Egyébként ez tényleg igaz, mert evezős súlyának 65-100 kg-ot írnak...
Sacitól eszemben sincs megválni, ezt csak a gyönyörű (szerinted baltával faragott:) formája miatt, és napi evezős hajónak építem, illetve keresem a kihívást. Életemben ma lamináltam először, majd holnap tudom meg, hogy hogy sikerült.
A Szartos (ami csak egy nagy tó) tudtommal szabad, de az élő Tiszáról, a Nagy-Morotván és csatornácskán átvágva el lehet menni a Szartos előtt és az "új" öblítőn a Nyárádig, a valki kikötőig és a IX-es öblítőn (esetleg egy Hordód látogatással egybekötve) vissza az élőre.
Tudom, ez tengeri kajakok fóruma és a dunai bejegyzések csak megtűrtek itt, de ma úgy éreztem, hogy a szilaj hullámokhoz hasonlóan nagyon megkapó lehet a tükörvíz is. Szentendréig sokszor csak én gyűrtem össze a vízfelszínt.
Kár, hogy csak egy lomha TK1 volt alattam, de fél év szünet után nem ugrom egyből portyába.
Ehjjj, hát én az É-i parton szoktam sóvárogni a D-i parti hullámok után, de azért néha-néha itt is vannak jó kis hullámok. Én is sokszor gondolok arra kajakozás közben, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy ezt most megtapasztalhatom. De ehhez nagyon hasonló érzés, mikor egy magas hegy tetejéről szétnéz az ember.
…hogy egy szóval ki lehet- e fejezni azt az élményt amit a kajakozás ezen formája ad? Nekem nem sikerült! Kint a vízen elgondolkodtam ezen, persze nem valami hosszú eszmefuttatások voltak, mert inkább koncentrálni kellett, de állandóan feljött az az érzés, hogy milyen jó nekem. Biztos ez az a pont amikor azt mondja az ember, hogy nem lehet rá szavakat találni… :) Úgy indultam el hazulról, hogy megnézve a webkamerát kissé locsogós víz lesz, de egy óra alatt sokat változott minden. Nem is vittem el a kamerát, pedig lehetett volna jó képeket csinálni. A telefont is csak a nádas takarásában mertem elővenni, de talán ez is mutat valamit a viszonyokból. Nem tudom a kajak az milyen besorolás, de kajakozni ilyen körülmények között extrémnek nevezném. Remélem rajtam kívül másnak is volt szerencséje ezekhez a Déli parti hullámokhoz…. :)